Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-06-22 / 25. szám

csak emberi akaratnak szüleménye, s mint ilyen nem birhat semmi isteni jogosultsággal, hanem az egyházzali összeköttetése által éri el magasabb rendeltetését, melynek Ítéletétől és elismerésétől függ minden erkölcsi működésében. Minek következtében az egyház törvényhozói és végrehajtói hatálya a polgári eset minden ügyeibe befolyhat, hol ez az egyház határvonalát bármi csekély részben érinti. Az állani és egyház közötti ezen viszonyból fejlődött ki már az egyházi hatalom azon túlsúlya, melynél fogva a római pápák 'uralkodókat önhatalmúlag nevezhettek ki, azoktól a lábcsókot követelhették, Őket átok alá vethették, alattvalóikat a hűség eskiije alól feloldozhatták, szerzetesek által megvesszőztethették, országokat, világrészeket elajándékozhattak stb. S e túlsúlyú hatalomból fejlődött ki aztán az egyházi igazgatás azon formája, mely „curialis vagy pápai udvarrendszernek, s ultramontanismusnak" is neveztetik, s mely azon felfogásban áll, miszerint a római pápa az egyházigazgatásnak oly határtalan hatalmú s csalhatatlan főnöke, ki még a közönséges zsinatoknak is fölötte áll, s a közvetlen környezetében, udvarában tartózkodó egyházi főhivatalnokok-, bibornokokkal együtt, kiknek összesége curiának neveztetik, s kik a pápa személyében egyesülve vannak, — gyakorolja a legfőbb egyházi igazgatást; — s mely túlsúlyú hatalom következménye volt aztán, hogy némely katholikus irók túlbuzgalomból nagyon is messze mentek a pápai uralom terjesztésében, midőn, mint Bellarmin bibornok, állították: „hogy a pápa, ha vétkezést parancsolna is, az engedelmesség tekintetéből azt is tenni kell;" — s a pápai rendelvények Glossáiban ilyen tételekre akadunk : „A pápa az evangyéliom-, apostolok tanításai-és természeti jog ellenében dispensálhat." (Glossa in cap. 2. c. 15. quaest, 6.). — „Az egyedüli ok, melynél fogva a pápa mindent tehet, az ő puszta akarata. S ki volna elég vakmerő és szemtelen, tőle kérdezni: miért cselekszed ezt ? ki, miután minden jog fölött áll, mindenről dispensálhat. Magát a jogtalanságot kiegyenesítheti, s minden törvényeket tetszése szerint megváltoztathat és felbonthat" (Glossa in canon: 3. tit. 7. lib. 1. decret. Gregor IX.). — „Ki vakmerő volna állítani, hogy a mi Urunk Istenünk a pápa, ezen rendelvények szerzője, nem rendelkezhetett ekképen : az eretnekül tekintessék" (Glossa ad cap. 4. Extravag. Joann. XXII. de verbor. signific.). Mely túlzás, hogy még magában a rómaicuriában sem talált feltétlen helybenhagyásra , mutatja, hogy ezen szavak „mi Urunk Istenünk" csak a legrégibb lyoni (1584. és 1606.) és párisi (1585. és 1606.) kiadásokban találtatnak, míg az ujabb kiadásokból mindenütt kihagyattak. „A visszahatás törvénye, örökös rende a természetnek. Miként a mérleg egyik vége le nem nyomathatik a nélkül, hogy a másik fel ne szálljon : ugy semmi politikai egyensúlyt felbontani, semmi bűnt a népjog és összes emberiség ellen elkövetni nem lehet a nélkül, hogy az magát meg ne boszulja, és a hatalom túlsúlya elő ne idézze önmagának annál iszonyúbb bukását." Igy kezdi Herder ') mély elmélkedését a régi Róma világi hatalmának hanyatlása felett. Ez áll az uj Róma egyházi hatalmáról is. Az állam és egyház közötti fölebb előadott, az állam céljával merőben ellenkező viszony, nem maradt visszahatás nélkül. A francia egyház kezdte legelsőbben azon elvet sürgetni, hogy az egyházi életnek legfőbb hatósága a közönséges zsinat, melynek a pápa is alá van vetve, s minden pápai rendelvények, csak az egyház vagy más püspökök beleegyezése által lesznek érvényesekké. Ezen felfogás az úgynevezett „episcopalis rendszer," ellentétben a curialis rendszerrel, s mely felfogást a pisai (1409.) zsinat után érvényre emelé a constanci zsinat is (1414—-18.), melyhez hasonlót fényre és nagyságra nézve a keresztyénség nem látott, jelenlevén ott a pápán és császáron kivül 26 fejedelem, 22 bibornok, 140 gróf, 20 érsek, 7 patriarcha, 92 püspök, 124 apát, 500 praelatus és tudorok és 3000-nél több áldozárok 2

); s melynek nyomán a báseli zsinat (1431—43.) még határozottabban monda ki, s Jenő pápa letevése által, tettleg foganatosítá azon elveket. Mely határozmányok, az azokat megsemmisítő ötödik laterani (1512.) zsinat után hatályos védőre találtak Febronius — igazi néven Hontheim Miklós — trieri püspökben 3

), s melyeknek utolsó viszfénye voltamainzi, trieri, kölni és salzburgi érsekeknek 1786-ban Emsben tartott gyiilésökben nemes bátorsággal *) Philosophische Schriften. 2) Von der Hardt: Magnum oecumenicum Constantiense Concilium. Francofurti et Lipsiae. 1700. 3) Justinus Febronius: De statu Ecclesiae et legitima potestate Romani Pontificis, ad reuniendos dissidentes in religione Christiano compositus, Bullioni 1763.