Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-07-26 / 30. szám

latainak áradata kimerithetlen, a miért is az enumeratio partiam nála csodálatos bőségü, a kérdéses tárgy minden oldalát felölelő. Nem állhatom, hogy mutatóul és a mondottak bizonyságául olvasóimnak egy töredékét e sajátságos beszédből ide ne igtassam. „Nézz el — így szól — sok embert, kik tisztességes életet élnek a világnak szemei előtt, micsoda megvető szemekkel néznek ők azokra, kiket megbélyegzett a közvélemény ! — hogy kötik azokra a gyalázat cégérét! — hogy kárhoztatják azokat! — hogy terhelik kegyetlen Ítélettel! — hogy kiáltnak azokra minden gonoszt! Én pedig azt kérdem tőled mennydörgésnek fia, a szent irás szavaival : kicsoda vagy te, hogy a te embertársodat kárhoztatod ? Nemde nem Islen kegyelméből vagy-e a mi vagy ? nem Isten kegyelme-e nálad az a csekély jóság, melylyel bírsz ? micsodád van hát, a mit nem vettél volna, és ha vetted, miért diesekedel, miért kedélykedel? Ha a te felebarátod bűnösebb nálad : imádkoznod kell érette , nem pedig öt kárhoztatnod; ha te szentebb vagy nála : elégedj meg azzal, hogy érzed felette a te boldogságodat, és vele nem kivánsz erkölcsöt cserélni; de ne nézz reá megvetéssel, s ne ragadozz köveket ellene. Sőt még imádságodban is vétkezel, ha ezt a dicsekedő szózatot kicsátod a te szádból: Isten! hálákat adok neked, hogy nem vagyok oly rosz mint amaz! jusson eszedbe, mit itél a te Jézusod az ilyen kérkedékeny imádkozóról! De még az is nagy kérdéá, ha váljon a te szívednek belső gyökerében jobb ember vagy-e amannál, a kit világ hallatára kárhoztatsz ? Talán csak a bűnnek számában, vagy nevezeteiben, vagy külső formájában különböztök egymástól : de ha megmérettek, fontba tétettek : mind a ketten egyaránt hiányosaknak találtattok! Vagy talán amaz sok tekintetben többet nyom te nálad a fontban! — Meglehet, hogy te ártatlan vagy az ö házi bűneitől : de viszont ő tiszta a te kebeledbeli kedves bűneidtől; talán ő tékozló, te pedig telhetetlen fösvény vagy; talán ő buja életű, te pedig embergyűlölő vagy; talán ő hirtelen haragú, de hamar békél, te pedig engesztelhetetlen vagy; talán ő hüségtelen sáfára a reá bízott közjónak : te pedig a világért sem károsítanád meg a közjót, de kész vagy elesküdni. a te atyádfiának örökségét, és öt fortélyos pörrel megnyomorítani; talán ő nyilvánságos tolvaj, te pedig alattomos, és tiz annyi kárt teszesz a társaságnak! Ilyen a világ itélete!' némely bűnökre cégért köt, s jaj annak a ki azokba keveredik; más bűnök pedig talán még veszedelmesebbek : de még csak törvény sincs ellenek a kőtáblán ! Ugy vagyon ; nincs világi törvény a szeretetlenség ellen, nincs a roszszivüség ellen, nincs az embertelenség ellen, nincs az irigység ellen, nincs a kevélység ellen, nincs az álnok-lelküség ellen, nincs az embergyülölés ellen, nincs a titkos veremásások ellen, nincs a mások kárán való gonosz öröm ellen. — Ezekben a bűnökben egyremásra lélekzenek azok a szentek, a kiket a legjobb emberek lajstromába irt a közvélemény, de mégis csak megmaradnak a képzelt szentség rangjában, csak azért, hogy a szarvas bűnöktől magokat megóvják : holott pedig épen ezekből a lappangó bűnökből készül az a páncélos ellenség, mely a szívet kipusztítja, és az erkölcsöt minden dicsőségétől megfosztja!" .. 8. Részvét az örömben ezen alapigével: Róm. 12, 13. Örüljetek az örülőkkel. Benedek Lajos, hajdu-böszörményi ref. lelkész és esperestől. Ha tollamat személyes érdekek vezérelnék, s ennek dicsérése, amannak ócsárlása volna feladatom, akkor itt hamar végezhetnék; mert kétséget nem szenved, hogy a most szóban forgó beszédről általában sok jót mondhatni, s az a munka szerzőjének dicséretére válik. De ily sommás eljárás nyomán birálatomból sem az olvasónak tanulsága, sem a szerzőnek gyarapodása nem lenne. Én nekem pedig az egyházi irodalom sokkal komolyabb , szentebb foglalatosság, semhogy puszta irói viszketegből hiába vagdalnám a levegő eget. Tehát csak ugy folytatom