Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1859-01-15 / 3. szám
őszinte becsületes lélekkel törekszik, bizonyosan mind kivül mind belül, mellőzni óhajt. Ám csináljunk bárminő terjedelmes codexet a házassági perek stb. ügyében, csak ne olyat, melynek azon igénye volna, hogy az egyház minden ügyét paragraphusokba iktatta, — (Vége következik.) Mihez fogjunk, hol kezdjük a munkát? (Vége.) Az említettek folytán bátorkodom ama feltett kérdésre: Mihez fogjunk, hol kezdjük a munkát? —• igénytelen feleletet adni. Kétséget nem szenved, hogy e részben a legelső helyen említendő az, mit Révész Imre ur fölemlít, t. i. a lelkészek tudományos m i v e 11 s ége. Mert ez épen conditio, sine qua non; e nélkül a só Ízetlenné lesz — a v i 1 á g o s s á g m e gsötétül. Ez tehát magától, önként és szükségesképen értetik. Azonban, jelen viszonyaink között, még ennek is lehetővé kell elébb reánk nézve tétetnie; mert valóban ugy, a hogy most vagyunk, ha lelkiismeretes hűséggel akarunk hivatalos teendőinknek megfelelni: épen lopnunk kell az időt arra, hogy a tudományos mivelődésben némi lépést tehessünk. Ott, hol helyben lehet az e célra hathatósan elősegítő köröket felállítani — könnyebben lehet boldogulni; de ránk nézve, kik egymással 8—10 mérföldről közlekedhetünk , igen sok nehézséggel jár ez is, sokszor épen lehetetlen. 1855. évtől fogva próbáljuk mi egyházmegyeileg a papi kör felállítását; hol magántanulmányaink eredményét közölnek egymással; vagy szakunkra vonatkozó tárgyak felett felolvasásokat tartanánk; de hiába tüztünk ki már néhányszor határidőt; most a közlekedés nehézsége; majd a hivatalos teendők halasztást nem engedő teljesítése, — általában a hivatalhelynek két, három napra el nem hagyhatása, helyhez kötve tartott bennünket. — Különben pedig az egyházi élet bensővé, erőteljessé tételének nagy munkájában, a legtudományosabban mívelt lelkész is, csak egy factor magában véve, — minden tudományos míveltsége mellett sem fog beszédével, a templomi sokaságnál kívánt hatást és sikert előidézni, — és szellemével a tömegen dominálni. Más factoroknak is kell mellette lenni, kik veleegyütt működjenek. Megyesi Pál jól jegyezte meg a maga dialógusában, hogy a m a d á r sem repülhet szárnya k n é 1 k ü 1. Apa pn a k is van szárnyakra szüksége, különben q e m boldogulhat szép tisztében. — Annálfogva, igénytelen nézetem szerint, legelső teendőnk volna: 1. L ehetővétenni ránknézvealelkipászt o r i gondviselést, segédlelkészi állomások létrehozásával, — azt értem ezalatt, hogy minden 2000—5000'népességgel biró egyházközségben, a rendes lelkész mellé egy segéd — minden 5000—10,000 népességgel biró egyházközségben, a két rendes lelkész mellé egyegy segéd alkalmaztassék — és igy tovább. Tekintve a helvét egyházak gyakorlatát Zürichben, Bernben, Genfben, mint e lapok m. évi 49. számában elősorolva látjuk ; — tekintve egyházaink jelen állását, szükségleteit, melyeknek mindegyikében az aratásra való gabona sok, az arató kevés — ha ugyan elhanyatlott egyházi életünk érdekében valamit akarunk kezdeni — : legalább ennyit azonnal kell tennünk, — múlhatatlanul. Mert a mint Hüffel mondja: „Ohne Seelsorge kein geistliches Amt, und wodic-scs doch der Fali ist, cin verfehltes Thun und Treibcn Die Seelsorge ist die Anwendung der Leltre ím Leben, die Verwirklichung des christlichen Geistes in den Einzelnen, in den Familien, in den Gemeinden, in der Kirche; die eigentliche Gestaltung Christi unter seinen Glaubigen." — Wesen und Beruf des evang. christi. Geistlichen. II. db. 312. 