Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-05 / 6. szám

lizetétésére kötelezte magát; részint körülményekhez képest önkéntes áldozatokra nyitja meg erszényét. S így jelen évben kővetkező njságlapokkal van ellátva: 1. Pesti Napló­val. 2. Vásár napi és Politicai Újdonságok­kal.. 3. ProtestansEgyházisIskolai lappal. 4. Üstökös cimü hnmoristicus lappal. Tisztelt szerkesztő ur! Ezeket akartam önnek s ál­tala becses lapja érdemes olvasóival megismertetni, hogy lássák mások is, kik tán nagyobb anyagi erö mellett is, tétlenül hevernek, hogy parányi erővel, de nemes tűz­zel, s a hazai irodalom iránti lángoló szeretet­t e 1 mit lehet eszközölni. Becses engedelmével nem soká­ra leend szerencsém tiszt, szerkesztő úrral általunk köve­tett tan- és nevelési rendszerünket is megis­mertetni ; de most kímélendő becses türelmét, leteszem tol­lamat a tanpályán velem bajnokilag küzdő kedves társaim­hoz, — kik nemes tettök öntudatában, még ha a világ nem tudná is, boldogok, —intézve a francia költő eme lelkesítő szavait: „Le bien, que tu peux fairé en ce monde, mortel, Sera ton seul mérite auprés de 1' Eternel" Zárszóul pedig, tisztelt szerkesztő ur! fogadja buzgó ohajtásom: adjaazlsten, hogy honi irodalmunk slelkesiróinkiránti kellő méltánylat, tisz­telet minden igaz magyar keblében oltha­tatlan tiszta lánggal lobogjon! Hazafiúi üdvözlettel. Szathmáry György, igazgató tanár, s felszentelt pap, mint a nevezett tanítói kar könyvtárnoka. Háromszék. Ezelőtt mintegy 30 évekkel zaláni pap Maksai Zsigmond ur a s.-sz.-györgyi heti vásárra menvén, míg dolgait intézte, tudtán kivül valaki föltett szánjára 1 véka árpát; szánjához visszaérkezvén, legénye se tudta felöle értesíteni, ki tette azt oda. Haza ment tehát azon gondolattal, bogy a ki odatette, megkeresendi otthon Zalánban. De ott nem kereste senki. Kihirdette a templom­ban 3 vasárnap, és senki sem jelentkezett; így tehát a véka árpa a papnak maradt, de azt tavaszig nem fordította se­hová. Akkor pedig maga is tett hozzá egy vékát; és így két véka árpát elvetett egy papi allodialis szántóföldbe, azon föltétellel, hogy az az ekklézsia pénztárát gyarapítsa. Azon évben az árpának silány termése levén, kapott belőle szemül csak négy vékát, melyet eladott 9 frt. 20 krért vál­tóban. Ezt átadta az ekklézsiai elöljáróságnak azon fölté­tellel, hogy el ne költsék, hanem vásároljanak vele ősszel zabot, melyet minden évben adjanak ki zabkamatra, mind­addig , míg 100 köbölre fölnevekedik, s akkor kezdjenek az ekklézsia javára belőle intézkedni, megállván mindig a 100 köböl zab. Hetedik évben helyébe lépett oda ev. ref. lelkész t. Nagy István ur, ki a zabot már jól megneveke­dett mennyiségben találta; jó gondozás mellett aztán an­nyira nőtt, bogy ma van szerezve belőle a zaláni ev. ref. ekklézsiának annyi kaszáló, melynek évenkénti haszonbé­re 100 pforint, s mégis jelenleg van mintegy 130 köböl zab­készlete. — lm! ez is egy megtekintendő szép példa arra, hogy az önzéstelen buzgalom közhasznúságának ezerféle utai vannak, csakhogy tenni ne resteljiik, ne sajnáljuk! Kolozsv. Közi. KÜLFÖLD. Az „Augöb. Alig. Zeitungban4 prot. egyházi ügyeinkre vonatkozó következő figyelemre méltó cikket olvastunk. Ausztria. Bécs, — A minapi levelemben irtam azon jelentékeny tényről, hogy a catholicismus Ausztriában rö­vid idei theokratikus különzése után, ismét azon patrioticus hagyományokhoz kezd fordulni, melyek Ausztriában az egyház és állam érdekeire mindenkor annyira kedvezők voltak. Ezen egyházi változás különösen azon okból üdvös, mivel a „Nordu lármájának s a vele rokon kryptoradicális lázongásnak, hogy Ausztria elszigeteltessék, véget vet. Ez elszigetelés veszélye valóban egy idő óta nem messze volt. A speciíicus katholicus politica, a párisi „Univers" értel­mében