Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-12-18 / 50. szám
1257 1276 12 pfrt. értékű jutalom könyvek és lOpfrt. készpénz a szegény gyermekek részére osztatott ki. — Ezen kivtil a nevelés-tanítás még sikeresebbé tétele tekintetéből néptanítói tanácskozniány tartatott az egyházmegye négy tájékán — ez évben először, melynek legközelebbi következménye az lett, hogy több világi urak szerencséltetvén a szerény tanácskozmányt, nemcsak élénk részvétet tanusitának az ott előfordult tárgyak iránt, söt midőn egy tájéki könyvtár felállítása terveztetett, azonnal a „Prot. Egyh. s Isk lap" s a „Vasárnapi Újság" egy évre megígértetett s megrendeltetett a könyvtár részére , nemkülönben a „Sárospataki Füzetek" múlt és jelen évi füzetei is. Fogadják az illető lelkes ügybarátok szives köszönetünket! — Vasárnapi iskoláink még eddig inkább csak városi egyházainkban állanak fen, — egyebütt a régi templomban marasztás divatozik. Iskolai dolgaink e szerint — Istennek hála! — meglehetősen állanak. — Ezen kivtil Egyházainkban is mutathatok kedvesen meglepő virágzást, mely helyeken t. i. lelkész és hívek egyenlő akarattal azon igyekeznek: „hogy mindenek ékesen és szép renddel legyenek"; ha nevezetesen — hogy példával éljek, — megnézzük s técsöi egyház templomát, mely a legközelebbi időkben díszes orgonával s urasztalával, s hogy ugy szóljak, mint ajándékozója, ki 600 pfrtot adott rája — dicsőséges szószékkel ékesíttetett: örömre kell hogy gyúljon az ember keble; — ha továbbá a t.-váraljai már itt ott kész templomot, — melyet alig 300 lélekből álló kisded egyház szinte ez évben emelt fel köböl — szemlére veszszUk, melynek építésénél minden háztól naponta két, három egyén hangyaként dolgozott: megtestesülve látjuk az üdvözitő eme mondását: „ha annyi hitetek van , mint egy mustármag, a hegyet kimozdítjátok helyéből"1 (Mát. 17,20). — Vannak más egyházaink is, melyekben több vagy kevesebb tétetett az elöhaladás lépcsőjén; de vannak — fájdalom ! — melyek hátra, sőt alásülyedtek és lettek leánygylilekczctekké, — ennek oka legiukább ott látszik rejleni, hogy az illető egyház vagyonosb tagjai meg nem bocsátható indifferentismussal viseltetnek minden vallási ügyhöz. Az ilyenekhez szeretném éu a „Prot. Egyh. s Isk. lap" 45. számában közlött bel-missio című cikket, mint apostoli levelet elküldeni, mert bizony, bizony nekik szól a lecke. Végre egyházmegyei életünkről annyit irhatok, hogy ez évben két e. m. gyülésUnk volt, melyekben a reudszerinti ügyeken, egyes panaszok 8 azoknak elintézésein kivtil, a legüdvösb eszme, a gyámolda vagy gyámpénztár eszméje megtestesült s a legközelebbi novemb. 17- és 18 kán Huszton tartott gyűlésen sanctionáltatott is. Fenállott ugyan 1833 óta egy úgynevezett „Deficiensek cassája" című tár, de csekély eredményben,— most tehát ugy állapíttatott meg 1-ör hogy minden papi egyén 20 pfrtra egészítse ki részvényét, betudatván természetesen az 1833 ótaévenkint fizetgetett 1—2 vfrtja, 8 az a meglevő 1500 pfrt. tökéhez tétetvén, kamatozik. 2-or. Négy osztályba soroztatván a papság, az egyházak szerint, melyekben laknak, az első osztálybeli fizet évenkint 8, a 2-dik oszt. f>. a 3- és 4 dik oszt. 2 pfrtot. 3-or. A tanítók 10 pfrtra egészítik ki részvényüket, 8 ott is négy osztály van, az első osztályba esők fizetnek 4, 3, 2, 1 pfrtot, 8 az Így évenkint ösazetett összeg 8 a mondott tőke kamatjai minden évben kio8ztatnak az illető papi s tanítói özvegyek 8 árvák között. Adjon Isten jó sikert a jó igyekezetnek! Második nevezetesebb tárgy, a gyűléseknek egy, legfittebb két egyházbau tartása, vagy pedig vándorgyűlésezés, mely tárgy pro et eontra megvitattatrán s okokkal támogattatván , végzés lön: hogy maradunk a vándorgyülésezés mellett; van is abban valami, midőn most egy, majd más egyházban a vallás szolgái és őrállói egybegyűlnek, nagyobbszerű megható istenitisztelet tartatik. — a jók jobbakká, a gyengék erösebbekké lenui nógattatnak, aroszak javíttatnak, dorgáltatnak stb. Az idö teljesség* nincsen messze, midőn egyházmegyénk s az abban lévő egyesek nem akarnak utolsók lenni az égető szükséggé vált prot. egyetem ügyében. Bikky Ferenc, huszti helv. bitv. lelkész. A heves-nagykünsági helv. bitv. egyházmegyei consistoriumnt. Darócy Mihály esperes, és nagy s. Kenéz Mihály segédgondnok urak elnöklete alatt gyűlt egybe M.