Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1859-09-27 / 39. szám
zésbe ne jöjjön? — Azt mondja., hogy neki csak a világi tudományokkal van dolga, azokat akarja kezelni, azoknak taníttatását akarja rendszeresíteni és egy rámára vonni, a vallástanítást pedig reánk hagyja, annak ügyébe nem avatkozik. — Hiába! ha a vallás oly elkülöníthető tanág volna, mint pl. a mathesis, ha csak egy tudomány volna többi tudományok mellett, talán meglehetne azon rendszer mellett nyugodni ; de a vallás nem az; a vallás légkör, melyben lélekzünk, föld, melyben gyökerezünk, föltétel, melynek mivoltától függ nemcsak gondolkodásunk módja, hanem egész életünk iránya, tudományunk, akaratunk és cselekvésünk. Avagy nem tény-e, hogy a protestáns tudomány nemcsak eredménye, de módszere szerint is lényegileg különböző attól, ami római katholikus szempontból tudománynak mondatik ? Jól érezték és értették a protestáns vallás- és közoktatásügy szoros együvétartozását az elődök, s innen történt, hogy midőn 179°/,-ben a vallásügyről szóló törvényt alkották, abba az iskolaügyet is bele szőtték. Nem is kívánatos a kettőnek elkülönítése magára az államra nézve sem, a mennyiben a polgárok legnagyobb része míveltetésének egyetlen vehiculuma épen csak a vallás, — hacsak nem azon 1 esetben, midőn a vallásügy kezelői a státustól különvált érdekeket képviselő testületet képezvén, érdekeiket avval szemben érvényesíteni akarnák. A mult évtized elején európszerte vitatott kérdés volt, hogy a közoktatás ügye az államot illeti-e, j vagy az egyházat? Akkor a franciák mostani császárja a Progrés dti Pas- de Calais-ben ezeket irá : „Papság ós állam." A papság, az oktatás szabad- : ságának nevében, követeli azon jogot, hogy az ifjúságot oktathassa. Az állam, a maga részéről saját érdekében követeli a jogot, hogy a nyilvános oktatást egyedül vezethesse. E küzdelem szükségkép az állam és egyház véleménye, nézetei s érzelmei közti különbségből származik. Mindegyik óhajtaná a jövő nemzedéket saját javára ellenkező irányban gyámolni s vezetni. Mi nem vagyunk egy értelemben azon nevezetes íróval, ki azt állítja, hogyha ezen szakadásnak véget akarunk vetni, okvetlenül szükséges mindazon kötelékeket széttépni, melyek a papságot a polgári hatalomhoz csatolják. Szerencsétlenségre a vallás szolgái Franciaországban általánosan ellenségei a népuri érdekeknek; már most ha megengedtetnék nekik, hogy ellenőrködés nélkül iskolákat állíthassanak, ezáltal engedély adatnék kezökbe, hogy a népbe forradalom és szabadság iránti gyűlöletet csepegtessenek. Más részről pedig, ha fizetésok elvétetnék , egész terhökkel a népre sulyosodnának vissza, s újra oda kényszeríttetnének , hogy Önfeutartásuk érdekében tizedet követeljenek, a szent dolgokkal üzérkedjenek , és a szegényt azon szellemi gyám nélkül hagyják , — melyre nyomorúságában oly égető szüksége van. Ha a papságtól az állam által biztosított fizetése elvétetik, akkor a szegények kizáratnak az egyház kebeléből: „Nem adatott senkinek azon jog, — mondá Napoleon — hogy a szegényt, mivel szegény, megfoszsza attól, a mi szegénysége miatt megvigasztalja." Az egyház minden szertartása díj nélkül szolgáltattassék ki a szegényeknek. Az ember rendeltetése az, hogy az osztály-falakból, a mennyit lehet, leromboljon, a polgárokat egyesítse egy és ugyanazon gondolatban, valamint egy és ugyanazon érdekben. Ha a mai korban folyvást nevekedé egyenetlenség gyúanyagját a papi hatalom és világi kormány közt elakarjuk fojtani,kettőre van szükségünk: „Az egyetemnek meg kell szűnni istentagadónak, és a