Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-05-24 / 21. szám

fogva két hó elteltéig délutánonként egy-egy szakasz jelenjen meg az adott jelre az egyházban; — már két hó lefolyása után a reggelire is berendelődnek , — s hogy a khórus annál erősb legyen, két osztály jő egybe; — a második két hó után pedig egy vasárnapon az egész khórussal megnyittatik az uj éneklés , a régi ellenben száműzetik. A khórus hat szakaszra való felosztása állandóul megmarad mindaddig, míg a régi éneklők nagy része ki nem hal; — e beosztás szerint minden szakasznak kétszer, t. i. vasárnap és egy köznapon kell templomba jőni,—szabadságában áll máskülönben a buzgóknak a mindennapi megjelenés is, — hanem a rend és bizonyosság kedveért célszerűbb kötelességgé tenni azt, mit az illetők szives készséggel teljesítendnek, a gyakorlat által hozzá szokván már a vallásossághoz. —• Istenitisztelet alatt, — a hol orgona nincs — a vezénylő, mint már mondva volt, a szószékhez közel egy kissé emelkedett helyen megállapodik, s miután a khoristáknak a kéz alatti khorál kezdő hangját alig hallhatólag külön-külön kimondá, egy szívvel és szájjal rákezdik az introitust, ugy a főéneket, — s minthogy a négyhangu éneklésnél a melódiái sorok tömeges kezdést és bezárást igényelnek, a vezénylő régi magános nyújtására és kezdésére többé szükség nem leend, hanem a helyett az egyszerű időmérést kell kitartania; — a gyermekek szokásos elő- és utóéneklése is elmarad, — s a khórus maga kezdi és maga végzi énekléssel az istenitiszteletet. — Hogy pedig a kijövetel által a khoristák egymást ne botránkoztassák, — az eddig nevetséges tolongásszerü templombóli kijövetel is szabályoztatik. — Elébb a régi éneklök vagy csak hallgatók, azután a khoristák mindenik osztályzatból egyenlő mennyiségben s alulról kezdik a kimenetelt a legnagyobb rendben; — így a khórus éneklése decrescendoba fog átmenni fokozatosan. A hol orgona van, az, az ily éneklést sokkal magasztosbbá fogja tenni, csakhogy az organista ugyanazon egy harmóniában kisérje az éneket a khoristákéval; — itt már inkább kisérni, mint vecetni kell a khórust, és pedig oly egyszerűen és természetesen, hogy az orgonából a khórus minden tagja kivehesse a maga melódiáját. — Az orgona minden melodiafajt erősíteni fog, csak a hangszinezést, vagyis a változatok szabályszerű egybeválasztását illőleg tegye az orgonázó. — Az ének megkezdése előtt az orgonista minden melódia kezdőhangját kiadja, s egy kissé tartósan, hogy az elkezdés annál biztosabb legyen ; — egyébiránt a folytonos gyakorlatok e részben legjobb mesterek. -- Az orgonista tehát a khórust hangszerével el ne nyomja, hanem oly súlyt adjon annak csak, hogyannak hangja távolról hangzó aeol-hárfahangjaként olvadjon öszsze a khoruséval, — továbbá az ütenyt szorosan tartsa ki, hogy a rhythmicai méltóságos mozgás annál meghatóbb legyen; — magában értetődik, hogy ekkor az elő, utó, és közjátékok, mint különben is nem református istenitisztelethez illők, végkép kimaradnak. Csak ezen az uton fog tökélyesedni éneklésmódunk, s csak ily módon fog az rendeltetésének megfelelni; — igy lesznek ez által a tagok vallásosabbakká, mert egyik sem magáért és magának, henem egy bizonyos célért, t. i. — a buzgóság gerjesztése és az örök fövaló dicsőítéséért énekel. — Nem botránkoztatja egyik tag sem a másikat szabálytalan ordításával; hanem, miként egyéb dolgokban is, az egy közös célra működő eszközök pallérozzák egymást, ugy az éneklő tagok is, különböző melódiák éneklése által egymásra hatást, benyomást gyakorolnak, mely a szív pallérozódását s az indulatok nemesbülését vonja maga után. — A szépen öszhangzó hangok a kedélyeket is öszhangzókká tévén, a hallgatóknál