Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-01 / 1. szám

fel ne táruljanak. — És ezen örökös takargatás következménye aztán az is, hogy szeretünk látszatni. Innen van azon meggyökerezett nemzeti gyöngénk, melynél fogva jól esik, ha ismerőseink vagy nem ismerőseink is azt olvashatják külsőnkről, azt leslietik le asztalunkról— bármiként álljon ügyünk valósággal,— hogy van nekünk mit aprítani a téjbe. De e felett szeretjük mi láttatni azt is, hogy nekünk szellemi kincseink is vannak, ha hár azokkal voltaképen nem bírnánk is. A látszatnak hódolván az önámítás és az öncsalódás oltárára hordozzuk az áldozatot. Öntudatunkon kivül mérgeződik meg életünk. Azon törekvés, mely szerint mindég azt akarjuk mások előtt mutatni, hogy mi épen olyan gazdagon tudunk ruházkodni és enni, mint a nálunknál gazdagabbak, a divat rabjaivá s igen sokszor szegényekké tesz bennünket. Ez még nem baj, szoktuk mondani, törekvéseinkkel épen homlokegyenest ellentétben álló szójárásunk szerint: kinek mi gondja reánk. De igenis nagy baj, csakhogy mivel mi nevelődünk és nem neveljük magunkat, nem vesszük észre ezen bajok következményeit, melyek tűzhelyünkön, épen benső családi életünk fáját lankasztják és lassú tűzként emésztik. Gondolkozzunk csak egy kissé, még a boldogságtól viruló házi életbe is nem férkezik-e be e miatt az álszégyen, a mások megrovásától való félelem ? De ne gondolkozzunk, hanem nézzünk szélylyel az életben, bizony igen sok csalódást fogunk látni, melynek köréből a láttatniakarásból fejlett elégületlenség és visszavonás ördögei kergették el a soha többé visszatérni nem biró boldogságot. De azért a család megvan. Meg van ám benne a bú szúja is, és ott van levegőjében a titkos méreg, ott az élő példa, melyet megszaggatott palásttal fedezgetnek , — a hol elfedezhető, — a családfők. De hiában fedezgetik, mert ott állanak a családfán termett és fejlő bimbók: a gyermekek, — és ezek felszívják , a melyen termettek, a melyen fejlenek, és a melyen megérni rendeltetésök, a családfa életnedvét. — És ezen életnedv nem csupán a testi táplálékban van, megvan az az erkölcsi és szellemi élet nedvében, ott van az a család levegőjében, melyet a gyermekek, épen ugy, mint a növény a légkör legét és páráját, öntudatlanul, de szükségképen felszívják. Nem tudják vagy nem érezik a szülék, mi az az életnedv , melyet ők minden percben anyagilag és erkölcsiképen termelnek; de jussanak el azon öntudatra, hogy csakugyan termelnek ilynemű életnedvet. Nem ismerek, de nem is tudok képzelni olyan szüléket , kik kisebb nagyobb mértékben (legtöbb esetben nagyon is bőkezülegj ne osztogatnának gyermekeiknek erkölcsi leckéket; — de mit ér a jó szó, az csak zengő érc és pengő cimbalom , ha a láttatnikivánás mételye élődi növényként forrta be gyökereit a házi élet életereibe ? — az akaratlanul szereplő példák minden erkölcsi haladást paralysálnak. Ezen körülmény már elégséges annak megbizonyítására, hogy mi nem neveljük magunkat, hanem csak nevelődünk. Azonban, hogy öntudatlan munkálkodásainkban még sokkal tovább megyünk, meglátjuk. Családi életünket természetes fejlődésében kivánataink és cselekedeteink örökös ellenmondásban állásai gátolják. Nem tanítanak-e minket szemmel látható példákban a mindenható atya minden élő teremtményei ? Mikor láttuk azt, hogy az ifjú állat a kifejlett anya, a kellő növény a virágzó és magot hozó fa teljes tulajdonaival bir, nem látjuk-e ellenben, hogy ezek fejlésében pontosan kimért fokozat, arány és képesség mutatkozik ? Es ezen mindennapi tapasztalások közepette nem vánunk, söt nem követelünk-e mi gyermekeinktől, férf^ nőies könnyed