Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-22 / 4. szám

időszakában a magyarországi ref. egyház kormányzása kö­rül. Ezt senki sem tagadja, ki a történelmet ismeri. Ama hires territoriális elv, valamint a németországi prot. feje­delmek alatti egyházakban, ugy az erdélyi ref. fejedel­mek alatti ref. egyházban is uralkodásra törekedett. Ez bi­zonyos és természetes ; de szintoly bizonyos és kétségtele­nül semmivel sem kevésbé természetes, hogy az erdélyi fejedelemség és a magyarországi prot. nádorok megszűn­tével, a már jó korán, mindezen körülmény dacára fejlő­désnek indult zsinat-presbyteri elv fejlett ki és szilárdult meg; és múlhatlanul annak kellett teljes kifejlődésre jutni mind a két egyházban; — ha ugyan életrevalóságuk teljes hiányát nem akarták azok tanúsítani. A mint a protestantismus említett hatalmas gondno­kai és felügyelői megszűntek, létre kellett jőni a mai ke­rületi stb. gondnokoknak és felügyelőknek, mert az élet szükségei voltak azok. Nagyon világosan különösebben mellőzhetlcn élet­szükség lön pedig a gondnokság és felügyelőség létrejöve­tele az 1715-ki 30-dik törvény 2-dik §-a folytán. Ezen vészt jósló törvény ugyanis azt rendelte, hogy a protestánsoknak ezentúl nem az országgyűlés, hanem csak a király előtt, és pedig mindenkinek csupán saját, nem a felekezet nevében, szabad megjelenni panaszaikkal. A józan ész tehát azt su­galta, hogy miután az udvarnál csak a világi tekintélye­sebb urak léphettek fel a siker némi reményével, azok kö zől a legkitűnőbbeknek olyas valami világi superintendens­féle állás adassék, melynél fogva, ámbár csak mint magán személyek léphetnek fel, tettleg mégis mindenki az egy­ház valóságos képviselőinek legyen kénytelen őket te­kinteni. A bodrog-keresztúri gyűlés, mely 1734-ben csupa vi­lágiakból állva, a gondnokságokat felállította, hibás lehe­tett ugyan forma tekintetében, de mind a mellett örök há­lára kötelezett maga iránt minden magyarországi protes­tánst, legyen az akár világi, akár lelkész, ki teljes lelkéből szereti egyházát. Avagy melyik prot. lelkész tett azért a bécsi és linci béke, és az 1608-ki k. e. l-ső t. c. ellen valaha kifogást, mert Bocskai és Rákóczi világiak voltak, és mert az 1608-ki pozsoni országgyűlésen, sőt még az 1605-ki korponai, és 1606-ki ismételt kassai országgyűléseken is, melyek a Bocskaifél részéről a békekötés pontjai felett alkudoztak, csupa világi protestánsok voltak jelen ! ? Voltak, vannak és lesznek e világon kinövései min­den intézménynek; de az bizonyos, hogy a bodrog-keresz­túri gyűlés a szolgálat- és áldozatkészség felajánlása, és nem a bitorló uraság megragadása volt. Ezt nagyon jó lesz mindenek felett megjegyezni. Egyébiránt ezen ügyben az 1791-ki év uj időszakot alkotott. Ezen évig Sinai és társai még jó hiszeminel, benső jogosultsággal küzdhettek a zsinat-presbyteri alkotmány ellen. Mindenesetre rút hálátlanság volt ugyan ezen küz­delemben a világiaknak az egyház irányában tanúsított ki tűnő érdemei iránt még akkor is; és tisztelet, becsület a különben igen tudományos Sinainak, de ezen küzdelemben továbbá nagyon korlátolt felfogása is tűnik fel az országos és egyházi összefüggő viszonyoknak, az élet valóságos szükségének ; azonban maga a küzdelem legalább még sem volt törvényellenes, mert csupán gyakorlat ellen volt in tézve. De jelenleg már egészen máskép áll a dolog. Az 1791-ki 26-dik t. cikk, mikép az ellen Sinai és társai előre panaszképen felemlíték *), hogy annak a király általi meg­*) Ama hires folyamodványban , mely a tiszai kerületek vallás­ügyi törvényjavaslata ellen, hierarchiai érdekben, 1790: okt. 1-sö napján II. Lipót kiralynak benyújtatott (közli ezt Révész Imre: Vélemény a magyar prot. egyházalkotmány stb. című müvében a 16. lapon), az mondatik, hogy az egy­házi „felsöség", nem : a helybeli presbyteriumok , egyház­megyei és kerületi székek stb., hanem : a superintendei az ennek alárendelt