Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-12 / 7. szám

dig idézeti idegkórságnak nevezek, és Lugossinak roppant téren szerteáradozó, és sok tekintetben stagnans munkás­ságának , egy bizonyos irányú medret csinál, melyen az a magyar irodalom nagy folyójába majd valahol beleömlik. Az irodalom emberei között senki sem hasonlít ugy a kacsához , mint a nyelvész és az antiquarius, a parthoz közel még feneket érnek és függőlegesen lebukva, találnak és hoznak fel valamit; de ha a viz mélyére jutottak, a vizi szöcskők után eredve, eltűnnek a figyelem szemei elől, és mi száraz földön élők be nem érjük őket egykönnyen. Révész Imrénél egy vidám estét töltöttem meghitt családi körben. Lelkemnek jól esett őt boldognak látni mint embert, és boldogítni tudni a nőt, ki őt földünkre vissza­hozta, s a kinek gyöngéd érzelmével magasban lángoló ér­zelmei, és keble felcsapkodó hullámai felvegyelvén, egy csendes folyam partjai közé bájolták le életét, és annak határozott irányt adának. — Kinek életét a családi élet szent viszonyai közel nem hozták, vagy nem hozhatták az emberiség nagy általános életéhez, annak élete bármit te­remjen, hasonlít a fához, melynek virágit, leveleit, gyümöl­cseit a hernyók ették le. Másnap, kínos agyfájdalmak alatt, egy kínos napot töltöttem Révész Imre házánál, Révész Imre barátinak szép és tudományos körében. E kör nem vala nagy kör, a két Révészen, Törökön, Lugossin és K. Tót Mihályon kivül alig más valaki; mégis érezte az ember, hogy a kálvinista ma­gyar Debrecennek kellőközepén van. A nagy templom és a collegium között egy házban, hol hajdan Földvári lakott, kit excentrisálni. sarkából vagy serpenyőjéből kivetni nem birt senki, épen abban a teremben talán , hol a boldogult hajdan a presbyteri elvek mellett Budaival kezet fogott, vagy a hol még azelőtt Benedek Mihály a budai zsinatra irta észrevételeit stb., — együtt egy kis kör, magas elé­gültségben, nemes, öntudatos érzetében annak, hogy a hely, melyen állnak, szent, tán épen az a hely, hol hajdan a ge­nevai Kálvinnak neve legelőször vala említve a magyar prot. egyházban! — Az erdélyi dicső magyar fejedelmek nagy magyar egyházában! A helvét hitvallás magyar Ge­nevájában! A mint passiv hallgatásban ültem e kis körben, volt módom mélyebben tekinteni a szokottnál nyíltabb keblek­be, és megnyilatkozának borúit lelkem előtt a jövő idők ti­tokteljes superlátjai. Vannak idők, mikor az ember sejti lelke legbensőjében, hogy a háromlábú asztalon ül, és a képzete fölé vonult szivárvány halvány színei közé látja szőve a képeket, melyek a jövőben megelevenülnek. A két Révész között ült a megtörhetlen lelkű T .. Mihály, e három­ban van, és e három különbségében a tiszántúli klávinista egyház egysége. Ez a prognostikon.— Az egyiknek csendes, folytonos munkássága és ügyszeretete, a másiknak egyház­történeti és jogi áttanulmányozott kimerítő ismeretei, a harmadiknak ügyvezetésekben és az ultima analysisnál nyilatkozó tagadhatlan suprematiája, az egyházi részen, bizonyosan irányadója leend túl a Tiszának, — Tisza két Révésze. És hitem szerint bekövetkeznek az idők, mikor a har­madikra nézve teljesedik jóslatom: „Tu Marcellus e r i s " Voltam a collegiumban. Hat évig laktam az ó épület falai között. Hideg reggel volt, az emeleti hosszú folyosón, egyedül, senkit látva, és senkitől látva mentem végig, hal­kai , nem győzve mindenre emlékezni, mit ott láttam és szenvedtem régen. Megálltam az ajtó előtt, melyen belől laktam, hallgatódzva, nem ujjul-e meg az ismeretes zaj, és a régi érzelmek nem ujulnak-e meg kihűlt keblemben? Néma csend az ajtón belől, és keblemből egy néma sóhaj­tás az idők után, melyek nincsenek és nem lesznek többé! —• Sok nemzedék kiköltözött belőled már vén fészek, és te mégis állsz! s állani fogsz, mikor én már nem leszek. Apám után én, utánam fiam feltollasodtunk és kirepültünk belő­led, és talán nem voltunk