Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-10-25 / 43. szám

újból alkotott, részint kiegészített tanítói képezdéink és theologiai seminariumaink. E célok elérésére milliók kívántattak és a magyar protestáns hivek buzgósága a milliókat előteremtette, mert szeretett egyházának ügye ugy kivánta. De tán rendetlenség uralkodik, perpatvar dulakodik az egyház kebelében? Ám nézzük. A kerületek egyszer, legfölebb kétszer egy esztendőben tartanak közgyűlést és a fellebbezett peres ügyek mind oda terjesztetnek. Nem azt várná-e az ember, hogy egy, több százezer tagot számláló kerületben egy év alatt a peres ügyek meggyőzlietlen halommá szaporodnak ? S váljon mit tapasztalunk ? Ám tekintsék meg jegyzőkönyveit és meg fognak győződni, hogy más téren egy kis faluközségben több per fordul elő egy hónap alatt mint itt egy esztendőben. Másfelől, ha akartok férfiakat látni, kik bár nem kötelezve hivatalos tartozás által, csupa benső hivatásból fáradhatlanok a közügy vitelében, s közremunkálásuk és áldozataik által az egyház gyarapodását és jóllétét előmozdítani iparkodók; ha akartok férfiakat ismerni, kik míg egy részről a íenálló törvények iránt hódoló tisztelettel viseltetnek, másrészről elég bátorsággal birnak a közjó érdekében, hol s mikor kell, is férfias szót emelni, szóval ha akartok férfiakat, kik a hajdan erős magyar hű fiai: nézzetek szét egyházunk terén, nézzetek szét egyszerű lelkészeink közt, nézzetek szét világiaink soraiban. S honnan ez örvendetes tünemények azon romlottságnak közepette, mely felett korunkban oly általános a panasz ? Kétségkívül az egyház eddigi társas fenállásának módjában, szerkezetében kellett valami erkölcsi rugónak lenni, mely majd mint alkotó , majd mint összetartó, szépre, jóra lelkesítő erő e tüneményeket minden szorongató körülmények dacára előidézte. Foszszátok meg ezen erkölcsiségtől az egyháznak iránytadó közéletet, és mennyei hivatásának tudalmától fosztottátok meg azt, vak géppé alacsom'tottátok, s egy bonyolodott gépezet minden fenakadásainak tettétek ki az egyház jövendőjét. Mellőzve már most a fenforgó ligy jogelvi oldalát, azt kérdem a mondottak után, oly égető-e az újból történendő rendezés reánk nézve, hogy azt minden áron magunkévá kellene tennünk? Avagy nem kell-e inkább szemébe néznünk azon rendezetnek, és megvizsgálnunk, váljon képzelhető- e a mellett az egyházunkat eddig virágzásban fentartott szellemnek fenmaradása és tovább működése? Ha e szempontból az ujabb rendezést közelebbről megtekintjük, s azt tapasztaljuk, hogy itt minden lépés oly bureaucraticus formák és korlátok közé van szorítva, miszerint a fungens minden tetteiben felfelé és nem maga körül kéntelen széttekinteni; aggodalom szállja meg lelkünket és azt kérdezzük magunktól, mi lesz akkor, ha azon szellem fejlik majd ki egyházi hivatalainknál, mely minden bureaucra-1 ticus rendszerben előbb-utóbb előáll, hogy tudni illik csak annyit tesz az ember, a mennyit épen az elibe irt szabály követel, azt is csak jó fizetésért és I semmit többet ? Mi lesz akkor, ha hivatalnokaink, kik eddigelé mint primi inter pares működésök körében az egyház érdekén kivül más tekintetet nem ismerhettek, a község irányában majd oly állást foglalnak, mely személyes érdekeiket a község céljaival és javával ellentétbe hozza ? Várhatni-e akkor, hogy ezen őszinte egyetértés szelleme, mely egyházunk ! tagjait oly szorosan összefűzte, s a felekezetet minden veszélyek ellen megóvta, tovább is fenmaradjon? — Ha ilyesmi történhetnék, az valóban első példa volna a históriában. Ne utaljatok kérlek , Németországra vagy Angolhon államegyházára, mert azoknak példája, ahelyett hogy állításunkat cáfolná, inkább csak aggodalmaink nevelésére szolgálna. Kérdezzétek meg a külföld egyházi férfiait, írni! lyen leendett volna a protestáns egyház állapota ama országokban, ha az államegyháztól elszakadt és magokat függetlenített felekezetek élő hitükkel a holt | gépezetté vált egyházba új életet nem öntenek. Gróf Schaftesbury 1854. 12. juniusban tartott felsőházi ülésben elpanaszolta, hogy az angol és walesi 17 millió lakosok közt 5 millió van, kik soha templomot nem látogattak. Az orthodox Meklenburgban 1 pedig a legtöbb templomban vasárnap 10—15 embert látni, de van eset, hogy a papon és liarangozón kivül senki más nem jelenik meg. Stettin, pomeránia fővárosában a templomlátogatás 7 percent, az az 100 ember közül 7 látogatja a templomot; azonban a bűnesetek száma a stettini megyében 1854, 1855. években 500-ról mintegy 800-ra szaporodott stb.— Ily jelenségeket tapasztalhatni a hatalommal szövetkezett egyházak kebelében, hol a községi szabad szellem nyilatkozása helyett bureaucraticus kimért rend tartás ütötte fel sátorát. Azonban Angliában és Németországon az egyházi szellem hanyatlása, annak fenállását nem veszélyezteti , mert az egyházzal egy hiten lévő államhatalom külső pártolás által legalább törekszik jóvátenni , a mit szellemi tekintetben rontott. A mi egyházunknál ez egészen máskép van. Itt, ha az egyház kebeléből az éltető és fentartó szellem kiköltözött, külső fenállásának és létének alapja is meg van ingatva, mert nekünk magunkon kivül nincs mire támaszkodnunk. Ellenfeleink nem tudják, vagy nem akarják felfogni aggodalmainkat, mert nem ismerik mindazon tényezőket, melyek egyházunk organisátiójára befolyással vannak, nem ismerik a szellemet, mely annak életműködését biztosítja, s hibáit vagy megelőzi vagy helyrehozza. Oppositiónak címezik, mi nem egyéb mintáz önfentartási ösztönnek nyilatkozata. Minden hódolat mellett, melylyel dicsőségesen uralkodó Fejedelmünk iránt viseltetünk, nincs-e okunk tartani a jövendőtől, ha lemondva arról, mi