Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-05-10 / 19. szám

a megtagadóra. Az emberek szeretik egymást kölcsönösen csalni és ámítani. Azonban a tartalom nélküli külformának okos és jólelkű ember előtt nem lehet semmi becse : a szel­lemet, mely a testből kiröpült: abba többé semmi pézsma vagy galvanismus vissza nem idézi; a lelketlen testnek előbb utóbb meg kell rothadni és porrá kell lenni. Azon legyünk a. o., hogy igyekezzünk magunkat a kegyeletre minél érdemesebbekké tenni a valóságos erkölcsi és szelle­mi nagyság megszerzése, az önzetlen jóság, és a nálunk levő testi és lelki erőknek a közjóra fordítása altal. Azok iránt, kik a mondott tulajdonokkal birnak, viseltessünk ér­demeikhez illő kegyelettel, s azt mutassuk ki külső jelek által is. A vallást pedig vagy isteni félelmet nézzük ugy, mint minden kegyeletnek belső szegletkövét, erre építsük a magán- és közboldogság azon templomát, melyen a pokol kapui diadalmat nem vehetnek! Kulifai Zsigm., kúnhegyesi leik. BELFÖLD. Pest. (A dunamelláki ref. egyházkerület köz­gyűlése). Május 2-ikán kezdődött a dunamelléki ref. egy­házkerület gyűlése Pesten, h. superindendens főt. Báthori Gábor és mélt. gr. Ráday Gedeon, mint legidősb s. gondnok elnökletök alatt, nagys. Péchy pestmegyei főnök ur mint orsz. fejed, biztos jelenlétében. Szokott imával nyitá meg h. superintendens ur a gyűlést. Egyh. kerületünkben a minden évben tavaszszal tar­tatni szokott első és második kápláni vizsgák a gyűlést megelőző napokban történvén, ezek eredménye, s ezzel ösz­szefüggésben a vizsgáló bizottmánynak azon javaslata, hogy jövőben hasonló vizsgák a papi hivatal egyházi és társadal­mi nagyfontosságának megfelelőbb szigorral tartassanak — felolvastatott. Az első kápláni vizsgát tizenketten, a máso­dikat tizenöten tették le, ez utóbbira előállottak közül öten mint gyenge készületüek, visszavettetvén, jövő évi vizs­gálatra utasíttattak. A gyűlés ekkor egy órai időre megsza­kadt, ez alatt h. superint. ur s esperes urak által a máso­dik vizsgát letett egyének papi pályára való ünnepélyes felavatása történt. Ezután a múlt évi septemberi e. ker. gyűlés által az e. kerületben lévő gymnasiumok, praeparandiák, theol. inté­zetek anyagi állásának megvizsgálására s a pesti és kecs­keméti papnövelde egymáshozi viszonyának megállapítá­sára kiküldött iskolai bizottmány jelentése olvastatott fel. A bizottmány által a nevezett rangú tanintézetekről történt jelentések részint kielégítőknek ismertettek el, részint a mennyiben ezek az anyagi erő kimutatására vonatkozólag hiányt, kételyt mutattak fel, az illető tanintézet elöljárósá­gához kellő intézkedés eszközlése végett küldettek hatá­roztattak. A kecskeméti és pesti theol. intézetek közötti viszony, mint már sokszor ugy most is némelyek által sző­nyegre hozatván, határozatilag kimondatott, hogy a két in­tézet egymáshozi viszonyát az 1857-diki suplis végzés sza­bályozza, azonban a két főiskola közti határvonalok pon­tos megjelölésére egy bizotttmány neveztetett ki, s ennek csatlakozván hozzá tagok a nevezett két főiskola kormány­zö testületeiből is utasításul adatott módokról, eszközökről gondoskodni, melyeknek felhasználása által a pesti prot. papuövelde országos prot. legfőbb tanintézetté nőheti ki magát. Az iskolaügyben hozott egyéb nagyfontosságú hatá­rozatokról annak idejében majd bővebben. Világi elnök gr. Ráday ő méltósága fölémlíté, hogy febr. 20-kán a haza a magyar prot. egyház s legközelebb­ről egyh. kerületünk egyik kitűnő munkását veszíté, annál­fogva indítványozá, hogy néh. Irinyi Jözsef-nek emléke­zete. az e. kerületi jegyzőkönyv lapján is elhunyt jelesünk­höz méltó sorokban örökíttessék, s a gyűlésnek részvevő fájdalma a legméltóbban gyászoló édes anyjához küldendő külön levélben is kifejeztessék. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatott. Olvastatott az a.-baranyai e. megyei gyűlésnek a na­zarénusok ügyében tett előterjesztése, melyben előadja, hogy a nép kezdi gyengeségeiket kiismerni s ha a m. kor­mány is figyelemmel tartja őket, rövid időn el fognak enyészni. Az e. megyei gyűlés az oly gyülekezetbeli lelké­szeknek, melyekbe a nazarénismus bekapott kötelességök­ké teszi, hogy e jámbor tevelygés ellen belátásuk, tapintatuk szerint teljes erélylyel működjenek. — Az e. ker. gyűlés ez intézkedést pártolja s azt rendeli , hogy az illető lel­készek az esperesi hivatal utján eljárásuk sikeréről a superintendensi hivatalhoz időről időre jelentést tegyenek. Mint halljuk a nazarénusok több felső megyékben, sőt Pesten is jelentkeznek, ez mindenesetre komoly jelen­ség és figyelmeztetés, hogy talán necsak anazarenusokban hanem közelebb is keressük és hathatósan orvosoljuk jó idejében a betegséget! A főt. egyh. kerület a conventi levétárnak rendbesze­désére megbízott küldöttség jelentése koronként beváran­dónak lévén határozva, jelentetett, hogy Irinyi József ur egyik megbízott tag közfájdalomra meghalálozván, a mun­ka megakadt. A jeles férfiú halálán fentebb már kifejezett közfájdalom ismétlése mellett, a boldogult helyébe nt. Filó Lajos egyh. k. aljegyző ur közakarattal kineveztetett, ki is a benne helyezett közbizalmat megköszönvén, a munkára ajánlkozott. A népiskolák rendezése végett tervkészítéssel megbí­zott választmány, m. évi septemberi gyűlése által utasíttat­va az egyetemes iskolai választmány üléseiben részt vett s a közös tanácskozmányban történt megállapodásokat s in­tézkedéseket nt. Török Pál, mint bizottmányi elnök, bemu­tatván, jelentette, hogy a népiskolai szervezet kellő számú példányai illető esperes uraknak átszolgáltattak, továbbá, hogy miután az eddig működött biz., kiküldetését bevégez­vén, leköszönt, az egyetemes népiskolai választmány által megállapíttatott alapszabályok szerint, a választmánynak évről évre folytatandó működése tekintetéből két egyházi és két világi rendes tag s ugyanannyi pótló tagok 3 évre választandók. Az egyh. ker. gyűlés a választmányi alap­szabályok értelmében történendő rendes választások meg­tételeig ideiglenesen az eddig működött 5 tagot meghagy­ván, azokhoz még Csengeri Antal, Filó Lajos és Warga János urakat választá. A 8 napig tartott gyűlésen előfordult számos helyköri ügyeit mellőzve ezek voltak a közérdekű tárgyak, melyek­ben intézkedés történt. rJD A « JL. Az összes prot. missiók története, s jelen állá­sok rövid vázlata. (Folytatás.) Midőn azonban, kimondott alapelvétől eltávozva, e társaság inkább a püspöki egyház elveihez kezdett alkal­mazkodni : 1799. ápril 12-én egy uj társaság alakult meg „Church Missionary Society for Afrika and the East" cím­mel. Keletkezése után még 3 évvel is csak 911 font sterling volt évi összes jövedelme : ellenben 1857-ben 135,748 font sterlingre emelkedett az. A múlt évben volt a társaságnak 218 rendes missionariusa, 2093 segédje 129 főállomáson. Ezen missio iskoláiban tanul összesen 34,000 fi- és 8000 leánygyermek. Tagja lehet a társaságnak, ki vagy éven­ként egy guineet fizet, vagy hetenként 1 schillinget gyűjt. 1825. óta van e társaságnak missiointézete Londonban; melybe évenként 50 növendék vétetik föl.

Next

/
Oldalképek
Tartalom