Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-11-15 / 46. szám

semmi sem történik s történhetik — ki itt mindenható. — Ne engedje ezen régi egyházat, végképen elpusztulni — legyen néki Messiássá — és az Isten megfogja áldani. — Csetneken, okt. 20. 1859. Bartholomaeidesz János lelkész és alesp.*) KÖNYVISMERTETÉS. Említve volt lapunkban, hogy szotyori Nagy Károly tir „templomi és holotti karénekes könyvet" adott ki s midőn egyszerűen ismertettük kijelentettük egyúttal, hogy nem lévén zeneértök,emindenesetre korszerümunkamegbirálására felhívjuk az ahhoz értőket s a dolgozatok közlésére, lapunkat fel is ajánlottuk. Azóta említett munka ellen és mellett számos birálat küldetett hozzánk , s hogy napvilágot nem láttak, oka a legújabb prot. egyházi törvény, mely lapunkat egészen igénybe vette. Most azonban megkezdhetjük már a bírálatok közlését, de mielőtt ezt tennők , szükségesnek látjuk Bartalus István jeles mttértönk és szakírónknak nagy 1 a B. H. hírlapban megjelent levél következő sorait előrebocsátani : „A képezdei tanárok sokkal több erélyt fejtettek ki már eddig is, mint a minő pártfogásban részesültek. Nagy Károly , debreceni ref. kántor és főiskolai zenetanár templomi és halotti karénekes könyvet dolgozott, mely munkája által igyekezett a reformátusoknak egy minden alkalomkor használható kézikönyvet adni. Igy szintén a sopronyi képezde egyhangú mélódiái (evangélikusok számára) és munka alatt levő négyes khorál könyve, továbbá Ivánka Sámuel bírálata (a Nagy Károly előbb említett dolgozataira) és azon ígérete, miszerint a Nagy Károlyénál jobbat s tökéleteseb- [ bet fog kiadni, szép jövőt ígérnek. Azonban ez csak egy föltét alatt remélhető. Ha azok, kik a középületen működnek, egymás irányában türelmesebbek. Az Ivánka Sámuel bírálata túlszigoru s hajlandó általában roszalni az idézett énekeskönyvet s megóvni az egyházat annak káros rosz befolyásától. Az Ivánka Sámuel bírálatát szeretem azért, mert nem teszen ugy, mint sok stentor-hangu kolompos, hogy csak üresen lármáz, hanem egyszerre a szeg tetejére üt és azt igéri, hogy ő majd megmutatja saját dolgozatával, milyennek keli lenni a templomi és halotti karénekes könyvnek. — Ha minden biráló ezt tenné, ugy egyházi zeneirodalmunk nem sokára gazdag lenne. — De ugyanezen bírálatot még inkább szeretném, ha — mint mondám — kevesebb szenvedély és több türelemmel lenne irva. — Mert az igazat — kivált mikor birói székben ülünk — ha a leg- ; gyöngédebben mondjuk is el, az az elitéltnek eléggé fáj ; de ha a szenvedély elragad, megesik, hogy a legjobb szándékkal sem látunk igazat. Tetszik azon birálat azért, mert sok helyes talpra- j esett nézettel találkozunk benne. — Igy például, hogy csak egyet említsek, a karénekes könyvtől puritán egyszerűséget követel. Ebben igaza van, nemcsak azért, mert az egyszerű szintúgy lehet szép és művészi, sőt egyszerűségénél fogva szebb, mint sok mesterkélt dallam; hanem azon okból is , mert a hol a népre kell tekintettel lennünk, ott nem lehetünk eléggé egyszerűek. Ezen egyszerűségre továbbá szintoly szükségük van a még uj téren gyöngélkedő kántoroknak is. — De ezen birálat nem tetszik azért, mert ha némely pontja áll, ugy e hosszú levelet hasztalan írtam, és saját nézeteim esnek el. Hogy Ivánka Sámuel az ujabb zenének, (vájjon nem a jövő zenéjének?) mint világi cukros csemegének nem *) Ntiszt. alesperes ur közleményeit mindég a legnagyobb örömmel adjuk, ha valamely közleménye elmaradt, bizonyosan nem mi bennünk keresendő az ok. Szerk. nagy kedvelője, ébből nem az következik, hogy á világi zene megvetendő rosz lenne, hanem