Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-04-16 / 16. szám

tás helyrehozhatatlan hibájába, mondhatnám bűnébe! . . . Hála az égnek, vannak szép hazánkban sok — nagy részben históriai emlékű nevekkel biró — vagyonos prot. családok, ha mindezek a kitűzött szent cél-, a protestáns közpénztár rögtöni alakításához járulnak, s ajánlásaikat nyilvánítandják , nincs kétségem benne, kívánt eredményhez vezetend fellépésük, s kész követőkre találandnak minden — mondom , minden rendű , életmódú igaz protestáns polgártársainknál. — Azt mondhatná ugyan a szűkkeblűség , — mit ugyan senkiről sem tehetek fel, hogy mi majd fizetünk önkéntesen ezeren, több százan pedig csak nézni fogják. ezt én felvilágosodott hitsorsosimról szinte fel nem tehetem; ha pedig mégis volnának olyanok néhányan, kik akkor, a midőn minden jó protestáns szívesen nyújt áldozatot, elvonulnak , hátra tennék kezeiket ; hagyjuk meg kedves hazámfiai olyanoknak a nemfizetés dicsőségét! Nekem, mint tízenkét év óta világtalan, s így a gazdaság folytatására alkalmatlan Öreg embernek földem, rétem már nincs, melyekre nézve magamat önként megadóztathatnám; évi jövedelmem csupán annyi, mennyire — bátran merem mondani, kiérdemlett — lehető kényelmes s nyugalmas életre szükségem vagyon : mindazonáltal e balsors sújtotta állapotomban is, nem leendek utolsó a szent kötelesség teljesítésében, örököseim pedig, biztosan hiszem, tudom jövőre is eleget teendenek magokért mindenkor. *) Most áldást s üdvöt esd le egekből, minden kedves protestáns hitrokonaira, s bocsánatot kér, ha netalán figyelmeztetéseivel, buzdításaival, s inkább bizodalmas kérésével feltolakodónak — mi természete sohasem volt — látszanék. Harkácson, márc. 30. 1859. tisztelő hitrokonuk s barátjuk öreg Draskőczy Sámuel, tiszai egyházkerületi volt felügyelő. Egyházi domestica s prot. pesti egyetem. A pályáját jelenben sok elismeréssel futó „Prot. Egyh. s Isk. lap-, a közelebb lefolyt évben, sok üdvös eszmék magvait hintegette cl a magyarhoni protestantismus terén, melyek ha jó földbe estek, miről kétségeskednünk nem lehet, s nem szabad; s ha kedvező időjárás következik el rájok, minek intézése, hatalmunkat messze túlhaladja, — isten keze közt van, — áldásosán fognak, egész a közel múltig, nagyon is parlagban hevert egyházi s iskolai ügyeink fölvirágoztatására, reményünk, sőt hitünk szerint gyümölcsözni. Két eszme volt különösen a sok között, mely, kivált első pillanatban, legtöbb erőt mozgásba hozott, legmelegebb pártolásban részesült, u. m. az egyházi domestica és a pesti prot. egyetem; azt, e becses lapok t. szerkesztője hozta először szőnyegre; ezt régi szendergéséből, tüzetesb tárgyalás által, igénytelen egyéniségem ébresztette föl. Visz*) Utaljuk az olvasót a múlt évi „Prot. lap" 38. számára, mely bizonyságot tesz a felöl, hogy egyházunk tisztelt veteránjának méltó utóda DraskÓCZy Gyula ur, atyjának nyelvén tettekkel beszél. Szerk. hangra talált mindkét eszme. Tolongva siettek az ur oltárára teendett áldozat-vitellel, a prot. egyház felvirágzását, nem sző- s tollal, de tettel is munkálni kész, vagyonos és nem vagyonos hívek. És kinek kebelét nem foglalta el édes öröm ? midőn azon dicső ősök nemes ivadékát szemlélte az áldozathozatal terén zászlóvivők s fáklyalobogtatókul clŐ-menni, kik oly sok vihart kiállt prot. egyházunknak erős bástyái, rendíthetlen támaszai voltak mindenkor. És méltán a lelkesedés, — az áldozatviteli készség; mert ki magát s övéit elhagyja, elhagyják azt az egek is; s ki háza oszlopait nem tatarozgatja, nem erősbíti, romok alá temetik azt annak omladékai. Azonban, mintha a fölvillanyozott idegek, rugékonyságukat ismét elvesztették, s mintha ama két eszme melletti föllelkesedés, csak a ránk, magyarokra, súlyos vádkint nehezült szalmatüz föllobbanása lett volna : ma már itt-ott találkozunk, az annyi hévvel fölkarolt eszmék valósítása tekintetéből áldozathozó hívekkel; itt s ott különösen áldozathozatal iránti készség felől nyilatkozó egyházközségekkel, mindamellett is, hogy in ultima analysi, még is ezekben rejlik a leghatályosb tényező erő, s ezeknek állna leginkább érdeklikben, hogy amaz eszmék, elvégre testté lehetnének. Véteknek tartanók, egyes jóltévőkben ép ugy, mint egyházközségekben, a lankadni indult lelkesedést, amaz égető szükségességek iránti apathiának tulajdonítni, főleg akkor, midőn a hiányok s fogyatkozások, melyek megszüntetésére a megpendített eszmék oly hangosan kiáltanak minden oldalról felénk, hogy azokat lehetlen nem hallani, s nem érteni: sokkal inkább vagyunk hajlandók, e mindenesetre sajnálatos tünemény okát, onnét magyarázni ki, mert „a két nagy horderejű eszme iránt, aligha fogalomzavarban nem vagyunk; vagy onnét, mert a két eszme — egyh. domestica s prot. egyetem — egytitties létesítésére, elegendő anyagi erővel nem birván, aziránti habozás körül merengünk : váljon a két eszme közül, melyik az egyetemes prot. egyházra nézve előnyösb ? melyik a tettleges áldozathozatalt, vagy a mi célhoz mindig inkább vezető, az önadóztatást előnyösben igénylő ?" Mi sem közönségesb, — adjuk hozzá — mi sem keseritöbb az életben, mint annak látása, hogy valaki, azért, mert egy, mások, meglehet sokak által célszerűnek állított, de az ő szemüvege szerint, még sem épen korszerű, vagy tán nem egészen jól formulázott indítvány ellen szavait fölemeli, vagy elfogult önzés, vagy kibúvó ajtókeresésével gyanusíttatik. Sajnálnám, mondhatlanul sajnálnám, ha jelen felszólamlásom, ily szempontból vétetvén, az érintett váddal sújtatnám. Akaratom tiszta; törekvésem szent, mint szent előttem az egyh. domestica, s a prot. pesti egyetem eszméje is. — De mit tehetek róla, ha a legkomolyabb megfontolás után, én is azok sorai közé tartozom, kik állítják, mikép a két, a prot. egyházra nézve életkérdésül méltán tekinthető eszme, ép azért indul lesikamlani a kivitel teréről, mert irántuk fogalomzavarban vagyunk. Bűnöm, mit töredelmes szívvel bevallók, csak ez, „mert én nézetem közzé teszem; és közzé teszem azért, hogy mindenik eszme létesüljön ugyan, de az előnyösb mégis illető helyét foglalja el." Táplál a remény, hogy bűnét bevalló közlőnek, megbocsát a t. olvasó közönség, — hisz a töredelmes szivü, Isten előtt is irgalmasságot nyer. Most térjünk tárgyunkhoz közelebb. Az egyházi domestica célját, e lapok hasábjain, t. szerkesztő ur bőven, tisztán, határozottan, s a legkörülte kintöbb figyelemmel előadta; én, ismétlésbe esni nem akarván, itt csak vázlatban említem föl az egyh. domestica feladatát, jelesen: közös erővel létrehozott pénztárból segítni a szegény prot. egyházközségeket; gyámolitni a közhasznú intézeteket; javítni az egyházi hivatalnokok mindinkább elhordozhatlanná vált szigorú helyzetét, t. i. ott, hol az egyházközség ezt eszközölni nem bír elegendő anyagi erővel. — A prot. egyetemé pedig : miután a külföldi prot. egyetemek megkereshetése, az ősök által nyitott jövedeh