Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-02-18 / 7. szám
Nem-merengés. MidŐn az egyházi elnökség kérdése iránt még most sem vagyunk tiszta világosságban, jele az annak: „hogy az Isten nem fénylik a mi szivünkben" (II. kor 4, 6.) — s „elménk meghomályosodott, és elidegenült az isteni élettől" (Ef. 4, 8.). Megdicsőült Őseink nem vitatkoztak a felett: Apollosz-e, vagy Kéfás, vagy Pál ült-e elől vagy is inkább előljárt-e a gyülekezetben: hanem „igazságot követvén a szeretetben, mindenestől fogva nevekedtek abban a ki fő, t. i. a Krisztusban (Ef. IV, 15.); „mindeneket cselekedtek zúgolódások és versenygések nélkül"; és vallásunk ezen szent tanításaitól vezettetve, megalapították az egyházat nem csak, hanem viharos századokon keresztül föl is tartották, és nekünk szent örökségül hagyták. Es e kérdésre nézve mind addig sötétségben leszünk: mig vissza nem térünk ahoz, a ki „világosság, az út és az élet"; mindaddig nem lesz béke, mig azt a Jézusnál nem keresendjük, mert a mi evangyéliomi protestáns egyházunk oly természetű, hogy azt nem lehet hatalomszavakkal, emberi erővel, tekintélylyel kormányozni, csak isten igéjével. Ha valaki, ugy bizonyosan én szeretem és tisztelem is az „atyafiságot" a testvériséget, nem csak azért, mert elvem, melyhez életemet kötöttem, hanem mert az istenige hirdeti nekem, mely tanítás az én religiómnak és annak minden mozzanatainak vezére, üdvességemnek szegletköve; és midőn mi mint evangyéliomi atyafiság arról vitatkozunk: legyen-e egyházunkban egy elnök, vagy kettő ? legyen-e az ugy nevezett pap, vagy az ugy nevezett világi, vagy pedig imind a kettő egyszerre együtt ? — én, a mit megalapíttok, szent megadással hódolok neki, csak az Istenigére alapítsátok, mert ha „más fundamentomra vetitek", az összerogy, és ki tudja, romjai alá el nem temet-e benneteket velünk együtt ? De azt kérdem: tudjuk-e már, kicsoda az az elnök, kiről annyi sokat beszélünk, ismeijük-e állását hatáskörét,az egyházban? és ha ismeijük, van-e ok miatta vítakodni, és Székácsként rémíteni magunkat a szakadással?" Ha én három százados életünkbe vissza tekintek: akkor egyházunkbeléletének élén egy elnököt látok, még pedig a pap személyében, kinek személye körül az egyház híveinek hatalmas serege Összesereglett , azt hűsége, buzgósága, bölcsesége, és tanácsa erejével támogatván, vele együtt őrizte saját magát, és ámbár viharosak valának a századok, az ev. protestáns egyház hajója még sem merült el; azonban a mint a jelekről Ítélnem lehet, atyánkfiai most más elnököt keresnek. Vezérelje őket a szent léleknek fénye! hogy Isten segedelmével meglelhessék, és megtalálván azt, jobb és 'boldogabb jövőt készítsenek. Megvallom járatlanságomat, én még nem láttam formulázva: kicsoda és micsoda az az elnök, a kit keresnek? mert egyházunk tudtommal még ki nem cirkalmazta sem azon kört, melyen belől kell működnie, sem azon vonalat még nem húzta, melyen túl lépnie nem szabad. A mostani felügyelő vagy főcurátor, és az elnök különböző fogalmak, ez utósót én igy formuláznám: „az elnök oly atyánkfia, kit megbíztunk, hogy egyházi gyűléseinket vagy akkorhivja össze, a mikorra mi meghatároztuk, vagy ha szükség kívánja, rendkivülileg is, a tanácskozásokban elnököljön — pace vestra — elnököljenek! — s a mit határoztunk, mondja ki a többség értelme szerint, és miután mindent határoztunk, menjünk mind haza." — Nem tudom jól van-e formulázva igy; ha az én fogalmam vagy sokat vagy keveset tartalmaz , tessék kiigazítani. Azonban csináljunk bár mily elnöket is csak protestáns emberből csináljuk azt, és legyen akár egy, akár kettő is egyszerre: nem üti agyon egyházunkat, mert ott vagyunk mi, sem nem emelheti maga, mert nálunk nélkül mire megy? Brunszwick Tobiasféle catastrofától nem féltem egyházamat. Hanem azt kérdem mái*most:hát a gyűléseken kívül ki lesz az elnök az egyházban? a vallási és az egyházi élet élire kit állítunk? kinek adjuk kezeibe az elemi iskolákat, a cultust, a nyáj legeltetését, és mindezeknek igazgatását, kormányzását ? szóval: kit teszünk elnöknek az egyházban? A Tridenti zsinat (Sess. XXIH, C.IV.) szerint „hierarchicus ordo regit ecclesiam Dei" — de már az ellen magam is rettenetesen protestálok. Őrizkedjünk az összeütközéstől, mert minden döfés fájdalmakat szokott okozni, sebeink ugy is égetők, ne mérgesítsük azokat. Az ev. prot. Egyházban semmi urkodásnak nincs helye, kit ilyféle adspiratiók nyugtalanítnak, azt mondjuk neki, hogy egyházunkban ki nem elégítheti, keresse azt másutt; itt csak apostolkodásnak szent mezeje áll nyitva, hova a szent lélek ereje által lelkesült munkások kívántatnak,mindegy akár lutherköntösben akár áttillában jelennek is meg. De épen az forog itt föl, a papot vagy a világit ültessük e az elnöki székbe? kinek kezébe adjuk a jurisdictio spirituálist, ki tartsa kezében a potestas ecclesiasticat ? A potestas ecclesiastica szorosan véve az egyház egyeteme kezében van, hanem miután mindnyájan nem kormányozhatunk, tehát megbízunk vele egyes egyént, egy férfit, ki azt az evangyeliomi tanítás szerint, a mint ezt mi értjük, forgatja. Ezen egyén magának az evangyeliomnak világos tanítása szerint, a pap; nálunk a pap nem valami mysticus személy, hanem csak olyan evangelicus ember mint más, azon különbséggel, hogy ez egyházunknak utasítása szerint oktatva, képeztetve, megvizsgálva, és neveltetve van arra, hogy az egyházi élet ügyeinek vezetésére képes legyen. Az egyház kormányzásában nem követheti saját kényét, hanem azon elveket, melyek szerint képeztetve volt, következőleg ő az egyház által megszabott és sanctionalt elveknek kezelője. És csak ugyan így van az nálunk nemcsak in theoria, hanem gyakorlatban is. De mind a mellett, hogy az egyház az ilyetén kiképzett papnak kezébe adja is a belügyi kormányt,