Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-07-26 / 30. szám

PROTESTÁNS SZERKESZTŐ ES KIADO-HIVATAL: Lövészutca, 10. szám, 1. emelet. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Helyben, házhozhordással félévre 3 fr. 42, egész évre 6 fr. 83 ujkr. Vidéken, postán szétküldéssel félévre 3 fr. 68 kr., egész évre 7 fr. 35 ujkr. Előfizethetni minden cs. kir. póstahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Helyes és nem helyes értelemben vett egyházi autonomia. Alig van név, melylyel az életben, az egyházi irodalom terén gyakrabban találkoznánk, mint ez ; autonomia, Önkormányzás. Méltó és illő is, hogy e magasztos nevet, — mely a prot. egyházra nézve életkérdésül tartatott mindenkor, s kell, hogy tartassék mindenha, — necsak ismerje a prot. egyház minden tagja, hanem ezt, egyháza legszentebb, soha semmi árért el nem idegeníthető kincse, clenódiumaként tekintse s tartsa mindenha. Mert e névé a dicsőség, hogy a prot. egyház, az előítéletek dacára, az elfogultság terén itt s ott keletkezett ellenvélemények zajgása közt is, mustármagnyi parányiságából, óriási nagyságú terebélyes fává felnövekedhetett. E névé a dicsőség, hogy a lélek, — az istenség e mennyei szikrája, magáról a működését gátló földi tekintély s vakhit nyűgeit lerázva, a nagy Apostol szavai szerint : mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységét is. Ama nevezeté végre a dicsőség, hogy Isten földi országában, a ker. prot. anyaszentegyházban, nincs kiváltságos hatalom, melynek az egyház szellemi kincseit, minden ellenőrködés s felelőség nélkül kezelni lehetne s szabadna; nincs kiváltságok osztály, mely egyebek, evangyéliomban gyökeredző nézetére mitsem figyelve, az egyházigazgatás kormányrudját saját nézete, tán érdeke szerint tartsa, vezesse; vagy az evangyéliomban fel nem található hitágazatokat alkosson, s azokat érvényre emelje. Nem a nyugtalan rajongás; nem az ujítni törekvő viszketegség; annyival kevésbé a polgári törvények sérthetlen korlátain túlcsapongni szerető féktelenség szüleménye az egyh. autonomia : de a lelkiismeret szabadságának, — mely feletti uralmat Isten egyedül magának tartotta fen, —- természetes következménye, kifolyása, ha szabad ugy szólnunk, magzatja, mely az egyház alakítása felőli első eszmével együtt fogamzott, egyszersmind született. Ép ezért, a polgári s egyházi autonomia alkotta törvények egymásnak nemcsak ellentétei, sőt szükség, hogy egymással egyezményes hármoniában legyenek ; testvéries viszonyban álljanak. A polgári törvények feladata, hogy a lelkiisméret szabadságának minden nyomása nélkül^ az állampolgárok személys vagyonbiztonságát védjék, s ekkép az anyagi jólétet elősegéljék; az egyházi autonomia alkotta törvényeké pedig, hogy a szellemi életet mindig tökélyesblilni segéljék; a józan haladás fáklyájának tápanyagul szolgáljanak; az értelmiség láthatárát mindig szélesbre terjeszszék. A polgári törvények, említett feladatokon kivül, mint az egyházi autonomia vértje, fedezőpaizsai is tekinthetők, melyek Isten földi országát, az egyházat, nemcsak minden kiilerőszak, belviszály- s üldözések ellen óvni, de azt is eszközölni kötelesek, hogy az egyházkormányzat gépezete fenséges működésében szabadon mozoghasson. Hol a polgári törvények az egyházi autonómiát — vagy viszont — ignorálják : ott nincs virágzó anyagi- nincs fejlődő szellemi élet; ott legfelebb, vak vezeti a világtalant, hogy mindketten , a babonás vakhit, vagy az inség és nyomor vészes örvényébe, előbb s később, mentlietlen alázuhanjanak. De hát, hol találjuk jormulázva, ezt a lelkiismeret szabadsága eszméjében gyökeredző egyházi autonomiát? Nem akarjuk a tételre vonatkozó feleletben, a t. olvasó figyelmét, az őstörténetek terére, — noha az egyházi autonómiának itt is nyomaira találnánk, — visszavezetni. Avas obscuritások azok, mondanák sokan e hivatkozásunkra, melyek különböző szemüvegeken keresztül, különböző színezetben tűnnek fel. Nem említjük Izrael népe tanúságteljes történetét sem, hol az anyagi s szellemi jobblét csirái, szinte akkor kezdtek mutatkozni, mikor Mózes, az imént önszemélyében egyesített polgári s egyházi hatalmat elkülönítvén, ez utóbbit, vagyis az egyház közvetlen kormányzását — autonómiáját — egy külön osztályra, — habár ez, később az önzéstől megvesztegetve, hűtlen lett is, hihetőleg az ellenőrködök közömbössége miatt, fenséges hivatási céljához, — a papokra és a nép választott véneijt ta : hanem, annak ki téréskép eni felemlítése^