Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-05 / 6. szám

néhánya alakíttatnék át oly intézetté, mely által az eddigi egyoldalú népnevelés szembeszökő hézagai kitöltethetnének , s az ifjúság megvédetnék azon szomorú tapasztalástól, hogy idegen kezek közt teljesen lefoszlik róluk a felekezeti színezet, s buzgalom drága zománca. — Nem kell mondanom , hogy e nemes ajánlatról mai nap is csak annyit tudunk, hogy elmondatott, elolvastatott, s a hírlapok, melyek hasábjain napvilágot látott, szépen félre tétettek. Dönthetlen bizonyítéka mind ez annak, hogy midőn a nép anyagi jóllétének felvirágozását az ifjúságnak tanítása által gazdasági tanodákban óhajtanám elérni, hiu reményemről mielőbb le kell mondanom s igyekeznem a lehetetlenség rémképe mellől, a lehetőség szelíd arcú lénye felfedezésére elindulni. De bár merre s hol keressem azt, nincs más megállapodási pont a népiskolák körénél. Ez az egy az még, mely hinni engedi, hogy a gazdaságtan tanításának célszerű kezelése által, az ifjúság, később az öregebbek gazdálkodási képzésére is eléggé lehet hatni .... Sőt, hogy a kevésbé jóban is feltaláljuk azt, a mi jó, ki kell mondanunk: hogy ügyes vezetés mellett, sokkal több irányban áradhat el innét az ismeret, mint a tulajdonképeni gazdasági tanodákból, miután azokba a földmívelő népnek csakis kis része, ugy szólva, töredéke vehetne részt. Amazt pótolhatja ez utóbbi, de ezt semmi más, mint a hagyományos szokások, azok árnyoldalai, s előítéleteinek vigasz nélküli utánzása, mi pedig — szerintem — nem egyéb, mint nyilt ellenmondás minden haladásnak. Azonban e ponton még igen nagy s látszólag legyőzhetlen akadályul merül fel a tanítók nagy részének a gazdaságtan tanítása, annak helyes iránybani beosztása körüli mind elméleti, mind gyakorlati csekély képzettsége. — De bár magam is nehézségnek tekintem e körülményt— semmi esetre sem tartom azt mégis legyőzhetlennek. Tanítóink egy része ugyanis — oly fötanodákból lépvén pályára, hol a gazdaságtan, mint kötelezett tantárgy kimerítően adatott elő, elég alkalma lehetett a szükséges előismeretek elsajátítására. — A másik rész — mely talán anyagi nyommasztó helyzet, s körülmények miatt előbb kényszerült a főtanodát elhagyni, mintsem a gazdaságtani tanórákat egészben látogathatta, s tiszta fogalmat szerezhetett volna, leginkább földmivelő szüléktől származván, már a szüléi háznál, gyenge erő felhasználása által is jó eleve figyelmessé tétetett azon foglalkozásokra, melyek a földmívelés természeti egyszerűségében elemi bevezetésnek tekinthetők. — A többiek nagyon csekély száma pedig folytonosan gazdálkodással foglalkozó nép környezetében élvén, ha mindjárt a látottat, tanultat nem tudta is kísérlet végett saját vagyonán véghezvinni, nyilt szem, s egy kis komoly gondolkozással rövid idő alatt meglehetős mennyiségű előismeretet szerezhetett, annyit mindenesetre, hogy kevés hozzáadással, önállólag, irányt adólag is nyilatkozhatik képzettsége. Igen — hízelgés nélkül legyen mondva — néptanítóink közt igen kevés van, ki a priori elég képességgel ne birna arra, hogy a rendelkezésére készen álló segédeszközök felhasználása mellett, alkalmas ügyességgel, ne tanítsa növendékeinek a gazdaságtant. Állításom bebizonyítására e következőket hozom fel : Ha a falusi néptanítók nagyobb része, a mezei gazdaság tanítását illetőleg, eddig passiv helyzetben volt, az kétségkívül egy részt onnét eredt, mert bennük a gazdálkodás iránti érdek felébresztése teljesen feledve volt, —. más részt a csak örökösödi sutján nyert ismeretekben semmi becset nem találván, a rendelkezésükre álló csekély erő felhasználásánál gyakran roppant kellemetlenségekkel találkozván — a béke fentartásáért is — inkább visszavonulni, mint a kort követve, előrehaladni kényszerültek. Nem kell mondanom, hogy e passiv-viszony azonnal megszűnik