Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-22 / 4. szám

időszakában a magyarországi ref. egyház kormányzása körül. Ezt senki sem tagadja, ki a történelmet ismeri. Ama hires territoriális elv, valamint a németországi prot. fejedelmek alatti egyházakban, ugy az erdélyi ref. fejedelmek alatti ref. egyházban is uralkodásra törekedett. Ez bizonyos és természetes ; de szintoly bizonyos és kétségtelenül semmivel sem kevésbé természetes, hogy az erdélyi fejedelemség és a magyarországi prot. nádorok megszűntével, a már jó korán, mindezen körülmény dacára fejlődésnek indult zsinat-presbyteri elv fejlett ki és szilárdult meg; és múlhatlanul annak kellett teljes kifejlődésre jutni mind a két egyházban; — ha ugyan életrevalóságuk teljes hiányát nem akarták azok tanúsítani. A mint a protestantismus említett hatalmas gondnokai és felügyelői megszűntek, létre kellett jőni a mai kerületi stb. gondnokoknak és felügyelőknek, mert az élet szükségei voltak azok. Nagyon világosan különösebben mellőzhetlcn életszükség lön pedig a gondnokság és felügyelőség létrejövetele az 1715-ki 30-dik törvény 2-dik §-a folytán. Ezen vészt jósló törvény ugyanis azt rendelte, hogy a protestánsoknak ezentúl nem az országgyűlés, hanem csak a király előtt, és pedig mindenkinek csupán saját, nem a felekezet nevében, szabad megjelenni panaszaikkal. A józan ész tehát azt sugalta, hogy miután az udvarnál csak a világi tekintélyesebb urak léphettek fel a siker némi reményével, azok kö zől a legkitűnőbbeknek olyas valami világi superintendensféle állás adassék, melynél fogva, ámbár csak mint magán személyek léphetnek fel, tettleg mégis mindenki az egyház valóságos képviselőinek legyen kénytelen őket tekinteni. A bodrog-keresztúri gyűlés, mely 1734-ben csupa világiakból állva, a gondnokságokat felállította, hibás lehetett ugyan forma tekintetében, de mind a mellett örök hálára kötelezett maga iránt minden magyarországi protestánst, legyen az akár világi, akár lelkész, ki teljes lelkéből szereti egyházát. Avagy melyik prot. lelkész tett azért a bécsi és linci béke, és az 1608-ki k. e. l-ső t. c. ellen valaha kifogást, mert Bocskai és Rákóczi világiak voltak, és mert az 1608-ki pozsoni országgyűlésen, sőt még az 1605-ki korponai, és 1606-ki ismételt kassai országgyűléseken is, melyek a Bocskaifél részéről a békekötés pontjai felett alkudoztak, csupa világi protestánsok voltak jelen ! ? Voltak, vannak és lesznek e világon kinövései minden intézménynek; de az bizonyos, hogy a bodrog-keresztúri gyűlés a szolgálat- és áldozatkészség felajánlása, és nem a bitorló uraság megragadása volt. Ezt nagyon jó lesz mindenek felett megjegyezni. Egyébiránt ezen ügyben az 1791-ki év uj időszakot alkotott. Ezen évig Sinai és társai még jó hiszeminel, benső jogosultsággal küzdhettek a zsinat-presbyteri alkotmány ellen. Mindenesetre rút hálátlanság volt ugyan ezen küzdelemben a világiaknak az egyház irányában tanúsított ki tűnő érdemei iránt még akkor is; és tisztelet, becsület a különben igen tudományos Sinainak, de ezen küzdelemben továbbá nagyon korlátolt felfogása is tűnik fel az országos és egyházi összefüggő viszonyoknak, az élet valóságos szükségének ; azonban maga a küzdelem legalább még sem volt törvényellenes, mert csupán gyakorlat ellen volt in tézve. De jelenleg már egészen máskép áll a dolog. Az 1791-ki 26-dik t. cikk, mikép az ellen Sinai és társai előre panaszképen felemlíték *), hogy annak a király általi meg*) Ama hires folyamodványban , mely a tiszai kerületek vallásügyi törvényjavaslata ellen, hierarchiai érdekben, 1790: okt. 1-sö napján II. Lipót kiralynak benyújtatott (közli ezt Révész Imre: Vélemény a magyar prot. egyházalkotmány stb. című müvében a 16. lapon), az mondatik, hogy az egyházi „felsöség", nem : a helybeli presbyteriumok , egyházmegyei és kerületi székek stb., hanem : a