Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-12-25 / 51-52. szám

próbáltak , az ujabb irtanmódszer egy vagy másik követelményeinek szükséges vagy felesleges volta fölött ne vitatkozzanak, — mert az ilyen elfogult handabandázó vitatkozás, minden szak- és ügyértő előtt csak nevetség és szánalom tárgya leend. 4. Az ujmodoru Írástanítás megkívánja aziráselemeknek és betűknek alapos, ismételt, s csaknem mechánismussá leendő begyakorlását. Mindenkire nézve, kinek az irás teljesen tudalmában és hatalmában van, az irás (a szónak szorosabb értelmében: az ismert Írásjeleknek a gondolat kifejezése végetti láthatóvá tétele) semmi nem egyéb, mint a kéznek pusztán gépies működése, de a mely mégis mihelyt az iró figyelmét munkásságára irányozza, az öntudatot s az öntudattá válást nem zárja ki. A szellemi működésnek az irásközbeni eljárása következő : a szellem gondolkodik s utánna gondolkodik láthatósítólag a kéz, állván a szellemnek szolgálatában. Az iró például ezt gondolja: „minden hiába való" s a kéz megtestesíti a gondolatot a papíron; de minden elfogulatlan kénytelen lesz megvallani, hogy ő e közben nem arra gondolt: most m-et irsz, most i-t, most n-t, most d-t, most e-t, stb., bár ezt is gondolhatta volna. Ez mintegy az iró kezének ösztöne a gondolatok láthatósitására, teljesen hasonló az olvasás közbenihez, midőn a lélek az irás által közlött gondolatokat magába fölveszi a nélkül, hogy e mellett a közlés jeleinek, a betűknek, szótagoknak stb., teljes öntudatával birna. A növendék, ki csak most kezd olvasni betűket, és szótagokat olvas, — az előbbre haladt szókat (szóképeket) a teljes készségű olvasó, — mondatokat és gondolatokat. Ép ezen viszonynak van helye az Írásnál is. Ila annakokáért a növendékek képesek is valamely betűt egészen iskolaszerüleg lassan és a szükséges vonalak segélyével felírni, azért mégsem lehet állítani, hogy ők azt már képesek írni; mert épen a valódi irás kívánja meg, minden egyes betű leirása közben, a kéznek csaknem gépi biztos hordozását, a melynek többé nem kell küzdeni az alakkal, és épen ez az, a mi csak a legalaposabb s ezer meg ezerszer visszatérő gyakorlás által érethetik el. Ezen gyakorlás természet szerint az Írástanításnak dolga s ennélfogva a helyes módszer megkívánja, mint itt is történik, teljes joggal a betűknek ezen csaknem gépiességgé válandó begyakorlását. D i e s t e rweg tehát igen találólag mondja: „valamely tárgy valódi elemeinek felületes tárgyalása okvetlenül megboszulja magát. Mindig vissza kell térni rájok, különben lehetlen a biztos előhaladás. A legjelesebb gyakorlati irástanítók tehát oly erősen begyakoroltatják az iráselemeket növendékeikkel, hogy az mintegy a pedantismus színét viseli. Tüzes vérmérsékü kezdők ellenben egyikről a másikra sietnek, keresztül repülnek mindenen, de aztán keserűen mégis bánják sietségöket. Igy tehát „alapos Írástanítás, az alapvonásokban! teljes gyakorlat nélkül, teljes lehetetlen." (Lásd Diesterweg „Utmutató"-ját.j A régi iskola, s ezzel együtt az Írástanításnak régi módszere, ezen alapelvet választá, bár öntudatlanul a maga — meg kell vallani — híven keresztülvitt elvelil. Ugyanazért a legroszabb szélsőségbe kelle esnie: a schlendriánba és a mechanismusba. 5. Az Írástanítás áll a végetti szorgalmas gyakorlásokban, hogy az irótagoknak — az újjak-, kéz - és karnak, — szabad, biztos és hajlékony mozgás szereztessék, minta melyajókézirásnakleglényegeseb balapja. Az Írástanításnak más tanokhoz hasonlag, melyeknek tudniillik céljok, hogy a növendéknek valamely készséget szerezzenek, szükségesképen megvan a maga technikai oldala, melynek sohasem szabad elhanyagoltatnia. Valamint már például a zongora-tanításnál a szükséges újjgyakorlások nélkül sohasem lehet kedvező eredményt nyerni, épen így van a dolog az Írástanításnál is, ha nem tétettek elegendő abba beszőtt gyakorlások, az irótagok szabad és biztos mozgásának megszerzése végett. A kézcsuklónak vagy a kéz jobb oldalának a papirrai nehézkes rátételében, a tollaknak merev és görcsös szorításában s azon módban, miszerint ennek következtében a tanítványok nagy része csak ujjaival ir a kéz és kar együttműködése nélkül, és minden vonásnál, minden betűnél vagy legalább minden szónál felemeli a tollat, egy szóval: a kézuek nem szabad voltában van egyetlen alapja mindazon nemtiszta, karmolt, jellemtelen és merev kézírásoknak, melyek oly gyakran láthatók az iskolában és életben. A kéznek szabad tartása, és ha már ezen szabadság elveszett — a mi pepedig igen gyakori eset — a kéznek szabaddá tétele az Írástanításnak főfeladata. Ezen cél elérése végett, már az uj tanmódszer sajátos szabályokat ad az irótagok mikénttartása és hordozása végett, melyek csupán azoknak természeti alkotásán és minőségén alapulnak s ugyanazért az elérendő céllal pontosan összeegyeznek. Ugyanazért ezen módszer alaposan és igen gyakran iratja szabad kézzel a Carstairs (olvasd Karsztersz)-féle gyakorlatokat. *) (Lásd Carstairs-nak „The Art of Writing" című müvét.) Azért iratja végre ez részint a betűk alapvonásait, részint magukat ezen betűket most oly nagy méretben, hogy e végett a kéznek és karnak együttműködése okvetlenül szükséges, majd a szokott nagyságban egymásmellé és alá, vizirányosan és függélyesen folytonos összeköttetésben, ugy hogy ez általa kéznek fölvevése vagy emelése lehetlenné tétetik. Az angol Carstairs **) a maga „irtanrendszerében" (Cartairs-System) ezen pontot tette az írástanítás egyedüli vezérelvévé, s ez által szinte szélsőségbe esett, a mi azonban igen menthető, a mennyiben ezen elv követése nélkül a növeléstan főelvének : „természetszerűen oktass" soha elég nem tétethetett volna, mert az irás részben folytonos testi működést követel, ugyanazért a növendék physikai természetét is sztikségeskepen tekintetbe kell venni. 6. Az Írástanítás, szoros átmenetel a könnyebbről a nehezebbre, s folytonos figyelembe vételea betűk származási lépcső sorának. Ezen pont ugyan minden gondolkodó és figyelmes irástanártól már eddig is tekintetbe vétetett; de minthogy az többnyire csak a betűk külső jelenkezése vagy azoknak esetleges alakja, például azoknak felső és alsó hosszasága stb., nem pedig azoknak alapvonásaik szerint volt rendezve, e miatt az többnyire helytelen volt. *) A Carstairs-féle gyakorlatokat költségkímélés tekintetéből — a mennyiben kimetszetésök tetemes pénzösszeget igényelne — ide szintén nem mellékelhetem, kívánatos volua ugyan a szorgalmas és figyelmes irástanítókkalezt is megismertetni; ennek helye azonban csak az egykor napvilágot látandó „irásoktatástan könyvébe" lehet. **) Volt londoni irástanár, s közel 40 éveken keresztül foglalkozott az írástanításával, mint ez, említett könyvében, irva áll. — 0 volt az, ki az irás tanításában a maga „írtanrendszerével epoch-át csinált, — ezért terjedt el az ő tanmódszere elsőben a kormány parancsára a birodalom minden iskoláiban, később Francia- és Olaszországban, majd végre Poroszország sok iskoláiban, a mint ezt említett müvében olvasni lehet. A kiről Curtman is igen helyesen mondja: „hogy ő a túlalapos németeknek szemét felnyitotta, és az írástanítást kellő helyére -—• a dőlt négyszeg hálózat használatából — visszahelyezte." ü volt az,_aki legelőször alaposan megmutatá, hogy végre is minnden szép és jó kéz-Írás csupán csak a kéznek szabad, biztos és gyors hordozása által létesítendő. Azért követelte ő mindenekelőtt a jó Írástanítástól, — hogy az a kéznek ezen szabad, biztos és gyors hordozását művelje, általában az irótagokat képezze. Ugyanazért továbbá kiemelte ő az Írástanításánál főleg a physiologiai (szervélettani) mozzanatot, a mi szintén bizonyára teljes elismerést érdemel; minthogy az irás gépies oldaláról tekintve, valóban csak az emberi testnek, a karnak, a kéznek és az újjaknak cselekvénye.