Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-04-27 / 17. szám

is, csakhogy ezen érzete és tudatának életet adjon, az ifjúság nevelése és tanítása magára vállalásában legke­vesebbet sem tétovázott. A munkálkodás, a munka sikere, nemcsak több több erőt ad az előre törekvő léleknek, hanem ebbeli gyarapodása alatt, biztos tapasztalatokra is juttatja. — így történt Melanchtbonnal is. Mintha látnám öt ama 2000 ifjú közepett forgolódni, kik nagy neve hírének hallatára jöttek Witten­bergbe. Mintha látnám a jó, fáradhatatlan Melanchthont, miként függ szeretetével e tudomány szomjas tekintélyes csoporton. — Mintha érezném gyöngéd érzésű kebelének ama sajátszerű fájdalmát, mely keletkezett szívében ann ik látására, hogy az elmaradott, az előkészület nélkül szűkölködő ifjúságon legszentebb törekvése, legnagyobb erőfeszítése mellett sem segíthet. — Lelki szemeim előtt megjelenik ő azon elhatározásában, határozatának cse­lekvéssétételében, munkája körüli sürgölődése és forgolódásában , midőn tanítványai egy részét szűk lakába zaklatott élete még nyugtalanítóbbá tételére, atyai gondjaiba fogadja, ápolja, oktatja s így készíti elő a tudo­mányok és a vallás igazságai helyes és tiszta felfogására. A gondolat szellemszárnyain felkeresem és kísérem az ember-barátot, a bölcseséget és tökéletességet kereső, a jövő iránt aggódó reformátort, miként törekszik kibontani az ifjúság szellemét a középkor hagyományos nyűgeiből; miként leheli beléjek új életet és emelkedni vágyó szellemet a classicai és a bibliai nyelvek értése utján egy felől a biblia és a vallás, másfelöl a helleu és a római iníveltség nyomos felfogására. Elgondolom, ilyen megbírhatlannak látszó munka közepett, miként virasztja át éjeleit azért, hogy mind­azok, miket éltében szóval tanított ne enyésszenek el a feledékenység megmérhetlen sötét éjeiében, hanem marad­janak fel vándorbotul és világító szövétnektil az utókornak is. — Ilyen gondolatok s aggodalmak között irta Ő meg „görög és latin nyelvtanát," „dialektikáját, a szónoklat, erkölcs és a természetről hátrahagyott munkáit. Melanchthonnak mint nevelőnek és tanítónak olyan magas érdemei ezek tisztelt gyülekezet, melyekért méltán tisztelte meg hazája e sokat mondó melléknévvel: „Praeceptor Germaniae," az az Németország tanítója.— De mivel a mi őseink közül is tanulás végett sokan zarándokoltak hozzá; mivel neki a mi apáink mivelödésére oly nagy gondja volt; és mivel halhatatlan szelleme a mai időkig hatott iskoláinkra: méltó Ő arra, hogy neki mi is, mint iskoláink egyik buzgó reformátorának, szíveinkben hálás emléket emeljünk! Az időt mi az ember élete idejével szoktuk megmérni. És ha a Melanchthon elhunytától idáig lefutott évek sorát ezen inérőpálcán akarjuk leszámolni; az idő ezen hosszú sorát valóban nagy és csaknem megmérhet­lennek kell tartanunk. — A méregetés ezen kisérgetésénél aunái inkább át kell látnunk azt, hogy miben áll az ö nagy szellemének lényege, hová és mely messze időkre terjedt ki auuak gyümölcsöző hatása! De nem beszélek régi időkről, csupán a legközelebb múltba vezetem vissza a t, gyülekezet nagyra becsült figyelmét. Még itt is feltaláljuk a mi ünnepelt Melanchthonunkat. Emlékezete hü szárnyain ki ne tudna a múlt évtizekbe visszaszállaui ? Legközelebbi iskolai életünk, ki előtt nem áll még most is oly tiszta fényben, mint a tegnapi nap? — Ki az, ki előtt gyermeki- s iskolai évei a közel múltnak még nem kékellö, hanem rózsaszínű lepeliben ne lebegnének? — Ki az, ki derült arccal, s felma­gasuló kebellel ne emlegetné ifjúsági éveit, barátait, ezt az édes emlékezetre s az ábrándos jövőre egyaránt vezérlő életszakot? — Ki az, ki a hűség minden árnyalatával ne tudná magának előterjeszteni szellemi élete kifejlésére szolgált tanulmányai minden ágazatát? — Nemde itt állanak mindnyájunk előtt gyermekkorunk kiváló stúdiumai: a latin grammatica, ott az a felibe emelkedő romai és hellen lecturák, itt azon hatás, melyet az ezeken átlengő ódon szellem lelkünkben kelle­mes zamatul hagyott fen! — Ki előtt nem ragyog teljes pompájában életkorunknak sírunkig édes varázszsal biró ezen ifjúsága, a philosopbusi pályafolyam, mely férfikorunk hasadó hajnalán, mint érésnek indúlt gyümölcsre, a zsendülés hamvát reánk leharmatozta? Az időben, melyről szólék, az iskolában, melyre gondtalan óráink teljes élvezése perceiben, mindnyájan annyi ölömmel pillantunk vissza, Melanchthon szelleme lengett körül bennünket. — Az iskolai rendszer, melynek mi protestánsok, növendékei vagyunk, lényegében az ő lelkének teremtménye! És ha változtattak is azon az utó­dok valami részben, azt csak úgy nézhetjük, mint ama régi kedves nótát, melynek themájára az újabb kor zenésze változatokat készít, de melynek búskomoly elzengedezésében mindég hangzik s füleinket mindannyiszor kedvesen érinti, a kedves régi nóta. Van-e valaki közöttünk, ki nyugalmas perceiben örömmel ne mutatna ifjúsága ezen korára vissza? ki örömest ne ringatná magát az emlékezet ezen andalító kéjében ? — Lehet e valaki közöttünk, ki e nagy szellemnek, mely azon légkört, melyben ifjúsági pályáukon forgolódtunk, az emlékezet ily kedves és az érzelem ily boldogító forrásává telte, tisztelete kifejezéseül, legalább egy sóhajt ne szentelne?! Midőn azonban e nagy férfiút dicsőitjük, midőn a kort, melyben öj^élt megítéljük, nem hagyhatjuk figyelem nélkül a kor azon szellemét, melyből az akkori cselekvések kiindultak, az időt, melyben a cselekvések végcélja kitűzve volt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindkettőre az akkori szellemi sr anyagi szükség szolgál­tatta az alapot. — A Melauchthon idejében kifejlett szellemi élet is épen olyan volt, mint a mely az ö idejebeli kor szükségeiből indulván ki, az akkori míveltségi igényeknek kivánt eleget tenni; és mint ilyent méltathatjuk kiváló díeséretünk és tiszteletünkre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom