Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-05-04 / 19. szám

viselés fölkentjét tüntetvén föl. Utánna Nagy Ignác 3-ad évü papnövendék saját költeményét „Melanchthon hamvaihoz" olvasá föl, mely szép költői müvet mindenki meghatottan hallgatott; végre nt. Kotasz István th. tanár egy szép imával végzé a szónoki előadásokat, s az énekkar áhítatos énekével az ünnepély bezáródott. — Így mi lehető egyszerűséggel, de buzgón, és így valódi protestáns jellemmel ünnepeltünk, áldoztunk a nagy ember emlékének az Isten dicsőségére lélekben és igazságban. Nt. szerkesztő ur meg fog bocsátani, ha most épen legkedvezőbb alkalmat látván, egy eszmét bátorkodom fölemlíteni, vagy inkább csak megújítani, remény Ivén hogy az sokak óhajtásának kifejezése leend. Legjobb alkalmat látok mondom most, midőn egész korunk, s különösen nemzetünk nagyon érzi és tudja, hogy nagyjainkról hűn megemlékezni annyi mint lélekben hozzájuk fölemelkedni, erős szellemüket magunkba ölelni, és erre épen most és nekünk van legnagyobb szűkségünk. Ha megüljük Melanchthon 3 százados emlékét, ki az egész prot. egyházé, illő megemlékezni oly férfiról is, ki közvetlenül a miénk, s ki bár tekintve munkássága eredményének nagyszerűségét, s azon kört, melyben működött, vele nem mérközhetik is, de hasonló szilárd meggyőződések, s az ügy iránti tiszta szeretettel küzdött saját kisebb testületében, lényegben ugyanazon eszmeért. Mandi Márton Istvánnak, f. é. nov. 26-dikán évszázados születés napja leend. 0 volt az a minden vagyon és pártfogó nélkül hazajövő igénytelen academicus, kinek agyában megszületett az eszme: „teremtsünk Pápán ref. főiskolát." Miből? csupán az isteni segedelemben, a hivők áldozatkészségében és saját alkotó szellemében, akarat erejében vetett hitből! Elég erőt érzett magában megküzdeni az előítéletekkel, a számtalan akadályokkal, a fönnálló erők, s már virágzó intézetek ellenszenvével. És a csodának hitt, kinevezett mű létrejött: néhány év alatt Pápán (bol előbb csak 4 osztály volt) 2 emeletes főiskola állt, melyben a gymnásiumi tantárgyakon kivül a theologia is egész rendszerében tanítatott, s mely a kor igényeinek teljesen megfelelve, többi intézeteink méltó testvérjévé nőtte ki magát. Ebben tanított ő egy személyben nyelvészetet (latin és görög) mértant, phisicát, philosophiát, és exegesist, csekély fizetésért oly szeretettel, hogy midőn más tanodába aránytalanul nagyobb fizetésért, és csak egy szakmára meghívták, nem fogadta el. Hálás elismeréssel kell megemlítenem, hogy e nagy munkában Mártonnak méltó osztályosa a később mellé jött boldog emlékű főt. Tóth Ferenc superintendens. De Márton I. érdemei még nem határozódnak itt, hogy a többek közt csak a legnevezetesebbet említsem: ö volt az, ki a tudományok német földöni gyors előreszökését látva, s az idő követelményeit megértve, a Kant philosophiát, ha szinte csak Krug fölfogása szerint is, „Critica philosophia" névvel első tanította a hazában ; és első volt Magyarországon ki a bölcsészetet magyar nyelven kezdte előadni már 1796-ban, melyről azonban letiltatott. — Ezenkivül számos kiadott munkái által is hatott, alkotott, gyarapított Mindezen működéseivel nemcsak egyházkerületében, hanem az egész hazai tudományos életre, főkép a prot. the ologiára mily életre vágó hatással volt s minő lendületet adott annak, csak az tudja, ki közelebbről ismeri azon elmaradt helyzetünket, melyben ő föllépett, s azon mozgalmakat, miket előidézett. — Ugy hiszem, hítrokonaimnak köz óhajtása, vajha Márton Istvánnak százados emiélékét, necsak a fő tanoda, hanem az egész tul a dunai ref. egyházkerület (legalább képviselői által) a jövő novemberben itt Pápán, azon iskolában, mely legnagyobb részben az ő teremtménye, megülné! Az ünnepély mikéntjéről, s részleteiről szólni sem elég képesnek, sem jogosítottnak nem érzem magamat, reménylem szavam nem leend kiáltó szó a pusztában, s minél hamarabb találkoznak avatottabb tollak, melyek a Prot. egyh. s iskolai lapban bővebben kifejtendik, s vajha minél gyorsabban tennék. Annyi minden esetre jó lenne, ha a főt. dunántúli egyházkerület által már tervezett Márton szobor akkor állíttatnék föl; és minthogy itt Márton István és Tóth Ferenc ép oly egymást kiegészítő jellemek voltak, mint a reformatió nagy müvében Luther és Melanchthon, az inkább cselekvékeny, erős Márton szobra mellé méltó lenne a szelíd, inkább contemplativ, mély belátásu Tóth F. szobrát is oda állítani, s ha ez egyszerre nem történhetik, ennek legalább alapját tenni le az ünnepélyen. Bocsánat, ha tán nem eléggé illetékes helyről jött volna ez indítvány, de a Krisztus egyházában, a szeretet e közösségében, ne nézzük kitől ? és ki által, hanem : mi jő, és az ur szól-e ő általa ? Molnár Aladár. Szászváros, apr. 23. 1860. Ne vegye feledékenységnek hosszas hallgatásomat, tisztelt szerkesztő ur! sem részvétlenségnek két hazaszerte nagyrabecsült lapja iránt, mely vallásunk drága érdekeit a legnehezebb körülmények közt is minden oldalról, annyi tapintattal és nemes bátorsággal képviseli. Engem a viszontagság azóta a hon határán kivül, belől meghordozott s idáig hozott, hogy itt tanuja legyek egy örvendetes és lélekemelő eseménynek. Tegnap tartották ugyanis az itt lakó mindkét felekezetű protestánsok Melanchthon háromszázados emlékünnepét, mely e helyt kétszeres jelentőséggel birt, a mennyiben nemcsak a lelkiismeret szabadság fenkölt lelkű s holtig hü bajnokának, de egyszersmind az utóbbi időkben sok részt távol állott két szomszéd népnek: a szásznak és magyarnak „testvérülési" ünnepe is volt. Elsőben, reggeli 9 órakor a város és vidék mindkét nemű összes értelmisége az ev. egyházban gyűlt össze, hol t. Leonhard Frigyes ur a nap jelentőségét velős német szónoklattal meggyözöleg fejtegette s Melanchthont, mint a szeretet és kibékülés emberét tüntetvén föl, kérte az egybesereglett hiveket a dicső alkalom ily értelembeni felhasználására; itt az eszme, melyben egyesüljünk, itt a példa, melyet lehet követnünk. Az ev. istenitisztelet végeztével a tőszomszéd ref. templomba özönlött át a gyülekezet, hol t. Dáné