Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-02-18 / 7. szám

zése által gondoskodva a barom-tenyésztés jövendőjéről is. A gyümölcsfa-müvelés emelésére, mely oly községben, hol 34,000 gyümölcsfa van, nagy fontossággal bir, egy ifjú küldetett Hohenheimbe, hogy ott a gyümölcsfa müvelésére szükséges ismereteket megszerezze, s a községi birtokból 4 hold föld szakasztatott ki példány-iskolának. A szölömivelés gyarapítását, az itteni föld és égaljhoz illa tőkék kiválasztása által eszközölték. Egy néhány csavargót, kik rákfenekép élődtek a községen, Austráliába s Amerikába költöztettek. A munkára képtelen szegényeket oly bőkeztileg gyámolították, hogy nem voltak kénytelenek koldulni. Ezen törekvéseket már is a legszebb siker koronázza. A koldulás majdnem egészen megszűnt. A község, mely 185 72

-ben a szegényekre 2151 forintot költött, 1853

/4

-ben 1102 forinttal beérte. Mig a csődök száma 185 %-ben 27 volt, 1853 — 54-ben a 10-et nem haladta meg, s most már teljesen megszűntek. A hitel növekedett, a vagyonosság, a házak és birtokok értéke emelkedőben van. A hatóság elleni dac és ellenszegülés megszűnt. Hogy pedig a községhez tartozók nagyobb része a mostani kezeléssel meg van elégedve, és hogy a kezelök iránt bizalommal viseltetik, abból kitetszik, hogy a község a nyilvános pénztárak kímélése végett, 1854-ben önkénytesen szegényadót rótt magára, s évi fajárulókáról lemondott a közpénztár javára. Mind ezen javítás és siiker néhány év munkája, s főleg egy lelkész buzgóságának köszönhető, ki mindjárt hívatalbaléptekor megkezdte a szegényedés, erkölcstelenség, emberek és ellenséges viszonyok elleni küzdelmét s egy rokonszellemü, erélyes s határozott jellemű elöljáróval kezet fogva, a legegyszerűbb eszközökkel, a mindeu tekintetben alásülyedt községet, vagyonosság és erkölcsiségben a legszebb jövendővel biztató ösvényre vezérelte. „Természetesen" e szavakkal zárja be szerzőnk tartalomdús müvét, „a jövendőben még sok küzdelem és gond várakozik reánk. Némely számításban talán csalódni fogunk, némely remény és kinézés teljesületlen marad, mert munkáink sikere fensőbb kézben van. De ha mindenki megtesz mindent, mit körülményei közt tehet, akkor legalább az megnyugtatásunkra szolgálhat , hogy valamit tettünk, mi túlél bennünket, mert az erkölcsi világrend törvénye, mely szerint a jó vetést áldott termés követi, épen oly változhatatlan, mint azok a törvények, melyek a testvilág rendjét szabályozzák." BELFÖLD. Leveleslés. Midőn e szép lélekkel irott felszólalást közrebocsátom, ünnepélyes óvást teszek minden abból húzható oly következtetés ellen, mely szeretetlenséget és az egy hon fiai közt, valláskülönbség miatt, visszavonást idézhetne elő. — Kölcsönös szeretet és tisztelet, egymás meggyőződéseinek őszinte becsülése, ez az egyedüli ut, melyen a társadalom a maga földi boldogságát eszközölheti. De valamint a gépezet csak addig van jó rendben, mig minden kerék a maga dolgát háborítatlanul végezi, ugy a társadalom gépezetében is nem szabad a működési köröket összezavarnunk, ha azt akarjuk, hogy minden jó rendben menjen. E kétségbevonhatlan igazság szempontjából szeretném én az érdemes bárándi veteranus tanitó levelét tekintetni. Hogy pedig e felszólalás gyümölcs nélkül ne maradjon, tehetségem szerint iparkodtam segíteni a bajon, mely a hivatalában kétségen kivül buzgó (habár ez alkalommal nem helyesen buzgólkodó) madarasi tanító urat a gáncsolt lépésre vitte. E tekintetből fölkértem a prot, nevelési ügy egyik bajnokát, Gönczi Pál urat, hogy állítsa össze azon magyar prot. iskolai könyveket, melyeket ő a jelenben létezők közt a népiskola számára legcélszerűbbeknek tart. E jegyzékből aztán a népiskolatanító választhat mind maga, mind tanítványai számára a körülményeihez képest legillőbb kézikönyveket. Szerkesztő. Itárámt. Febr. 5. 