Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-15 / 3. szám

dektársak, haladjanak egymásmelleit bókésen; segédkezet nyújtva egymásnak ha kell, de nem vadászva — saját jobblétükért is — túlsúlyt egymás felett. Azért ne is avatkozzék az állam az egyház háztartásába; mert a hol az állam a törvény páncéljával, s a hatalom pallosával belép, ott az egyháznak őrző angyali békeolajágukkal félénken háttérbe húzódnak, s a vallásnak szent lángja, mit tápláltanak világosságul a világnak, azonnal sötétülni kezd. S talán nem is oly kétségbeesöleg beteg még az egy ház, hogy rendes házi dolgainak elvégzése miatt, a szomszédba kelljen segítségért folyamodnia. Az egész — kis meghűlés következtében némi gyöngeség. A tapasztalás hideg forrásából egy két zuhanycsapás, mely felzajgassa a merevítő zsibbadást, utána az igazság darócával egy kis frottirozás, hogy felmelegülvén, ismét forgásba jöjjön a vér, aztán ismét rendén van minden. Ezért még a csudatételek patikájára sem szorulunk, annál inkább nem az állam operatiojára. Mind ez kikerül magunktól, kikerül különösen maguktól az egyháziaktól. Hatalmukban van a kathedra, az archimedesi támpont, melyről az erkölcsi világ már sok szor megfordíttatott. Tanulják meg jól az újkor haladása szerint a mechanicának szabályait, hogy a tudomány által legyen bizalmuk önmagukban; aztán merítsenek egy adag szent lelket, hogy a hit által legyen bizalmuk Istenben. így felkészülve lássanak dologhoz ; nyissák meg a lelki félelemnek s tunyaságuak gátjait, eresszék meg lelkesedésüknek folyamát, mely ellenállhatlan rohamával magával ragadja a neutrális elemeket, hogy azok termékenyítő iszapként kiöntve a közélet mezejére, egy jövendő jobb aratásnak vessék meg alapját; a fel nem olvasztható holt anyagot pedig, mint folyó a köveket, szórja ki magából, hogy parancsszóra menettessenek ki azok az útra, a kerék alá szolgálni lelketlen eszközül a haladás örökké mozgó szellemének ; az aranyport pedig, mit az áradozó folyam kimosott, szedjék fel maguknak fáradozásaik megszolgált béréül. Ne is irtózzanak annyira a néppeli érintkezésektől, nehogy istenkáromlássá váljék szájukban Krisztusnak neve. Ne feledjék el, hogy a nép mi mindnyájan vagyunk, kik egy szent egyesületbe jövénk Krisztus által; s ne feledjék el, hogy az egyháznak más célja is van, mint az, hogy hivatalnokainak fizetése legyen; mert különben könnyen meglehet, hogy „Isten a gonoszakat gonoszul elveszti, az ö szőlejét pedig más rendbeli munkásoknak adja." Higyjék el nem oly rosz a nép, hogy szégyen volna vele szóba állani ; s ha hiba van benne, bizonyára nem a farkától büdösödik el a hal. Higyjék el, a népben megvan a vallás szükségének érzete, s könnyen gyarapítható, csak ne hiáuyoz zék a kornak s felfogásnak megfelelő lelki táp, mit megbírjon emészteni. Avagy, nemde minden vallásujjítás, mi közelebb vitte az emberiséget a valófelé, mindég a népben találta első támaszát. A vagyonnak, az élvezésnek biztosítására szolgál az állam; a népnek egyházán kivül mássá alig van, ne kívánjuk kiszoritni ebből is. Minden vallás Istennek velünk született érzetéből vévén kezdetét, eleinte igazságon alapult; és mivel így a népnek kedvezett, általa ösztönszerűleg pártoltatott is, mindaddig, míg a teremtő tüz benne meg nem hidegült, mindaddig, míg az igazság az emberi dolgok gyarlóságánál fogva benne nem vált csalódássá. De ha a szellem örökké mozgó folyamának csatornái a lelki zsibbadás jegétől átrekedtenek, akkor a folyó kicsapott, s utat magának másfelé mosott. A vallásfelekezetek élete nem annyira az elvek hiánya, mert azokat az organicus fejlődés ugy egyengeti, mint fáknak sebeit, hanem inkább őreinek lelketlensége által esett el mindenütt ; mert ha a lélek elröpül, a test magában szétenyész ; s ha elalszik a pásztor, elszéled a nyáj. Legújabb példa a Nazarénusok. Az egyháznak kötelessége az, hogy legyen hű őre Isten igéjének, s legyen példás vezetője a népnek; de nem az, hogy megvetvén a népet, vadássza a hatalmasoknak kegyeit. Mert meg vagyon irva, hogy: „a ki megcsúfolja a 1 szegényt, gyalázattal illeti auuak teremtőjét," (Péld. 17, 5.) És meg vagyon irva, hogy: „Ne bízzatok az előkelőkben, az embereknek fiaiban, mert azokban nincsen szabadításra való erő." (Zsolt, 14G, 3.) (Vége következik.) E ö r i Sándor. A sslnati előkészületekről a legfőbb vonásokban. (Folytatás.) XII. De legjobb volna, ha a zsinatok eredményt is mutathatnának fel. Azon taktikát követni a zsinatoknak, hogy csupán a nagyobb mérvű eszmecserét, az elevenséget, s ekkép közvetve az egyház benső erösbítését eszközöljék, gyarapítsák és idézzék elő, s a közvetlen gyakorlati eredményről mondjanak le: kétségtelenül nagyon hibás terv volna.* Az ily meddőség mindig bizonyos el kedvetlenülést, csüggedést, meghasonlást idéz elő a kedélyekben befelé. Hanem azért a minden áron eredményre törekvés mégsem tanácsolható, mert ennek még nagyobb meghasonlás lehetne következménye befelé. Minő taktikát szükséges tehát követni e részben, hogy a középút megtartassék ? A felelet egyszerűen ez : Ha autonom testület vagyunk, mutassuk meg, hogy valóban érdemesek is vagyunk ezen létre; hogy valóban birunk is kormányzási ösztönnel, hivatással, képességgel, és mind a Scyllát, mind a Charybdist ki tudjuk kerülni. Mint az irás mondja: Legyetek okosak, mint a kigyók és szelídek, mint a galambok. Mérséklet a főszabály. A mérsékletben van a főerő ; a mérséklet a legszilárdabb alap; a mérsékletben van az előrelátás , következetesség , kitartás ; a mérséklet, mint mondani szokták: a mindig eszünkön való járás; a mérséklet maga az önkormány ; vagyis , az önkormány mérséklet nélkül lehetleu, — éretlen gyümölcs a gyermek kezében. Ha az ember komolyan meggondolja, hogy mindennek meg van a maga ideje, azonnal hajlandó lesz a mérsékletre. Nem lehet mindent minden pillanatban elérni, eszközölni. A gondviselés működése is az idő teljessége szerint nyilatkozik. Az idő teljességében születik meg a gyermek, Gondoljuk meg tehát, hogy mi gyönge emberek egyáltalában nem uralkodhatunk a körülmények, az idő teljessége felett. És épen ezen oknál fogva, egyéni véleményem szerint, egyik legvilágosabb alapelv leend épen a jelenleg várt zsinatokra nézve, hogy az egyház és állam, valamint a saját és más egyházak közötti viszony meghatározásába egyáltalában ne is bocsátkozzanak. De mérsékletteknek kell lennünk különösen és főleg befelé! Különben is ez a mi országunk. Kifelé csak egyik gyönge fél vagyunk; e részben sokkal csekélyebb rajtunk a felelősség. De befelé, már az egészen más. E téren az egész felelősség minket illet. Mutassuk meg tehát, hogy szilárdul, lelkiismeretesen és okosan tudjuk a kormányt kezelni; nem kevésbé tudunk mérsékletiek lenni befelé', mint kifelé. Gondoljuk meg csak, hogy például, mily kevéssé épületes az oly eljárás, mint az 1855-ki badeni ev. prot. főzsinaté, mely túlságos reformátori hevével az ismeretes agenda-villongást idézte elő a badeni prot. egyházban. Javítsunk, pótoljunk ; de de ujítsuuk , azaz: a meglevőt könnyelműen fel ne áldozzuk ; uj térre ne lépjünk , uj elveket ne vegyünk fel szükségtelenül. Vagyis , az uj törvények, a reformok legyenek mindig: az eddigi egyházalkotmány következetes tovább fej-