magaviseletet, meggondoltságot, értelmességet, érettséget, szóval a felnőttek tulajdonai birását? És ezen bátor kívánságainkat akár hányszor nem juttatjuk-e érvényre, a természetes fejlődése útjából, nógatások és biztatások, álbecsületérzés felébresztése által kiterítetett gyermeinkben ? Hányszor nem repes a szülei hamis öröm részegítő mámorában szivünk, ha barátink, ismerőink körében olyan dolgok ügyes majmolíttatását láttatjuk gyermekeinkben, melyek nem a gyermeki, hanem az érett kor tulajdonai V Hányszor nem ringattatjuk magunkat azon édesnek tetsző boldogság érzetében, hogy a mi gyermekcink nem olyanok , mint a máséi? És nem esik-e jól, ha az ismerők, barátok ezt magunknak és gyermekeinknek egyiránt dicséretképen százszor elmondogatják ? Bizony, bizony mondom nektek, mi ilyenkor sem magunkat, sem gyermekeinket nem neveljük, hanem csak nevelődünk és ők is öntudatunkon kivül nevelődnek! • Az effélék kívánása, gyermekeinkben az álbeesület felköltése, a dicséret által valófelköltetése, — az önbecs nemes érzetének önhittséggé való átalakítása, és ennek ismét egyenes uton, kevélységgé való kifejtése, — nem mind az irány nélküli vagy rosz irányú családi élet, és az öntudat nélküli nevelődé3 következménye-e? De ezeknek a következménye aztán még az is, hogy a gyermek csakhamar úrrá lesz a háznál, s a helyett, hogy, mint az a régi patriarchalis életben szokás volt, engedelmeskedni tanult volna, parancsolni kezd, és követeléseit a sírás és makrancoskodás fegyverei állhatatos használata mellett rendesen érvényesíti is. Mit is tehetne azon szüle, ki minden törekvését ezen nem várt cél elérésére irányzá, mint engedelmeskedni ? Ila fel-felvillan is eszében, hogy — gyermekét korlátozni kellene, megnyugtatja magát azzal, ráér még, majd megtanul ha nagyobb lesz! Vagy ha türelme elhagyja, olyan szélső szigorúságokra lép — mi cselekedetei következetlenségeivel meg is egyeztethető, — melyek a dicsérgetés által álbecsületérzet, —. önhittség és kevélységre vezérlett, — egyenként épen nem változtatnak, sőt a következtetés és a lélek ezen útba térített természetes fejlődése és törvényénél fogva csak uj makacsságot, megátalkodást, nem ritkán boszu-forralást idéznek elő. És midőn ide jutott nevelődésében a gyermek, midőn kifáradt az eszére tért szüle türelme a megtérítés munkájában, nem természetesen fordul-e kül-segítséghez, azt képzelvén, hogy a kiil-behatások ki fogják bajából segíteni. Ilyen külső segítség az iskolával és a tanítóval való fenyegetodzés : „Megállj semmirekellő rosz gyermeke iskolába adlak, majd megtanítanak ott." Ez az iskola megkedveltetésére szolgáló előljáró beszéd. Elképzelhetni, milyen kecsegtető s ideális színben tűnik fel a mivelődés helye az oda ugy sem vágyó gyermeknek. — Hát még a míveltség megszerzésére szolgáló eszközök, a tudomány ? Hiszen ezt is dicsérik a szülék, mint igen jó és hasznos dolgot. — De hogy és micsoda átható hatást kívánnak beszédeiknek tulajdonítani, ha ők magok nem foglalkoznak vele, és élő például nem szolgálnak ? Vagy ha gyakran olyan formán nyilatkozik a tudományról, mint a gyermek kihágásait regulázó eszközről, vagy olyan dologról, melyen mindenkinek gyermekkorában mint valamely kiszabott roboton át kell kínlódnia; — ha azt éreztetik akaratlanul a gyermekkel, hogy az iskola és a tanulás nehéz iga, melyből egykor, ha ennyi s ennyi éves lesz, kiszabadul ? Nem homlokegyenest ellenmondó intézkedések ezek ? — Öntudatos nevelés ez ? — Bizony ez csak öntudatlanul való nevelődés! De kisérjük nevelödésünket még tovább. gyermeki élet és lélek fejlődése az ellenmondások kezetlenségek tengerén hányatván; a családi és 1 sz,