Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-08 / 2. szám

veiével, miszerint szándéka lévén anyaegyházzá alakulni, ebbeli szent céljának kivitelét a magas kormánynál egyházi hatóságaink által venné munkába. A nevezett egyházvidék közgyűlése, s ennek megkeresése folytán a tiszántúli superintendentia meleg részvéttel fölkarolván az ügyet, ki lön nyerve a megalakulhatásra s az egész birodalombeli protestáns hivek közti segély-kérhetésre ;i magas kormányi engedély; minek következtében a közönség édes reménynyel s bizalommal buzgó pártolása alá vette a szegedi szegény leányegyház ügyét és elösegité annyira, hogy lelkészhívásról gondoskodhatott. Most pedig már nagy örömmel tesszük közhírré, hogy a birodalombeli protestáns hivek, főkép pedig a h.-m.-vásárhelyi, •—• makói és szentesi ref. egyházak s hitsorsosink, nem különben a tiszántúli helv. hitv. superintendentia tetemesb segélyével, — támogattatva a magas kormány atyai pártfogását tettleg tanúsító nagybecsű kegyadományával is — Isten kegyelméből önálló egyházi életünk f. évi decemb. 5-kén h.-m.-vásárhelyi lelkipásztor s egyházvidéki ülnök nt. G á á 1 D á n i e 1 ur jelenlétében megkezdetett. Midőn ez örömhírt közzé tesszük, egyszersmind szoros kötelességünknek ismerjük szegény plántaegyházunk megalapítóinak legforróbb köszönetünket ezennel kifejezni, szeretettel s bizalommal kérvén az egyetemes protestáns közönséget, hogy ez elidtetett gyönge plántát, — melynek tápnedvet s éltető világosságot továbbra is csak a keresztyéni munkás szeretet adhat — vegye ezutánra is gondos ápolása alá. öntözgesse a szeretet harmatcseppjeivel, s védje a viharoktól — a mi erőnk erre még elégtelen lóvén. Nem szükség kifejtenünk, mennyire figyelemre s pártolásra méltó e zsenge egyházügye, elég csak azt tudni, hogy e nagy magyar alföldi város — melyben hajdan virágzó egyházunk volt — az ipar emelkedésével s közlekedés gyorsasága által tekintélyes szerepet kezd elfoglalni hazánk főbb városai közt, melyet ennek következtében a többek közt hitsorsosink is távol vidékekről megfognak látogatni, és egyházunk lévén, az itteni letelepedésre örömestebb ráhatározzák magukat. Ez újonnan alakult egyház ügye tehát közelről érdekelvén távol vidéki hitfeleinket is , érdekelvén minden vallását szerető protestánst, a legnagyobb bizodalommal fordulunk hitfeleinkhez azon alázatos kérelmünkkel: hogy a kik még eddig — talán a megszületés órájára várakozva — szegény egyházunk részére filléreikkel nem áldoztak, miután már a reményt s buzgó szándékot valósulás követte, tegyék le önkéntes adományukat már felállott, de csak a további pártoltatás reményére fektetett egyházunk oltárára, s küldjék vagy egyenesen egyházi elöljáróságunkhoz, vagy hozzánki eljuttatás végett, saját lelkipásztoruk kezébe szíveskedjenek letenni. Addig is, míg plántaegyházunk rövid ismertetését, az alapítók s adakozók neveit, nemkülönben a bejött segélypénzrőli részletes számadást a közönségnek e lap utján bemutatnék: a szives adakozók megnyugtatásául előlegesen is ezennel ünnepélyesen nyilvánítjuk, hogy a kegyességfillérei az illető tractus és superintendentia felügyelete mellett, általunk a leghűbben kezeltetnek. Szeged, decemb. 29. 1858. Varga Pál, a szegedi helv. hitv. egyh. r. leik. Kováts János, főgondnok. G á á 1 Mihály, pénztárnok. T. Szerkesztő ur! A múlt év utolsó napja reggelén , egy vallásos buzgóságu földmivelő neje 8 pfrtot hozott hozzám Isten dicsőségére, melyből 5 pfrtot az egyház, 2 pfrtot a lelkész, s 1 pfrtot a tanító részére szánt. Az nap délután vettem a „Protestáns Egyházi lap" utolsó számát, melyben egy hivatal nélkül nyomorgó lelkésztársunk háláját olvasván, rögtön e gondolat támadt lelkemben; hogy azon lelkésztársunknak nagyobb szüksége levén a buzgóság ezen adományára, mint nekem, az adakozó céljával megegyezőnek véltem, a részemre szánt 2 pfrtot neki juttatni. Ezenkívül uj év reggelén kijelentettem, hogy másnap a perselyek, egy hivatalától megfosztott szegény lelkésztársunk felsegélésérc fognak kitétetni ; uj évi tanításom végén erre vonatkozólag körülbelől ezeket mondván : „Kezdjünk ez uj évben uj életet, melyben ne legyen másban dicsekedésünk, mint abban, hogy vallásunkat szintúgy, raint ügyefogyott embertársainkat ne csak szóval, hanem tettel is szeressük. Ne kövessük azokat, kik mindennel szeretnek dicsekedni; szeretnek dicsekedni rangjukkal, vagyoni állásukkal; szeretnek dicsekedni eszökkel, erejökkel, s egyéb lelki testi tehetségeikkel; szeretnek dicsekedni pompás drága ruháikkal : — de csak ez egygyel nem szeretnek soha dicsekedni, hogy abból, mit Isten kegyelme nekik érdemök felett adott, valaha Isten dicsőségére, vagy felebarátaik felsegélésérc bármi csekélységet is áldoztak volna! Pedig nagyítás nélkül mondhatni, hogy legtöbbeknél nem a tehetség, hanem a jó szív, a buzgó akarat hiányzik. Az, hogy sokan az ételben, italban és egyéj} testi gyönyörökben bőven élhetnek és élnek: mutatja, hogy nem a tehetség, hanem az akarat hiányzik; az, hogy vasárnap délutánként a borivó házak telve vannak, melyekben gazdagok és szegények egy iránt a test és lélek veszélyét drága pénzen vásárolják : mutatja, hogy nem a tehetség, hanem az akarat, hiányzik ; az, hogy sokan pompás drága ruhákat viselnek: mutatja stb." — Másnap a perselyekben 7 pfrt. találtatott, mi csak ezer lélekből és egészen földmivelőkből álló egyházam részéről nem megvetendő alamizsna. Ezen összeghez adva a felebb emiitett 2 pfrtot, összesen 9 pfrtot van szerencsém t. szerkesztő úrhoz küldeni azon kérelemmel, hogy ezt ama hivatalától megfosztott szegény lelkésztársunkhoz juttatni szíveskedjék. T. szerkesztő ur méltó fájdalmában felkiált: mily nagy baj, hogy nincs oly alapunk, honnan ily nyomorgó lelkészeket s tanítókat felsegélhetnők ! — Én azt mondom: Van! Csak legyen a lelkészekben nagyobb buzgóság . s azonnal lesz. Ha min den egyházban e célra évenként csak egyszer fognak a perselyek kitétetni, s az áldozatkészség aránylag mindenütt oly eredményt mutathat fel, mint szegény egyházamban: ugy hiszem, az alap csak hamar meg leend vetve. Szigeti. Nyilatkozat. A Prot. Egyh. és Isk. lapok 48-dik számában olvastam tiszt. Kis Áron úrtól egy tudósítást, melynek utolsó pontja, a nagykárolyi egyházmegyét hozza fel okául a Szathmáron felállíttatni tervezett nővövelde létre nem jöhetésének. Nem lehet e pontot felvilágosítás nélkül hagynom, annyival is inkább, mivel az érintett, szemrehányást tartalmazó pont, az | ott rólam mondottakkal hozatván világos kapcsolatba : ez által magamat a feleletre, egyházmegyém nevében is mintegy fölhij vatva érzem. Örülök ugyan szivemből minden oly mozgalomnak s törekvésnek, mely akár egyházunk felvirágzását, akár a nemzeti míveltség s jólét előmozdítását célozza, — de csak akkor, lia az j a maga helyén és idején történik, s ha az erőnek fontos kiszámítása, s a körülmények tekintetbevétele után célhozvezetönek, s egyszersmind magasabb érdekeket nem sértőnek ta-1 láltatik. — A tervezett szathmári nőnöveldét illetőleg, részemről oz idő szerint nem vagyok ily nézetben. Egy protestáns leánynövelde felállításának eszméje magában véve jó és helyes *, de nem mondhatjuk, hogy annak életbe léptetése halaszthatlan kötelesség akkor, midőn közérdekübb intézetek létrehozatalára kell teljes erőnket fordítanunk, akkor, midőn a népiskolák rendezésének küszöbén állván, a vallásos míveltség s köz jólét ezen első rendű emeltyűit kell szilárd nyugpontra helyeznünk. Vagy ; talán elébbvaló, égetőbb szükség egy leánynöveldének felállítá; sa, — melynek áldásait csak néhányan fognák élvezni — mint a népiskolák rendezése, emelése, honnan ezerekre terjed a világosság, a tudomány súgára? —• Nem hiszem, hogy a tisztelt tudósító ur, s vele együtt egyházmegyéje ily véleményben volna. — ; Azt is tudom pedig, hogy a szathmári egyházmegye nem kivétel 1 e tekintetben, a népiskolák ott is csak oly elhagyottak, rendezetlenek lévén, mint a nagykárolyi s több más egyházmegyékben. — A több sürgős teendők között tehát a népiskolák rendezését tartom ón elsőnek, égető szükségnek; ezt tartom első tényezőjéül a józan vallásos buzgóságnak, s így az egyház és nemzet közös virágzásának, — s épen ezért visszásnak látszik nekem egy másik kisebb rendii tényezőnek felállítása addig, míg méí* az első nem, vagy legalább biztosan nem létezik, —il)e különösnek látszanék az magok előtt az adakozó egyházhivek előtt is, hogy midőn saját egyházaikban a népiskolák — egy részről épen