Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-12-06 / 49. szám

nek, ez évben a protestáns egyházat illető törvények jelentek meg. A német állam Austria, az ugy nevezett concordált állam, oly valódi vallásszabadsággal teljes törvényt adott, hogy északi Németország régi protestáns országaiban számos hang emelkedett , miszerint boldogoknak vallanak magukat, ha náluk egy olyan törvény vergődhetnék érvényre. Ausztria szabad egyházalkotmányt adott a protestánsoknak az olaszháború bevégeztével, Franciaországban az akatholikusok jogait érdeklő új tör- | vény hirdettetett ki néhány héttel az olaszháború kiütése előtt. Ezen törvény 1859. március 19-dikén adatott ki, melynek sok régi sérelmet orvosolni s a protestánsoknak új szabadságot biztosítani volna feladata s általa a X-dikévi Grerrainál 18-dikáról való törvény a polgárísodás és vallásszabadság örömére megjavíttatott. Vizsgáljuk meg ezen új francia kegyelemtörvény tartalmát, néhány cikkje is elég világosan szól róla. Ha a protestánsok Franciaországban új templomokat, kápolnákat vagy imaházakat szándékoznak emelni, melyekben nyilvános imára, éneklésre vagy egyházi beszéd hallgatására akarnak összegyűlni, kötelesek engedélyért a legfőbb államhatósághoz folyamodni. A consistorium indítványára előterjesztést tesz ez ügyre nézve a cultusminister az államtanácsban s a császár maga adja ki az engedélyt, ha neki ugy tetszik. Ideiglenes nyilvános isteni tisztelet gyakorlására való engedélyt mindazáltal a megyefönök is adhat a protestánsoknak, mit ha megtagad, ez új törvény értelmében jogosítvák az államtanácshoz és császárhoz folyamodni. Ezen joggal bír mindegyik elismert protestáns felekezet. De ha valamely az államtól el nem ismert felekezet akar vallásos gyülekezetet tartani, e felett szinte az államtanács és császár határoz s ezen határozat csak akkor lép életbe, ha a beliigyminister illőnek tartja az isteni tiszielet-tavthatás engedélyének megadása végett indítványt tenni és ha a cultusminister ezen indítvány felett eleve véleményt nyilvánított. Minden egyébb isteni tiszteletre való összegyűlés esetlegesnek tartatik s e célra is adhat a megyefőnök engedélyt. Az elismert protestáns felekezetek e szerint annyival vannak jobb helyzetben, hogy a consistorium jogosítva van tartós , nyilvános isteni tisztelet tarthatásáért való engedélyért indítványával az államtanácshoz járulni s ezen indítványtétele többé nem a belügyminister akaratától s cultusminister jóváhagyásától tétetik függővé. Az elismert protestáns felekezetek a tekintetben is bírnak némi előnynyel, hogy a császártól még fel nem jogosított isteni tiszteleti összegyűlésük nem viseli mindig az esetlegesség jellemét, hanem a megyefőnök jóváhagyása következtében az ideiglenesen adott engedély jellemét is felvehetik. Különösen aggasztólag hangzik a törvény negyedik cikke : „Ha azon eset adja elő magát, hogy az adott engedélyt vissza kell venni, a visszavétel csak a császár által a császári államtanácsban történhetik meg. Mindazáltal sürgető esetekben, a szabályok tekintetbe nem vétele vagy nyilvános biztosság miatt ezen engedélyt ideiglenesen illető ministerek is felfüggeszthetik. Ezen felfüggesztés három hónap lefolyása alatt jogszerűen megszűnik , ha ezen idő alatt a császár jóváhagyása az államtanácsban véghatározatilag be nem következett. „Tehát minden nem katholikus és így az elismert protestáns hitfelekezetek templomait is be lehet záratni kormányrendelet következtében, ha bár az arra való engedély örökre megadatott is. Igaz ugyan, hogy erre a császárnak az államtanácsbani határozata szükségeltetik , a mi bizonyosan csak sürgető estekben fog bekövetkezni, midőn azt hiszik, hogy a nyilvános bátorság érdekéből s egyéb politikai okokból kell ezen eszközhöz nyúlni; de azért józangondolkodású embernek mindenesetre nehéz megfogni, hogy a francia kormány oly protestáns gyülekezeteknek, melyek jogszerüleg templom birtokában vannak , az abban való j összegyűlést ismét megtilthatja, annyira, hogy nem marad azoknak egyéb hátra, mint házi istenitiszteletet tartani, melynek nem szabad nyilvánosnak lennie. Még aggasztóbb, hogy ez puszta ministeri rendelet következtében is megtörténhetik, habár mindannyiszor csak három hónapra is. Azon francia lap, a „Debats," melynek többnyire protestánsok a dolgozótársai s olvasói, ezen új cszászári nyiltparancsot csak ezen egyetlen megjegyzéssel