a vallásosság öntudatosabb leend, — s nem lesznek annyi üres padok az egyházakban mint néhol jelenben, mert a gyönyörű éneklés mágnesként vonja az illetőket, — mely által lelkűknek élvezetet nyervén, gyakoribb leend nálok az Ur házának látogatása. Egyébiránt azon véleményben vagyunk, hogy a leendő zsinat az énekügyre is ki fogja terjeszteni figyelmét, s a négyhangu éneklést elősegítendi korszerű javaslatok s intézmények által; azonban addig is ez ügyre nézve nagy jótétemény volna, ha széles e hazában akadna egy vállalkozó szellemű egyház, mely e tekintetben is a többiek előtt példát mutatna. — Adja az ég, hogy ezen igénytelen közlés viszhangra találjon , s legyen ez egy folyó mellé ültetett termöfa, mely annak idejében az énekügyre áldásos legyen. Ivánka Sámuel. KÖNYVISMERTETÉS. Nóvum testamentum graece. Ad antiquos testes denuo recensuit, apparatum criticum omni studio perfectum apposuit, commentationem isagogicam praetexuit Const. Tischendorf. Editio VII critica major (8. 86% ív Prolegg. 17V2

ív) Lipsiae 1859. A bibliai nyelvészetben elismert tekintélylyel bíró mesterünk hires ós nagyon elterjedt ujtestamentomának — ezen épen most eszközlött nyomdailag is mintaszerüleg kiállított uj kiadása, ugy az 1849 diki, mint minden egyéb nagyobb criticai kiadások felett — minők a Yetstein, Griesbach, Scholz és Lachmann-féle kiadások — elvitázhatlan elsőbbséggel bir, mind az okmányi előmunkálatok és kriticai készületek, mind pedig a szövegitészet tekintetében. Tischendorf korábbi 5 évi, eredményekben oly gazdag utazási kutatásai után nyugoton és keleten, az 1849-diki kiadás megjelente után, a szász kormány folytonos és különös pártfogása alatt, szinte okmányok kutatása végett 5 uj utazást tett Angol-, Francia-, Németország- és Schweizban és egy másodikat keleten. Ezen utazások eredményei nagy mértékben sikeresek voltak. Miként keleten több eredeti szövegek felfedezésére vezettek, ugy nyugoton is sok okmányi munkálatokat lehetségessé tettek, melyek a criticai készületeket lényegesen gazdagították és kibővítették. A görög kéziratok mellett itt különösen a latinok érdemelnek említést, melyek közt némelyek, mint a legrégibb Italacodexek közül valók, itt először látnak napvilágot. És a szerzőnek saját, okmányok tekintetében tett felfedezéseihez és kutatásaihoz járulnak még más, ő általa használt nagyjelentőségű kéziratok, névszerint a hires vaticani codexnek Angelo Mai által világ elibe bocsátása. A melyről kevéssel elébb az Alig. Z. bővebb tudósítást közlött. Azonkívül pedig, hogy az ujtestamentomi szövegtudomány gyarapult, a terjedelmes idézettár is újból át van vizsgálva, kiegészítve és megigazítva. Minden nagyítás nélkül mondhatjuk, hogy az ujtestamentom kiadásánál ily terjedelmű és jelentékeny forrástanulmányozó előmunkálatok sohasem tétettek. A készületek is az által vannak szélesbítve és gazdagítva, hogy az egyházi atyáknak a kriticára nézve sok érdekes bizonyítékai és Ítéletei a régi grammaticusokból vett idevágó helyekkel együtt közbe szövettek, továbbá a régi okiratokban előforduló apocryphus hozzátételek, valamint minden egyebütt található apocryphus paralellák, mint a héber evangyéliom paralellái — felvétettek; még az evangyéliomoknál Ammonius tanulságos sectioi és Eusebius canonjai közbeiktattattak. A szöveg alakja a legnagyobb gondot és lelkiismeretes eljárást tanúsít, és ezen uj kiadás ohajtott gyarapulást szerez az itészeti tanulmánynak az által, hogy az egyes olvasási módok közti döntő okokra utal. A 18 ívre terjedő bevezetésben majdnem 4 ív a szerző okmányi munkálatainak igazolására és az általa követett itészeti elvek kimutatására van szánva. A szövegitészeti szakaszban a „raemo-