esperesek a (csak) lelkészekből szentesítését meggátolják, véglegesen és törvényesen meg­állapította az akkor "már ugyan pár százados irányt, de még csupán félszázados gyakorlatot: a világiak egyenlő cgy­házkormányzási jogosultságát, a zsinat-presbyteri egyház­alkotmányt. Igaz; a zsinat presbyteri egyházalkotmány nem első eredeti alakja a magyarországi prot. egyházaknak; hanem az csak előnye és dicsősége ezen alkotmánynak, hogy az élet fejtette ki. És miután ekképen fokonkint előbb az egy­ház beléleti közvélemény és többség fogadta el, 1791 ben pedig positiv köztörvény is szentesítette , egykori más ne­mű hazai történelmi adatokra avagy épen külországi el­lenkező példákra hivatkozni z>inat-presbyteri egyházal­kotmányunk ellen, nem egyéb, mint merő handabanda. Az ily beszédeknek higgadt, gyakorlati emberek előtt semmi súlya sem lehet. Most már azon magyarországi protestáns, ki a vilá­giak egyenlő egyházkormányzási jogosultságát (miből a kettős elnökség elve is következik), a zsinat-presbyteri egyházalkotmányt aláásni törekszik: világosan jogtalan és törvényellenes téren van ; és nemcsak egyháza belren­dét és csendét, — annak századokon át természetszerűen alakult fejleményét, elvégre positiv köztörvényileg is szen­tesített egyházalkotmányát: söt egyszersmind vallássza­badságának egyik legnevezetesebb palladiumát, magát az azt végképen megállapító 1791-ki 26-dik tőrvénycikket is fel akarja forgatni. Szilárdulást nyert még továbbá, — mellesleg legyen megjegyezve, — ezen ügy más külső közintézkedés által is. Miután ugyanis ezen század elején, az 1791 ki meg nem erősített kánonok nyomán, a tiszántúli ref. egyházkerület­ben gyakorlatba kezdték venni, hogy az egyházmegyei szé­kekhez világi tanácsbirák is adassanak, s ebből a lelké­szek és világiak között az egyházkerületi és conventi gyű­léseken hosszas keserű per keletkezett, végre a helyt, ta­nács utján oly nyilatkozat érkezett legfelsőbb helyről (1820. jul. 13.), mely az 1791: 26-dik t. c. folytán helyén találta, hogy világi tanácsbirák is, még pedig a lelkészekkel egyen­lő számnak legyenek (seculares assessores inramento ad­stringendos aequali cum Ecclesiasticis numero constitui posse benigne admitti). Ezen intézmény, futólag legyen megjegyezve, azon egyház beléleti (egyébiránt elvileg önmagában eléggé jogo­sult) gyakorlatot is megszilárdította elismerő nyilatkoza­tával, miszerint az egyházi gyűlések tanácskozásaiban, ám­bár szavazat nélkül, mindenki részt vehet; — mi a vilá­giak egyenlő egy házkormányzási jogosultságának, a zsinat­presbyteri egyházalkotmány elvének legszélesebben kiter­jesztett alakbani nyilt elismerése. Ezek az érintett intéz­mény szavai: Id demum probari, ut in consistorio praesentes liberum quidem suffragium habeant, finalis tamen decisio tott ülnökökkel összeülvén , alkotják a részletes zsinatot, a superintendens pedig (csak) az espereseket összehiván, köz­zsinatot tart; a helybeli presbyteriumoknak semmi lielyök sincs stb.— A felelet erre lön a 26-dik t. cikk 4-dik § nak ezen szavai: ,,Mind a két hitvallású evangélikusok azok­ban, melyek a vallásra tartoznak, egyedül vallásuk felsösé­geitöl függjenek, hogy azonban ezen fokozatos felsöség a vallás tárgyában a maga bÍKonyos rendében álljon fen, Ö Felsége fentartja magának, mind a nevezett felsöség rende­zésé t, mind a többi fegyelmi részt illetőleg, mindenesetre a -vallásszabadság érintetlen hagyásával, oly rendet állapítani meg, mely azon vallás mind világi t ag j a i n a k, mind vallási szolgáinak köz helyes lésével legin­kább egyezőnek fog tartatni." — Az elvkérdés tehát a vi­lágiak és lelkészek egyenlő egyházkormányzási jogosultsága iránt eldöntetett. A törvény a«t felelte, hogy a superinten­densek püspök-kormányi igényeit nem ismeri el, hanem in­zkedjenek egyházi felsőségeik megállapítása körül a vilá-és lelkészek közösen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom