Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-04-20 / 16. szám

- Ismétlem tehát, hogy Dobos álláspontja, legalább e beszédekben, nem az a rationalismus, mely a vallást körtilbelől erkölcstudománynyá tette; egyéb, az erkölcs és tudat formáiba nem igen illeszthető tárgyakat pedig csupán csak a vallásos phantazia szótárába utasított. — Dobos beszédei oly sokat, oly szépen, oly imádó megalázódással, oly meghatólag szólnak a „megváltásról," a „hitről," annak „titkáról," az „idvezetö engesztelő áldozatáról," a mint azt a voltaképeni rationalistáknál hasztalan keresed. — íme a 132—137. lapokon ... az a Dobos, a ki magát rationalistának vallja, s gúnyolja a mysticismust, mily textusról, s miként beszél! Mondja, hogy a váltság munkája nagy titok Istenre nézve, Krisztusra és magunkra nézve; beszél ott a vallásos „ösztönéről (133.1. 5. sor alulról); mondja: „Ne nézzünk két felől e mélységekbe ; Jézus maga meg mondá, hogy senki nem ismeri a fiút, hanem csak az atya; kik vagyunk mi, bogy azt követeljük, hogy úgy ismerjük őt, mint ismeri az atya" (135. 1.) És ismét: „Tudjátok-e mi az a megváltás? Atyámfiai az nem egyéb, mint egy emberi születés , egy emberi élet, nem egyéb, mint egy emberi halál, egy emberi eltemettetés és egy emberi föltámadás (135. 1. vége). *) Ismét: „mikor a megváltó munkáját végezve felkiáltott : „elvégeztetett!" — és ezt kiáltá a keresztről, melyen az élők és holtak idvessége szállt alá a magosságból! .... „Oh a mi hitünknek titka nagy!" (137. 1.) és ismét: „Ezt hallva, hitem megalázza magát, és okosságom örvend alázatossá lett hitemnek. — Most már értelmem megfoghatja, hogy a megfoghatlan istent egészen kimagyarázni akarni hasztalan kívánság ! „az egyetlen egy fia az atya kebelében;" e mondásban kétség kivül egy magas, de egyszerű kép rejlik, mely ama legbenső, örök, válhatlan egyességet fejezi, mely egyességnél fogva mondhatá Jézus maga felöl: „hogy én és az atya egyek vagyunk." —Viszont ebből világos, hogy ott, hol ez a benső egyesség van, ott van a legmélyebb ismeret." sat. Több helyet is idézhetnék, — a melyek a fölebbiekkel együtt kétségtelenné teszik, hogy Dobos nem azon „száraz" értelemmel kezeli a vallásos igazságokat, melylyel a rationalisták, hanem azon szellemi teljes séggel, melyet e részben legjobban kifejez a hit. Ezt nem hibául, sőt érdemül hozzuk föl; de egyszersmind azt is láthatjuk belőle, hogy sem egyik, sem másik iskola nem bir absolut érvénynyel, s számos pontokon érülköznek, sőt egymásba át is csapnak. — Így midőn a 109. lapon a t. szerző így ir: „Mi volna igaz és hitelre méltó, hacsak az nem, a mit szemmel láthatunk és kéz*) Lehetetlen itt meg nem jegyeznem, hogy e kifejezések oly közeli rokonságban vannak a Sckleiermacher eszmejárásával, hogy a t. szerzőt a figyelmes vizsgáló mindig inkább sorozhatja a Schleiermaclierianusok, mint rationalisták közé. — Ám olvassa el bárki figyelmesen Schleiermacher hittanának a megváltásról szóló 100, 101. §§,-ait. zel foghatunk?" ezen bizonyítás valójában csak a sen sualismus álláspontján birhat értelemmel. Szóval: nekünk úgy tűnik föl, hogy a t. szerzőnek nincs oka azt vélni, hogy az ő „iránya" oly isolált volna; és hogy az ujabb nemzedék, melynek iskolája ellen, avagy mellett fellépni akar, ama vastag sensualismus mysticismus tojásait hordaná keblében, a melyet ö rajzol előszavában. — Végezetre pedig meg kell még dicsérnünk a derék kiadó Ráth Mór urat az elegáns kiállításért; valóban a tartalomnak megfelelő a csinos külső is. Jöjjenek mielőbb a következő többi füzetek is. Pest, mart, 16. 1860. Peti József hittanár. BELFÖLD, Az evangyéliomi árvaegylet. Ezen egyesület igazgatási része a legújabb időben következő változásokon ment keresztül. Az előbbi választmány, melynek elnöke Meyer Antal vasúti főmérnök, alelnöke Hornyánszky Győző a Woehenblatt szerkesztője, tagjai Bauhofer György budai ev. lelkész, Biberauer Tivadar vasúti mérnök, van Adrián Adorján skót térítő, Jurenák K. ügyvéd, Mikulás J. isk. tanácsos, Palló Sánd. helytart. tanácsos, Scholz J. gyógyszerész valának, a f. é. febr. 29-kén tartott egyetemes gyűlésen lemondott. A f. évi márc. 28 kán tartott egyetemes gyűlés egy uj választmáuyt választott, melynek elnöke Fuchs Rudolf, alelnöke Székács József, tagjai Bauhofer György, Fiedler József, Filó Lajos, Jármay Gusztáv, Karlowszky Zsig., Karczag Ferenc, Kochmeister Frigyes, Palló Sándor, Scholtz János, Török Pál. Ugy látszik, hogy ezen választás Hornyánszky urnák nem birja osztatlan tetszését, mert lapja 14-dik számában oly jegyzetekkel kíséri, melyeket nem épen kiáltó szükség vala tennie.Valaki olyannak kellett abba az uj választmányba bejutnia, kiről fülheggyel azt hallá H. ur, hogy az intézetet a helybeli presbyteriumnak akarná alája rendelni. Biztosítjuk H. urat, hogy rendre, sőt ki fognók utasítani a választmányból az ilyen tagot, mert hisz az felforgatná az alapszabályokat s veszélyeztetné az intézetet. E részben tehát megnyugtathatjuk H. urat. És viszont azon uj választmányba oly valakinek kellett tán bejutnia „kit fájdalom nem számíthatunk barátaink közé" mond H. ur és társai, s ez azon férfiú volna, ki H. ur idézete szerint, az előbbi választmányról, tehát épen arról , melynek H. ur alelnöke, társai elnöke és tagjai valának, igy nyilatkozott, „hogy az eddigi választmány az egyetemes gyűlés legbensőbb hálájára érdemes, mivel hogy a kezdet roppant nehézségeit férfiasan ieküzdötte." — Már ha épen megteszszük is a különbséget a személy és a dolog között, nem lehet ama férfiú valami nagy ellensége. H. ur és társainak, „legalább ezen téren bizonyosan nem", — ha