Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-12-27 / 52. szám

teszi a ker. vallás alapját és lényegét. — Épen így van a dolog az úrvaesorát illetőleg is, melynek alapjáúl szolgál azon nagyszerű eszme és tan, melyet Jézus a kapernaumi csuda vendéglés alkalmából véve kifejt, s mely eszmében előadott, ő vele egyesülésnek, büuorvo3ló erkölcs-vallásos hatály általi tápláltatásnak, folytonosan ismétlendő érzéki támaszává, pecsétévé, vezetőjévé,— mindenesetre nemcsak jelképévé, annyival inkább nemcsak emlék és szeretet vendégségévé, rendelte későbben az úri szent vacsorát. Ezen intézkedése, s ezt illető tanítása Jézusnak oly fontos jelenet az ö életéből, hogy ez kellőleg öszszeillesztve,és ezen kiegészítésben kőrvonalozva alakíthatja s állíthatja csak előnkbe a megváltó valódi istenemben képét, — míg a biographiai jelenetek egymástól elkülönítve, mint szerzőnél egyik a 107., 108-ik , másik a 133., 134-dik lapokon adatva elő, egyik ugyancsak egy csudatevő, másik csak egy hív emlékezetre méltó, másokért meghalt jó barát képét állítják előnkbe. — így van a dolog Jézus csudatételeit illetőleg is, melyek vagy közülök csak a nevezetesebbek, ha egy csoportba tűzetnének azon alapeszmék körül: „én vagyok az élet és a feltámadás," — „az atya nekem mindeneket hatalmamba adott," — „én és az atya egy vagyunk," — „távozz tőlem sátán, mert meg vagyon irva a te uradat Istenedet (tehát engem is imádj é-ícsak őnéki „szolgálj/mi dolgunk nekünk teveled názáretbeli Jézus ? — te azért jöttél, hogy elveszejts minket." sat sat.: ezek ismét összpontosult fényben tüntetnének elő egy felséges istenemberi képét a megváltónak, s solid alapját vetnének a valódi buzgó keresztyéni hitéletnek, a vallás-erkölcsiségnek, —mig most bár mind előhordatnak is ezen jelenetek, de szétszórva és semmi alapeszméhez nem fűzve, hatás nélkül hervadoznak a figyelmetlenség kezében. — így áll a dolog Jézusnak feltámadásával s mennybemenetelével is, melyeknek előadását, ha egy kis apologeticai jegyzetek kísérnék , s főként a természetből és természettanból vett analógiákra (nem egyszerű hasonlatokat értek, mert azoknak kevés vagy semmi hatásuk sincs) sjózan bölcsészeti nézetekre támaszkodva , azoknak lehetőséget, és így hihetőségét, sőt illetőleg szlikségképeniségét is, az ész előtt felmutatnák: akkor fogna állani az ember előtt a megváltónak, és a bevégzett váltságténynek dicső s boldogító képe, akkor volna vetve a vallás-erkölcsi, a keresztyéni hitéletnek nélkiilözhetlen alapja; — míg ezen jeleneteknek csupán száraz biographiai felemlítése semmi vallásos érzelmet, semmi hitet s meggyőződést nem szülhet, sőt merem mondani , hogy a gondolkozó olvasók nagy része ezt veti utána: „ez bizony vagy igaz, vagy sem ;"— és lia még csak ezt mondja, nem ez a legroszabb eset a megtörténhetök között. Egyes apróbb hiányokat miért említsek fel? kivált ha azok netalán subjectiv nézetbeli ktilönbzések lehetnek, — mint például, hogy Krisztus bemeríttetése alkalmával a szent lelket szerző természeti „galambnak, a szelídség jelképének" alakjában véli leszáilottnak ; én pedig a gayia-TIXCŐ ÍÍŐBI o)f7íí NTOKTTTOAV alatt csak a galamb finom röpüléséhez (radit iter Jiquidum, celcres neque commovet alas) hasonló leereszkedését a szent lélek reális közöltetését symbolizáló lángoknak szeretem érteni: — vagy pedig hogy a feltámadt Jézusnak Mária Magdalenához intézett azon szavait: „ue illess engemet, nem mentem még fel az én atyámhoz* stb., szerző így értelmezi: „nincs szükség arra, hogy engem illess a végre, hogy meggyőződj arról, hogy valósággal én vagyok, — én arról, hogy szemeid nem csalnak, bizonyossá teszlek, én vagyok itt, még nem mentem fel az atyához," — én pedig így ertem: „ne illesd az én már megdicsőült testemet, — nem úgy leszek én már ezután veletek, mint eddig voltam,—-mert ámbár még nem mentem fel az atyához, de nem sokára fölmegyek" stb. Ezek mind csak exegeticai, csekély és a