Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-06-21 / 25. szám

mely több céheknek megengedte istenitisztelet alkalmával j saját kelyheik használását. Ily előzmény után természetes dolog, hogy Sléziában jól elkészült termőföldre talált a 16-dik század reformatiója. Ennek legelső magvait Wittembergben tanult ifjak s a szász piacokon megfordult kereskedők hozták be magukkai Slézia földére, — még pedig oly korán, — hogy már 1518-ban Neukirch nevíi faluban Hoffmann ágostonrendü szerzetes Luther szellemében hirdette az igét, s az istenitiszteletet is teljesen evangyéliomilag szervezett alakban, nemzeti nyelven tartotta. Neukirch példáját kevés idő alatt másutt is követték, még pedig nemcsak a szláv-, hanem a reformátio szülőföldéveli nyelvrokonságnál fogva, a németajkú sléziaiak is. Különösen említést érdemel itt Boroszló, — hol a tanács a polgársággal együtt mindjárt tömegesen csatlakozott az evangyéliumi tudomány zászlójához, s a Magdaléna és Erzsébet nevii városi templomokba két evang. lelkészt is állított be, u. m. Dr. Hesz Jánost és Dr. Moibanus Ambrust. A boroszlói püspökök (Thurzó János, Saltza Jakab stb.) mélyen érezvén az egyházba becsúszott számtalan visszaélések kártékony voltát, bár a reformátioval egyenesen kezet uem fogtak; de annak folytonosan növekvő szellemáradatát sem kívánták útjában feltartóztatni. Saltza Jakab a fölebb említett két evang. lelkészt hivatalukban még meg is erősítette. A sléziai nemesség és hercegek pedig, mint p. o. a kegyes 11-dik Frigyes liegnitzi-, és Brandenburgi György (Lajos magyar király gyámja) jágerndorfi herceg, önpéldájukkal és buzdításaikkal egyenesen elő is segítették a reformátio terjedését. A tescheni hercegségben is a régi hussiták ivadékai azonnal bevették a reformátiót. Az akkori tescheni herceg Kázmér nem pártolta ugyanazt; de Brandenburgi György barátságára való tekintetből nem is üldözte. Kázmér unokája és utóda azonban Vencel Adám már szívvel, lélekkel a reformátio híve vala, s a nélkül, hogy bármely erőszakos eszközök használtattak volna, az ő kormányzása idejében Teschen városnak majd minden zárdái s templomai az evang. uj egyház birtokába szállíttattak át, s 1549-ben magában a tescheni hercegségben az evang. gyülekezetek száma az 50-et haladta. Ily gyors előmenetelnek örvendett Sléziában az evangyéliumi tudomány, s csak még néhány háborítlan esztendő kell vala, hogy az egész tartomány a reformátio szellemhatalma előtt teljesen meghódoljon. Azonban mint egyéb tartományegyházakban, ugy Sléziában is korán megkezdetett az ellenreformátio munkája. — A tridenti zsinat (1545—63) élesen meghúzta a katholicismus és protestantismus közt az elkülönítő határvonalat, s ez által ki lett jelölve a visszafoglalandó tér. A katholicismus erős harcosai — ajezuiták és egyéb rendii szerzetesek Sléziában sem késtek a protestantismus elleni támadás gyors megkezdésével; azonban jó darab ideig erősebb álláspontot nem igen birtak kivívni. II-ik Rudolf (1576—1612) császár alatt kezdett Sléziában is a protestantismus láthatára borulni. Igaz , hogy Rudolf fejedelmi okmányának (Litterae Msjestatis) 3-dik cikkében (1600) a sléziai protestánsok számára is teljes vallásszabadsági biztosítást nyújt; de hogy ezen fejedelmi biztosításnak az akkori viszonyok között mily csekély súlya lehetett, megtetszik onnan, hogy azon fejedelmi okmány ellen mind a boroszlói püspök Károly főherceg (II-ik Ferdinánd császárnak öcscse), mind az akkori tescheni herceg Vencel Adám, a fentebb említett hasonlónevii herceguek fia, egyenesen tiltakoztak. Ez a Vencel Adám, (a fiu) előbb tüzes protestáns volt, s mint ilyen 1598-ban kiadott rendeletében megparancsolta, hogy tartományában mindenütt az ágostai hitvallás értelmében magyaráztassék a biblia. Ö már atyjának bölcs mérsékletét, keresztyéni nemes türelmét nem követte; benne az akkori idő