Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-02-11 / 6. szám

tettem fel magamban hogy hallgatok, és nem n y itommegszámat:de most már szólnom kell, mert érzem a Prófétával hogy a esontaimban fojtotttüz különben megemészt engemet. És a milyen nagy megtagadásomba került hallgatásom, oly nyilt, oly egyenes leend nyilatkozatom. De miként mondhatom el mind azt a mivel szivem telidestcli; hol kezdjem, meddig folytassam, hol végezzem, vagy minő alakban mutassam fel azon eszméket, melyek több évek során, határozatlan alakokban keltek és tűntek lelkem előtt, mely eszmék után eredve, annyiszor hajtám le fáradtan fejemet a gondviselés kebelére? — Gondolám először, hogy majd valami rendszer szőrkötelére fűzöm fel őket; s ugy viszem a közvélemény piacára, mint a felföldi tót húros-rigóit, de eszembe jutott, korunk fő nyavalyája, a systema, és az organon, és a központosító excentricitások: és hagytam ezt azoknak, kik e modorban elnyirbálták az egyház tanait. Azután gondoltam, hogy majd egy hallatlan doctrinát kötök fel guzsalyba, s onnan vonom le eszméim fonalát: ehhez nem értek. A mystica, vagy a határozatlan sokértelműség diplomata nyelvét kisértem meg; a reserváták tekervényein jár eszem, hogy majd nagyokat mondva, mindeut elhallgatok, mit mondanom kellett volna: ehhez még ugy se tudok. Egész könyvet irni talán lehetne. Vannak könyvek, melyeket egészen végig olvasni csak egy ember találkozott. Egy egész vaskos könyvet tele irni, véleménynyel ,theoriával, syllogismusokkal, ez a Danaidák nehéz munkája, kimerítjük tudományunk, eszméink kútjából a vizet utósó cseppig, a rostában nem marad semmi. A tizenkilencedik században felmerült vallásos, vagy egyházi eszméknek magyar protestáns egyházunkba lehető átültetését, vagy átvoncolását ki merné megkísérteni ? földet, földet elébb, azután faoskolákat. Egyházunk történetét ki tudná megírni! ennek delejvezető sodronya elszakadva, a mélységes tenger iszapjába szállt stb. Levelezésbe, igenis levelezésbe bocsátkozom az egyházi lappal, levélben olyanokat is meg lehet írni, milyeneket más helyen nem. Herder, Schur és más egyházi férfiak levelezései szépek, elevenek, tanulságosok. A journalistika táskájában a leveleknek egy saját rovat van hagyva, ezen eresztgetem be egymásután leveleimet. Ugy tetszik Faust előjátékában olvastam rég, még mikor a játékot és szint és a padokat szerettem: Was hilft 's wenn Ihr, ein Ganzes dargebracht ? Das Publicum wird es euch, doch zerpflücken. Én a publicumot megkiméllem összeállt, összecsomósult rendszerem szertefosztogatása fáradságától, itthon eltépem, elrázogatom, hogy az olvasó szeme és figyelme nagyobb kényelemmel pihenjen, és álmodozzék rajtuk. Jut eszembe, egy álmatlan éjt töltöttem egykor vetetlen csomókra vert ágyon, olvasni adták kezembe Pelt Systemáját — pedig ez igen jeles mü—és reggelre oldalam, fejem megfájult. Ezen első levelemben reminiscentiákon ohajtottam merengni, de nem lehet nekem e reminiscentiákat úgy leírnom, mint ezek a múltból rám mosolyognak vagy agyarkodnak. Jézus midőn a vak embernek szemeit meggyógyította, azt kérdezé betegétől: m i 11 á t s z ? látom ugymonda, a z embereket mint a fákat. A mult napok fátyola, mint egy nagy szemfödél leereszkedik szemeim előtt is, és én nem vehetem ki tisztán az alakokat, jól esik azonban lelkemnek sok helyen a sötét homály, mely mint az éji ború fellege, el-eltakar egy egy darabot a multak ég boltozatán; a tisztán maradt hézagokon néhány csillagot látok halvány fénynyel, sok ezek közül is lehunyt már, s pályája eltűnt a ború háta mögött. Látok fekete hegyormokról patakzó örvényes vizeket, melyek megáradva elboriták a vetéseket, a vizek fölött az egyház hajóját látom hullámról hullámra verődni kormány és kormányos nélkül, a fedezeten néhány alakot elfödözött arccal. Hogy