Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-04-27 / 17. szám
is, csakhogy ezen érzete és tudatának életet adjon, az ifjúság nevelése és tanítása magára vállalásában legkevesebbet sem tétovázott. A munkálkodás, a munka sikere, nemcsak több több erőt ad az előre törekvő léleknek, hanem ebbeli gyarapodása alatt, biztos tapasztalatokra is juttatja. — így történt Melanchtbonnal is. Mintha látnám öt ama 2000 ifjú közepett forgolódni, kik nagy neve hírének hallatára jöttek Wittenbergbe. Mintha látnám a jó, fáradhatatlan Melanchthont, miként függ szeretetével e tudomány szomjas tekintélyes csoporton. — Mintha érezném gyöngéd érzésű kebelének ama sajátszerű fájdalmát, mely keletkezett szívében ann ik látására, hogy az elmaradott, az előkészület nélkül szűkölködő ifjúságon legszentebb törekvése, legnagyobb erőfeszítése mellett sem segíthet. — Lelki szemeim előtt megjelenik ő azon elhatározásában, határozatának cselekvéssétételében, munkája körüli sürgölődése és forgolódásában , midőn tanítványai egy részét szűk lakába zaklatott élete még nyugtalanítóbbá tételére, atyai gondjaiba fogadja, ápolja, oktatja s így készíti elő a tudományok és a vallás igazságai helyes és tiszta felfogására. A gondolat szellemszárnyain felkeresem és kísérem az ember-barátot, a bölcseséget és tökéletességet kereső, a jövő iránt aggódó reformátort, miként törekszik kibontani az ifjúság szellemét a középkor hagyományos nyűgeiből; miként leheli beléjek új életet és emelkedni vágyó szellemet a classicai és a bibliai nyelvek értése utján egy felől a biblia és a vallás, másfelöl a helleu és a római iníveltség nyomos felfogására. Elgondolom, ilyen megbírhatlannak látszó munka közepett, miként virasztja át éjeleit azért, hogy mindazok, miket éltében szóval tanított ne enyésszenek el a feledékenység megmérhetlen sötét éjeiében, hanem maradjanak fel vándorbotul és világító szövétnektil az utókornak is. — Ilyen gondolatok s aggodalmak között irta Ő meg „görög és latin nyelvtanát," „dialektikáját, a szónoklat, erkölcs és a természetről hátrahagyott munkáit. Melanchthonnak mint nevelőnek és tanítónak olyan magas érdemei ezek tisztelt gyülekezet, melyekért méltán tisztelte meg hazája e sokat mondó melléknévvel: „Praeceptor Germaniae," az az Németország tanítója.— De mivel a mi őseink közül is tanulás végett sokan zarándokoltak hozzá; mivel neki a mi apáink mivelödésére oly nagy gondja volt; és mivel halhatatlan szelleme a mai időkig hatott iskoláinkra: méltó Ő arra, hogy neki mi is, mint iskoláink egyik buzgó reformátorának, szíveinkben hálás emléket emeljünk! Az időt mi az ember élete idejével szoktuk megmérni. És ha a Melanchthon elhunytától idáig lefutott évek sorát ezen inérőpálcán akarjuk leszámolni; az idő ezen hosszú sorát valóban nagy és csaknem megmérhetlennek kell tartanunk. — A méregetés ezen kisérgetésénél aunái inkább át kell látnunk azt, hogy miben áll az ö nagy szellemének lényege, hová és mely messze időkre terjedt ki auuak gyümölcsöző hatása! De nem beszélek régi időkről, csupán a legközelebb múltba vezetem vissza a t, gyülekezet nagyra becsült figyelmét. Még itt is feltaláljuk a mi ünnepelt Melanchthonunkat. Emlékezete hü szárnyain ki ne tudna a múlt évtizekbe visszaszállaui ? Legközelebbi iskolai életünk, ki előtt nem áll még most is oly tiszta fényben, mint a tegnapi nap? — Ki az, ki előtt gyermeki- s iskolai évei a közel múltnak még nem kékellö, hanem rózsaszínű lepeliben ne lebegnének? — Ki az, ki derült arccal, s felmagasuló kebellel ne emlegetné ifjúsági éveit, barátait, ezt az édes emlékezetre s az ábrándos jövőre egyaránt vezérlő életszakot? — Ki az, ki a hűség minden árnyalatával ne tudná magának előterjeszteni szellemi élete kifejlésére szolgált tanulmányai minden ágazatát? — Nemde itt állanak mindnyájunk előtt gyermekkorunk kiváló stúdiumai: a latin grammatica, ott az a felibe emelkedő romai és hellen lecturák, itt azon hatás, melyet az ezeken átlengő ódon szellem lelkünkben kellemes zamatul hagyott fen! — Ki előtt nem ragyog teljes pompájában életkorunknak sírunkig édes varázszsal biró ezen ifjúsága, a philosopbusi pályafolyam, mely férfikorunk hasadó hajnalán, mint érésnek indúlt gyümölcsre, a zsendülés hamvát reánk leharmatozta? Az időben, melyről szólék, az iskolában, melyre gondtalan óráink teljes élvezése perceiben, mindnyájan annyi ölömmel pillantunk vissza, Melanchthon szelleme lengett körül bennünket. — Az iskolai rendszer, melynek mi protestánsok, növendékei vagyunk, lényegében az ő lelkének teremtménye! És ha változtattak is azon az utódok valami részben, azt csak úgy nézhetjük, mint ama régi kedves nótát, melynek themájára az újabb kor zenésze változatokat készít, de melynek búskomoly elzengedezésében mindég hangzik s füleinket mindannyiszor kedvesen érinti, a kedves régi nóta. Van-e valaki közöttünk, ki nyugalmas perceiben örömmel ne mutatna ifjúsága ezen korára vissza? ki örömest ne ringatná magát az emlékezet ezen andalító kéjében ? — Lehet e valaki közöttünk, ki e nagy szellemnek, mely azon légkört, melyben ifjúsági pályáukon forgolódtunk, az emlékezet ily kedves és az érzelem ily boldogító forrásává telte, tisztelete kifejezéseül, legalább egy sóhajt ne szentelne?! Midőn azonban e nagy férfiút dicsőitjük, midőn a kort, melyben öj^élt megítéljük, nem hagyhatjuk figyelem nélkül a kor azon szellemét, melyből az akkori cselekvések kiindultak, az időt, melyben a cselekvések végcélja kitűzve volt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindkettőre az akkori szellemi sr anyagi szükség szolgáltatta az alapot. — A Melauchthon idejében kifejlett szellemi élet is épen olyan volt, mint a mely az ö idejebeli kor szükségeiből indulván ki, az akkori míveltségi igényeknek kivánt eleget tenni; és mint ilyent méltathatjuk kiváló díeséretünk és tiszteletünkre.