superintendei az ennek alárendelt esperesek a (csak) lelkészekből szentesítését meggátolják, véglegesen és törvényesen megállapította az akkor "már ugyan pár százados irányt, de még csupán félszázados gyakorlatot: a világiak egyenlő cgyházkormányzási jogosultságát, a zsinat-presbyteri egyházalkotmányt. Igaz; a zsinat presbyteri egyházalkotmány nem első eredeti alakja a magyarországi prot. egyházaknak; hanem az csak előnye és dicsősége ezen alkotmánynak, hogy az élet fejtette ki. És miután ekképen fokonkint előbb az egyház beléleti közvélemény és többség fogadta el, 1791 ben pedig positiv köztörvény is szentesítette , egykori más nemű hazai történelmi adatokra avagy épen külországi ellenkező példákra hivatkozni z>inat-presbyteri egyházalkotmányunk ellen, nem egyéb, mint merő handabanda. Az ily beszédeknek higgadt, gyakorlati emberek előtt semmi súlya sem lehet. Most már azon magyarországi protestáns, ki a világiak egyenlő egyházkormányzási jogosultságát (miből a kettős elnökség elve is következik), a zsinat-presbyteri egyházalkotmányt aláásni törekszik: világosan jogtalan és törvényellenes téren van ; és nemcsak egyháza belrendét és csendét, — annak századokon át természetszerűen alakult fejleményét, elvégre positiv köztörvényileg is szentesített egyházalkotmányát: söt egyszersmind vallásszabadságának egyik legnevezetesebb palladiumát, magát az azt végképen megállapító 1791-ki 26-dik tőrvénycikket is fel akarja forgatni. Szilárdulást nyert még továbbá, — mellesleg legyen megjegyezve, — ezen ügy más külső közintézkedés által is. Miután ugyanis ezen század elején, az 1791 ki meg nem erősített kánonok nyomán, a tiszántúli ref. egyházkerületben gyakorlatba kezdték venni, hogy az egyházmegyei székekhez világi tanácsbirák is adassanak, s ebből a lelkészek és világiak között az egyházkerületi és conventi gyűléseken hosszas keserű per keletkezett, végre a helyt, tanács utján oly nyilatkozat érkezett legfelsőbb helyről (1820. jul. 13.), mely az 1791: 26-dik t. c. folytán helyén találta, hogy világi tanácsbirák is, még pedig a lelkészekkel egyenlő számnak legyenek (seculares assessores inramento adstringendos aequali cum Ecclesiasticis numero constitui posse benigne admitti). Ezen intézmény, futólag legyen megjegyezve, azon egyház beléleti (egyébiránt elvileg önmagában eléggé jogosult) gyakorlatot is megszilárdította elismerő nyilatkozatával, miszerint az egyházi gyűlések tanácskozásaiban, ámbár szavazat nélkül, mindenki részt vehet; — mi a világiak egyenlő egy házkormányzási jogosultságának, a zsinatpresbyteri egyházalkotmány elvének legszélesebben kiterjesztett alakbani nyilt elismerése. Ezek az érintett intézmény szavai: Id demum probari, ut in consistorio praesentes liberum quidem suffragium habeant, finalis tamen decisio tott ülnökökkel összeülvén , alkotják a részletes zsinatot, a superintendens pedig (csak) az espereseket összehiván, közzsinatot tart; a helybeli presbyteriumoknak semmi lielyök sincs stb.— A felelet erre lön a 26-dik t. cikk 4-dik § nak ezen szavai: ,,Mind a két hitvallású evangélikusok azokban, melyek a vallásra tartoznak, egyedül vallásuk felsöségeitöl függjenek, hogy azonban ezen fokozatos felsöség a vallás tárgyában a maga bÍKonyos rendében álljon fen, Ö Felsége fentartja magának, mind a nevezett felsöség rendezésé t, mind a többi fegyelmi részt illetőleg, mindenesetre a -vallásszabadság érintetlen hagyásával, oly rendet állapítani meg, mely azon vallás mind világi t ag j a i n a k, mind vallási szolgáinak köz helyes lésével leginkább egyezőnek fog tartatni." — Az elvkérdés tehát a világiak és lelkészek egyenlő egyházkormányzási jogosultsága iránt eldöntetett. A törvény a«t felelte, hogy a superintendensek püspök-kormányi igényeit nem ismeri el, hanem inzkedjenek egyházi felsőségeik megállapítása körül a vilá-és lelkészek közösen.