s kedvezőleg átidomul, a minta szükségesek megtanulása s a megtanultak alkalmazására kellő alkalmak nyújtatnak. Néptanítóink általában tapasztalt, értelmes emberek, s jól esik hinnem, hogy ezen kivül még egészséges, közhasznot elömozdítni óhajtó gondolkozásnak is. Könnyű lesz tehát Őket ily nagyfontosságú munkára megnyerni! Teljesen megvagyok győződve, hogy nemcsak kitűnő buzgalommal fognak minden kimutatott segédeszközt felhasználni, hanem önként is igyekeznek közelismerésben részesült gazdákkal gyümölcsöző társalgást folytatni, s tapasztalataikat a gyakorlatba átvinni. Sajnálnám, ha valaki e csak most mondottak után oly hit táplálását vetné szememre, mely a tanítóknak a korszerű mezei gazdálkodásbani sietve történt képzése által azoknak, példány tanítókká lehetését tartaná kivihetőnek ; mert én azt igazán nem tartom szükségesnek, sőt ellenkezőleg azt óhajtóm, hogy oly s annyi képességet szerezzenek csak, mennyivel növendékeiknek a mezei gazj daság elemeiben szorgalomra s kitartásra buzdító, öngondolkozást fejlesztő, ezt mérsékelni tudó tanítást adhassanak. — (Vége következik.) Tóth Balázs. A magyar reformált egyházi négyhangu éneklés felállításáról. A magyar ref. cultusrendszer gyökeres reformoni átvitele jelenben több lelkes, s korszellemmel párhuzamosan előrehaladni szerető egyéniségek figyelmét vonta magára, s ugy látszik , hogy szerény működésük, józan kitartásuk által, bizonyos tekintetben azon százados egyformaság kérgét, mely egyházi életünk fokozatos fejlődését mintegy kötve tartja, — a kor hatalmasan intő s fölrázó szózatára ihletett kebellel, csüggedetlen lelkesedéssel kezdik a tevékenyebbek letisztogatni egyházunk mármár gyümölcstelenné válni akaró életfájáról. fhiltusrendszerünkhöz alkatrészképen tartozó bizonyos tanfajok s tanmódok szervezése s tökélyesítése, vagy az e tekintetbea felmerülő eszmék érdekében számosan léptek fel eddig is a szakértők közül, s mondhatni, hogy a nép erkölcsi mívelődésének s vallásosságának mintegy sinórmértékül és sarkpontul szolgáló alaptanok közt, tapasztalás szerint különösen csak egy van jelenben felette elhanyagolt és szánandó állapotban, — csak egy van, melynek érdekében alig emeltek szót, s melynek ügye iránt igen kevés a részvét, buzgalom és pártfogás, — ez az egy tan az „öntudatos sihlettséggel párosult egyházi éneklés szerény tana." — Valóban a nemes lélek s önzéstelen kebel feljajdul fájdalmában, mikor azt kell látnia, hogy míg a földi érdekeket bizton előmozdító, az anyagi jóllétet készséggel gyarapító tudományok és eszközök óriási léptekkel haladnak a tökélyesbülés magaslata felé, — addig a szív indulatainak s vallásos érzelmeknek nemesítésére szolgáló ezen üdvös eszköz és tudomány, a gyávaság és elhagyatottság kietlen s ingoványos völgyében tova marad. — Talán e tespedés kora nem is képes már e szent ügynek Kálvinokat, Luthereket, Goudiméleket, Nageliket és Maróthykat teremteni, —• kik önmaguk megtagadásával , s Úrtól ihletett szent lelkesedéssel vívnák érette az ujjáteremtés szent harcát? — Bizony szégyennel kell reátok visszaemlékeznünk boldogabb kornak tettben és névben élő dicső jelesei! ti voltatok a prot. egyházi éneklésnek előharcosai, — de a ti példátok nem lelkesít senkit közülünk énekügyünk lángzóbb felkarolására, — holott épen most volna erre legnagyobb szűkségünk. Az eddigi— gyarlónak és lélektelennek nem minden ok nélkül mondható — egyházi ének-methodika napjai már letűntek, s az egyházi zene látköre tisztább lévén, ezután korszerűbbre, alaposabbra és sikeresebbre leend szükség; olyanra, melynek ne az legyen célja, hogy a gyülekezet leendő tagjai mintegy kényszerűségből, szakmányból s gé| piesen, hanem az, hogy meggyőződésből, kész szívvel, lé-i lekkel s szabályszerűleg tudjanak énekelni. — Magában véve az egymelodia fajú éneklés valamennyire megfelelne