Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1859-09-27 / 39. szám
nat alakulásának módját meghatározhassa, ha azt akarjuk, hogy a célhoz jusson, s ne sokf'ejü tarka vegyületből álljon. — Az esetben elavult véleményküzdelmek s pártktilonbségek tolakodnának elő. A végleges határozat hozataláig, a határozatok megrostálása s döntő erejű megállapításáig, mennyi idő elpazaroltatnék, s ez idő alatt a jelen, valóban nem örvendetes áliapot folytonosan fennállana. Oly részletek , mint például a nem elegend'ó nyilvánosság hiánya, maga a zsinat kívánságára módosíttathatnak. A nyilvánosságnak szánt tér a legszemszúróbb része a miniszteri utasításnak. Véleményünk szerint is joga van egy oly testületnek, mely iskoláit, egyházait, gyánioldait stb. maga tartja fenn, az e célra választott egyéniségek magaviseletére ügyelni s tanácskozásaikban legalább jelenléttel részt venni. (B. M.) Az itt közlött bécsi lap cikke, az elébbi számban kifejtett saját nézeteinkkel nem mindenben egyező szempontból nézi a sept. 1-sői nyiltparancsot. Minket az ellenzékeskedés viszketege nem bánt és így boldogoknak éreznok magunkat, ha a dolgot oly formán derültebb oldalról nézhetnok. Ismételjük, hogy mi a nyiltparancsban Ő Felsége egyházunk iránti jóakaratának kegyes kifejezését látjuk s mi 0 Felsége atyáskodó intentiójának értelmében hiszünk cselekedni, midőn legmélyebb jobbágyi hódolatunk mellett elmondjuk, micsoda nehézségeket látunk egyházi ügyeinknek oly módon történendő rendezésében, minőt a magas kormány a nyiltparancs közzététele nyomán követni akarni látszik. Az említett bécsi lap itt közlött cikke szerint „Az egyházi szabadságnak, mint minden egyébnek két oszlopa van, a jog és rend. A jogot megadta az evang elicusoknak az állam, rendet teremteni s behozni önnön magukra, zsinataikra bizta." Jöjjünk mindenek előtt tisztába a felől, micsoda jogot adott és micsodát adhat az állam az egyháznak. Az egyházi jogok az állam irányában tekintve háromfélék. Vannak először tisztán és kizárólag az egyházat illető jogok (jus in sacra), minők a cultus, lelkipásztorkodás s vallástanítás belügyei, melyek valamint az egyház megsemmisítése nélkül attól el nem választhatók, úgy azokat az egyháznak senki nem adhatja. Vannak másodszor a fejedelmet és egyházat közösen illető alkotmányos egyházi jogok. Ide tartoznak minden egyház rendezési és szervezési ügyek, melyeket az egyház végez, a fejedelem szentesít, megfordított eljárás a fejedelmi jogcímmel ellenkezvén, sőt hol egyház és fejedelem nem egy hitvallást követnek, kivilietlen is a mennyiben, az egyházi rendtartásnak a hitcikkekhez tartozó oldala is van. Végre vannak harmadszor tisztán az államot, részint épen az államfejet illető jogok (Jus circa sacra). Ide tartoznak az egyház államjogi állását, a felekezetek egymáshozi jogviszonyait illető határozatok és minden úgynevezett jura majestatica. Ha már most ama rendelet egyházunk államjogi állását biztosító határozatoknál egvebet nem tartalmazna, vagy ha még azonfelül azt, a lapunk 37. számában részletezett bajok megszüntetésére látnók irányozva lenni, az egyház részéről semmi észrevételnek helye nem lenne, sot inkább teljes öröm s hálával fogadná az egyedül felülről várható igazságszolgáltatást. Ámde a nyiltparancsban az egyház államjogi állapotát s a felekezetek egymáshozi viszonyát illetőleg alig némi említést tapasztalunk; annál többet foglalkozik az egyház belszerkezetének rendezése s szervezésével és mi nem bírjuk magunkkal megértetni, miben álljon tulajdonképen az 57. §-ban ujolag megerősített 1719-ik évi 26. t. c. által biztosított önrendelkezési joga az egyháznak, ha legfontosabb ügyeiről, testületi szervezete és igazgatásáról a nyiltparancs már megelőzőleg rendelkezett. A most közlött cikk iroja e nehézséget ugy hiszi elháríthatónak, hogy az egész rendeletet csak az alkotmányozó zsinat létrejöhetése végett engedményezett mintegy „restitutio inintegrnm'1 gyanánt veszi. Legalább mi e szavakat: „eleve azonban, hogy a zsinattarthatás lehetővé tétessék, szükséges volt utasítást adniu más értelemben nem vehetjük. De próbálta-e az emiitett cikk írója összehangzásba hozni a nevezett rendelet egyes czikkeit az 1791-iki 26. törvénynyel és a félszázadig fenállott gyakorlattal ? Valóban; ha nehéz „zűrzavart állapotba nyúlni, liogy abból alkotmányozó gyiilés fejlődhessék ki," még nehezebb autonomicus zsinatot oly állapot alapján létesíteni akarni, melybe valamint önhozzájárulásunk nélkül helyeztettünk, ugy abban autonomicus önállásunk fentartása nem gondolható. Eltekintve attól, hogy a nyilt parancsban rendelt uj területi felosztás kivihetősége a megkezdett uton egyházi törvényeink szellemében nem képzelhető, a mint ezt lapunk mult számában is megmutattuk ; azt kérdjük az Oesterr. Zeitung cikke írójától, ha a többször említett nyiltparancs csak „restitutio in integrum' akart lenni, miért van mégis, hogy — nem akarunk többet említeni •—• iskoláinkról, azoknak belrendezéséről, tanmód és tankönyvekről oly kimerítőleg rendelkezik, még pedig oly módon, hogy az 1791. 26. törv. cz. idevonatkozó határozatai érvényükből egészen kiesnek? Ismételve kijelentjük, hogy mi a nyiltparancsban 0 Felségének egyházunk iránti atyáskodó szeretetének legvilágosabb jeleit látjuk, ennélfogva lehetlen feltennünk, hogy a magas kormány, ő Felsége intentiójával ellenkezőleg, minket oda kívánna kényszeríteni, hogy oly rendszabályok életbeléptetéséhez és foganatosításához nyújtsunk segédkáftet, melyeket lelkiismereti meggyőződésünk, s egyházunk önállósága elleninek ismerünk. Epen azért táplál bennünket a remény, hogy,mivel a nyiltparancsban sehol sincs említve, hogy mikor fog az életbeléptetni. ő Felségének kormánya intézkedni fog, miszerint az 1791. 26. t. e. és a fenállott szokások alapján kiegészített prot. egyház mielőbb zsinatra hivassék össze, hogy a törvényes módon összehívott zsinat elé terjeszthesse a nyiltparancsot, mert azt lehetlen fel is tennünk a magas kormányról, hogy tudomására ne volna, miszerint törvényes szokás szerint az ő Felségéhez szentesítés végett felterjesztett actákat ugyanazon testülethez kell visszautasítani, mely azokat felterjesztette.