Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-03-23 / 12. szám
NT Harmadik évfolyam. 12. 3?est, martrus S3.1S60. PROTESTÁNS r r H SZERKESZTŐ-ÉS KIADÓ- I Helyben: há^^dfs ?j|i?vle ?frt. 50 kr., egész hivatal: |! évre 7 forint — Vidéken: postán szétküldéssel Lövészutca, 10. szám, 1. emelet. |j f é }é r /e 3 fr t - 70 kr., egész évre 7 frt. 40 kr. Előfizethetni minden cs.k. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK DIJA ! 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Ismét egy figyelemre hivő szó az egyházi segély-alap ügyében. Valahányszor forrón szeretett nagy családom, a magyar protestáns egyház összes szolgáinak nyomorúságos anyagi helyzete felett elmerengek s vizsgálódó tekintetemet közös örökségünk, evangyéliomi egyházunk közszegénységére fordítom: ellágyult szivem, szent fájdalmából egy könyíít tol szemembe s egy sóhajt kelt ajkamon, melyet megértetni hitem sorsosival oly igen szeretnék! De mikor e szóhoz akarnék kezdeni, felhangzik azonnal emlékezetemben és előmben tűnik száz meg száz iratban hozzánk intéztetve, édes Idvezetö'nk amaz intése: „Keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindenek megadatnak nektek!" melyre már-már elnémulok, „mert az ég és föld elmúlik, de az ő igéi soha el nem múlnak." Azonban tőle vettük azt is, liogy szegények mindenkor lesznek mi közöttünk s hogy a gazdag ifjú adja el minden marháját, osztogassa a szegényeknek, és kincse lészen menyben: alkothat tehát evang. egyházunk is közszegényeinek olyan közvagyont, mit velők megosztva, hasonlag öröklő kincset nyer az Úrtól. Nem pirulok azért többé én sem szólani az anyagiakról, nem még e válságos korszakot nézve is, mert szellemi cél, az Ur dicsö'sége az, mely még e téren is keblemet indítja. Bizonyára magyar protestáns egyházunknak nemcsak jólét- és életáldozatokra van szüksége: — meghozzák ezt is kétségtelenül azok az erős lelkek, kik fájdalomkönyükkel is szemökben, tudnak dicsekedni a nyomorúságok között, kiknek Isten előre el nem láthatott bölcsesége szerint, szükséges volt e világi jólétet nélkülöző helyzet, hogylelkök ereje a kísértés felett annyival inkább kitűnjék, — de szüksége van kétségtelenül arra is, hogy a nehéz idők nehéz feladatát mindenben készséggel teljesítse és elődök jobb hiszemmel ejtett mulasztását, saját szellemi és anyagi szilárdításában kipótolja. Kell tehát, — hogy a kisebbekről térjek nagyobbakra — kell, hogy az egyház szolgái, — kik közül ugyan szegénységét csak egy jóravaló sem szégyenli, de lelki fegyvereinek, szellemi mivelődése s hatása eszközeinek meg nem szerezhetése, szeretett családának szomorú kilátást nyújtó jövője miatt méltán fájlalja, — kell, mondom, hogy az egyház szolgái, e helyzet nyommasztó súlya alul kiemeltessenek s legalább Isten országához vezető utjokban, az igazság keresésében s hirdetésében, a legsztikségesbek nélkülözése, kedveseik kétségbe helyzett jövője által ne gátoltassanak. — Én mint egyszerű ember, az emberi tapasztalatok mezejéről kérdem, hogy habár minden szűkölködő egyházszolgatársam érett előfontolás után biztosan várhatta is magára pályája szigorú sorsát: van-e mégis csak egy is közülök, ki nem egy csalódott jobb remény fejében ízlelte meg a családi élet istenszerinti örömeit, melyeket talán, borús jövője nehézségeit előre tudva, soha nem is élvezett volna? — Az egyház ezt tovább így nem hagyhatja, szolgáit és azoknak árváit Isten dicsőségére, nyomorogni nem engedheti; különben kevéssel cselekszik jobban, mint ama másik, mely e baj forrását, a családi élet tiszte- s örömeivel együtt nőtlen állapotba fojtotta; az egyháznak önfelvirágzása s üdve tekintetéből képesítenie kell magát, hogy szolgáinak e nehéz sorsa megenyhüljön. Kell továbbá, sokkal inkább, hogy az evangyéliomi egyház, mely Isten dicsőségét saját szel^ lemi emelkedésével , erkölcsi fenségével < jobbban tündököltetni köteles, birjon mm
