Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-12-13 / 50. szám

mysteriumok körül is, a logicai fegyverek gyarló-, vagy némelyek kezében épen semmi szolgálata mellett is, tiszta bitszemléletet (éleyiog ov piertouevcov) s meggyőződést nyer­jen. Hogy ez sem a hyperorthodoxia, sem a rationalismus, sem az uralgásával legalább nálunk a legújabb időkig be­nyúlt Stoscb - Bretsckneider-féle, már méltán úgynevez­bető ó-iskola, bár sokoldalú eruditiojánál fogva tiszte­letreméltó tbeologiai rendszere nyomán nem kivihető, — azt mint egy részről szemléleti igazságot, más részről tapasztalati tényt sem tisztelt olvasóim, sem kedves tiszt­társam , a fentforgó cikk szerzője előtt emlegetni nem szükség: de azt nem hagyom szó nélkül, hogy ennek lehetősége az újabb theologiai rendszerek cs jeles apolo­geticai dolgozatok, főként pedig magának a szentírásnak, s bibliai vallástannak mind magában, mind a több tudo­mányokhozi viszonyításában történő alapos tanulmányo­zása nyomán már eléggé biztosítva és kétségtelenné téve, va­lamint más részről annak múlhatian szükséges volta is kim tatvavan. — Es most a legszívesebb őszinteséggel kéntelen vagyok fájlalni, hogy ezen isagogieo-apologeticus cikk­ben épen az újabb theologia ezen üdvös újításának, vagyis tnlajdonképen régi jogaiba (postlirninio) újonnan visszaál lított valódi bibliai, valódi protestáns, valódi keresztyén theoriának népszerű felhaszuálása nem találtatik,nem talál tátik épen azon könyvben, melynek célja épen ennek al­kalmazását igénylené,— nem találtatik épenazon cikk­ben, melynek themája s a reá ruházott bevezetőszerep­lés épen ennek használatát követeli, — nem találtatik épen jelen alkalommal és körülmények közt, midőn az eláradt hitetlenség ellen az utóbbi korban divatozott orvosszer, keveset vagy semmit érőnek, sőt sokszor ár­talmasnak találtatott, — ez pedig mint már az újabb theolo­giának megpróbált sikerű orvosszere méltán ajánltatik. Szerző isagogico-apologeticájának itt alkalmazott pontjai, — egészen az ó iskola nyomán, ide mennek ki: „A szentírás a ker. hit és erkölcs szabályzó mérlegéül szolgáló ó- és új szövetségi iratok összege. Ez a benne foglalt „tanokat" tekintve, isteni rendkívüli kijelentés, — „történelmi" szempontból tekintve pedig nem más, mint a zsidók és keresztyének vallásos könyveinek gyűjtemé­nye; mely utóbbi tételnek így fejezve, s az előbbivel szembeállítva semmi értelme nincs, — hanem van (leg­alább értelme, de nem egyszersmind helyessége) úgy a mint szokta mondani az ó-iskola, hogy t. i. a bibliában a a mi történelmi, az nem isteni, hanem pusztán emberi mü. „Az ó-szövetségben vannak Izrael népével közlött ki­jelentések , Istentől ihletett látnokok által." — A pogá­nyoknak is nyilvánvalóvá tette Isten magát a természet útján. De mind a zsidók, mind a pogányok számára tör­tént kijelentések tökéletlenek, és nem elegendők voltak arra, hogy az embert boldogítsák, s az erkölcstelenségtől és bálványozástól megmentsék; — mígnem végre meg­szánván Isten a világot, elkiildé Jézust, ki mind felséges vallástanával, mind feddhetetlen életpéldájával a legtö kéletesebb erény képével, mind Istent megengesztelő halálával az ő benne hivőket és megtéröket Istenhez ve­zetné, s világosságra hozná az idvesség útát; minek nagyobb bizonyságára csudatételekkel is megerősíté ma­gát, fel is támadt a halálból" sat. Az isteni kijelentés fogalmában tehát csak „tanok" foglaltatnak. Ezen nyo­mon aztán a ker. vallás fogalmába semmi sem tartozik egyéb, miut tudomány. — „Ezen bibliában foglalt tanok isteni eredetét mutatja azoknak , — még pedig mind a hitre, mind az erkölcsre tartozóknak felséges, és olyan volta, hogyha az ember azokat szivére veszi, képesek azok az ember előbbi gondolkozás-, érzés- és cselekvés­módját egészen megváltoztatni (az embert illuminalni s regenerálni); mihez hasonló hatása csupa emberi művek­nek sohasem volt, nem is lehet; de azokban ily tiszta nézetek s tanok nem is álltak soha elő."'Igy tehát maguk­nak a tanoknak van újjásztilő erejök : azonban mégis „az ember ezt az ige által munkálkodó isteni segedelemnek