Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-19 / 8. szám

gyökeredzik a protestáns egyházigazgatás minden szála, figyelemben kell tartani, hogy maga a tudomány is az egyházközönségé , ez vigyáztat arra választott tanítói és felügyelői által; ez tartja fel az egyházat buzgó áldozatkészséggel , övé az eredeti jog a fegyelem, s rendtartásban, ő van érdekelve az által, hogy az evangyéliomi szellem, erkölcsi élet, munkás s jótékony mozgásban legyen, általában a keresztyéni ismeret növekedjék, — s így őt csupán negatív térre szorítani nem lehet, hanem cselekvési téren kell egyházi öntudatát nevelni. Azonban azt sem kell más részről feledni, hogy valamint Kálvin idejében, — mit ö jól látott — úgy azóta sem fejlődhettek oda általában a protestáns egyházközségek, hogy minden evangyeliomi egyházjoggal önállólag élhetnének. A nép erkölcsi s értelmi fejletlenségén, a buzgóságnak s áldozatkészségnek, valamint a vallásosságnak hiányain, — általában a protestáns egyháztag nagyszerű feladatának kellő fel nem fogásán s értésén megtörtek minden eddigi komolyabb kísérletek arra, hogy a reformált egyházban | annyira ohajtott, abba egyedül beillő, és a reformatio kiindulási pontjaival teljesen egyező presbyteri egyházigazga- I tásmód, a maga valódi evangyeliomi alapján életbe léptethessék. E volt oka annak, mint Schenkel is mondja: „li o g y ezt eddigelé sem a lelkészek, sem az államhatalomkellőleg nem gyámolította." (DasWesen des Protestantismus). 4. Az egyházszerkezetben méltó helyet kell adni a lelkészeknek, mint az egyház választottjainak:ő rájok van bizva az egyházban a legszentebbnek, az evangyéliomi tudománynak hirdetése, a hitélet eszközlése s éltetése, és így tulajdonképen az a főcél, a melyért van az egyház, az ő háttérbe szorításukkal, tekintélytelen állásukkal, magának a kincsnek, mely rájok bizatik,—'becsesméltó tiszteletbentartása van megingatva. Azért szigorún őrködvén az egyház a felett, mit Kálvin is sürget, —• hogy a nagyfontosságú lelkészi hivatalra, evangyéliomi kellékekkel felruházott egyének bocsáttassanak, kik a k ü 1 s ő hivatáson kivül, benső hivatással is bírjanak e szent hivatalra, — ál- j lásuk olyan legyen, mely kegyeletet ébresszen a hívekben irántok, vagya mint Kálvin fentebb idézett szavaiban mondja: „törvények által legyen védve." Hibás nézet ugyanis az, mit időnkben sokan feszegetnek, hogy p r otestans egyházban az autonomia a lényeg; ez a fő dolog, — vagy hogy azok szavaival éljek, kik így vélekednek : hibás nézet az, hogy a protestáns vallás azért tetsző nekik, mert magunk kormányozhatjuk magunkat: az is szép, az is éltető tápnedve egyházunknak; de első és i legfőbb dolog mégis atudomány, azevangyéliom: ez volt elébb, azután támadt az egyházszerkezet; ha a növényt gyökerében senyvedni hagyjuk, magától elszáradnak annak ágai. Ne legyen tudomány, hit, erkölcsiség, buzgó vallásosság az egyházban! betegen mozognak az igazgatás kerekei, mint sajnosan tapasztaljuk időnkben. Ebből foly : * 5. Legyen vezéreszménk az egyházszervezésnél s igazgatásnál az a meggyőződés, mi Kálvin lelkében tisztán élt, hogy a presbyterialis egyházszerkezet nem ! emberi, hanem isteni intézmény.Noha emberekből , s emberek által szerkesztetett ez össze, s láthatólag földi társas összeköttetésünket érdekli, de ne feledjük, hogy annak alapelveit Krisztus rakta le evangyéliomában. — Mi volt oka, hogy eddig is kellőleg ki nem fejlődhetett ez a sze- j retet intézménye, ez az emberi léleksziikségeihez legillőbb egyházi szerkezet ? az, hogy úgy nézték ezt az emberek, : mint puszta emberi intézményt. „Mihelyt a lelkes reformátorokkal megszűnt, mint Schenkel mondja, ez a vélemény: [ die unfehlbar e Gr o ttg e wo 111 e Gemein d e s tel le 1 sichinderparticularenMenschengemachten d a r, azonnal megszűnt a reformáta egyház magát elvből érdekelni az iránt, hogy az egyházközségi presbyterialis szervezet fontartassék." — (Folyt, követk.) Audiatur