hogy a biráló •— a mint kell — test és lélekből erős kántor és orgonista. Ezért bírálatából kitetszik, hogy az iskolákból, az eddigi mód szerint, mindent kizárna, a mi nem az egyházi zenéhez tartozik. Itt mégegyszer csak ismételnem kellene felebb mondott okaimat, melyeknél fogva a megvetett világi zenét is az egyház pártfogásába ajánlottam; de mellőzöm azt azon egyszerű okból, hogy önnek szintoly élénk emlékében lehetnek az okok, mint nekem; vagy ha feledte már, lapozzon visszafelé. Mit a karénekes könyv bírálója az egyházi hangnemekről ír, az eléggé indokolja ugyan, de ezzel csak a baj bokrosodnék, mert ha az iskolai zenetanítást arra alapítnák, akkor az ujabb zene lenne kiszorítva, vagy ha nem, ugy e kétféle rendszer által a tanítás és tanulás túlterhelve. Azt hiszem, hogy korunkban az egyház körül működő tagok eleget tettek, ha dolgozataiknál a protestántismus szellemét szem előtt tartották, ez pedig nem abból áll, hogy a régiek módszerét szolgailag utánozzák, hanem a kor haladásához képest módosítsák. Miért irnak különben ujabb és ujabb imakönyveket? miért nem használják a Katona által kiadott öreg Gráduált ugy, a mint akkor használták? Igaz, hogy a régi egyházi zenét a föld színéről eltörölni felette káros lenne, de ha azt szolgailag utánozzuk , kimondjuk a ne továbbot, pedig ez a tökéletesedés eszméjével (mely tán a protestántismusnak épen szelleme) ellenkezik. Mi Nagy Károlyt illeti, ha csakugyan valami gáncsolni valót keresünk müvében (nem oly szigorú kritikával , mely a kákán is bogot keres,) azt nem tartjuk egyébben , mint hogy igen tömött hármoniájával, korunkról és körülményeinkről kissé megfeledkezve, túlszárnyalt. De ha ezt a használhatás tekintetében nehéznek tartjuk is, valljuk meg őszintén, hogy még ugy állunk, hogy orgonistáink a legegyszerűbb kézikönyvet sem tudják magukra használni. Ennélfogva, midőn a Nagy Károly szorgalma és jóakarata iránt (minémi nem csekély pénzáldozatába is került, karénekes könyvét saját költségén állítván ki!) teljes elismeréssel vagyok, figyelmeztetem az írót, ugy a bírálót is, hogy igyekezzenek egyéneket képezni, a kik dolgozataiknak minél elébb hasznukat vehessék. Ez az első kötelesség — mit ugyan Nagy Károly eddig is dicséretesen teljesített, de az ő hatásköre Debrecen, s ha Magyarország többi részeiben is oly buzgalommal járnak el a tanítói pályán , akkor a második — a karénekes könyv használata önként következik. Meg vagyok azonban győződve arról, hogy Nagy Károly sokkal szerényebb, semhogy karénekes könyvére a tökély bélyegét ütötte volna; ugy azt is erősen hiszem, hogy Ivánka Sámuel sem fogja ezt állítni megjelenendő munkájáról. Mert mindketten tudni fogják, hogy itt e földön a tökélynek nincs határa. E szerint örvendenünk kell, ha csak lassú léptekkel is haladhatunk a tökély felé, s mivel egyesek ily dologban nem láthatnak annyit, mint egy társulat, óhajtandó, hogy ne csak az iró és biráló, de többi pályatársaik is egyetértve közreműködjenek, egymást magánvállalataikban is támogassák. Ellenkező esetben, ha minden tekintélyesebb zenetanító egy karénekes könyvet irna s mindenik átalkodottan roszalná a másikét, ezzel csak az egyházi elöljáróság bajai bokrosodnának; mert kénytelen lenne egy bizottmányt nevezni ki, mely a perlekedésnek véget vessen s a sok közöl egyet válaszszon vagy maga dolgozzon, s ekkor is ki lenne mondva a nem haladás elve, mert megkötnök azoknak kezét, a kik ugyanazt jobban és szebben ki tudnák dolgozni, gátat vetnénk a lélek örökös munkássága elé, s maradnánk századokig a régi mellett. Ismétlem hát óhajtásomat, miszerint sokkal jobb, ha