Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-11-01 / 44. szám

ségekbeli egyesüléséről tanakodnának. Mindnyájan abban állapodtak meg, hogy a nagyobb kir. városoknak gyülekezetei u. m. Pozsony, Soprony, Győr Köszegh sat. a megyés esperességeknek ne legyenek alávetve. (Folyt, követk.) Kanya Pál. Kérelem az „Öst. Zeit" ismeretes cikkírójához. Míg a magyarhoni prot. egyház, melynek viharos múltját, a történelem évlapjai, oly érthetöleg szólják , hirdetik, — jövője felöli aggodalmas kebellel ugy áll, a legszentebb Fejedelem, a legjobb földi atya, és hanyatlani indult legféltöbb kincse, — autonomiája — között, mint a szorongatott keblű család tagjai haldokló kedvesük halálos ágya körül, kik egyik könnyes szemükkel az elalélt, alig pihegő betegre, másikkal a bizalmas orvosra tekintnek, — ki a kedves beteget, nem egyszer rántotta már ki a halál révéből, s nem egyszer Örvendeztette meg a családot a beteg isméti felüdülésével: addig mások, kik a sajgó seb hatását nem érzik ; a helyzet aggályos voltát, mert hasonló körülmények közt, mint szerencsés csilagzat szülöttjei, soha nem levén, felfogni sem képesek, említett egyház papjait, elég könyeímüek vádakkal terhelni, gyanűsítni. Tudom én,hogy kényelmes dolog, a biztos partról a tenger zajgását, a tornyosúíó hullámok olykori öszzecsapását nézni, mert hisz, e rémületes látványból is képes a szem gyönyört, élvezetet merítni: de azt is hiszem, hogy ha, ugyan ezen szemek az Óceán zajgó hátán hányatott egy gyenge szerkezetű sajkát megpillantanak, e látvány, még a leghidegebb kebel alatt verő szívben is felkölti a részvét húrjait. Valóban szép, valóban magasztos jellemvonás az emberen a részvét; szent maradványa ez, az eset által elvesztett isteni képnek; hatály osb bátorító, bíztató , s hegesztő eszköz cz, a legsikeresb orvosi szernél, mely csak is akkor gyógyít csalhatlanul, ha részvevő kéz által nyújttátik. Fáj, őszinte bevallom, mondhatlanul fáj nekem, az oly nagy olvasó közönséggel biró Öst. Zeit. cikkírója azon megjegyzése, hogy a september 1-én megjelent cs. nyiltparancs miatti aggodalmak, a prot. egyh. azon papi egyének ellenszenvéből erednek, kik a prot. Egyh. s isk. lap pártjának egy tetemes részét képezik, kiket ily pártszellemre, nagyralátás vezérel, — a midőn a prot. egyház világi rendű tagjait, a tisztelettel említett cs. nyiltparancs kielégíti. Ellenszenv, párt, pártszellem — gyanúsító, s a legfensöbb hatalomban a prot. papság ellen a megtorlás magvait feléleszteni akaró ; nagyralátás, a szegény prot. papokat, kiknek csak a Kriszlus igája terhe emelése jutott osztályrészül, — mely azonban nekik écles és gyönyörűséges —nyilvánosan ki gúnyoló kifejezések. Nagyralátás, s prot. papság, a legkiáltóbb ellentét, — a legkeserítőbb gúny ! Volt idő, — vajha ezt, az örök feledés fátyola ugy elfedte volna, hogy még emlékezete se élne korunkban, — melyben, az ily gyanúsítás, s hamis ráfogásoknak siralmas következései voltak közvetlen a prot. papokra, közvetve magára a prot. egyházra nézve: de ma a XIX. század, harmadik negyedében , hála a magasságos egeknek ! hála s szívélyes köszönet érte a kormány fenső póleain ülő statusfértiak bölcsessége, s keresztyéni felvilágosúltságának, ugyanazok a thrónok igazság szeretete , s atyáskodó indulat s készsége vértjein megtöretnek, batásnélküliekké tétetnek. — Nem ismeri, dicsekedve szóljuk, s fenhangon örömmel hirdetjük, nem ismeri a szellemet, mely Ő cs. k. apostoli Felsége magas kormányát körül lengi, az, ki az ingerlés ily fegyveréhez nyúl, egy békés egyház papjai irányában, mert sok adatok vannak5

