Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-08-30 / 35. szám

hajnal kelet bércei megett, aranyszín szalagot vont végig, hogy abból ússzék fel a nap bámulni: mi történt itt addig, míg töle a föld teke e része távol volt. Látott lángokat, melyek között, mint messze világító lámpa, ott égett már a templom s a bádog fedélzetű derék torony. A harangok , melyek a vészt az utolsó percig hirdeték, leolvadva örökre elnémulának. Az orgona, mely még megelőző estve keservesen sírta hattyú-dalát, hamuba fúlt. Es jelenleg, az ország-szerte hires ös templom ott áll összeégett falaival, — oda járnak sírni mellé azok, kik szereték küszöbét átlépdelni. Hogy a veszteség nagyobb legyen megvan fosztva az egyház egyik papi laktól is; de itt ismét az isteni gondviselés működése tűnik fel, midőn a borzasztó lángok között, a nem több, mint két ölnyi távolságban lévő másik papi lak teljesen ép maradt, valamint ott is, hogy a kántori lak háta mögött lévő puszta telek miatt a tűz dühöngése megszűnt, s így az is megmaradt.—Az iskola vesztesége nagy magán az épületen, s évenkint 600 p. frtot jövedelmezett két házán; de ennek sebei, mert a kormányzó-tanács bölcs gondoskodásából biztosíttottak—begyógyulnak ; — nem ám az egyházéi, hol a halogatás miatt az mindeddig elmaradt. A mint tudom nem vétkesek benne egyesek ; ugy álltak a dolgok, s most szeretné mindenki a ineglettet meg nem letté tenni. Nincs más mód, mint megsiratni a multat, jól átkarolni a jelent, s a közel jövőt ismét jóvá s biztossá tenni. Akadnak kegyes lelkek, kiknél még nem aludt ki a jótétei érzete. Próbáltatás napjai ezek arra nézve, hogy máskor, lia egyet szólunk, tegyünk is egyet. — Jelenleg az iskolai nagy terem adatott át istenitiszteleti helyül, harangul szolgálván a tanításokra hívogató csengettyű; — ugy látszik, hogy a szerencsétlenség elviselése alatt buzgóbbá kezdenek lenni híveink. Az adakozások már megkezdettek itt helyben. Epen ma értesülék az egyház lelkipásztorától, hogy néhány tehetős izraelita már eddig is önként bejelenté tekintélyes adományát; míg más felől a rabiner és bíró által a papi s gondnoki hivatal megkeresése folytán, — igéret tétetett, miszerint az egész izraelita község meg fog kerestetni, s mint a bíró megjegyzé jó sikerrel. Az iskolát illetőleg a kormányzótanács már ma (aug. 17.) árlejtést tartott a leégett épületek ideiglenes fedelezése iránt, s hiszem, mire a közlés napvilágot lát, már folyni fognak a munkálatok, s a tanítások megkezdését nem fogja gátolni semmi. — Azoknak, kik Szigetet ismerik tájékozásul írom, miszerint a tűz a piacz alsó részén kezdődött szembe a kath. templommal, az izai oldalon, s az iskolai telektől kezdve, melyet most a Binderféle ház van, s melynek csak fedele veretett le, az egész sor leégett — a régi esperesi lakot kivéve — egész a kántori lakig. Utca közt a megyeháza, templom, iskola , a mellette lévő tanári-lak, — de mely most bérben volt kiadva, és a Brozmannféle-lak. A direktori-lak is meggyúlt a tiszai oldalon; de eloltatott. Mint hallom összesen több mint 50 épület lett semmivé. A Butlerféle jogtanári emeletes ház iszonyúan égett 10-dikén nappal is, s az oltás alatt kőfala tetemesen megrongáltatott. A templom falazatában levő tölgy-gerendák három nap múlva is füstölögtek. — Oh barátim ! — kik láttátok e templomot, s látnátok most, elfogódnék szivetek, miként áll a büszke torony lángoktól feketére festve s közepén ketté hasadva!! Nem halljátok többé azt a harangot szólani , mejynek hangját a keresztülutazók bámulva hallgaták, csodálák. De meg kell nyugodni a keresztyénnek a csapások alatt is : bizni Istenben s a jó emberekben! En részemről hiszem, miként eljő az idő, és pedig nem nagyon sokára, mikor uj Jeruzsálem kél fel a pusztultnak omladékain, és annak népe kegyesebb, istenesebb leend mint vala a réginek. — Folyó hó 14-dikén, az iskolai nagy teremben gyász istenitisztelet tartatott Jer. sir. I. 1, 2, 12. v. szerint. A gyász ünnepélyt, melyben Istennek a csapás alatt is hálát adánk, alkalmi ének nyitotta meg s rekesztette be, mely előre kinyomatván, a hívek közt szétosztatott. Egy példányt belőle ide mellékelek. U. i. típen mikor e sorokat végzem, veszem a tudósítást, hogy a városi lakosok által összetett 4000 v. forint a megégettek közt károkhoz képest kiosztatott. Isten megáldja ki a szegényt felsegíti. Batizi János. Aug. 10. 