Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-06-08 / 23. szám

fejeivel — Nitzsch. > onethlage, Mühler-rel a m£met kormányokhoz intézett egy feliratot frt alá, melyben felszólíttatnak azok, hogy a házassági elválási alapokokat a házasságtörés és roszakaratu elhagyásnak a szentirás és ev. egyház rendeletei által elismert két esetére vigyék vissza — ugyan az most azon papokat, kik ezen elvek szerint járnak el, lázadóknak nyilvánítja s roszalja azoknak evangyéliom ellenes eljárását, s a napfényre jött jellemtelenséget a szentirás szavainak kellett palástolniok, melyekkel a főegyháztanács 1859. febr. 15-ki nyilvános önigazolásában önkényes játékot űzött. Ily csekély alapja van a prot. világban az egyházi absolutismusnak." És mivel ezen jellemtelenség Németországban oly egyetemessé lett, s különösen a főket s azokat ragadta meg, kik a hatalomhoz legközelebb állanak s annak legtöbb kegyével élnek: ezen tapasztalat indított bennünket arra, hogy szót emeljünk akkor, midőn egyházi autonómiánk felsőbb rendeletek által fenyegette tett s kedvezmények igértettek azok számára, kik annak kormányán állandottak volna, mivel ezt a felhozott külföldi példákból okulva a protestántismusra nézve kártékonynak, hazánkban kétszeresen kártékonynak, sőt veszedelmesnek tartottuk. Bármit is tervezzünk tehát, szem elől ne téveszszük, hogy annak a protestantismus elvéből és történelmi viszonyainkból folyónak kell lenni, minélfogva oly részletekbe nem bocsátkozhatunk, melyek az egyes egyháztestületek helyhatósági Önállóságát sértenék. Megállapíthatjuk például, hogy minden egyháznak legyen a lélekszám arányához mért tagszámból álló, nyilvánosan választott presbyteriuma; de hogy e nyilvános választás, mily modalitással történjék? ez a házi rendhez tartozik, melyet minden superintendentia a maga kebelében maga állapíthat meg. Vagy ha kimondjuk, hogy minden superintendentia évenként közgyűléseket tartson, nem a zsinati törvényhozás dolga megállapítani, micsoda időben tartassanak azok; ezt minden superintendentia a maga körülményeihez képest célszerűbben határozhatja meg stb. Elmondtam, mit „nem keli tennünk," arról pedig mit a cikk címe igrér. egy jótát uflUlca

m

i azonban cikkem már meglehetős hosszura terjedt és nincs időm a bő tárgyba úgy bele fogni, hogy annak hacsak egy oldalát is kimerítsem, megszakítom tehát az úttal a dolgot. Egy közelebbi számban pedig teendőink positiv momentumait emelendem ki. Némely eszmék a papi hivatal szervezetéről. Az „Egyházi és iskolai lap" nagyrabecstilt hasábjait eddigelé nem használtam eszméim terjesztésére, először azért; mert a mely eszmék különösebben az egyházra vonatkoznak, oly tárgyavatottsággal s bőven fejtegettettek ebben, hogy azokhoz valamit adnom fölösleges lett volna; másodszor, mert az iskolákra vonatkozó eszméknek én már nem annyira fejtegetésében mint inkább foganatosításában járok, — bárcsak erre volna annyi időm és testi erőm, mint igyekezetem van. — De él lelkemben egy eszme, mit az Egyházi és iskolai lapban fejtegetve még eddigelé nem láttam, egy eszme, minek létesítésétől várom én a nép vallásos erkölcsiségének emelkedését, természetesen azon eszközök használata mellett, melyek eddig is gyakorlatban valának. Ezen eszme nyilvánítására veszek most alkalmat, midőn oly jelentékeny egyházban, mint N.-Kőrös a papi hivatal üresedésbe jött, hol — úgy szólva — jelenleg papi interregnum van; tehát a papi hivatalt újból és célszerüleg szervezni lehetne, s ha talán ez eszme kedvező részvéttel fogadtatnék: Nagy-Kőrös mások előtt ebben is jó példával menne elő, vagy lehet, más nagyobb egyház előzi meg ebben. Tudom ugyan, hogy eszmém pártolókra eleinte nehezen fog találni, de hiszen én ehhez már hozzá szoktam; az én eszméim úgyis körülbelől 10 év múlva szoktak valósulni. így voltam gymnasiumokkal, praeparandiával , népiskolajavítással, így még az orgonával is. Észlelő, abstraháló, hallgatag természetem után arról győződtem meg, hogy az emberek közt a vallásos erkölcsiség — nem mondom Nagy-Kőrösön — igen alásülyedfc, a szentérzelem az emberek szivéből csaknem teljesen kialudt, a vallásos hitre alapuló cselekedetnek alig látjuk némi jelét; pedig ebben határozódik Isten országa: tehát ettől igen távol vagyunk. Az Isten országa oly távollétének okát én 1. Általánosan abban találom, hogy mindig alkotmányozunk, szervezünk, formulázunk, paragraphizálunk, szabályokat és törvényeket halmozunk szabályokhoz és törvényekhez ; folytonosan az alkotmányozás, a formulázás, szabályozás és törvénykezés tökélyesítéséről gondoskodunk; azoknak tökélyesítésével pedig, kik szabályozás és alkotmányozás alá jőnek, semmit nem törődünk. Mi embereket külső szabályokba akí>vjuiz béKózni, hogy javítsuk, nem pedig belsőleg igyekszünk javítani, hogy a szabályoktól szabaduljanak, szóval nálunk fő a külső és külsőkre hatás, nem pedig a belső erő ébresztése, mely aztán a külsőt magától és önkényt fejti. Igen helyesen találkozott ezen gondolatommal az, mit legközelebb a Paedagogi-