hitélet alapítására kevés befolyással biró differentiák. De az már fontosabb, és megemlítésre méltó dolog, hogy szerző Jézusnak ama híres hegyi beszédét (Máté V. stb.), mely a sinai hegyen keletkezett törvényadásnak egész lényegében gyönyörű antipolaris parallelája, s a keresztyén vallás szellemének, alapelveinek , az ó-törvény kiegészítése s tökélyrevitele , a virágból kifejlett édes gyümölcs érlelése tekintetében , felséges summázata, —• oly kevéssé tartja figyelemreméltónak, hogy a 105-dik lapon csak egykét sorral, még pedig nem is Má'énak a szemmel látott s önfüleivel hallott tanúnak nagyszerű —, hanem Lukácsnak traditióból merített sokkal kisebbszerü előadása nyomán emliti fel. — Egyébiránt mind ezen hiányok melleit ismételve szivemből üdvözlöm szerzőt azon ösvényen, az orthodoxia egyedül helyes ösvényén, mely őszinte működéseit kétségkívül áldással, sikerrel fogja jutalmazni. Még egy cikket ád az első fűzet, ily cím alatt: „Az apostoli kor története s jelleme." K. Tóth Mihálytól. — Ennek első §-sa: „Egy-két szó a kegyes olvasóhoz." Szép és minden olvasóra kétségkívül jó hatású coníessioja szerzőnek, a melyben röviden felmutatott theologiai nézete messze távol jár akár a vulgáris, akár a tarka színnel ámitó rationalismus, akár a minden szín összevegyítése miatt sáppadtságban, s hyper- és astheniában egyaránt sínlődö ó-iskola gyarlóságaitól. „Hiszem, úgymond, valami csak isteni s örökkévaló a kijelentett keresztyén vallásban, mindaz az apostoli kor történetéből mennyei tiszta fénynyel ragyog fel, s ragyog el hozzánkig." „A vallástárgyai ugyanazok , változhatlanok. Változó csak az emberi tudomány, mely ezekkel foglalkozik. Az emberi tudomány, századról-századra áthagyott ismeretekkel szaporodva, naponként növekedik, és történelmi, földirati, népisrnei, természettani, nyelvészeti szempontokból sok világosságot gyújt a vizsgálódó ész előtt. A protestáns hitfelekezet fel is használja a tudomány szerzeményeit a theologiai ismeretek tisztázására. De bármily előhaladást tegyen is a tudomány a tapasztalati világ ismerésében: a vallás örök tárgyairól, Iste ről, emberről, világról, az ezek közötti viszonyos összeköttetésről, sohasem adhat oly tökéletes tanítást, minőt az istenember Jézus Krisztus és a szent-leiket nyert apostolok hirdettek vala." — „Bi! zony a kérkedő XlX-dik század embere, a ki átbúvár! kodta a bölcsek hagyományait, Szokrattól kezdve a mai időkig, s ismeri a tengeren vezető tájtíít, nyomtatás mesterségét, puskaport, távirdát, gőzt, szeszt, s az újkor ezer meg ezer más fölfedezéseit s találmányait, — a vallásra nézve épen csak ott áll, a hol állottak vala azok, kiknek Jézus a templomban, s Péter apostol Jernzsálem ege alatt prédikált. A bölcsek és az együgyűek ugyanazon kijelentésnek részesei." „Jöjj tehát kegyes olvasó! menjünk együtt az öskeresztyénség apostoli korszakába;— keressünk s nyerjünk onnan legalább min magunknak áldva gyógyító balzsamot, hegy szelídíthessük fájdalmát, azon sebnek, melyet szívünkön, egy helyen a vallásos közönyösség, más helyen a felekezeti vakbuzgalom , — egy helyen a tudákos keresztyéntelenség, más helyen a tudatlanság babonáiba öltöztetett keresztyénség ejtettek" stb. Ezen nézetek nyomán jár őszinte és tiszta buzgósággal az új theologiai iskola, — s ez érdemeli meg igazán józan észszerüség, ratioualilás nevét; — míg az emberi ész, vagy inkább értelem, vagy általában tehetség egyoldalú uralmát a vallás isteni tárgyainál is kielégítőnek, — s annak fejlődése szerint a keresztyén vallás elveit is folytonos fejlődés és változás alá vetetteknek tekintő rationalismus valóban a rationalitás szigorával nem kérkedhetik. 2. §. „Evangéliom hirdetése az apostoli korban, s az ős-kcrcsztyénségi hitcikkek ereje a keresztyén jellemképződésére* cím alatt egészen az új theologiai iskola szellemében adja röviden , de helyesen elő a kitűzött tárgyakat. „A Jézusnak a tanítványokkal együtt létét meg