1858 — Tisztelt szerkesztő ur! Mostanában akadt kezembe a Tanodai Lapok 1857. nov. 25-ki száma, melyben a többek közt egy madarasi ref. tanitó levele van közölve. E levél én bennem öreg ref. tanítóban oly szokatlan érzéseket s gondolatokat gerjesztett: hogy szeretnék, —• ha tisztelt szerkesztő ur szíves lenne megengedni, — e levelet érdeklöleg közönségesen felszólalni ; nem hogy a levélírót talán megdorgáljam, — mert hiszen, ki is venne én tőlem fel dorgálást, — de mert azt hiszem, hogy e levél olvasására lelkemben kelt érzéseket I s gondolatokat másokkal is közölni nem épen korszerűtlen 1 lenne. E levél nekem különösnek tetszik, nem csak azért,, mert oly hangon van írva, a milyenen az én ifjúkoromban iskolát és egyházat illető komoly ügyekben senki fiához írni szokás nem volt; nem csak azért, mert az abban kifejezett aggodalmat olyan, iskolát és egyházat illető rendelkezések mondatnak okozni, minemüeket én hosszú hívataloskodásom alatt megszoktam esperestől, superintendens-I tői papom utján venni, s most mind eddig nem vettem; de különösnek tetszik nekem e levél főleg azért, mert a talán nagyon fiatal tanitó természetes tanácsadóit elmellőzve, olyan helyről kér tanácsot, honnan utolsó esetben is nagyon l meggondolva kellett volna kérnie. Sok bajon mentem 40 éves* tanítói pályámon keresztül; de még most sem tudom elhinni, hogy iskolát és egyházat illető ügyben valaki nekem szívesebben akarna tanácsot adni, mint papom és presbytereim s okosabbat adhatna, mint esperesem és superintendensem. Nem vitatom én, — bár nekem nagyon feltűnt: hogy hiba volt azon több protestáns tanítóknak, kiknek nevében a levél írva van, — oda folyamodni, hova folyamodtak;, nem kérdem: nem lett volna-e helyesebb az illető atyafi részéről őszintén megmondani a folyamodónak: „....„ erras, non est hic mater tua; ovesque segregatas ostendere procul ? " — hiszen ő talán köszönetünkre is számolhat: „ quod sponte praestat benevolentiam," s „nutrit admoto ubere," — csak aztán a tej volna nekünk való ! De keservesen esik lelkemnek elgondolni, hogy ime tehát nem lehetlen eljőni az időnek, talán még meg sem halok , mig eljő az idő, midőn a protestáns egyház hivatalnokai egyházukon kivül keresnek magoknak támaszpontokat; midőn az utolsó kis tanító is talán dicsekedve igyekszik ámítni a világot: hogy neki az egyházi Elöljárók szivében és eszépen bizodalma nem lehet, és „bántva" érzi magát „idekiinnlí ha nem közöltetik vele, mi ő rá nem tartozik. Isten őrizze ettől egyházunkat! — De őrizzétek ti is magatokat fiaim; ne igyekezzetek, csak most ne igyekezzetek bizalmatlanságot, szakadási hajlamot bármi távolról is mutatni az iskolábol az egyház iranyában. — Ne féltsd! kedves fiam Gábor, ne féltsd olyan nagyon „sovány kenyeredet"! Erős várunk nekünk az Isten, van annak a becsületes ember számára nem csak egyféle kenyere eltéve. — Anyja volt a protestáns egyház a ti apáitoknak, anyja lesz az, — csak ragaszkodjatok hozzá, a ti fiaitoknak is, mint anyja már az enyimeknek *) Ámen. Öreg Szűcs András, 40 éves tanító Bárándon. t *) Két nös fiam és egy vöm tanítóskodik ax aíiföldön. Sz- A-