1859. Egyházi irodalom. (Folytatás.) Az imént emiitett specialitásokat illetőleg , hogy félre ne értessem szabad legyen megjegyeznem, hogy azok csak például hozvák fel, nem akarván semmi esetresérteni, vagy tanácsot adni, csak tényeket összeállítani. 2. Óhajtandó, hogy az irodalom legalább egy ágában öszhangzat legyen, s a tudomány önmagának az ellentmondás által sírját ne ássa, mely szintén csak szigorú itészet s célszerű felügyelet által lehetséges. Ez elv mellett és ellen is lehet szólani. A mit ugyanazon olvasó kezébe szánunk, legyen egy egész. Ne akarjuk a közönséget önmagával meghasonlásba hozni. Majd ha ott leszünk irodalmi tekintetben, hol péld. Németország áll, léphetünk fel könyvekkel könyvek ellenében, s adhatunk a szellem röptének teljes szabadságot; most kell, hogy azon keskeny ösvényen, melyen megyünk, tántorodás nélkül járjunk, nehogy vagy félrevezettessünk, vagy elbukjunk. Semmi sem ad erre könnyebben alkalmat, mint idegen müvek puszta fordítása, melyek nincsenek a magyar olvasóközönségnek szánva. Minden irónak saját közönsége van. Mondhatná valaki: „Egy bizonyos irány kitűzése az élőhaladás s az ismeretek különböző nemei terjesztésének rovására történik." — Nem, legkevésbé, mert minden írói kör vagy társulat saját eszméjét testíti meg folyó iratában, a munkatársak egyszersmind elvbarátok is. Igy ismét az olvasó közönség közül mindenki ugy választ, mint legjobbnak látja, s azon elvhez csatlakozik, melyet saját magáéval leginkább öszhangzatba hozhat. 3. A folyóirat alkalmazkodjék olvasóközönségéhez. Egyik munkatársnak legyen vezérelve: „Tejnek italával táplállak titeket, és nem kemény eledellel, mert még azt el nem hordozhatjátok." A másiknak pedig: „Ugy szólok nektek, mint tudósoknak, Ítéljétek meg, mit mondok." — Nemcsak az általános ismeretekben különbözők az emberek, hanem „a vallásos tudatnak is különböző stádiumán állanak, sőt kell is hogy legyenek ; egyik a közvetlen s elfogulatlan vallás és hit terén, másik az értelem, viszelmélet, és felvilágosodásén, harmadik a bölcsészeién.* (Hegel's Religionspliilosophíe II. 288). Ez az oka aztán, hogy mi egynek érthetlen, másnak untató. Ez elv elleni vétés nem kis oka sokszor az irodalom iránti elhidegiilésnek, ugyanazért figyelembevétele és tartása nem lehet eléggé ajánlandó. 4. Az irodalomnak mint nemzetinek érdekében áll a nemzetiség nemcsak pártolása, de terjesztése. Ennek ellenére van a külföldi müvek puszta fordítása. Nem kell nyelvbuvárnak lennie senkinek, hogy felismerje, miszerint a magyar nyelv természete a nyugoti nyelvekétől — honnan szoktuk leginkább venni fordításainkat — teljesen elütő, más gondolkodásmód, más stylistika. i Semmihez sem kell nagyobb ügyesség, mint a sikeres fordításhoz, ugy, hogy sem a nemzeti nyelv meg ne erőltessék, sem az I eredeti nyelvben lévő fogalom elferdítve vagy liijjányosan ne í adassék, ki állandóan valamely idegen nyelvvel s ezen tudómányos dolgokkal foglalkozik, bár nem akarja is, annyira elsajátítja a nyelv és gondolkodásmod sajátságát, hogy azt kisebb nagyobb mértékben elárulja. A német elvont eszmék nehezen teremnek meg a magyar földben , mindig elárulják a germanismus köpenyét, melyet irójuk leakart róluk dobni, hogy magyar ruhába öltöztesse. Hát még a fordításoknál. Természettudósaink harcára emlékszünk két évvel ezelőttre a purismus mellett és ellen. Nem lehet feltennünk, hogy ezek ne elvből tették volna, a mit tettek. — Ott, hol a fogalom mintegy a tér és idő határa által korlátolva van, akarnak az idegen elemtől a nyelvben szabadulni , hát itt, hol a gondolatnak szabad folyás engedendő, nem szükség-e erre figyelnünk ? A német tudós irodalom hemzseg a sok idegen , leginkább latin szavaktól; mi dicsekszünk, hogy édes nyelvünk önmagának elégséges , hogy mit magyar fő gondol, a magyar nyelv megbírja, mégis feledjük ezt; azon kicsiny oázra, mely édes nyelvünk a nagy síkság közepett, sokszor csak i ujságvágyból idegen virágokat, sőt egész telepeket ültetünk, nem gondolva meg, hogy ez teljesen soha meg nem honosul, vagy ha j igen, környezetét alkalmaztatja magához, s e látszó meghono-