Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-03-23 / 12. szám

pán pedig a belvét hitvallásuakuak tartott egyházkerületi közgyűlése a pátens ellen nyilatkozott. Tudva van azonban , hogy mind két gyűlésen egy, számra nézve csekély minoritás döntött az egyetemes egyház nevében, a uélktil, hogy szükségesnek tartották volna, az egyes egyházi megyéket és gyüleke.ieteket megkérdezni, véleménytik kijelentésére felszólítni, s azok utasítása szerint cselekedni. Természetes, hogy rövidebb, s pártérdeket tekiníve , hasznosabb is 10—11 embernek végezni, de hogy vájjon egy ily életbe vágó és nagyfontosságú ügyben ezt tenni jogosan lehetett-e, s az a protestáns egyház szellemében és érdekében történt-e? egészen más kérdés. Kétséget nem szenved t. szerkesztő úr! hogyha azok, kiknek az kötelességében állott, a csász, pátens jótékony tartalma felől a népet felvilágosítni, a közvéleményt, az egyházi ügyet illető vitában helyes útra és irányba vezetni akarták volna, a helyett, mi ezzel ellenkezőleg történt, mindenek fölött, ha a papság csupán az Idvezitő parancsát, a császár iránt tartozó engedelmességet és az evang. egyház érdéket tartva szeme előtt, az Ur Jézustól ajánlott „békesség" (Ján. XIV: 27.) szellemében működik, ba nem feledi, „mely igen jó és mely gyönyörűséges dolog, az atyafiaknak egyességben való lakásuk" (Zsolt. CXXXIII, 1.), ha eszében tartja, a mit az Istennek fia oly bölcsen, mint igazán mondott: „Minden ország, a mely maga ellen meghasonlik, elpusztul, és a mely ház magával ellenkezik, elromol" (Luk. XI. 17.), s így az evangyéliomban többször említett „jó pásztó." hivatása szerint, azon boldogságot keresi, hogy „az ő tiszti szerint cselekedjék" (Máté XXIV. 46.) s követi Sz. Pál tanácsát, azért marad idegen a karcolástól, semmit nem cselekszik részrehajolva és eltávoztatja a beszédekben való haszontalan újságokat és a hamis-nevü tudománynak ellenvetéséi* I. Tim. III. 3.: V. 21., VI. 20.), ha tehát a papság úgy teszen, mint a szent-könyv parancsolja, akkor ma az evang. egyház szervezve, és a zsinat tartása küszöbén volna, midőn az üdvös útról eltérés folytán az jelenleg zavar, versengés, háborúság, sőt némileg fejetlenség tömkelegébe jutott, a miből kibonyolódni épen oly nehéz, mint könnyű volt abba belé döntetni azok által, kik aligha kellőleg megfontolták e helyzetből rájok báromló felelősség súlyát. Venio nunc ad rem gravissimam. Ha a Sopronterületi két evang. superintendentiában a fenebb állított értelemben vett, s az egyházi kormányzást kezében tartó minoritás által képviselt kedvetlen hangulat a cs, pateuB irányában nem tagadható tény, épen oly igazság másfelől, hogy e jelenség főokát itt is abban kell és lehet keresni, miből általában a pátens elleni egész oppositio keletkezett, s látszólag oly nagy dimensiot nyert: t. i. „hogy a fenforgó egyházi kérdés politikai célok és érdekekkel vegyült össze, vagyis tétetett kapcsolatba," mely körülménynek itt a soproni ágost. hitv. superintendentia nyelvkülönbségben gyökerező s abból fejlődő sajátságos viszonyai igen nagy jelentőséget kölcsönöznek, a mennyiben t. i. mellőzve az itteni vend és tót, mintegy 20,000-ből álió s teljesen magára hagyott evang. népséget, a számra nézve csak nem egyforma, magyar és német ajkú evang. két egyház között, (az első mintegy ötezer lélekkel számlál többet az utolsónál), a valóságban mégis nagy különbség van , mert a magyar ajkú egyházat „az egyházi és iskolai ügyek körében," ha nem is uralkodónak, de minden esetben elsőnek és sok előnynyel bírónak lehet mondani. Hiszem t. szerkesztő úr! örömest felment ön engemet e viszonyokra vonatkozó igen érdekes „s a pátens Ugye támogatására döntő fontossággal biró adatoknak" ön lapja hasábjain közlésétől, jobb megkímélni ön olvasóit azoktól, nehogy rám kiáltsák, mit Jakab apostol mondja : „A nyelv kicsiny tag, — s oly gonosz állat." (Jak. III. 5. 8.) Midőn tiszt, szerkesztő úr! én fenebb azt állítám, hogy az evangél. egyházban a pátens kérdéséből keletkezett oppositio politikai érdekekkel áll kapcsolatban, világosabban: hogy az egyházi versengés háta megett „a magyar kérdés," tehát politika szerepe], ezt nem oly értelemben mondom, mintha a késmárki, soproni, pápai, miskolci, pesti, debreceni egyházkerületi gyűléseken a magyar kérdést vitatták, avagy csak fel is hozták volna, — távol vagyok ily balgaságot hinni, vagy erősítni, — azt is jól tudora, s természetesnek találom — hiszen ön lapjában is olvastam, — miszerint, az egyházi mozgalom politikai szine ellen minden alkalommal hathatósan tiltakoznak, de azért mégis bátran állítom, hogy az „evangélikus egyház" ugyan „nem opponál" de igenis az „evang. egyházban" világi célok és politikai pártérdekek „opponálnak." Ön mondá, hogy a több mint 2 millió lelket számláló refor. gyülekezetek közöl magát még „egy sem szervezte," „a magyar egyház" tehát „egyetemesen" opponál, midőn tudjuk másfelől, hogy a tót és német ajkú gyülekezetek igen nagy része a törvényes utat követte; — vájjon mit jelent t. szerkesztő űr! e hangosan beszélő sajnos körülmény ? kitagadná, hogy a tavalyi sept. 17-én Kézsmárkról útnak indított egyházi oppositioban, nem az egyház joga és érdeke volt a főrugó nem a pátens iránti ellenszenv a főtényező, de politikai jogok és érdekek, s nemzeti célok állottak háttérben, — ki ezt tagadná, az nem olvasott hírlapokat, s bizonyosan az olasz kérdés és gr, Cavour létezését is tagadni képes volna! Még csak azt jegyzem meg t. szerkesztő úr! bogy a magyar kérdés megemlítésével én csak egy el nem vitázható tényt akarok constatirozni, de távol vagyok e „nagy tényről," úgy is nem a lapba tartozó, bármi véleményt, Ítéletet, yagy nézetet nyilvánítni, b szavaimnak minden ilyforma félreértése, vagy elferdítése ellen ünnepélyesen tiltakozom. Második levelemben előadom a pátenst és egyházkérdést illető nézeteimet. Szilágyi Ferenc, Mintán a tanácsos úrnak az „Ew. Wochenblatt" egyik számában megjelent levelét közöltem és tanácsos úr úgy találja, hogy azt félre vezető értelemben és más célra használtam fel, mint a melyre irányozva volt, ezáltal pedig t. úr úgy tüntettetett