felel-e meg valóság ezen képeknek, melyeket a mult idők camera obseuráján át leheli képzetem a jelen homályos üvegére, rá ismer e valaki e fényképekre ? nem tudom, annyit tudok, hogy én lelkemből e képeket kitörlilni nem tudom és hogy ezeket el kellett mondanom már csak azért is, hogy valaki azzal ne vádoljon mintha én mélyen aludtam volna a hajó orrában, mikor azt a vihar szele a ! hullámokon alá s fel hányta volt. Nem, én kínosan virasztottam, minta virasztó éjjel, és nyugtalanul vártam a kakas szót, mely Péter bűnét, de egyúttal a hajnal közeledését hirdesse. És e kakas szó vala az egyházi lap megszólalása. Ez az első életjelenség a hosszas tetszhalál után a magyar prot. egyházban. A mi eddig történt, mind, egyet se véve ki, nem vala egyéb galvanicus kísérleteknél, vonaglásoknál a prot. egyház kinyújtóztatott testén. Erről másnak protestáns emberen kívül, fogalma se lehet; protestáns embernek egyházílag élni az egyetemes egyház élete nélkül lehetlenség, merő absurdum, vagy ha él, élete nem egyéb légritkító alatti életnél: fuldoklás és kín. —• Volt-e, szabad legyen kérdenem, a prot. lap megszólamlása előtt egyetlen egy életmüszere a prot. egyháznak, melynek működését, az egyetemes egyház működésének lehetetett volna fogni? Itt már megszólalhat mindenki, a ki szólni akar, és e szólha' tásban, a soknak szavából legalább ki lehet venni, mit kér az egyház, kenyeret kér-e vagy halat, és Jézus szava szerint, ki lenne az egyház apák közül, a legkegyesebb egyházapától, a Fejedelemtől fogva a magos kormány minden orgánumán keresztül ki a kenyér helyett követ, a halhely ett kigyót adna neki? Ne bántsatok engem, haénezelvszettdeismét megtalált fiát egyházamnak keblemhez szorítom és tőle egyhamar válni nem tudok. Régi reminiscentiák kötnek hozzá engem. En is kötöztem sirva uti málháját, midőn oda hagyta az apai házat, rám nézve is elveszett volt ő, kit én is hajdan annyi gonddal neveltem. Én is Örültem neki mint Jákob örült József fiának, midőn szép köntöst vethettem nyakába *), engedjétek meg, ha a hazaérkezettnek sírva borulok nyakába, s ezt mondhatom a patriárchával: „immár örömest meghalok, miután szemeim ismét láthatnak." — És ez mind reminiscentia! És e reminiscentiák együtt halnak meg a prot. emberrel. Hogy ennek a gyermeknek is első hangja sirásnak hangja volt, én ezt igen természetes dolognak látom, ez már igy szokott lenni a világon. Hogy másodszori megérkezése, testvér bátyjának **) talán nehezen esett, bár megérkezése ünnepén nem egy tulkot, de még egy baromfit se vágtak le az apai háznál, ez is igen természetes dolog, nincs semmi uj dolog a nap alatt. Hanem már most az a kérdések kérdése hogy élsz meg, és hol vegyünk kenyeret szá' módra a pusztában? Tudom én azt, hogy az apa-" háznál, minden előkészület megtörtént, a mi az apai sze1 gény háztól csak kitelhetett; de hosszas vándorlásod vagy" inkább bujdoklásod ideje alatt öltözeted nagyon megkopott* az ujak nagyon szűkek, kényelmetlenek, nehezen ha beérnek , midőn régi ismerőid, rokonid eljöttek téged réglátottat üdvözleni, könyöködre fesztilt kabátod miatt alighogy fogadhatád a köszöntést, bátyád még azt is megmotozá, vájjon nem rejtettél-e alá valamit. No de semmi baj. — Hajdan egy nagy éhség és szükség idején azt mondá egy szegény özvegy az Isten emberének : Él az Ur, hogy nincs több egy stitet kenyeremnél, a korsó fenekén egy kevés olajomnál, elmegyek, hogy elkészítsem, fiammal megegyük, azután meghaljunk éhen. De Isten megszaporítá a lisztet az özvegy vékájában, az olajat az özvegy korsójában, ugy hogy lőn mit enni az Isten emberének, az özvegynek és fiának. Lisztünk ugyan megfogyott közszükségeink vékájában, olajunk fogytán régi buzgóságunk *) Értem a régi prot. lapot. **) Ertem a másik versenyző lapot, melyet indulóban lenni hallok.