Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-22 / 4. szám

voltak, kik Borosa cikkében megütköztek, ennek oka nem lehet más, mint az, hogy Boross a mit szabadon íeldolgo zott, joggal sajátjának tartván, a kútfőt nem említette s így ama kemény Ítéleteket, egész általánosságban, mint saját véleményét kimondván, ezáltal azon félreértésre adott okot, mintha kifakadásai minden ágost. hitvallásuakat illetnének. Én pedig tapasztalván, hogy B. az általam kijelölt biztos kút­fő adatait a dolog lényegére nézve meg nem másította, el nem fordította, nem éreztem magamat felhivatva Boross in­dolgozatán változtatást tenni, annyival inkább nem, miután távolról sem gondoltam, hogy a mi a cikkben mint hatalom­tény kárhoztatik, azt valaki a confessio kárhoztatásának veendi. Hogy gondolkodom én ez ügyről, erre nézve jóval a cikk megjelenése előtt nyilatkoztam körömhez tartozó oly auditórium előtt, mely mindenkor ké3z arról tanúságot tenni, s azon alkalommal kijelentettem világosan, hogy én a bot­rányt kiválólag a fonák eljárásban s abban látom, hogy kí­vülről történt rendelkezés oly dologbau, mely kizárólag a hívek összegének jogához tartozik; minélfogva épeu oly kárhozatas volna, ha lutheránus hívekre kálvinista szer­tartást akarna valaki ráerőszakolni, a minthogy kárhozta­tom, hogy a badeni egyháztanács a helvétiai istenitisztelet forma helyébe az ágostait akarja behozni. Ezeket tartottam szükségesnek elmondani, hogy a többször említett Boross ur közleményének félremagyaráz­ható kifejezései által, az előttem mindenek felett drága egyetértés a két testvéregyház között valahogy meg ne za­vartassék. Vegyék az illetők e sorokat az őszinte szeretet oly lelkével, a milyennel én azokat irtam. Szerkesztő. Kettős gyászhír Dobsináről. A múlt év utó hetében két nevezetes gyászeset hozta hul­lámzásba egyházunk csendes folyamát. Az első főtisztelendő Páek Mihály ur, a tiszai evang. kerület superintendensének halála és temetése volt. Tizennégy havi szélhűdés következté­ben! szenvedése után, melynek második rohama dec. hó elején balkeze és lába használatától is megfosztá öt, a béke angyala, kit epedve várt, december 24-én eljött hozzá és azon öröm és hálaéneket, melyet itt alant a buzgó keresztyénvilág ezer meg ezer templomban lelki áhítaltal viszhangozot, ő már a mennyei angyalok seregével Jézus lábainál zengé el. Tetemei az örök nyugalom helyére dec. 27-kén délelőtti tizenegy órakor kisértet­tek ki, oly tisztelő sereg kíséretében, milyet Dobsinán szemlélni csak rendkívüli esetben lehet s oly ünnepélylyel, milyet, mint buzgó főpásztor, méltán megérdemlett. A templomi prédikációt Pál. 1. Thess. 1, 2—5. verseit véve vezérigéül, főt. Topé reze r János W i 1 m o s, tiszai administrator ur, és lőcsei lelkész tar­tá, a búcsúbeszédet pedig nagytiszt. G ö m ö r y András, rozs­nyói lelkész ur, Jakab 1, 12. verséből merítve a vérző sebekre az evangyéliomi vigasz balzsamcseppeit. Mindkét szónok szívből szólott, azért sziveket is nyertek. Ezenkívül az udvaron és a sír­nál is buzgó ima mondatott. A gyászistentisztelet fényét eme­lek : a tiszteletre méltó iglói (Szepesmegye) egyháznak, érdem­teljes küldöttsége; a rozsnyói nemes egyháznak számos képvise­lői ; a gömörmegyei ev. esperességnek különösen a Csetnek és Rozsnyó völgyben lakozó lelkészei és világi tagjai és a híveken kivül a dobsinai bányászok, kik mintegy 150 en díszruhában és zászlóval vezeték a megszámlálhatlan tömeget, mely hamvaira áldást és békét kívánva vált meg az elhúnyt főpásztor hantjaitól. — Életrajza következő: „Született Dobsinán 1795-dik oktober 18-kán Páck Mihály és Heutschy Susanna polgár szülőktől. Ta­nult Dobsinán, Rozsnyón, Pozsonyban, Debrecenben , és a bécsi egyetemen. Lelkész lett 24 éves korában Kematen nevü fa­luban felső Ausztriában, hol 172 évet töltött. Innen Rozsnyóra hivatott meg, miután szülőinek látogatása alkalmával egyszerű fellépte által a sziveket egészen megnyerte: 'itt az Isten igéjét köztetszéssel 12 évig hirdette. — Rozsnyóról az iglói egyház hivá öt lelkészül, hol 22'/2 évig, hogy közszeretet kisérte lépteit, eléggé tanúsítja az egyház híveinek azon nemes tette, hogy a boldogultat, ki a forradalmi szerencsétlen viszonyok miatt hiva tálától elmozdíttatott, utolsó fillérig mindaddig fizette, míg a m. kormány kegyéből újra hivatalt vállalhatott. Hivataloskodásának utolsó helyei R.