a dolgot, a hogy kezdtem. Szép bevezetés után, melyben szerző azon módokat mutogatja, melyeket használni szoktak a különböző sorsuak, hogy az élet örömeit magoknak megszerezzék, azokat szaporítsák, — beszédje tárgyát így rendezi: 1) kimutatja az együtt érző indulat természetét, 2) annak hatáskörét az élet sokféle jelenéseiben, 3) hatáskörét különösen a vigadás napjaiban. — E három rész közül az utolsó a másik két részhez képest oly aránytalanul csekély, hogy ugy tetszik, mintha ott sem volna. — Az első részben pedig az egyűttérző indulat természetének előadásában nem látom eléggé kiemelve azt, hogy a szellemi javak a közlés által nem hogy fogynának, inkább még gyarapodnak. Ez utóbbi pontra nagy súlyt kellett volna vetni, annyival inkább, mert épen a körül forog a kérdés. — Annál szebben festi szerző az együtt-örvendés hatáskörét, melyből csak három pontot igtatok ide : a) Nincs nemzet, melynek nevezetes és korszak szerző történetei nem volnának, melyek nemcsak épen akkor ragadják meg a szívet, a mikor esnek, de varázserővel hatnak a jövőre is, és későbben üneppé lesznek. — Milyen örömre gyuladt maga Dávid, mikor az Ur ládáját álló helyére viteté, és vele az egész nép (1. Kron. XV. 27, 28.). Hasonló örömmel történik az istenitiszteletnek, Jóás király idejében Jójada pap általi helyreállítása uagy vigasággal és énekszóval a Dávid rendelése szerint (2. Kron. XXIII. 18.). Városoknak, törvényhatóságoknak, szabadalmaknak keletkeztekor és emlékökre század után is öröme van a népnek. Győzedelem nem mindég az ellenségen, hanem az elöitéleteken, s innét keletkezése az üdves törvényeknek, melyekben az emberiség szent jogai mellett állíttatik őrködés, és azok elleni dacolások fékeztetuek, egy méltó öröme a nemzetnek. Ünnep volt Izraelben, a törvény öröme. Minden hetedik évben felolvasása volt annak és örömre szólíttatás. A nemzetiség maga, annak tovább fejlődésének méltó óhajtása, előmenetelének látása kivánják az együtt örvendezést : s itt óhajtóm én, hogy a hon minden igaz fiainak keblében találjon viszhangra eme felszólítás : örüljetek az örülőkkel. b) Sokszor válnak valamely városban vagy nemzetben nagy emberek, kiknek az egészre ható viselt dolgaik vannak, és méltó dicsekedése lehetnek ők a nemzetnek, melyben születtek. Egy jó polgárt, ki a népre áldást hoz, nemcsak rokonai, nemcsak városa, hanem az egész nemzet mond magáénak, az ennek tartozó dicséret megadásából csak a kevély vonja ki magát, ki előtt szenvedhetetlen az, ha más is dicsértetik. E közörömet megzavarni, nem mondom, hogy nem segít néha a mostoha sors, és az ingatag elméket felkölti csatlakozni az irigyekhez : de a józanabb gondolkodás visszatér, és mintegy halálutáni engesztelő áldozat nyujtatik a megbántott nagy léleknek a szobor emelésekben és a hallhatlanítás más nemeiben. — Akkor mindenik az övének kivánná tartatni a nagy embert, mint a költők ősatyjának születése helyével dicsekvő, és a felett vetélkedett hét városok. — Meglássuk, hogy a méltó örömnek ellene ne álljunk, s meg ne keserítsük az élő érdemest, ki az elhunyta után jövendő engesztelésekre már a porban érzéketlen, s messze szállt lelkének az — ha csak közvetve nem — értésére sem eshetik. Mi szép! mikor Mardokeus kiméne a király elől királyi ruhában, bíbor és bársony öltözetben, és Susán városa örvendeze és vigada! (Eszt. VIII. 15, 16.) A zsidóknak világosság támada, azaz : öröm, vigasság és tisztesség. c) Az emberiség barátainak nemes tetteit méltán követi az együtt Örvendezés; és ezt nem csupán ugy lehet tekinteni, mint valamely viszhangot, vagy üres felkiáltójelt: hanem ugy, mint az irigység elnémítására felkelő igaz birót; ez a közelégülés, közöröm tépi el a fondorkodás hálóit, hozza zavarba az álnok elmék csalékony okoskodásait, pirítja meg a nem könnyen pirulókat, kényszeríti hátrább állásra a szemteleneket. Szombat napon gyógyít Jézus; haragszik a zsinagóga fejedelme, nem a szombat nap megrontásáért, az csak ürügy; hanem azért, mivel