Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-15 / 3. szám

Második évfolyam. SZcUll Pest, január 15-kén 1859. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ HIVATAL: Lövészutca, 10. szám, 1. emelet. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Helybeli, házhozhordással félévre 3 fr. 42, egész évre 6 ír. 83 ujkr. Vidéken, postán szétküldéssel félévre 3 fr. 68 kr., egész évre 7 fr. 35 ujkr. Előfizethetni minden es. kir. postahivatalnál", helyben a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK DÍJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Egy két szó az egyházi lapról, mint nyilvánosság orgánumáról. Nyilatkozat. Múlt évi utolsó számban e lapokban megjelent egy cikk Nyíregyházáról; én annak sem igazolására, sem cáfolására nem fordítom figyelmemet, hanem miután hallom, hogy némelyek tőlem eredetinek tartják, felhívom t. szerkesztő urat, nyilatkozzék itten: én ir tam - e ama cikket, vagy sem ? — Isten velünk! Nyíregyházán, jan. 6. 1859. JeszenszkyLászló, nyíregyházi cv. egyik rendes pap. 1 Kötelességünk szerint szívesen teljesítjük tiszt. | Jeszenszky ur kívánságát s ezennel kijelentjük, hogy 1 a kérdéses cikket nem ő irta. Szerettük volna, ha e nyilatkozattal a kérdéses ügynek véget vethetünk; azonban egy közbejött körülmény szükségessé tette, hogy mi ezúttal a dolognak bővebb fejtegetésébe ereszkedjünk és midőn ezt teszszlik, a nyíregyházi egyház ügyét egyedül kiindulási pontnak tekintjük, melyből folyólag alkalmat veszünk magunknak több olyat elmondani, mi nézetünk szerint más hasonló esetekben is használható lesz. Ugyancsak a nevezett cikk folytán a nyíregyházi ev. egyház egyik előkelő hivatalnokától is kaptunk levelet, melyben felszólíttatunk, hogy az álnév alatt megjelent cikkiró levelét eredetiben „14 nap lefolyta alatt" küldjük be, hogy a felszólító nézzen „szeme közé az írónak akkor édes lesz a bosszúál-1 á s. Ellenkező esetben kéntelen lesz a politicai hatóság utján azt magának kiadatni." Tisztelet, becsület mindenki hivatalos állásának, de nem lehet elhallgatnunk, hogy ily beszéd nem illő oly emberhez, ki magát Jézus Krisztus követőjének és a szeretet vallás a hívőjének mondja s bizonyára betegnek mondhatni az olyan egyházat, melynek benső emberei között találkozik, ki cselekvésében oly motívumok által vezettetik és ilyesmivel még Írásban is föllépni nem átall. Mi azonban ismerjük szerkesztői kötelességünket és nem fogjuk a reánk bízott titok szentségét akarmily fenyegetésre is megszegni. Egyébiránt ha nem volna is ama quasi hivatalos levél kezünk közt ez ügyben, már a két rendbeli kéntelen kelletlen reclamátio is elégséges volna, hogy belássuk, miszerint az említett cikk a nyíregyházi egyházban nem kis háborúságot okozott és nem egy ember kedélyét hatalmasan felzaklatta, mi ismét csak arról győzött meg, mennyire volt igaza az „Autonomia" cikk írójának, midőn egész általánosságban, de találón kimondta, kogy „sokan az autonómiát ugy értelmezik, a mint nekik tetszik, és nem ugy, miként az egyház szelleme s üdve kívánja. Autonómiát emlegetnek ezek a kiilbeavatkozások ellenében, magok pedig önkény kedésök által nyakára i^vekszenek hágni az egyház minden önálló életnyilatkozatának." Részünkről minél jobban meg vagyunk győződve az önkormányzat áldásos voltáról a vallás terén, annál mélyebben érezzük az ö n v á 1 a s z t o 11 a hatóságok becs- és tiszteletben tartásának szükségét és mi bizonyosan utolsók leszünk, midőn a hatóságok tekintélyének akármi uton történhető aláásásáról szó van. De minthogy hatóságinkat a közbizalom nyomán magunk választjuk, azoknak tekintélye azon nem alapulhat, hogy homályba, mint valami szentélybe vonulva, a nyilvánosságot kerüljék, vagy hogy senki fiának joga ne legyen azoknak eljárása felett ítélni és tetteiket számon kérni; mert akkor mi biztosítékunk volna, hogy választottai nk bizalmunkkal vissza nem élnek ? A protestantismus szelleme nem olyan, hogy akár az összes egyháznak, akár egyes községnek titokba kelljen burkolnia eljárását és a ki a protestáns ügyvitel terén tetteit nem akarja bírálat alá bocsátani vagy épen jogcíme vizsgálását ellenzi, az ez által maga magát ítélte el. Tudnunk kellene mindnyájunknak, hogy az időszaki sajtónak egy-egy iidvösebb hivatása nincsen, mint épen az, hogy az autonomicus köztestületek lépéseit figyelemmel kisérje, az önkormányzat egyes jeleneteit felfogja, ha szükséges bírálja, egyszóval, hogy ellenőre legyen az önmagában fejlődő nyilvános életnek. — Se nyilvános ellenőrködés valamint legbiztosabb gát a visszaélések és kihágások ellenében, ugy a leggyakoribb esetükben egyetlen jutal-