Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-04-26 / 17. szám

fogok maradni minden körülmények között, s értem alatta — az imént megnevezett ponton kivül — min­dent s nevezetesen, szemközt az állammal, szemközt a római hierarchiával, szemközt még a tudomány­nyal is, mindazon érdekek egységét, melyeknek kö­zössége a két egyház jobbjai által mindig elismerve, s részben történelmileg szentesítve volt. És viszont nekem az egyházi téren a nemzeti­ségek oly értelemben vett uniója, mely az imént em­lített dogmatikaival parallel, azaz végcéljában annyit jelent, hogy a szlávot németesítsük vagy magyaro­sítsuk, vagy megfordítva, nem kellett soha, s ezt ki­mondottam még deák koromban. Az én álláspontom e részben egyházilag az, mely Mát. 28, 19. van az Ur által meghattározva : tanítsatok minden népeket. —­Minthogy pedig minden népet csak saját nyelvén le­het tanítani, előmozdítandónak vélek közöttünk min­den törekvést, mely tisztán egyházi indulattal arról gondoskodik, hogy akár közös, akár külön, tanítókat és lelkészeket képező intézeteinkből, oly férfiak ke­rüljenek ki, kik a népek illető nyelveit ne csak tud­ják I. Kor. 8, 2., hanem Róm. 15, 14 szerint: .^TríTTf.rjQíojÁÉvni nacnjg yvoí&etúg", tővtéffti trjg yXoavrjg, teljesen és alaposan tudják. E két elvet előrebocsátva, bocsássanak meg protestáns hitünk kedves sorsosi, ha az elsőre nézve azon alázatos, szives kérelmet intézem hozzájok, te­kintsék az érdekek összeolvasztását tovább is oly szent ügynek, melyet feloszlató törekvéssel bolygat­ni , helyzetünk, történelmünk, közös jövőnk elleni bűn nélkül, ne legyen szabad. A másodikra nézve pe­dig kérelmem az, törekedjünk mindnyájan az Ur által kijelölt magas és egyetemes álláspontra felvergődni, s az egyházon kivül testvéri karokkal ölelni minden­kit, ki velünk a hit utolsó elveiben egyet ért, ki Krisztus testének tagja, mint mi, s ki az egyedüli fő- és közbenjáró által járul az Atyához egyházunk hitvallásaival rokon imádásával, éneklésivel, bűnval­lomásival, bármilyen legyen a nyelv, melyen imádá­sát, énekét, bűnvallását végezi. Az angol, skót, hol­land s amerikai testvéregyházakban uralkodik mind e napig azon üdvös szokás, hogy valamely közös csapás elhárítása végett, nyilvános könyörgések ren­deltetnek és tartatnak. Ugy látszik nekem, ha volna csapás, melynek elhárítása végett Isten színe előtt könvörgőleg meg kellene jelennünk — gondoljatok a múltra messze, a jelenbe mélyen, a jövőbe látnoki­lag — ezen az egyház szent terére nem illő, nemze­ties elfogultság szülte meghasonlás volna az, mely­nek elhárításáért kellene bűnbánatos könyörgéseket tartanunk. Ha gazdag volnék, az ily értelemben ké­szült legjobb imádság minden szavát aranynyal ju­talmaznám, énekbe foglaltatnám, minden egyházunk­ban divatos. nyelvekre átfordítatnám, -— ha tőlem függne — minden évben legalább egyszer, minden protest. templomban Istennek bemutattatnám. Mert ha ennek eredménye az leendene, hogy a magyar­honi protestánsok az Isten pecsétjét úgyis magán­viselő külön nemzetiségek mellett, hitrokonaikat Őszinte keresztyén szeretettel ölelnék, — a világ ara­nya szegény volna ezen áldást megjutalmazni, az ily munka földön nem, csak a mennyben volna jutal­mazható. Dehogy fogom én alkalmazni, dehogy viszem én részletekre ezt, dehogy fogom az eseteket gyűj­teni, hogy kimutassam, bűn ebben, bűn amabban, bűn itt, bűn ott, innen is és túl is Ilias falán. Gyen­gülő szemeink zöldet áhitanak. Munkabíró, tettszom­jas fiatal nemzedék, haladj közös egyházunk szent terén, küzdj a szentlélek erejével szívedben, fuss a fövenypályán a biztos cél felé, koszorúzzon meg Is­ten és korod, hogy koszorúd ép zöldjét szemlélve üdülhessenek fel, vagy zárkódhassanak be szent örömmel a búcsúzó vénebb kor szemei. — Erről, ez úttal ennyit. A harmadik, a miről merengeni érdemes, az, mivel Krisztus oly végetlen zavarba hozta volt Pi­látust, úgyannyira, hogy ennek szeme, szája elállott, s csak ennyit mondhatott : Micsoda az igazság f Könnyű azt kérdeni, de nehéz rá felelni. Annyit mi is tudnánk., hogy az igazság szentkönyvünk szerint vagy á?ji9ua, azaz való, a valótlanság és hazudság, vagy őixaiogvvt], azaz erény, a bűnnek ellentétele. Mi csak az elsőről szólunk ez által. — Kimondhatatlan nagy bajnak, és — ha rosz néven nem veszik ked­ves atyámfiai -— az igaz keresztyén műveltség hiá­nyának kell azt tartanunk, hogy közöttünk igen ke­vesen tudnak áXtj&évsiv (igazságot, valót keresni és gyakorolni) év ayámj (szeretetben). Arra vagyunk hi­vatva mindnyájan, hogy az igazságot, a valót, éhez­zük és szomjúhozzuk, keressük, nyomozzuk, és azt mint az értelmi felvilágosodás legfőbb kincsét ma­gunk és mások számára megszerezzük. Ki ne ör­vendjen, ha látja, és pedig hála Isten lehet látnia, hányan és mi lelkesedett kitartó szorgalommal nyo­mozzák az igazságot, egyházi életünk és irodalmunk mezején. Nevek és személyiségek ttinnek fel e me­zőn, kikkel eddig alig találkozánk, kik csendes elvo­nultságban dicséretes szorgalommal gyakorlott bú­várkodásaik eredményeit fejtegetik és kitárják előt­tünk. Minél nyomasztóbban nehezült a kidülőfélben levő jelesek lelkére azon aggodalom, hogy némely, általok kétségbe hozhatatlanul tévelygéseknek hitt tanok. — melyek az ujabb időben gyom gyanánt sarjadoztak közöttünk — koczkáztatliatnák közös anyánk, az egyház, legszentebb .érdekeit; annál vi­gasztalóbb és reményadóbb azon tapasztalás, hogy lassanként ama csinált köd, ama báránybőrbe öltöz­ködő alakosság stb. oszlani és szétfoszlani kezdenek, a szent igazságért szent hévvel harcoló ujabb nem­zedék törekvései előtt. De az Isten szerelmeért, ha az igazság egy ily becsületes harcosa valamiben megtéved, ne üssük pofon, mint a neveletlen hajdú, az igazság királyát (Ján. 18, 22.) Es ha csakugyan találkoznának, kik a szent igazság zászlója alá elég gyarlók pofozkodni járni, ne kövessük oda e végett őket, ne toroljuk meg szidalommal a szidalmat, mert így aztán leend lefőzés, verekedés , befizetés, ha kell agyonütés, — de — alázatosan kérdem, — hogyan dicsőül meg a szent igazság ezáltal ? Es viszont ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom