Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-06-29 / 26. szám

mondva, harcolhasson), 4) mennyei gyümölcsökkel, melyek jó cselekedetekben mutatkozzanak ; a mellékmondat itt is elmaradhat. Irályára nézve az eddigieken fölül említhető, hogy a mennyei melléknév szív és szem mellett esetlen, tiszta szív és lelki szem, a tartalomhoz is megfelelöleg használtathatnék. Azonban, ha célul nem tűztem volna a lehető rövidségre szorítkozni, idézném szerző nyelvtani szépségeiül az 59. 1. 25—33. s. mondottakat, hol, ha a „tárház" helyett melegágy, „kincses szekrény" helyett pedig tárház tétetnék, a különben is szép képek még fokoztatási alakkal is kedveskednének. Quintilian szerint „augeri debent sententiae et insurgere," úgy szinte a 63.1. 7—23. s. Az iránt pedig egész bizalommal megkérem a t. c. szerző urat, hogy azt a „megkivántatósá gokat," valami alkalmasabb szóval cserélje ki s azután béke közöttünk. 8) Karácsonyi öröm. Luk. 2. 8—11. Valának pásztorok azon tartományban stb. Fördős Lajos kecskeméti ref. lelkésztől. Az ismeretes szerző népszerű szónoki tehetségének e beszéd is egyik példánya. Lehetetlen, bogy mind maga az előszó, mind az egyes részek, egy népes gyülekezetben, hol mind a nyomorúság gyermekeinek, mind az erényeikért üldözötteknek, mind a kedveseiket gyászolóknak, úgyszinte a bűneiket siratóknak számos képviselői léteznek, eltéveszszék hatásukat. Kik lelkésztársaink közöl azon helyzetben vannak, bogy úgynevezett köznép előtt és számos híveknek hirdethetik az úr igéit, azok kiváló haszonnal bírhatják e munkát, még azon hiánya mellett is, miszerint az 1. és 2. rész Jézus születéséből nem örömet, hanem erőt s bátorságot következtet, a mi pedig nem ugyanazon egy az örömmel, mely célul tűzetett, s ha mindjárt csak bizonyos osztálybeliekhez viszonyló örömről szólván, némelyek a Krisztus születéséni örömből kizáratnak is. 9) A vallásos lélek viszonya az üdvösséghez. Karácsonyban Luk. 2. 25—35. Vala Jerusalemben egy ember, kinek neve Simeon vala stb. Szélcács József-tői. Igaz, hogy a sok synthetice készült művek után jól esik egy analytika modorú beszéd, de különben is e munkának saját értéke és becse van. Egyszeri olvasásra majd alig hihetni a csaknem minden soraiban rejlő sok keresztyéni igazságot, elvet és tanúságot. Szerzőt többször kell olvasnunk, s szaggatott és néha csak később kifejlő összefüggésii előadási modorával közelebbről ismerőseknek kell lennünk, hogy elméleteinek változatos mélységein folytonosan vele haladhassunk. — Ez ugyan, mielőtt felismertetnék , a prédikáció hallgatás eredményének nem kedvez. Az analytikabeszédek közé sorozom én ezt, noha főtárgya is van, mely oknál fogva Kun Bertalan, „mert az ebben előforduló analytikai elemeket vagy kiilönnemü részeket a szónok csak önkéjjesen veszi fel beszédében, nem a szöveg nyújt neki erre anyagot," a synthetikák közé helyezné is. De mikép tudjuk s mikép lehet bebizonyítani az ily fő fogalom mai biró prédikációknál azt, hogy a szerző csak önkéjjesen veszi fel az alapige egyes részeit? kivált midőn látjuk, hogy az alapige minden nevezetesb s érdekesíthető részei híven feldolgoztatnak? Mikor maga a tapasztalati igazság és eljárás tanúskodik mellettünk, akkor állításomat, hogy t. i. a mű nem analytikai, oly véleményre nem fektetem, mely valóban önkéjjesen ráfogatik, a melylyel a mű folyama s alakzata nyíltan ellentétben áll. Szerző elsőben tanít bennünket Simeon várakozásától tanulni, ki az alapige szavai szerint Izrael vigasztalását várja vala. Azután oktat a felett, mikép érte el Simeon, a mi után epedett; szöveg szerint ölébe vevé a gyermeket, áldá az Istent és monda, mostan bocsátod el uram a te szolgádat békességgel. Harmadik részben építi a lelkeket Simeon megáldó szavaira vonatkozó oly elmélettel, hogy a mily nehéz az üdv birtokába jutni, oly könnyű kiesni belőle, „mert vettetett Jézus sokak esetére" stb. E füzet müvei között szerintem eddig ez a legtartalomdúsabb és legáltalánosabb érdekli egyházi beszéd. Nem szerző felvilágosításául, mert ö bizonyosan jobban tudja, de sok minmagunk fígyelmeztetéseül> hogy a mondat után tett oly toldalék, mely nélkül az ugy is bevégzett és érthetőnek tekinthető, mennyire rontja a szabatosságot és így a gondolati tökélyt, ki jegyzem a 74. 1. 21—24. s. levő mondatot, hol ezen szavak „a világosságnak a kettő között ringó bölcsője" csaknem érthetlenek, de mindenesetre határozatlanok. Hogy a világosságot a szavak hibás elrendezése rontja, például szolgál 75. 1. 2., 3. s 4. s. „e templom felé közéig egy anya férje kíséretében, hogy bemutassa — a törvény szerint —- első szülött gyermekét"; itt a „tör vény szerint" mind a „mutassa" igére, mind az első szülöttre alkalmazható, bátorságot veszek e mondat homályosságán segíteni ily formán: férje kíséretében egy anya közéig e templom felé, hogy első szülött gyermekét a törvény szerint bemutassa. 10) Az evangyéiiom prédikálása. Székfoglaló beszéd. Alapige 1 Kor. 9. 16., ha prédikálom az evangyéliomot , azzal nem dicsekedhetem , mert a szükség kényszerít engem stb. Szerző Vajda Sámuel h.-m.-vásárhelyi ref. lelkész. Szinte félek ezen sok szorgalmat és gondot tanú sitó beszédre véleményemet őszintén kimondani, mert látván szerző eddig is keveset helybenhagyó igényeimet, gáncsoskodó s kákán is csomót kereső természetűnek gondolhatna. De ha csakugyan badarságokat és ahsurdumokat vitatok, talán akad egy nálamnál nagyobb, ki mind engemet jobb útra térít, mind az általam nem helyeselteket helyeseknek lenni megbizonyítandja. Ezen reményben levén, e székfoglaló beszédre észrevéleim ezek: 1) Csak egy kevés biccentés kell, bogy az egész hat nyomtatott levélre terjedő munkán keresztül saját személyéről beszéljen a szerző; ismertető kétli, hogy ily nehéz természetű állással magunknak és hallgatóinknak is unalmasokká ne lennénk. Igaz, hogy Cicero is mondotta : „ad Quirites post reditum" beszédét, de bizonyosan ő is invita Minerva szólott.