előttünk , melyek élőtanukkint bizonyítják , mikép magas kormányunk, távolról sem veszi ellenszenvi viszketegül, inkább a rendíthctlen bizalom jeléül , ba a hü alattvalók azt, a mi nekik fáj; azt, a mi az ö lelki nyugalmukkal, vallásielvűkkel, szerintök öszsze nem egyeztethető, jobbágyi alázatóssággal, a nyilt őszinteség hangján, mely semmi utógondolatot nem ismer, elpanaszolják. A kérés , esdeklés, könyörgés szavait oda intézni, honnét a kegyelem szálain, mint meg annyi csatornákon szivároghatnak le a lelki nyugalmat egyedül eszközölhető, s biztosító gyógyszerek, ellenszenvi viszketegül bérmálni, a mai felvilágosult korban, cikkírón kivül, aligha jut más valakinek eszébe. Nem ellenszenvi viszketeg, — hisz a prot. egyházban e szónak ellenszenv, nincs'értelme, aprót. egyh. tanai, melyeket hirdetnek a prot. papok, minden ember, minden hitfelekezet iránt, szinte mint más ker. egyházak, szeretetet, a felső hatalmasság iránt törhetlen hűséget s engedelmességet sürgetnek, de nem is egy lap olvasó közönség pártszelleme, — mert utópiai,csak rajongókhoz illő ábrándokkal, magunkat ámítni nem szoktuk, nem akarjuk, —• hanem a legfensőbb hatalom iránti gyermekies bizalom az alap, az indok, mely a jelen körülmények közt, a prot. egyházat, — és igy papokat s világiakat egyiránt a legjobb földi atyához, Felséges Császár s Királyunkhoz esdeklőleg folyamodni készteti bátorítja. A prot. egyház, és így papok cs világiak egyiránt, sem többet, sem kevesebbet nem tesznek, a midőn csedezésükkel zsinat tarthatásért a legfelsőbb helyre folyamodnak, mint az a beteg, ki látja, hogy külső sebei nagy részben a tapasztalt orvos által behegesztetvék ugyan , de a baj, még sincs gyökerében megszüntetve, elhárítva, felkéri orvosát, bizalmas értekezésre, azon édes hittel, hogy az, ki a látható sebekre hegesztő szereket rakosgatni kész volt, miután a baj szülőokát az együtti beszélgetés alkal mával teljesen felismerte, bizonyosan sietni fog, a beteg teljes felüdítésére is a legjobb akarat, s készséges igyekezettel munkálni; és sietni fog: azért, mert tudja, érzi, hogy öröme csak akkor leend teljes, ha betegét minden tekintetben meggyógyult, meggyógyítottnak szemlélheti. Kérdem, kinek jutna eszébe, hacsak cikkírónak nem, ily bizalmatlanság vádjával sújtani? vagy magában a jó akaratú or• vosban, e lépésért, a beteg iránt, ellenszenvet felkölteni akarni. De fáj, mondhatlanul fáj nekem, hiszem velem együtt minden prot. papnak cikkíró azon iráuya is, melyszerint a prot. egyház, eddigelő békében élő tagjait egymástól elkülönítni, s kőztük a gyanúsítás, az ingerlés magvait feléleszteni törekszik , mert azt állítja, hogy a kiadott cs. nyiltparancs beiszervezete különösen a prot. egyházi világi rendű tagokat kielégíti, kik azt, örömnyilatkozatok közt veszik. Oh tisztelt cikkíró ur, a mult öröm s keservei, a Jézus evangyéliomában gyökeredző bitelvek, sokkal erősebben 1 összeforasztották, s összeforrva tartják a prot. egyház papjai és világi rendű íiai sziveiket. mintsem azokban, ily kisszerű hízelgés s bók, az egymás iránti bizalmatlanság magvait avagy csak a legtávolabbról is felkölthetné. A prot. egyházban, nincs a világiaktól elkülönített papirend, mi mindnyájan egyek vagyunk a Krisztusban; és amaz elnevezés, papi és világi egyén, — elem — a prot. egyházban sem többet sem keveset nem jelent ennél, mikép a prot. egyházban vannak némely kevesek, papok, —• kik az egyetemes egyháztól, bizonyos szertartási cselekvények kizárólagos gyakorlása, s teljesítésére felhatalmazvák , kibocsátvák. A divide et vinces hadmüködési elv tehát most az egyszer győzelmi babért nem aratott, — és bizton merjük állítni, ezután sem fog aratni soha. Szeretjük azonban hinni, mikép a tisztelt cikkíró ur is, cikke szétbocsátása óta, bizonyosan meggyőződött a felől, hogy a kérdéses ügyre vonatkozólag a prot egyház papjai, és világi rendű tagjai csakugyan nem képeznek egymással ellenkező tábort, sőt mint hitelvük, ugy sziv s lelkük is egy, — egyesülten elismerik a legszentebb Fejedelemnek a prot. egyház iránti atyáskodó jóakaratát; egyesülten esedeznek prot. egyházunknak, hitelvük szerint, az ő Felsége által is alapul legkegyelmesebben elfogadott 179°, évi 26. törv. cikk értelmében zsi-