et altéra pars. Elmúlt 10 éve annak, hogy „A kérdés alatti hitágazatok katechismusa" Scheffmacher után franciából fordítva, a pesti növ. papság magyar iskolájából az egyházi irodalomban (1848) megjelent. Ezen könyvről a nyilvánosság terén aligha volt még említés ; pedig vannak abban a reformatioról, Lutherről, pásztorokról — értsd prot. lelkészek — hitről, bibliamagyarázásról, üdvözülésről stb. stb. egyenesen a protestánsok ellen intézett oly, furcsábbnál furcsább dolgok, hogy azokat szó nélkül hagyni nem volna egyéb, mint a protestantismus káros és kárhozatos voltát elismerni. Célja e soroknak a nevezett könyv 9. lapján olvasható csak ezen szavakra tenni észrevételt: „K. Micsoda következménye volt (Luther) azon könyveinek, melyekben nem szólott egyébről, mint az evangyéliomi szabadságról ? F. Könyvei zavargásokat s pártütéseket támasztottak, többi között ama hires parasztháborút is. K. Mi okból ragadtak fegyvert a parasztok, s melyek voltak követeléseik ? F. Azt követelték , hogy a keresztyének közt minden javak közösek legyenek." Tegyük fel, de nem ismerjük el, hogy ez így volt; még akkor is azt kérdezzük , hát váljon Rómában a száműzött Tarquiniusokat visszahelyezni akaró összeesküvés tagjai, s az ugyanazok mellett harcoló és így a törvényesen megállapított kormányforma ellen lázangó latinok, vejentek, az elégedetlen s foglalásokra szomjuzó equusok és volszkusok, ugy szinte a sz. hegyre vonuló nép, a tribusi s edilisi jogokat kierőszakolt plebs, a lex agrariát keresztülvivő Spurius Kassius, a tribusokkénti választásokat kivívott és ugy a hires plebescitákat létrehozott Publius Valero, a patríciusok erőszakoskodása ellenére is életbelépett lex terentilla hőse, Kajus Terentillus Arna micsoda Lutherféle könyveket láthattak, hallhattak s olvashattak? váljon a XVI. keresztyén század reformátorai közül, melyeknek „irigy, állhatatlan, nyakas, gyalázó, sértegető, boszúló, isten lelkének még csak nyomával sem biró szelleme" ragadta meg mind ezeket? Vagy tán józanabbul inkább azt állíthatni, hogy a lázangások s forrongások Luther-féle könyvek nélkül is és más okokból születnek s állanak elö a világon. Azonban, ha a katechismus által felhozott ama hires parasztháború egy maga állana ott a XVI. század küszöbén , s az ezt megelőzött testvér századok ilynemüekben nem bővölködnének, hanem mind békés nyugalmat s a boldogság téjjel mézzel folyó Kanabánjának örülő idők lettek volna: talán birna valami erővel a vád. De hogy az úgynevezett hitujjitás nélkül is s épen ott a reformátio előestéjén mennyi lázadást, pártütést látott a világ, s hogy az a parasztháború a többiekhez képest mily csekély, s hogy az nem is uj, hanem csak folytatása a korszellem már Luther előtt megkezdett müvének, s hogy azt Luther tanai legkevésbé sem idézték elő, hanem ránézve a szerencsétlenség abban áll, hogy mindkettő ugyanazon időre esik ; ezen állításunkat kővetkezőkkel bizonyítjuk: I. Már a XIII. században, tehát jóval a reformátio előtt, az ángol nép fegyveres erővel szerezte meg szabadságlevelét, a magna-chartát; majd egy századdal utóbb, tehát a 14-dikben, a nyommasztó adó- s hübér-rendszereken föllázadt Vat Tejler csapatai pusztítottak ugyanott. Ugyanezen században szerepelt a pápa által is pártfogolt Rienzi, a köznemességet elkergető s az uj köztársaságnak népkegyböl élő főnöke; a midőn Jó János, francia király fogság i alatt, Marcell, s társa, a laoni püspök, Le Coq, a szabadság-sapkás parasztok élén mint forradalmárok lettek ismeretesekké. Ezen század elején, tehát szinte a reformatio előtt s nélkül fárasztotta Olaszhont a milanói Dolcino és Margit, kik nem kevesebbet akartak, mint a papság szárnál a birtokvesztést, a népnek birtok- és nő-közösséget. Luther állítólagos parasztjai tehát, minden veszélyes olvasmányaik mellett is ezeknél jobbak valának, mert a katechismus is megvallja, hogy csak vagyonközösséget óhaj-