Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-03-19 / 12. szám

könyvtárunk bármelyik tanszakra is megfele­lő e 1 a s s i c u s könyvekkel el van látva: s igy tehát, hogy mi az 1816—1856-ig fenállott szerződvényt megrontottuk volna, alaptalan ráfogás ; megvan biz az édes tanitó ur ! épség­ben őrizve, meg is lesz; e fölött tehát aggodalma s bánata nem lehet. 2, Megtámadja veterán collegánk szépirodalmi könyvtár unka t is, mely szinte az iskolai könyvek mellett, fl e nem amaz évenkénti hat köböl élet-alapít­ványból, hanem ezenkivül általunk évenként befi­zetni szokott fejenkénti 10—10 vfrtnak árából alapítva az 1856 - i k évtől fogva virágzik. Célja a honi jelesebb szépirodalmi termékek (tehát nem csupán regé­nyek) olvasása által szerzendő önképzés; — a könyvek aköny­tár tulajdonai maradnak. Midőn nevezett tanító ur ezen eljárásunkat roszalva — s tán még saját erszényünk fölött is rendelkezni akarva — azt állítja: hogy mi azáltal, hogy szépirodalmi ter­mékeket, (miket ő minden kivétel nélkül — risum teneatis amici, — üres szalmának nevez) olvasunk, az összes magyar hazai tanítóságnak russz példát adunk; sajátságos fogalmat tanúsít a szépirodalomról. Ki hitte volna, hogy egy szerény falusi tanító 1859-ben epochát kezd­jen a literaturáróli uj s merész fogalma által ? ! Jaj nektek ma­gyar litteraturánk legelső üdveziilt ősz bajnokától K a z i n c z i­tól kezdve C s o k o n a i, Kölesei, K i s f a 1 u d i a k, V ö r ö s­marty, Józsika, Eötvös, Jókai, Kemény, Petőfi, s többi részint elhányt, részint még élő jeles költőink s iróink, jaj nektek a jelenkori irodalom férfiai! az öreg collega anatlié­mat mond reátok! Kilátszik különben a viseltes köpeny alul az oroszlán köröm, sejtjük, honnan fú a szél oly hevesen, tán a magyar alföld valamelyik zugából, attól ki diogenesi ter­mészete szerint, most is hordójába búvá, egy szegény öreg collegáját — névtelenül —taszít előre egy vádlevéllel kezében, ellenünk. S ha mégis igaza volna ! Aztán meg csak nem akarja az öreg collega! magát azzal nevetségessé tenni, — vagy tán élceskedni akar, — hogy H ü b n e r, M a r ó t li y, Kist ii k ö r­féle könyveket árulgat társainak : ismerjük mi is e jeles köny­veket, tanultuk ínég iskolás korunkban; de azt csak Tiigyje el édes collega ur! hogy mégis egy valamire való tanítónak s ne­velőnek ezeken, s az ön által dicsért néhány tisztes német köny­vön kivül másnemű s jelesen magyar classicusokra is szüksége van. És nálunk fogna ön ilyenekre, szép számmal, találni. Ön mű­veltséggel is dicsekszik; ha az önkorabeliek közt voltak, kik egy kis p h i I o s o p h i át, egy kis tlieologiát tanultak: hidje el, hogy a szoboszlói tanítók közt nincs csak egyetlen is, ki philosophiát ne végzett volna, sőt nagyobb rész t h e o 1 o­g i á t is, kik már jelenlegi hivatalukba léptük előtt vagy acade­mica rectoriát végeztek, vagy nevelők s más közhivatalnokok voltak : lehet-e tehát föltenni, hogy ilyen tanítói testület, o 1 y irodalmilag is ismert férfiú, mint n. t. S z i v o s Mihály lelkész ur elnöklete mellett az üres szal­mától az irodalom gyöngyeit külön választani képes ne volna? a minthogy a fölött mindenkor lelkiismeretes, szigorú bírálat is tartatik, s hisszük, hogy könyvtárunkban az ahoz értő nem fog­na értéktelen becsit könyvet találni. — Végre 3. Legsúlyosabb vádként — itt minden epéjét kiontandó, falusi tanitó ur, — a szájába adott hangot így proclamálja a vi­lág előtt: hogy mi románok olvastatásával az ár t a 11 a n ifjúságot szándékosan megmérgezzük és ezért a városnak és a hazának számolni tar­tozunk" ugyan kérjük: hol szedegeti ön elö eme szép sopliis­mákat; kö vetkeztetheti-e ezeket is közleményünkből? Ez: hogy az iskola nagyobkoru, értelmesebb növendékei a könyvtár szellemi élvezetében ingyen részel­tetnek. Avagy az önáltali kierőszakolt következményt ered­ményezheti-e ? Hja! édes öreg collega, igy a bibliát is félre le­het magyarázni, ha valaki ugy akarja. Lássa ön, nem azt teszik azon szavak ; mert a mi növendékeink csak azt olvassák és ol­vashatják, mit mi nekik kézbesítünk, vagy megengedünk: mi pe­riig soha egy regényt, egy románt sem adunk soha az Ő kezökbe, hanem azt jelentik azon szavak: hogy a melyeket a nevezett könyvek közül jóknak . célszerűeknek s gyermeki fogalomhoz arányzottaknak Ítélünk növendékeink lelki nemesbülésére, ezek­ből kiszemelve többek közt azon cikkeket, melyekben különösen Isten a 1 e g f ő b b v a 1 ó imádása, tisztelése, vallá­sos érzések, ahon, fejedelme s az uralkodó fen séges ház iránti hódoló tisztelet, a hazának szeretete, a magyar nemzetiség, s nemzeti nyel v hő ápolása, mint emberi s polgári legfőbb erények adatnak elö, növendékeitik előtt részint magunk olvassuk s magyarázzuk, részint velők olvastatjuk, a szebb helyeket könyv nélkül is meg tanítván, hogy növendékeink korán, az iskolában vallás, fejedelem, haza, nemzetiség, nyelv iránti tisztult érzelmeket, szeretetet, ragaszkodást örökölve léphessenek ki — sokszor a világban, az ellentanok hirdetői által sikamlós térre válandó •— életpályára. Egyébiránt valamint itt helyben a szentegyháznak, és vá rosnak időszakonként működésünk eredményét fölmutatjuk : ugy a hazának is lelkiismeretes eljárásunkról szerény önérzettel te­sziiuk ezennel bizonyságot; s midőn minden afelhozo t­tak hoz hasonló alaptalan gyanusítgatások el­len határozottan tiltakoznánk, vigasztaljuk magun­kat keblünk tiszta önérzetével s hisszük, a római lantos kül tővel: „Vis consilii expers mole ruit sua: ,.Vhn temperatam Dii cpioque-provehunt ..In május : iidem odere vires „Omne nefas animo moveutes" Horat: Liber. III. ode IV. A hajdú- szoboszlói beír. hit v. tanítói testület. (A hadsereg-kiegészítési törvény magyará­zata.) A .,B. H." a ..W. Z." nyomán a hadsereg-kiegé­szítési törvényt következő felderítéssel is magyarázza: „Nyilvános lapokban több oldalról azon állítás fejeztetett ki, mi­kép az uj ausztriai hadsereg-kiegészítési törvény s ebez kiadott hivatali utasítás oly határozatokat foglal magában, melyek hatá­saikban egy jelentésűek lennének a külföldi tanintéze­tek s német egyetemek ausztriai tanulók r é­s z é r ő 1 i látogatásán a k megtiltásával, s ezért a magyaror­szági s erdélyi evaugelikus liitfelekezetüekre, kik eddig gyakran Ausztrián kiviili hittani tanintézetekben tanultak, különösen ér­zékenyen hatnak. Ezen állítás egyáltalában alaptalan , s szintúgy a tényt, mint az annak tulajdonított irányt határozottan tagadnunk kell. „Az összes törvényesen elismert hitfelekezetek liittantanu­lói a hadsereg-kiegészítési törvényben s az ebez tartozó hivatali utasításban „az egyházi állás jelöltjei"-nek neveztetnek, s ama határozatok, melyek azoknak a katonakötelezottség alóli főimen­tetését tárgyazzák, mindkét említett szabályzatban kűlönválaszt­vák a többi tanulókat illetőleg kiadott határozatoktól. E szerint az említett hivatali utasításnak nem 23-ik §-sa az, mint hibásan állíták, mely az Ausztrián kiviili hittani tanintézetekben tanuló evangelikus hitfelekezetü ausztriaiakra alkalmazandó, hanem az erre vonatkozó határozatok a hivatali utasítás 17, 18 s 19. §§-sai­ban foglaltatnak. Ennélfogva e hittantanulók, mind ausztriai, mind nem-ausztriai tanintézetekben a katonakötelezettség alóli törvényes fölmentést csupán a superintendens vagy helyettese által tanulmányaik jó folyama s különbeni magukviseletének feddhetlenségéről kiadott, a hadseregkiegészítési törvény 16-ik §-ában kiszabott bizonyítványok előmutatása mellett élvezik. S valóban több előfordult esetek, ily hittantanulók katonamentes­ségénck az erre fölhivatottt hatóságok részéröli elismertetése ál­tal, ily szellemben már a legcsekélyebb ellenmodás nélkül dön­tettek el. „A mi a más facultásokbeli tanulókat illeti, azoknak a ka­tonakötelezottség alóli folraentetése már a belföldön, a hadsereg­kiegészítési törvény 20 ik §-a által bizonyos szigorúbb íöltéte lekhez köttetett, melyek által azok tudományos haladásáuak b különbeni feddhetetlen magukviseletének kell kimutattatnia.

Next

/
Oldalképek
Tartalom