papságnak raeg kell sztlnni ultramontánnak lenni." Az egyetem megszűnik istentagadó szellemű lenni azon perctől fogva, a mint a kormány elég bátorsággal bir valami lenni, a valódi bölcsészeinek ösztönt ád, a Iegképesebb s legerényesebb embereket állítja az oktatás vezetésére, a nélkül azonban, hogy Loyola és Voltaire növendékeinek bókot akarnak csapni. A papság megszűnik ultramontán lenni, mihelyt kényszeríttetik, mint azelőtt, hogy tudományos emelkedettséggel birjon, a néppel lehetőleg összeolvadjon , azáltal, hogy saját neveltetését azon forrásból meríti, melyből a polgárok nagy többsége. Déli-Németország elvítázhatlanul azon ország, hol a katholikus papság a legtudományosabb, türelmesebb s szabadelműbb j honnan van ez ? Mivel azon fiatal emberek, kik Németországban papi pályára szentelik megukat, a hittant egyetemeken közösen hallgatják a többi osztálybeliekkel. A helyett, hogy gyermekkoruktól fogva a világtól elzáratnának, s a papnöveldékben , azon társaság iránt, melyben egykor élni fognak, ellenséges indulatot szívnának be: elébb tanulnak polgárok lenni, mielőtt papokká lettek volna. A német kath. papság ragyogó tudományossága s lelkes honszeretete által is kitűnő. Nincs áldozat, melyet a német haza szabadsága s függetlensége oltárára kész ne volna vinni. Az ő szemében a pap nem egyéb, mint az erkölcs és szeretet tanítómestere; megosztja ügyét a nyomottakkal, igazságot s türelmet hirdet, prédikálja az egyenlőség országát s megmutatja az emberiségnek, hogy a politikai megváltás vallásos megváltás után következhetik be. Óhajtható tehát, hogy a papság nevelése Franciaországban is ugy történjék, mint Németországban szokásos és ezen evangyéliomi elveket ugyanezen boldogító siker koszorúzandja. A papok és világiak egységéből a társaságra nézve kétszeresen kedvező hatás fog kisugározni. A papok polgárok, és a polgárok, vallásosak fognak lenni. Akkor , csak akkor jő el azon boldog kor, mikor látandjuk, hogy a vallás szolgái nálunk is, mint Németországban, az ifjúság oktatásának élén Krisatus erkölcstanát hirdetik, azon magasztos tant, mely a rabszolgaságot megsemmisítette , az embereknek egymásközti egyenlőséget hirdetett s kimutatta, hogy isten az Ő szivök mélyébe egy hitet, egy szeretetet oltott, azért hogy a jót higyjék s egymást szeressék." Napoleon Lajos a szeg fejére ütött, midőn azt állítja, liogy a közoktatást azon testület kezelje, melynek hivatása az embert későbbi életpályáján is vezetni. Azonban látni való, hogy a mit Louis Napoleon conditio sine qua non-nak tart arra nézve, hogy az egyház az oktatást a köztársadalmi érdek tekintetéből is sikerrel kezelhesse, az a protestáns egyházban mind eredetileg meg van. Mert egyházunk valamint fogalma szerint nem egyéb, mint a hívek összesége, ugy történelmileg is soha benne, magát a polgári társadalomtól elkülönítő papi rend, hierarchia i nem alakulhatott. — A protestáns egyház institutiói semmi oly jogot nem ismernek, melynél fogva az I egyház ügyeinek kezelői érdeküket a polgári társadalom érdekeitől elkülöníthetnék ; még kevésbé azzal magukat ellenkezésbe tehetnék. Az államnak tehát semmi oka nincs a közoktatás ügyét a protestáns egyháztól félteni, míg ellenkezőleg bármely egyház a vele nem egy hiten levő kormány kezébe mindég csak kétkedve tehetné le gyermekeinek nevelési és közoktatási ügyét, mint ezt a belgiumi ujabbkori ez ügykörüli mozgalmak váltig tanúsítják. L. Sárospataki füzetek 1858-iki folyam 4 füzetében Révész Imrének „Közoktatásügye németalföldön" cimü cikkét. A státusnak kétségkívül jogában van, kötelea-