Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-04-26 / 17. szám

fogok maradni minden körülmények között, s értem alatta — az imént megnevezett ponton kivül — mindent s nevezetesen, szemközt az állammal, szemközt a római hierarchiával, szemközt még a tudománynyal is, mindazon érdekek egységét, melyeknek közössége a két egyház jobbjai által mindig elismerve, s részben történelmileg szentesítve volt. És viszont nekem az egyházi téren a nemzetiségek oly értelemben vett uniója, mely az imént említett dogmatikaival parallel, azaz végcéljában annyit jelent, hogy a szlávot németesítsük vagy magyarosítsuk, vagy megfordítva, nem kellett soha, s ezt kimondottam még deák koromban. Az én álláspontom e részben egyházilag az, mely Mát. 28, 19. van az Ur által meghattározva : tanítsatok minden népeket. —Minthogy pedig minden népet csak saját nyelvén lehet tanítani, előmozdítandónak vélek közöttünk minden törekvést, mely tisztán egyházi indulattal arról gondoskodik, hogy akár közös, akár külön, tanítókat és lelkészeket képező intézeteinkből, oly férfiak kerüljenek ki, kik a népek illető nyelveit ne csak tudják I. Kor. 8, 2., hanem Róm. 15, 14 szerint: .^TríTTf.rjQíojÁÉvni nacnjg yvoí&etúg", tővtéffti trjg yXoavrjg, teljesen és alaposan tudják. E két elvet előrebocsátva, bocsássanak meg protestáns hitünk kedves sorsosi, ha az elsőre nézve azon alázatos, szives kérelmet intézem hozzájok, tekintsék az érdekek összeolvasztását tovább is oly szent ügynek, melyet feloszlató törekvéssel bolygatni , helyzetünk, történelmünk, közös jövőnk elleni bűn nélkül, ne legyen szabad. A másodikra nézve pedig kérelmem az, törekedjünk mindnyájan az Ur által kijelölt magas és egyetemes álláspontra felvergődni, s az egyházon kivül testvéri karokkal ölelni mindenkit, ki velünk a hit utolsó elveiben egyet ért, ki Krisztus testének tagja, mint mi, s ki az egyedüli fő- és közbenjáró által járul az Atyához egyházunk hitvallásaival rokon imádásával, éneklésivel, bűnvallomásival, bármilyen legyen a nyelv, melyen imádását, énekét, bűnvallását végezi. Az angol, skót, holland s amerikai testvéregyházakban uralkodik mind e napig azon üdvös szokás, hogy valamely közös csapás elhárítása végett, nyilvános könyörgések rendeltetnek és tartatnak. Ugy látszik nekem, ha volna csapás, melynek elhárítása végett Isten színe előtt könvörgőleg meg kellene jelennünk — gondoljatok a múltra messze, a jelenbe mélyen, a jövőbe látnokilag — ezen az egyház szent terére nem illő, nemzeties elfogultság szülte meghasonlás volna az, melynek elhárításáért kellene bűnbánatos könyörgéseket tartanunk. Ha gazdag volnék, az ily értelemben készült legjobb imádság minden szavát aranynyal jutalmaznám, énekbe foglaltatnám, minden egyházunkban divatos. nyelvekre átfordítatnám, -— ha tőlem függne — minden évben legalább egyszer, minden protest. templomban Istennek bemutattatnám. Mert ha ennek eredménye az leendene, hogy a magyarhoni protestánsok az Isten pecsétjét úgyis magánviselő külön nemzetiségek mellett, hitrokonaikat Őszinte keresztyén szeretettel ölelnék, — a világ aranya szegény volna ezen áldást megjutalmazni, az ily munka földön nem, csak a mennyben volna jutalmazható. Dehogy fogom én alkalmazni, dehogy viszem én részletekre ezt, dehogy fogom az eseteket gyűjteni, hogy kimutassam, bűn ebben, bűn amabban, bűn itt, bűn ott, innen is és túl is Ilias falán. Gyengülő szemeink zöldet áhitanak. Munkabíró, tettszomjas fiatal nemzedék, haladj közös egyházunk szent terén, küzdj a szentlélek erejével szívedben, fuss a fövenypályán a biztos cél felé, koszorúzzon meg Isten és korod, hogy koszorúd ép zöldjét szemlélve üdülhessenek fel, vagy zárkódhassanak be szent örömmel a búcsúzó vénebb kor szemei. — Erről, ez úttal ennyit. A harmadik, a miről merengeni érdemes, az, mivel Krisztus oly végetlen zavarba hozta volt Pilátust, úgyannyira, hogy ennek szeme, szája elállott, s csak ennyit mondhatott : Micsoda az igazság f Könnyű azt kérdeni, de nehéz rá felelni. Annyit mi is tudnánk., hogy az igazság szentkönyvünk szerint vagy á?ji9ua, azaz való, a valótlanság és hazudság, vagy őixaiogvvt], azaz erény, a bűnnek ellentétele. Mi csak az elsőről szólunk ez által. — Kimondhatatlan nagy bajnak, és — ha rosz néven nem veszik kedves atyámfiai -— az igaz keresztyén műveltség hiányának kell azt tartanunk, hogy közöttünk igen kevesen tudnak áXtj&évsiv (igazságot, valót keresni és gyakorolni) év ayámj (szeretetben). Arra vagyunk hivatva mindnyájan, hogy az igazságot, a valót, éhezzük és szomjúhozzuk, keressük, nyomozzuk, és azt mint az értelmi felvilágosodás legfőbb kincsét magunk és mások számára megszerezzük. Ki ne örvendjen, ha látja, és pedig hála Isten lehet látnia, hányan és mi lelkesedett kitartó szorgalommal nyomozzák az igazságot, egyházi életünk és irodalmunk mezején. Nevek és személyiségek ttinnek fel e mezőn, kikkel eddig alig találkozánk, kik csendes elvonultságban dicséretes szorgalommal gyakorlott búvárkodásaik eredményeit fejtegetik és kitárják előttünk. Minél nyomasztóbban nehezült a kidülőfélben levő jelesek lelkére azon aggodalom, hogy némely, általok kétségbe hozhatatlanul tévelygéseknek hitt tanok. — melyek az ujabb időben gyom gyanánt sarjadoztak közöttünk — koczkáztatliatnák közös anyánk, az egyház, legszentebb .érdekeit; annál vigasztalóbb és reményadóbb azon tapasztalás, hogy lassanként ama csinált köd, ama báránybőrbe öltözködő alakosság stb. oszlani és szétfoszlani kezdenek, a szent igazságért szent hévvel harcoló ujabb nemzedék törekvései előtt. De az Isten szerelmeért, ha az igazság egy ily becsületes harcosa valamiben megtéved, ne üssük pofon, mint a neveletlen hajdú, az igazság királyát (Ján. 18, 22.) Es ha csakugyan találkoznának, kik a szent igazság zászlója alá elég gyarlók pofozkodni járni, ne kövessük oda e végett őket, ne toroljuk meg szidalommal a szidalmat, mert így aztán leend lefőzés, verekedés , befizetés, ha kell agyonütés, — de — alázatosan kérdem, — hogyan dicsőül meg a szent igazság ezáltal ? Es viszont ha