-Szombat és Dobsina valának, de amott csak 8, itt pedig miután egy szélhüdési roham jobb kezét és lábát tehe­tetlenné tevé és beszédétől is megfosztá, csak kéthónapig mŰkö dött, és egy év és két hónapig iszonyú kínokat szenvedett. Supe­rintendens 1847-dik évben lett. Házassági életre liemenyik Má­riával, kivel haláláig a legboldogabb szeretetben élt, 1821 dik év febr. 7 kén lépett. Boldog házasságuk gyümölcse 12 gyer­mek lön, kik közid jelenleg 5 fiu és 5 leány hullat könyeket. 1 Igen, gyászkönyeket, de egyszersmind hálakönyeket, hogy Isten, kettőt kivéve, már mind szabad szárnyra segíté, és tisz­tességes nevelést nyerve, most részint a haza és nemzet, részint l az egyház jólétének, felvirágoztatására szentelhetik életöket. Kimúlt 1858 dik december 21-én reggeli 5 órakor. Nyugodja­nak békében hamvai, özvegyét pedig és a gyermekeket kisérje i gondviselésével az özvegyek és árvák Istene. És itt örömest véget vetnék tudósításomnak, de nem lehet, mert egy másik gyászeset még erősben megrázkódtatott benniin­j ket. Gömöry András a gyász istenitisztelet után, mely alatt, a megkisértés, megpróbálás és az élet koronájával lelkesedéssel és meghatólag szónokolt, a paplakon esti 9, /4 óráig néhány hát­ramaradt lelkész társaságában vidámon, de tisztességesen (a sze­szes italoknak épen nem volt barátja) mulatott. Ekkor jó kivá­natok közt elbucsúzék a nemes lelkületű lelkész és barát, de alig ért rokonával hold. Páck sup. lakához, megrohanja őt is a tüdő szélhűdés s alig 10 perc alatt az 55 éves jó kinézésű és még erős alkatú férfiúnak vége van. Ki mondhatná meg a leveretést, a | fájdalmat, melyet e hirtelen halál itt helyben és Rozsnyón oko­zott. Hihetetlennek tartá a dolgot mindenki és mégis december 30-kán ujabb temtéshez kelle vérző szívvel készülnünk. A rozs­nyói egyház ugy intézkedvén , hogy a test Dobsinán tétessék sírba, Rozsnyón pedig jan. 2-kán Requiem tartassék, helyben a templomban alólirt tartott Bölcs. k. 4. 14. verse fölött német be­szédet, Teichengraber Lajos olasz-pataki lelkész pedig a sírnál ma­! gyar beszédet. Hogy kisérő sok volt, nem szükséges mondanom, különösen ki kell azonban nekem rozsnyói híveit emelnem, kik kö­zül nemcsak férfiak, hanem nők is igen igen számosan jelentek meg utolsó tisztességére. A rozsnyói gyászistentiszteleten képvi­j selve volt teljesen a szolgabírói hivatal, a városi tanács, a céhek, az anya- és leány gyülekezetek tagjai pedig alig nyerlietének ál­lomási helyet. A prédikációt itt Pálnak az efezusi vénekhez in­tézett búcsúja nyomán (Ap. csel. 20) Bartholomaeidesz János, első alesperes és csetneki lelkész tartotta igen jó siker rel és hatással, a búcsúszót pedig alólirt intézte a gyülekezethez. Életrajzát rövid kivonatban szinte méltónak tartom átadni a történetnek. Született Dobsinán 1803-dik év november 22-kén Gömöry Simon és Remenyik Zsófia polgárszőlőktől. Tudományos képzettségét szerzette Dobsinán, Rozsnyón, Eperjesen s végre a grifiswaldi egyetemen. Némethonból visszatérve, több évi neve­lősködés után, 1834-dik évben rozsnyói lelkésszé választatott, hol 24 évig kitűnő buzgóság- és lelkiismeretességgel működött. Madarász Louisában 1835-dik év folytán, a legszeretetreméltóbb s a legmíveltebb lelkű nők egyikét nyerte el, kivel 22 évig, hogy boldogul élt, hogy tettleg életének angyala volt, tanúsítja nyil­ván az, hogy egy év előtt bekövetkezett halála, Gömöry Andrá­sunkat oly mély szomorúságba ejté, melynek súlyos betegség s élte utolsó percéig komorabb kedély és nyomasztó lelki fájdalom lett következménye. Gyermekei nem voltak , épen azért több jó­tékony alapítványokat tett s három testvéreiről is testvérileg gon­doskodott, részletesen azonban , tökéletes tudomásom nem levén, ezeket elő nem sorolhatom. —- Életének kitűnő jellemvonása, hogy hívő lélek volt, a ki nem üres szavakat pengetett, hanem Krisztus igéjét hitteljesen hirdette s azt az életben is megpecsé­telte. — A két dobsinai születésű Krisztus szolgája tehát szülőföl­dén egymásmelleit fekszik, mint Rozsnyón a hivatalban, ugy itt a sírban követék egymást; miután mindketten meghányattak az élet tengerén, itt pihentetik apáik mellett fáradt tagjaikat. Áldot­tak legyenek hamvaik! — Ezzel befejezem tudósításom azon

Next

/
Oldalképek
Tartalom