tulajdonítja, — mert érzi, hogy ez emberi eröt felülmúló dolog." — És az ó-iskola azt hiszi, hogy ilyen beszédek­kel mind helyes fogalmat adott a kijelentésről, mind arról, hogy a bibliában valóságos isteni kijelentés van, meg­győződést nyújtott. llövidség kedveért, hogy könnyebben kitűnjék, mik hiányzanak ebben mind az értelmezés, mind a meg­győzésre nézve : lássuk — beleereszkedvén alkalmilag egy kis theologiai értekezésbe, — mit hogy olykor-olykor tegyünk, igen helyesen figyelmeztetett rá e lapok tisztelt szerkesztője nem régiben, —• lássuk mondom röviden, mit tanít e tárgyról az újabb iskola. E szerint alapeszme az embernek Istenhez eredetileg volt, — de csakhamar fel­fordult— azonban örökre el nem pusztulhatott, söt hely­reállítást igénylett viszonya. Az ember, mint e föld pol­gárává Istentől azért állított sajátlag szellemi lény, hogy a beléadott tehetségekkel e gyakorlat iskolájában a val­lás*, erkölcsiség útján magában az Istenhezi hasonlatot önállólag képezze ki, s örökéletet folytatandó szellemi egyénné magasztosuljon, ezen feladat megfejtésére erede­tileg képessé volt teremtve, a mennyiben istenneli össze­köttetésének eredeti ösztönszerű érzelmén, öntudatán ala­puló vallás-erkölcsi sajátsága természetes előnynyel bírt testisége felett, s a fejlődés és gyakorlat útján állandó uralomra fogott voina erősödni a testiség hajlamai az ön­zés felett, mely az erkölcs vallásossággali ellentétében minden gonosznak , bűnnek és nyomornak kútfeje. De mindjárt a gyakorlat terére lépés kezdetén ezen természe­tes eredeti ártatlanság állapotja felfordult az által , bogy bizonyos, már ezelőtt büube esett, Istentől elfordult szellem (sátán, személyiséggel bíró gonosz lélek, — me­lyet némely theologusok, — legközelebb Schcnkel csak eszményileg personificált, általános bűnösségnek gondol, — véleményem szerint helytelenül, mivel így az semmi egyéb, mint abstractio, semmi objectiv realitás, — s mint olyan az ember bűnbe esése előtt nem említtethetik , s így az embernek bűnbe esése, előbbi útjáról eltérése teljes­séggel semmivel sem indokoltatik) irigyelvén az ember boldogságát, azt elámította s rávette, hogy a testiség hajlamának, a vallás-erkölcsi törvény kötelező ereje felett túluralmat engedjen magában, önként s visszaélvén aka­rati szabadságával; — s így az egyszer felül fordult testi­ség , önzés, bűnösség túluralkodásra jutott a szellemiség felett, és gyakorlat által abban megerősödött, — habitussá lett, — s mint nyavalya a természet szokott útján, nemzés által az egész emberi nemre elterjedett, — ez az eredendő bűn. Ez a felfordult állapot, melyben az ember eredeti tehetségei nem elvesztek, csak az azok s a testiség hajla­mai s törvényei közötti helyes viszony megzavarodván, célszerű használhatóságoktól megfosztattak , — ez, mon­dom, az emberiségnek historicus, de nem természetes , — söt inkább természetellenes, azaz : eredeti fogalmával s lényegével ellenkező állapotja. Azonban az Isten-, az em­ber-, a teremtés helyesen felfogott fogalmával következe­tesen , az ember ezen felfordult állapotban nem maradha­tott. Igen természetes, hogy annak ebből kiszabadításáról Isten intézkedett. Ez az üdvintézmény. De természetes az is, hogy ezen kiszabadulásnak egy részről az ember saját (ismerő, akaró, érzelmi) tehetségeinek Önmunkássága, más részről isteni új teremtési működés, xcavt] xziaig, szellemi újjászülés jzafoyyevsctg által lehetett csak tör­ténnie; — tehát egyrészről újjászülő, megszabadító, megváltó isteni hatálynak kellett majd valaha meg­jelennie,— még pedig hogy az emberekre hathasson, homogén emberi (értelmi és erkölcsi) alakban, és igy tel­jesen isten-emberi lényegben, kinek isten-emberi lényege az emberekkel közöltethetvén, azokat vallás-erkölcsi életre realiter újjászülhesse, — más részről ennek elfo­gadására az emberiségnek elő kellett készíttetnie, részint az által, hogy annak legnagyobb része magára hagyatván, sok hasztalan erőlködések, próbálgatások, bölcselkedések I után győződjék meg a felől, hogy az emberiség baján csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom