Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-05-10 / 19. szám

magyar reformált egyház ifjú bajnokainak van fentartva. Anna1

?, idejében majd meglátandjuk! Az ellenem irott cáfolat igen számos oly pontjait, melyek a kérdéshez nem tartoznak , vagy szembeszökő ferde állítmányokat tartalmaznak, taglalgatni semmi szükség nincs. Egy körülmény azonban mégis van, a mit szó nélkül hagynom lehetetlen. Nevezetesen : Évekkel ezelőtt irtam és bocsátottam közre az egyházalkotmány-ügyre vonatkozólag egypár csekély mü vet, — melyet azóta nemcsak az olvasó közönség méltán elfeledett *), — de magam is kezdek elfeledni : — „A protestáns egyházalkotmány alapelvei a XVI-dik századi főbb reformátorok, vallástételek és egyházszervezetek bizonyítása szerint. 1856'. Szarvas" ; és: „ Vélemény a magyar protestáns egyházalkotmány főbb pontjai felett, — különös tekintettel a jövendő törvényhozásra. Debrecen. I851.u Most ezen müveknek, noha liturgikumokkal s a kérdés alatti lelkésziktatási ceremóniával semmi közük nincs: mégis be kellett jönni a vitába, mint Pilátusnak a credóba; s két igen nagy tévedés van bennök felfedezve és kimutatva. Áz egyik az : hogy én tagadtam azt, miszerint a múlt századok folyamán csak a papok folytak volna be, a magyar reformált egyház kormányzatába, s e tagadás alapos voltát, (egyebek mellett) azzal is erősítettem, hogy a világiak a helybeli presbyterialis gyűléseken tényező részt vettek a papválasztásban. Ezen állítmány aztán, — melyből azon következés vonatik, hogy nekem igen hibás fogalmaim vannak az egyházigazgatásról és kormányzatról, — azzal cáfoltatik , hogy „ez épen olyan, mintha valaki mondaná, hogy 1848 előtt a nemtelenek is résztvettek magyarország polgári kormányzatában, mert legkisebb helyeken is voltak elöljárók és a nép abiróválasztásban tényező befolyást gyakorolt. Hiszen helybeli presbyterium még a katholikusoknál is van, és hol a nép a patrónus, ott maga választja lelkészét még a püspök ellenére is.w