fejedelmeinek vallási gondolkodásmódja van kifejezve. A mely vallást követ a fejedelem, ahhoz tartozik az alattvalók lelkiismerete is igazodni. Ezen sötét elvnek hódoltak a 16- és 17-dik század legtöbb fejedelmei, ugy a kath. mint a prot. részről. . . . Vencel Ádám később 1610-ben katholizált, s ekkor azt parancsolta, hogy tartományának minden lakója most már prot. vallását a katho-1 ikával cserélje fel, s a prot. lelkészek legrövidebb idő alatt takarodjanak ki. Azonban a tescheni polgárság a nyomás dacára is hü maradt az evangyéliumi tudományhoz, s miután minden egyéb templomai elszedettek, a temetőkápolnában, mely még kegyelemből birtokában meghagyatott, tartotta buzgóságos istenitisztcleti összejöveteleit. II. A 30 éves háború kitörésekor már a sléziai prot. egyházban is fel volt halmosodva a vallási elégliletlenség gyúanyaga, — kevés idő alatt Slézia is lángban állott. . . . Mindazáltal a sléziaiak a szász választó fejedelemmel 1621-ben kötött drezdai egyezményben megígérték, hogy a császárt törvényes főhercegöknek elismerik, s hadiköltség kártérítéséül annak három tonna aranyat készek lesznek fizetni; ha viszont a császár részökre a Litterae Majestatisban biztosított vallási jogokat sértetlenül, teljes épségben meghagyja. A császár Ildik Ferdinánd 1621. jul. 17-dikén kelt leiratában ezt ünnepélyesen megígérte. — Azonban a boroszlói püspök Károly főherceg ezen leiratot sem vette méltó figyelembe; sőt ugy látszik maga II-ik Ferdinánd is harci győzedelmeinek kábító zajában arról egészen megfeledkezett. A vallási nyomás napról-napra súlyosabbá vált. A tescheni tisztviselői kar egész személyzete részint hogy az üldözés alól szabaduljon, részint, hogy némely reményit politikai előnyöket is nyerjen, katholizált. — Az akkori tescheni kormányzó hercegnő Erzsébet Lukrétia, Lichtenstein herceg neje, pedig 1633-ban a tescheni hercegségben minden evang. templomok bezáratását parancsolta, minek következtében sok tescheni evangélikusok Magyar- s Lengyelországba vándoroltak ki. Ily kivándorlások a vallásháborgatás miatt több ízben ismétlődvén, Teschen a hercegség fővárosa mind népességben, mind erkölcsi erőben s értelmiségben jelentékenyen alászállott. A 30 éves háború vérzivatara lecsillapult. 1648-ban a westfáli béke megköttetett. Reményeikben, várakozásaikban a sléziai protestánsok is keserűen csalódtak. — A békekötésnek csupán 5-dik cikke 13-ik §-sában tétetik róluk említés, mely szerint a prot. sléziai földön egyedül Bricg, Liegnitz, Münsterberg, Oels- és Boroszlóban engedtetik meg az ágostai hitvallás szabad gyakorlása, s ezenfelül azt ígéri a császár, hogy még az ágostai hitvallásuaknak három kegyelem-egyház építésére is Schweidnitz, Jauer- és Glogauban fog engedélyt adni. A tescheniek a westfáli béke legkisebb kedvezményében sem részesülvén, hercegnőjüket, a fentebb említett Erzsébet Lukrétiát térdreesve kérték, a császárnál teendő közbenjárulásért. A hercegnő szive megindult. Háromszor ismételve folyamodott a császárhoz a tescheniek részére adandó vallásszabadságért, s mindannyiszor, sőt harmadszor egyenesen kijelentett dorgáló nehezteléssel, lett a I kérelem visszautasítva.. Az „akatholikus lelkészek számü-i zetendők, az evang. templomok és iskolák elvétetendők", ekként hangzott a harmadik izben megújított kérelemre adoÉt válasz, s 1653. márt. 21-dikén a tescheni protestánsok egyetlen imahelye, a temetőkápolna is hatóságilag le lett pecsételve. . . . Az ellenreformátio munkája tehát győzelemmel haladt előre. A jesuiták 1672-ben Teschenben is megjelentek, s három évi müködésöknek sükere az lőn, hogy három asz\ szonyon kivül Teschen városnak minden lakosa már 1675-ben a r. katholika vallást követte. A protestantismus most már a városból, a jesuita collegium közeléből ki-, a falukra, a hegyek sziklarepedéseibe, az erdők néma magányaiba vonult, — hol Istennek