tudta kisérni: az minden esetre haladás jele, ha most az államtanács határoz, holott eddig egy polgármester, megyefönök, végfolyamodásilag a minister határozott ez ügyben. Ez a megjegyzés nagyon jellemző. Azt hitte volna az ember, hogy az egykori francia alkotmány ezen helye „a katholika vallás a franciák többségének vallása" csak számvetői kifejezés; hogy a francia protestánsok tökéletesen egyenjogúsítva vannak a katholikusokkal s ha templomot akartak építeni s építkezésre való pénzzel s helyiséggel birtak, nem volt egyéb szükséges mint bejelenteni a kormánynak, s megvizsgálás végett az építészeti bizottmánynak. Azonban most látjuk, hogy egészen máskép állott és áll a dolog. F. é. márciusig csupán a rendőrség is betilthatta valamely templom építését, vagy megnyitását s nagyon bizonyos, hogy a „Debáts" életből merített tapasztalásra céloz, midőn haladás színében tűnik fel előtte már az is, hogy Franciaországban a protestáns vallásszabadságnak kérdése az alsóbb hivatalnokok kényekedve alól kivétetett s az a feletti határozás az államtanács kezébe tétetett. Azonban Franciaországban az elismert protestáns hitfelekezetek még ma sem építhetnek csak egy imaházacskát is a nélkül, hogy azért az államtanács ülésénél ne kelljen rimánkodniok, ha csak be nem érik azzal, hogy a megyefőnöktöl nyilvános isteni tisztelet tarthatásra való ideiglenes, néhány hónapra vagy évre szóló engedélyt tudtak kicsikarni. Különösen sajátságos dolog, hogy a francia kormány oly komoly ügyet, mint az elismert keresztyén felekezetek nyilvános isteni tisztelettarthatási joga, pusztán ugy fogja fel, mint oly dolgot, melyet meghatározott időre is lehet megengedni. Söt ugy látszik, mintha a francia protestánsok nyilvános isteni tiszteletére adott ideiglenes engedély több lehetne a kivételnél', mert a második cikkhez: „Megyefőnökeink jogosítva vannak jövőre ís ideiglenes isteni tisztelettarthatásra való engedélyt adni" nagy gondosan oda van csatolva: „Azon esetben ha nehézségek fordulnak elő, mi és államtanácsunk fog határozni." Már elismert protestáns gyülekezetek, — mert csak ilyenekről van szó a második cikkben — miért ne folyamodhatnának egyszerre tartós s állandó engedélyért? Hát talán nyilvános isteni tisztelet-tarthatása végett pusztán ideiglenes engedélyezéseért a megyefőnökhöz való folyamodásnak lehetnek más okai is, mint azon eset, hogy azon időközben is tartathassék isteni tisztelet, míg a megyefönök által felterjesztett indítványt az államtanács elfogadja '? Mert hiszen ha a megyefönök nehézségeket gördít elő, a kérelmezők ismét csak az államtanácshoz utasíttatnak. Szóval, ezen rövid törvénynek minden cikkje homályos térekre vezérli szemünket, melyekben hogy nem kell laknunk s tengődnünk, adjunk hálát jó Istenünknek. A fődolog az: hogy Franciaországban a polgárisodott államokban legfontosabbnak tartott polgári jog — mint az elismert keresztyén gyülekezeteknek nyilvános isteni tiszteleí-tartliatási joga még ma is pusztán közigazgatási ügynek tekintetik. A protestánsok kénytelenek nyilvános isteni tisztelet-tarthatási engedélyért folyamodni, és ha kérelmök visszautasíttatik, nem marad egyéb hátra, mint titkos házi isteni tiszteletet tartani. A minden polgári szabadságok ezen alapkérdésére nézve nincs jogút Franciaországban. Még nem folyt le kétszáz éve, midőn a savoyi herceg nyomorult protestáns valdenseseit vagy völgylakóit — kiknek számára legközelebb Turinban államköltségén templomot építettek — pusztító haddal üldözte, hogy kimondhatlan kínzások közt mind egy lábig kiirtsa. Ugyanazon időben, köriilbelől 170 óv előtt, XIV. Lajos s ministere Louvois fegyver élével erőltették a francia protestánsok megtérítését. Dragonyosok rohanták meg a reformált falvakat s trombitaharsogás s dobpergés közt hirdették a megrémült lakosságnak, hogy a ki 24 óra alatt katholika vallásra nem tér, majd tudják ők az útját és módját, hogyan kell arra téríteni. S ekkor elkezdődtek a beszállásolások, zsarolások, kínzások. Azt mondják, hogy mintegy négyszáz ezer erőszakkal kicsikart áttérési okmányt tett a boldog Louvois a még boldogabb király elé, több százezer protestáns elhagyta házát s birtokát , hogy emberiebb országokba meneküljön. Ez idő óta Franciaországban a központosított államhatalom földre nyomva tartja a protestánsokat ezernyi finom és durva eszközök által. A ki ezen eszközöket tudni óhajtja, kérdezze meg az 49