az ausztriai császári állam részére egy nagyhata­lom barátságát sem szerezte volna meg, a tisztán kath. ál­lamokét sem, legkevésbé a katholikus Franciaország barát­ságát. Ha Ausztria ezen sireni énekre hallgat, kül pol'iticá­ját theokraticus hajlamok szerint intézi, azon helyzetbe jöhet, hogy egész Európában némely apró gyenge államo­kon s az ős kantonokban néhány nem igen nagy államfér­fiakon kivül más szövetségesei nincsenek. Azt reraénylet­ték a „Nord" és társai, de ezen reményökkel szégyent val­lottak. Az épen szemünk láttára történt szerenesés fordu­lat bővebb kezesség, hogy Ausztria nem gondol arra, hogy érdekeit idegen céloknak áldozza, s a kizárt pártot forra­dalomra ingerelje. Ausztria nem maradhat szigetelten mind­addig, míg távol van a szándéktól oly elvekhez folyamod­ni, melyek az állam lényegének megtámadásai. A theokra­ticus párt kath. egyházban minden állami ellen hadi lábon áll, azért annak Ausztria, a nélkül, hogy létét fel ne adja, soha nem lehet szövetséges társa. A mérséklés, humanitas, egyházi türelem programm­jának a nagy hatalmak, Franciaország mint Anglia, Orosz­ország mint Poroszország tetszéssel adóznak. Ausztriára nézve e programra két okból szükségesség, egy felől Po­roszországra való tekintetből, s azon kötelezettségből, me­lyet Ausztria a szövetségi kötés által magára vállalt, más felöl a déli szláv népekre való tekintetből, kik Ausztriá­ban laknak, s Ausztriát körülveszik. Ausztriának exclusiv katholikus politikája a déli szláv népeket csalhatatlanul mindinkább Oroszország karjai közé taszitná. A mi mér­tékben lép előtérbe nálunk szelídség, türelem vallásos dol­gokban, olymértékben nő e tartományokban is az Ausztria iránti rokonszenv. Ha nálunk a vallásos türelem elvei meg­szilárdulnak, akkor a déli szlávok mivelödési érdekeiknek nagyobb biztosítékát találják Ausztriában, mint Oroszor­szágban. S ezen elvek nálunk szilárdon meg is fognak tar­tatni, mert ismerik a személyeket, melyek mint az exclu­siv irány következményei a politica mezején feltűnnek. Szászkut, Moldvában. A szegény, de a sző teljes értelmében tiszteletes Márk Mózes szászkuti re­formátus lelkészt, kinek nyomorúságát, s ritka állhatatos­ságát a tisztelt olvasók e becses lapok közleményeiből már ismerik, a közelebbi időkben nagy csapás érte. így ir ö maga erről, Koos Ferenc bukuresti lelkész urboz : „No­vember 14-kén, vasárnap estve, épen vacsora alatt, nem tudhatni ki által, házam felgyújtatott, s mindenem, a mim volt, porrá égett, ugyanannyira, hogy egészen semmi nél­kül maradtam. Gabonám egy szem sem maradott, s három nap és éjjel az ég alatt fetrengtem. A boér megszánva nyo­morult helyzetemet, végre egy házat adott és abba költöz­tem. — A zsindelyt a régi curátortól, ki katholizált volt, ma­gamhoz vettem, hogy a templomot befedessem, s talán an­nak boszujában, el is égék. — Azután , hogy a tisztelendő ur itt járt, Páter Petrás Ince János, két református leányt megesketett és elkeresztelt. Nagy búval és keserű bánat­tal a fejem Összezavarodva, nem is tudok most körülmé­nyesen mindent megírni. Én igaz, hogy eleget törekedtem de mégis talán jobb lesz vala, ha más életmódhoz fogok; — de bizom tiszteletes ur szívességében s ez még megtar­tott Szászkuton. Abc-és gyermek van vagy 12 ; a küldeményt hálával fogadnók, stb." — Midőn Márk ur e sorokat irá, a magyarországi nemeskeblü adakozók szivességéből, még csak az első pénzküldeményt kapta, de azóta a második és harmadik küldemény is, valószínűen kezéhez jutott, s enyhítni fogja némi részben nyomorult állapotját, mely ezen ujabb csapás nélkül is, alig volt elhordozhaó. „Hála Istennek — úgymond Koos Ferenc ur, — hogy szegény J Márk úrral megismerkedtem, különben most vége lenne 6. ez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom