Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-26 / 9. szám

bóli szavaztatás. Gerzsenyin nem csodálkozom, mert Ő sem assessor, sem jegyző; de B. uron igen , mert neki, mint főjegyzőnek, jobban kell tudni, mi hogy történik ? kivált pedig én hallottam saját füleimmel, midőn B. L. főjegyző urat akkor, midőn már a gyűlés oszlóban volt — e szavakkal figyelmeztette világi ülnök t. Fr. Gy. ur arra, hogy nem jól vezette a jegyzői tollat : „kérem, kérem, nem ugy van, a mint föltenni méltóztatott, mi négyen szavaztunk arra, hogy uj szavazás legyen." Nem emlékszik erre főjegyző ur ? — így volt a szavazás : ne legyen uj szavazásra szavaztak : esperes , Bakcsi, Szabó Károly, lelkészek. — Legyen uj szavazásra szavaztak : Pap János, Pap György papi, Szarka és Freiseisen világi assessorok. Vagy tán P. Gy. assessor úrról nem akarja hinni főjegyző ur, hogy részünkre szavazott? miért indokolta hát szokott gúnyos modora szerint az uj szavazás szükségességét :hadd teljék kedvök ezeknek az uraknak (t. i. nekünk ötünknek).*) De mejünk tovább, Most már mi öten az egész gyűlésen uralkodni vágyással vádoltattunk s azt vitatták ellenfeleink, hogy B. F. főcurátor, mert L. M. fölött relatív többsége van. Relativ többség nem dönt — feleltük mi, egyszersmind B. F. és L. M. kijelölését sürgetvén. Sokan hármat kívántak kijelölni, mások senkit, s az e fölötti vitaközben nt. esperes ur a gyűlést eloszlatta, mondván: csináljon főjegyző ur , a mit akar, és jónak lát. S ime ilyen volt az oct. 5-ki beregi e. m. gyűlés, melyre, Bakcsi ur szerint, nem illeszthető azon fekete köntös, melybe G. ur — bátorságot véve magának — azt beöltöztetni megkísérté, s melyen ugyancsak B. ur szerint botrányossá a szóviták nem fajultak. De menjünk tovább. Említi B. L. ur, hogy szabályszerűtlenül szavazott lelkészek méltatlanul vádoltatásuk alul teljesen felmentettek, igaz s ártatlan uton való járásuk elismertetett. — B. L. urnák ezek kitétele más szavakkal azt teszi, hogy én vádoltam , még pedig méltatlanul X. lelkészt. — Erre azt mondom, hogy én nem vádolni állottam föl X. lelkészt , hanem szavazatát megsemmisíteni, még pedig nem anynyira azért, mert maga készítette az egészet, hanem, mert ő maga beszélte azt, hogy a consistorium más mellett nyilatkozott, minta kire ö irta a szavazatot, és így hogy X. szavazat nem a consistorium szavazata. E tárgyban vizsgálat még eddig sem kívántatott, sem tétetett, és így X. lelkész a maga igaz és ártatlan uton járását nem is bizonyította be, nem is bizonyíthatja be. De higyje el főjegyző ur, jobb lesz ezt a szavazatot tovább nem bolygatni. — Menjünk tovább. B. L. főjegyző ur onnan magyarázgatja G. ur ingerült kedélyét, mert vérmes reménye nem teljesült. Alkalmasint csalatkozik. — Én jóval ingerültebb voltam G.-nél — de koránsem azért, mert vérmes reményem nem teljesült, hanem személyem elleni sérelmen kivül, azon hypokritaságért, mit az s. gondnok választására vonatkozólag egy beregi főassessor papban tapasztaltam. — Méltóztatik érteni? A táborról — minek létezését G. ur állítja, főjegyző ur tagadja , — nem szólok , mivelhogy róla keveset, csak annyit tudok , mennyit a vak is lát, hogy t. i. a G. ur által táborfőnek nevezett három ülnök urak szoros szövetségben állanak, — alkalmasint a tractus boldogító intézményeinek, municipiumainak önző feldúlói ellenébe ni megvédése végett — egymással. E három fő mindig egyformán vélekedik. Vannak közlelkészek is, noha kevesen, kik barátságból velők mindig egy értelemben vannak, s ezek okoskodásának saját meggyöződésöket alárendelik; ilyenek, mondom, kevesen vannak, mert a többi — kivált ifjabb lelkészek — hitem szerint, nem másért, mint azért, csatlakoznak a triumvirek pártjához , mivel a vocatio nálunk nem igen lévén szokásban , promotiojokat egyedül tőlük , még pedig a szerint remélhetik , a mint ellenök tesznek vagy nem tesznek. *) így tehát az esperesi kimondott határozat a gyűlés határozata által — ugy a mint B. L. ur nem akarja elismerni — csakugyan megmásíttatott. A táborra vonatkozólag annyit még mondhatnék, — B. L. úrral okoskodva, —hogy hol győzedelem van , ott tábor is van. Nálunk pedig volt győzelem. Tudok nevezetesen esetet, hogy B. F. ur 8. gondnokká elválasztatván : így köszöntött be egy házhoz nagy elragadtatással egy lelkész : „győztünk! győztünk!!" — mely szavak által egy más valláson levő uri ember meglepetve kérdezé : „micsoda?! háború volt?!" Azon — gyűlés után előadott — szavazatra nézve, melynek történetét főjegyző ur szerint G. azért nem említé, mert nem a táborhoz tartozik — a ki ezt dugva tartotta — a tábor előtt nem lehet beregszászi lelkész urnák magát tisztára mosni. A nagy közönség előtt azonban, ugy hiszem, eléggé kimenti öt azon tette, miszerint mihelyt a szavazatot megtalálta, rögtön beszámolt vele, nemcsak, sőt rögtön tudatta esperes úrral hogy egy szavazat — melyről Ő megfeledkezett — nála találtatott, tehát ne is szavaztasson újra, hanem mondja ki propria auctoritate, hogy így s így lévén a dolog, B. F. általános többséggel el van választva. — Es nt. esperes ur ezen tette, nem hiszem, hogy valamelyikünknek roszalását vonta volna maga után. Nem lebbentem már én se felebb a titkok fátyolát. Tanácsosabb — én is azt mondom — ezeket | nem bolygatni bővebben, — hanem vegyük tudomásul ezekből, hogy ha valamit közönség elébe akarunk tárni, Írjunk olyakat, kiváltba főjegyzők vagyunk , a mik nem valótlanok. Leteszem tollamat, annak kijelentésével, hogy szivesen fölveszem azt ismét, mihelyt főjegyző ur valami fölvilágosítást kiván tőlem jelen közleményeimre vonatkozót, annak kijelentésével továbbá, hogy valahányszor helyesebbnek találandom a táborfőnök urak által követett irányt, mint ellenfeleikét, mindannyiszor magam is a táborhoz csatlakozandom; s végezetre i azon kérelemmel, hogy miután főjegyző ur különben is gyakran megfordul, s bizonyosan szivesen látott vendég mindannyiszor az esperesi háznál : méltóztassék főjegyző ur nt. esperes urnái annak köröztetését kieszközölni, hogy hány szavazattal lett B.F. ur s. gondnokká? Óhajtanám ezt hitelesen tudni, már azért is , mivel ugy hallom , hogy csak egy volt a többség. Ami, ha igaz: ugy lelkemből örülök, hogy a beregi papság nagy részében — dacára a korteskedéseknek — nem aludt még ki a L. M. ur iránt tartozott hálás tisztelet.*) N.-Lónya, febr. 16-kán 1859. E c s e cl i Károly, lelkész. Kiigazítás és még valami. A folyó évi Politikai Újdonságok 2-dik számában az egyházi s iskolai hirek rovatában, egy magában csekély, de engem oly közel érdeklő hiba csúszott be, hogy jelen soraim Írását kötelességemmé teszi. — Ott ugyanis ez áll: t. Tóth János farkasdi lelkész ur 10 éven át minden évben 2 pfrintot kötelezett a protestáns egyházi domesticára, holott a nevezett lelkész ur a 2 pfrtnyi tiz évre szóló kötelezettségi ajánlatot egyedül ós kizárólag a pesti theologiai papnövelde számára tette, melynek az ö szóbeli megbízása folytán én voltam a Prot. Egyh. s Isk. lap riagytiszteletii szerkesztőséghez beküldője. — Ezen csekély kiigazítással annyival inkább véltem tartozni, mert a t. lelkész ur az egyházi domestica, ezen sz. eszme iránti tartozását, már régebben ós máskép rótta le. — Ugyanis még múlt 1858-dik év oktober 9-kén tettem a póstára főtiszt. Nagy Mihály, dunántúli helv. hitv. superintendens úrhoz címezve t. Tóth János farkasdi lelkész ur részéről 40 pfrtot, mint 10 évi — évenként 4 pfrtot számítva — domestikára szánt ajánlatát, vagy jobban mondva, adományát, melyhez én alólirt magam részéről még 10 pfrtot. csatoltam, mint *) Ugyan e tárgyban vettünk Gerzsenyi Gábor v.-námeny i lelkész úrtól is útbaigazítást, de ugy hisszük, hagy a közlöttek után az feleslegessé vált. Általában vegyék kérem tekintetbe lapunk szűk voltát, melyet áldozattal is többnyire félívvel megtoldjuk ugyan, de ha minden közlés felett annyi • vita lesz , akkor ugy sem lesz elegendő s akár egyebet se közöljünk, mint polémiákat. S z e r k.