egészen haszontalan szolgák, majd tavaszra ismét érkeznek az apák és az anyák, az ócska fészket megigazgatják; az uj nemzedék ismét el­száll; te ismét ujakat növelsz kebleden, az idők végéig! (Még nincs vége.) Dobos. A nyíregyházi ev. egyháztanács nyilatkozata. Enyésző hónap 26-kán a t. szerkesztő úrtól vett tudó­sításban arról értesíttetvén, miszerint a Prot. Egyh. s Isk. lap m. é. 52. számában „egyNem-presbyter" aláírás­sal közlött cikk ellen, annak idejében, rögtön megküldött felügyelői óvás kezeihez nem jutott; — tartozó s múlaszt­hatlan kötelességünknek ismerjük ujabban is nyilvánítani, hogy bár egyházunkban — ugy mint más magyarhoni né­pesebb gyülekezetekben — a presbyterium kiegészítése körül, annak félszázados keletkezése óta, némely , a prot. egyházalkotmányosság alapelveivel össze nem férő anoma­liák léteznek, s e tárgyban az egyetemes rendezés szőnyeg­re hozása idejében , már ezelőtt 12 évvel, egyházmegyénk és kerületünk eleibe rendszeresen kidolgozott evangyélmi szellemű javaslatot terjesztettünk fel, törvényes átalakulá­sunk nagy napját pedig senki forróbb óhajtással nem várja, mint mi; és bár ily rendezetlen körülmények között egy­házi népgyüléseket, melyekben a szent gyülekezet férfi-nembeli összes hívei — nálunk mintegy hatezeren — a községi ügyek kormányzásába, és évről évre minden vá­lasztásokba tömegesen közvetlenül befolyhattak volna, nem tartottunk, sőt tarthatni feljogosítva sem valánk ; — és végre, bár nyilt kebellel bevalljuk azt is, hogy mi elszi­getelten egy külön alkotmányt és egyházrendezést önha­talmilag be nem hoztunk, egyedül az őseinktől ránk hagyo­mányozott szervezet megtartói és folytatói valánk. De hogy, t. lelkész urak és világi tisztviselőkön fe­lül, 60 felesketett tanácsnokból álló testületünkre, és annak valamelyik tagjára, a nemtelen indulatu „Nem-presbyter" cikkében közlött arcátlan hazugságok, merő ráfogások, s be nem bizonyítható ocsmány gyanúsítások és rágalmak, csak parányi adagban is , igazság- és jogszerűen ráillesz­tethetnének , határozottan és kereken tagadjuk. A kérdéses cikk szenvedélyes pasquillant íróját pe­dig, valamint azt, kinek roszakaratu sugallatából szerkesz­tette koholmányait, és emlegetett társait, — kik aligha van­nak , — addig, míg azt, hogy a nyíregyházi ev. egyházta­nács, minden hónapban gyakran kétszer is tartatni szokott nyilvános közgyűléseiben a nem-presbytereket testvéri sze­retettel nem fogadta, vagy a tanácskozásba befolyni nem engedte volna; hogy cotterie-féle zárt körben botrányos önkényt gyakorolva, s a közvagyont hűtlenül kezelve, az összes anyaegyház szent érdekeit bármily csekély részben elárulta, s ezáltal letett esküjét, és állandó buzgósággal őr­zött hitét megszegte volna, — dönthetlen tényekkel nem iga­zolandják: a prot. közönség előtt aljas rágalmazóknak ne­vezzük és bélyegezzük. Végre : a Prot. Egyh. s Isk. lap f. é. 3. számának első és következő hasábjain megjelent szerkesztői fejte­getés tartalmára egész őszinteséggel kimondjuk: misze­rint az abban tárgyalásul felhasznált levélről, mely elég jogtalanul „quasi hivatalosnak" kereszteltetett, e lap megjelenéseig mitsem tudtunk, és ily éretlen gyarlósá­j gok Írására senkit fel nem hatalmaztunk. Az érdeklett ma­gán felhívás, mikép tudomásunkra esett, pénztárnokunktól vette eredetét, ki a „Nem presbyter" becstelen rágalmai által tiszta lelkű kezelését megtámadtatva érezvén, mint becsületes , de a hírlapirodalomban teljesen járatlan városi polgár, esetlen pontjaival fellépni bátorkodott; s ezt a t. szerkesztő ur első pillanatra átláthatta. Az evangyélmi egyháztanács megbízásából kelt Nyír­egyházán 1859 dik évi január 30-kán Májerszky Lajos, az ev. egyháztanács jegyzője. Néhány őszinte szó a szentesi egyh. belügyeiről. Presbyteriumunknak néhány év óta követett eljárása feletti aggodalmunkat t. Filó János urnák e lapok 5-dik

Next

/
Oldalképek
Tartalom