stb. Az elfogulatlan olvasó kétség nélkül be fogja látni, és kénytelen lesz elismerni, hogy én azon állitmányt, mely itt biráltatik, Lechler felületes és Sinai Miklós elfogult hierarchiai és episcopalis állitmányai ellen hoztam fel, Véleményem egyik aljegyzetében. A ki pedig ismerni és birálni akarja az én egyházkormányzatróli nézeteimet : keresse és megtalálandja azokat Véleményem 9-dik és 13-dik §-ának szövegében, a hol a népnek egyházkormányzatra és törvényhozásra való befolyásáról tüzetesen szólok, és pedig egyenesen és tisztán a zsinatpresbyteri egyházalkotmány szellemében. A mi pedig az említett állítmány elleni érveket illeti, azokra azt mondon : hogy ha a magyar jobbágyközségek, melyek, köztudomás, szerint a földesúri és vármegyei gyámság szoros korlátai között mozogtak, épen oly önállók voltak, mint a reformált egyházi községek, melyek helybeli elöljáróikat s papjaikat minden idegen tényező befolyás nélkül szabadon választották; és hogy ha a római katkolikusoknál van helybeli presbyterium, s a patrónus nép még a püspök ellenére is szabadon választja lelkészeit : akkor be kell vallanom, hogy én az egyházalkotmánynak még abc-jét sem ismerem. Annak ugyanis, hogy a római katholikus egyház alkotmányának organismusában volna oly tag, mely a reformált egyházközségek presbyteriumával egyenlő, s annak, hogy a patrónus nép a püspök ellenében is határtalan szabad papválasztási joggal birna : nemcsak az, hogy semmi nyomát sehol ez ideig nem láttam, de mindezeket a római katholika egyház szigorít és következetes hierarchiai alkotmányával merőben ellenkezőknek tartom. Csak azt kérem tehát, hogy azok, *) Nem feledte biz azokat el senki. Nem is szoktak oly tanulmány nyal írott müvek feledékenységbe menni; hogy azonban róluk eddigelé lapunkban nem történt szó, arra nézve csak azt mondani : „habent ma fata libelli." Szerk. kik efféléről itólni akarnak : tekintsék magukat az eredeti forrásokat, s a fogalmakat különböztessék meg alaposan. — Egyébiránt azok számára, kik azt szeretik hinni és hirdetni, hogy a magyar reformált egyházban, a világi rész épen semmi befolyással nem volt az egyházi ügyekbe: több rendbeli döntő adatokkal lehetne szolgálni. Munkámnak felfedezett másik igen nagy tévedése az, miszerint én azt állítottam „hogy Helvétiában tisztán papi elnökség van", holott Genfben a eonsistoriumnak világi ember is lehet, elnöke, Freyburgban pedig a zsinati elnök mindig világi ember. Finsler szerint, — kitől a cáfolat véve van,'teljes igazsága van cáfolónak. Mi tehát az oka mégis, hogy én, ki Finslert jól ismerem, ezen igen nagy tévedésbe estem? Nem más, mint az, hogy az én munkám, nemcsak megírva, de kiadva volt már akkor, midőn Finsler Helvétiáról irott munkájának második, az elsőnél sokkal terjedelmesebb füzete megjelent. Ezt ha nem restellném : napok kijelölésével is megbizonyíthatnám. Én tehát, ha a helvétiai egyházi elnökségről általános tudomást akartam szerezni : utalva voltam Wiggers ismeretes általános egyházi statistikájára, s íme ebből merítettem azon igen nagy tévedést. Egyébiránt ítélje meg az elfogulatlan olvasó, hogy ott, a hol az egész Helvétiáról van szó, oly igen csekély értékű egyes kivétel, mint az, hogy Genfben consistoriumi elnök lehet világi férfiú is, s az összesen 12,000 lélekből álló Freyburg kátonban a zsinat elnöke világi ember szokott lenni, leronthatja-e az egyetemes tételt oly mértékben, hogy e miatt akár én, akár más, igen nagy tévedéssel rovattassék meg. — Azoknak pedig, kik a nálunk divatozó kettöselnökséget , nem történelmi viszonyainkból s helyzetünk sajátszerűségéből, hanem a protestantismus elveiből akarják lehozni, s azokkal védeni: sysiphusi munkájukhoz, vagy ikarusi vállalatukhoz jó szerencsét kívánok ! — Nékem ugyan — ha szabad nyilvánítanom, — igen nagy örömömre szolgál, — hogy csekély munkáimban ez ideig, s ily körülmények és indulat mellet is, csak ilyenek mutathatók fel nagy tévedésekül; s még nagyobb örömömre szolgált volna és szolgálna az, ha nálunk is minél többen felfognák és irodalmilag művelnék azon terjedelmes s nem épen könnyű munkáju mezőt, melyet én az említett müvekben felfogtam; s tettleg mutatnák meg azt mind nekem, mind másnak tanúságára, hogy miként kell és lehet amolyan nagy tévedések nélkül irni. Azonban, félretévén minden indulatot, fogadja a tisztelt cáfoló őszinte hálám nyilvánítását azon méltányló elismeréséért, melylycl munkáimról több izben szólott : requiescant in pacef Visszatekintve még, most már végezetre, eszmecserénk vagy harcunk voltaképeni tárgyára, csak azt kérem még tőletek reformált liitü magyar testvérek ott a hatalmas Dunának partjain, s tőletek ágostai hitvallású bitrokonok szerte e hazában, hogy a szertartások körüli különböző vélemény és gyakorlat, valamiképen fel ne költse közöttünk — mint kezdeni akarta, — az elhidegiilésnek és visszavonásnak vészterhes indulatát, s a hitegység és atyafiúi szeretet szent kapcsait meg ne tágítsa! Azt óhajtóm továbbá, hogy azon puritánszerü nézetek és elvek, melyekhez nekünk tiszavidéki és erdélyországi reformátusoknak történeti fejlődésünk és fenálló törvényeinknél fogva ragaszkodnunk kell, tartassanak kellő kiméletben és tiszteletben minden hitfeleink s különösen azon szolgatársaink által, kik tisztviselésre körűnkbe lépnek. Megérdemli ezen kiméletet az egyházi életnek és istenitiszteletnek ez apostoli ős egyszerűsége, vagy ha ugy tetszik, nemes ridegsége mindenütt is ugyan, de kivált e hazában, a hol az, mint a dicső északi skótnak megfelelő déli pólus, annyi különböző és ellenséges elemek nehéz és viharos harca között, s az európai müveit protestáns világ délkeleti véghatárainál mintegy isteni csuda által, megmaradt és fenáll, s mint az örök hó koronával fedett alpesek, szűzies tisztasággal s nyugodt méltósággal tekint le a sötét és ködös völgyekre,— rendületlen következetességgel emelkedvén az örök igazság napja felé.