1. — Segédek alkalmazása mellett: a) Határozott körű és irányú lelkipásztori gondviselést kezdhetnénk. Az igehirdetést sikeressé, gyümölcsözővé tehetnök. Őrködhetvén az általunk hintegetett igemagok további sorsa, fejlődése, erősbödése felett. Mint vezetők, tanácsadók, gyámolitók, jóutravezetök jelenhetvén meg a fenforgó szükségletek szerint. Egy szóval az igehirdetésnek — életet adhatnánk. b) Behozhatnék, hol eddig gyakorlatban nem volt — s az egész éven keresztül folytathatnók, hol eddig csak egy részben gyakoroltatott — a szent könyvek sorszerinti magyarázatát ; mert nagyon igaz, hogy a mi elalélt egyháziéletünknek ez 1 észcn egyik leghathatósabb felélesztöje. „Nicht durchReichthümer, nicht durch aupserc Gebrauche, und prunkende Ceremonien vvird die Kirche — der in unseren Tagén so sehr zerrissene und zerstreute Körper Christi — wiederhergestellt werden, sondern durch das einzige Heilmittel des Wortes Gottes", egészen a mi időnknek szóló szavak ezek, melyeket MartyrPé ter 1554. év febr. 7. székfoglaló beszéde folytán mondott. c) Lelkipásztori köröket állíthatnánk fel egyházme gyénkint — tudományos mívelödésünk tekintetéből. d) Mindkét nembeli ifjainknak — vasárnaponkint — vallásos oktatást nyújthatnánk, miképen ez külföldön szép sikerrel gyakoroltatik. 2. Másik halaszthatatlan teendőnk volna: v i s s z a á I-' lítani, és az illető orgánumok által, isteni félelemmel és atyafiúi szeretettel gyakoroltatni az egyházi fegyelmet. A IIclv. Confessio II, XVIII. 15. §. szerint az mondatik: „Minthogy múlhatla nul szükség, hogy az egyházban fegyelem legyen, s voltak is az Isten népénél egyh. törvényszékek, melyekben b ö 1 c s és kegyes férfiak által gyakoroltaték e fegyelem: tehát az egyli. szolgáknak is tisztük, hogy e fegyelmet, a hívek épületére vezessék, az idők és közállapot viszonyai- és szükségeihez képest. Mi részben, mindenkor meg kell tartani azon szabályt: mindeneknek épületre, illendően, tisztességesen, zsarnokság és háborgás nélkül kell történni. Mert az apostol azt bizonyítja, hogy Isten neki az egyház -bani hatalmat építésre és nem rontásra adta. Mert maga az Ur is megtiltotta, hogy szántóföldjéből a konkoly kiszaggattassák, midőn félni lehet, hogy a búzát is kitépik". Ugy hiszem, hogy miután az organumokat, a kik, és az alapelveket, a melyek által kell prot. egyházunkban a fegyelemnek kezeltetnie, épen vallástételünk nyomán emeltem ki — nyugodtan lehetek a felől, hogy bárkitől — az egyházi fegyelem visszaállítását sürgetvén — félreértessem. Annálfogva ismételve állítom ezt, halaszthatlan teendőnknek lenni. Azt jegyzi meg egy iró: hol a fenyíték elfordul, elfordul minden jó, ugy hogy végre az egyháznak csupa neve marad fen. Szőlőnek gyepű : e g y h á z n a k a f e n y í t é k. Nálunk az egyházi fenyítéknek mármár végső nyomai is eltűntek. De meg is látszik rajtunk! Meglátszik akármelyik egyházközségünk életét megtekintve, számtalan dolgokban, melyek a vallásos és erkölcsi élet sülyedéséröl tesznek kiáltó bizonyságot. — Ugyanazért, ha ki akarjuk emelni mostani sülyedt helyzetéből egyházunkat; ha benső életerős egyházközségeket óhajtunk: állítsuk vissza az egyházi fegyelmet és gyakoroljuk azt prot. egyházi elveink szerint. 3. Egyebek előtti teendőnk volna végre: egyes egyházközségeinkben a presby ter iumo kat annak rende szerint, a tiszta presbyteri elvek alapján állítani elő. Valóban, ha higgadtan, azonban egész komolysággal fontolódunk egyházi életünk elaléltságának okai fölött: nem csekély nyomatékú okokra találunk e tekintetben , presbyteriumaink jelen állásában. Vegyük ugyanis a dolgot ugy, a mint van voltaképen. Jegyzőkönyveink lapjai meg vannak rakva a legcélszerűbb, a legíidvösebb határozatokkal. Ámde a legüdvösebb határozatok nak is akárhányszor meg kell a végrehajtásnál törniök, — miután presbytereink nem érezik azt az erős alapot lábaik alatt, melyen egész erélyességgel járhatnának cl, a hozott határozatok foganatba tételét illetőleg. írott malasztokkal