-Túron nov. 3-kán, s a m.-túri fényes egyház elnökei s gondnokai nem is késtek a vallrsos kegyelet pillanatait a szives fogadással felhasználni. Esperes nr a lélekismeret szabadságán s önkormányzaton nyugvó hitéletünkre s egyházalkotmányunkra, mint szinte a legfelségesebb fejedelmi párra, a fenséges koronaörökösre, s az egész császári s királyi bázra, áldásokért esdő imája után, mint egy részről t. KermeszkiGusztáv, járásbeli s. szolgabírónak e jelen gyűlésre fejedelmi biztosul kineveztetését tudata, ugy más részről t. KacsóLajos, t.-füredi járásbirónak, mint a roffi tavaszi gyűlésen jelen volt biztosnak megkereső levelét előmutatja, 'melyben nti költsége s napi dija fejében, a megyei számadóhivatal által ueki kifizetett 22 pfrtot s néhány krajcárt, egyházmegyénk által az adóhivatalhoz visszatéríttetni kéri, s ez az egyházkerülettel közöltetni határoztatott. — Egyházmegyénk összes egyházaiban többféle közcélokra *) a perselyek 785 pfrtot gyümölcsöztek. — A gyámintézeti terv a múlt tavaszi g) ülésre beküldött javaslatok tekintetbe vételével egy jeles küldöttség által újra átvizsgáltatván, felolvastatott," helyoscltetett, 8 a kerület által is a c§. k. magas kormányhoz jóváhagyás 8 megerősítés végett felterjesztetik; add'ig is a lelkészeks iskolatauítókkal közöltetik , hogy minden ön esaládjok jövőjét szivökön viselők tisztán erkölcsi kényszer által siessenek valamely osztályba nevöket beirni. — Értesültünk arról is, miszerint egy egyházkerületi bizottmány az uj pénz szem előtt tartásával a stolarékat ekép javallá módosítani: keresztelési beirás fél forint; esketés a rendes istenitisztelet végével 2 frt., más órán a templomban 3 frt., háznál 4 frt.; hirdetésrőli bizonyítvány 2 frt.; halotti prédikáció a templomban 2 frt., háznál 4 frt.; ima a templomban 1 frt., a liázuál 2 frt.; ha a felek a rendes lelkész szolgálata helyett mást hívnának : a rendes lelkész kap 2 irtot, a meghívott 4 frtot; énekszó a predikációs halottól egy frt., egyedül énekszós halottól fél forint. Az egyházmegyéknek fenhagyatott e javallatra nyilatkozni.— Egyházmegyénk pénztára körülbclöl 5000 pfrt., — s hogy ez ily szép összegre szaporodhatott, abekeblezési roppant magas dijak mellett, részint abban rejlik oka, miszerint az egyházmegyei gyűlést vagy egyes hitbuzgó egyházak , vagy pedig egve8 tehetős uraink fogadták s látták cl nemes vendégszeretettel: részint pedig egyházi s világi ülnökeink elöfogat- s napi dijt soha nem igényeltek magoknak. Most azonban nálunk is némi elöfogat- 8 napi díj inditványoztatott consistorinmunk egyh. 8 világi tagjai részére. Nem helyeselném, ha a zsinatot közel jövőben hinném. — Olvastatott az egyházkerületi bizottmány munkálata a papi növendékek « kijelöltek ügyében is. Mellőzve a hely szűke miatt sok igen helyes eszmét, csak ennyit: a káplán csak egy évig szolgálhat egv helyen, hogy a befészkelés gyakori esetei gyérüljenek ;" minden papi Kijelölt elébb egypár évig iskolatanitó köteles volt lenni, 8 e célból az akademioa-promotiók visszaállítandók ; — a 3000 léleknél népesebb etryhaz, például e mi egyházmegyénkben T.-Földvár és D. Ványa, — a káplántartást már csak az úrvacsora hosszas ideje miatt se nélkülözzék . miért is a lelkész kosztot, az egyház pedig a paplakon kívül szállást, flitést, és 40—100 pfrtot lennének kötelesek fizetni; ekép az ol,-an leányiskolatanitóságok is megszüntetendők lennének, hol a theologiát nem végzett, de szükségből mé^ís cxmittált egyének segédkednek az nrasztalnál. — Szomorúan hallottuk olvastatni a debreceni főiskolának már most 10 ezer pfrtra ment tökc* Ax ogye« egyházak ünszükségei kivételével. V. Sz. 8.