Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-04-16 / 16. szám

nincs ok arra", hogy cereraoniához nyúljon, hanem ha a végre, hogy a szegény nép vakíttassék, s szent homály vegye körül a cselekvőket s cselekvényöket. S gondoljuk el már most, hogy váljon az egyházi életnek azon momentumát, azon mindenesetre fontos tényt, midőn egy lelkész a maga hivatalát valamely gyülekezetben megkezdi s abba beállittatik, amaz eszközök átadogatása hathatósabban elméjére és szivére adja-e akár a gyülekezetnek, akár az uj lelkésznek, mint az élő szó s az Isten igéjének buzgó és hathatós hirdetése Felelet: $fem; s épen ez mutatja a szentesi, vagy ehez hasonló lelkésziktatás közönyös voltát, mert ama — ceremóniának keresztelt eszközök átadása a cultusnak csak mellék-, — a tanítás pedig főrésze volt. A Vl-ik pont alatt előadja Révész ur: „hogy a vizsgálat alatti szertartásnak eredeti forrása, méltó alapja, s természetes mezeje a római katholika egyházban van, mely a symbolizáló szertartásokat a maga szempontjából helyesen, állította fel s következetesen tartja meg; mert az ö kebtlében minden egyházi hivatal a püspök, s az öt képviselő arehidiaconus, vagy esperes kezéből jö, s mert az o külső életében az ábrázolati vagy jelvező szertartásos cselekményeknek eh szerint szerepök van.u Magának Révész urnák ezen magyarázata tisztán kimutatja a két egyház közötti különbséget a kérdés alatti szertartásra nézve. A római katholikusoknál a kulcsok átadasa az uj plébánosnak a templomban az esperes által, az istenitiszteletnek fő, mondhatni egyedüli része: Szentesen ez csak mellékrésze volt. Ott a kulcsok a megkötözés és megoldás titokszerü hatalmát jelképezik: itt csak azt mutatják ki, hogy az egyházi szolgálat teljesítésének felelet terhe — és így joga is kizárólag a lelkészt illeti. A Vll-ik pont alatt a kérdés alatti lelkésziktatás törvénytelensége indokoltatik, mert az egy agendában sem találtatik fel. Mondhatnám : hogy a felebb említett confirmátio ceremóniáján kivül, a régibb agendákban a templom szentelésről nem tétetik említés, de azért mégis az ujabb időkben mindenütt legnagyobb ünnepélyességgel szokott megtar tatni *); mondhatnám, hogy az orgona és uj harangok első megszólaláskori üunepélyről tudtommal még az ujabb agendákban sincs emlékezet: de azért mégis megszokott tartatni; mondhatnám, hogy arany-mennyegzői beszédet is csak a legújabb agendákban találunk, de azért ezen agendák kiadása előtt is csak megtartatott az. De mindezek nem teljes mérvű erősségek ; legfőbb, mi tekintetbe veendő az, hogy nekünk magyaroknak egyetlenegy ágendánk sincs, mely zsinati, vagy legalább egyházkerületi határozat következtében általános kötelező erővel birna; minden ágendáink nem egyebek, mint magán lelkészi dolgozatok, mint kísérletek az egyházi cselekmények körüli egyformaság behozatalára, mint ezt magok az ágendairók az élőbeszédben nem tartották feleslegesnek megemlíteni. Jelesen Kis Gergely, erdélyi egyházkerületi főjegyző által irt, s Szerencsi Nagy István által 1788-ban kiadott s bővített agendája élőbeszédében így szól : „Tudom, találkoznak az érdemes olvasók közül olyanok is, kik ezt fogják kérdeni: váljon ki bizta a kiadóra az ágenda nyomtattatást? Hiszen ez közönséget, nem magános személyt illető dolog stb. Én erre csak azt felelem, hogy effélét a Zollikofer, Seiler és mások példájok szerint kiadni szabad; senkit arra nem kényszerítünk, hogy vele éljen, szabad ehez vagy máshoz ragaszkodni, vagy a régi mellett megmaradni; — a míg közönséges megegyezésből egy más készíttetni fog, *) Tóth Ferenc liturgikájában olvasom: „Más liturgiával éltek a tiszamelléki ekklézsiák, melynek mivoltát meg lehet ítélni a bekecs! templomnak 1626-ban lett felszentelésekor elmondott és kinyomatott agendákbóí." — Megvallom, ez előttem ismeretlen. Én a régibb agendák közül birom Szerencsi Nagy István , — Kármán József, — és Ooböl Gáspárét. Ezekben a templom-szentelésrőí egy igét sem találunk. lehet addig ennek is hasznát venni." --. Ugy szinte Kármán József: „Kisebbnek ismerem én —• úgymond— magamat, mintsem hogy erővel reá kötni kívánnám ezen ágendát mindenekre; de tudom jól a nagy fogyatkozást és egyenetlenséget e részben, a melyet régen fel kellett vala segélleni. Ezért panaszolkodtak régen sok lelki tanítóink, sok hallgatóink is. Ha sokan a most élők közül ezt be nem veszik is, az ifjabb egyházi tanítók örömmel veszik, tudom; és így a mire én igyekezem, idővel megleszen nagyobb részében ekklézsiáinknak az egyenlőség, minden jó lelkek örömére." — Hasonlóképen nt. Révész Bálint ur egyházszertartási munkájának előszavában így szól: „E könyvnek kiadását későbbre akartam halasztani, óhajtván, hogy előbb a szertartási cselekvényekben, legalább azoknak lényegét, menetelét illletőieg, nagyobb egyformaság, több szabatosság állapíttatott volna meg közhatározat utján. Azonban ezen időt még messzebb látom most, mint azelőtt." stb. A mi pedig a dunai egyházkerületek ez ügybeni gyakorlatát illeti: ez itt folytonosan szokásban volt és van. Öreg lelkészektől hallom, hogy ez régen szokásban volt, — s tudomásom van, hogy az ujabb időben nemcsak Szentesen, hanem másutt is történtek hasonló lelkésziktatások. S ha szinte nyomatásban nincs is nt. Miskolci Szíjgyártó István alelperes urén kivül, melylyel t. Fördős urat Kecskeméten beiktatta, de kéziratban van elég, melyeket bizonyára nem katholikus, hanem református esperesek készíttettek. De továbbá azon tény, melyre Révész ur Tóth Ferenc liturgiájából hivatkozik: „Vége lévén a prédikációknak, kimegy az urasztaláboz a beavató esperes, vagy assessor az uj prédikátorral együtt, és az ekklézsiának az urasztalára kitett régibb és ujabb mátrikuláit s jegyzőkönyveit, keresztséghez s urvacsorájához való eszközeit, a presby terek körülállván az asztalt, átadja, s e meglévén, mindenek helyökre mennek, és az éneklés elkezdődik, mely alatt a nép a templomból kitakarodik, és a presbyterek bemennek a presbyterialis házhoz, s az ekklézsia jegyzőkönyvébe a beavató esperes vagy assessor beirja az ekklézsiának a templomban előmutatott és a prédikátornak átadott mátrikuláit, jegyzőkönyveit, leveleit és minden eszközeit, melyek hogy sem többek, sem kevesebbek nem voltak, mint feljegyeztettek, az uj prédikátor és presbyterek, nevek aláírásával bizonyítják", — etény szinte mutatja a szokás valóságát; mert ez nem puszta átszámolási tény, mint Révész ur állítja, mert ez esetben miért történik a templomban, s azután ismét templomon kivül ? Hiszen az átszámolást elég egyszer, a templomon kivül végezni, mint erre világos utasítást találunk Zeppernél, midőn mondja: soluto publico ecclesiae conventu et coetu dimisso, initiato et novo pastori supellectilia domestica, indices vei brevia de parochiae illius bonis et reditibus, in praesentia illorum, qui magistratus vicém eo in loco gerunt et repraesentant, tradentur." S hogy azon tény nem puszta átszámolás, világosan mutatja azon körülmény is, miszerint az esperes az urvacsorai eszközöket is átadja az uj lelkésznek a templomban, holott az urvacsorai eszközök rendszerint nem a lelkész, hanem az egyházi gondnok gondviselésére vannak bizva, melyekről tehát a lelkész nem számolhat. S különben is, miért kellene az átszámolásnak esperes közbejötte által történni ? De Révész ur nemcsak az eszközök átadását, hanem a már ordinált lelkészeknek az esperes általi bevezetését is határozottan kárhoztatja, midőn mondja: „Hogy az illető esperes, vagy az ő megbízottja, kivált oly gyülekezetben, hol azt a kedélyek nyugtalansága s más rendetlenségek kívánják, s oly lelkipásztor beállításánál, ki a szolgálatra még ünnepélyesen felavatva — ordínálva — nincs, megjelenjen, és a nép tanítása, intése, feddése, a pályára lépő lelkész utasítása, buzdítása, egy szóval: az ige célszerű hirdetése által közreműködjék, ezt, de csakis egyedül ezt, az esperes felvigyázói szép tisztéből önkényt folyónak s Üdvösnek