Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-01-01 / 1. szám
nélkül is bőven fedezve lesznek az egyház anyagi szükségei. Az egyháznak, mely földi alapokon építtetnék, mulhatlanul össze kellene omlani. Nemcsak nem szükséges tehát, hogy az egyház az állampénztárból valamely jutalékot kapjon évenkint, hanem valósággal veszélyes is volna ezen segélyezés tulajdon benső jellemére nézve az egyházi életnek, mert minél gazdagabb volna az egyház, a kényelem és bőség ölében annál kevesebb törekvést fordítana benső életerejének kifejtésére. Az egyház mostani, valóban nem igen virágzó sorsán még lehet segíteni; de ha egyszer hamis utón történt az elindulás, téveszmék szerint lőn az irány kitűzve , akkor többé semmi sem fog segíthetni; az egyház teljes elvilágiasodása, iszapba sülyedése ki- | kerülhetlen lesz. Van továbbá ezen magasabb szemponton, az egyház benső életereje tekintetén kivül, még más szempont is, melyből kiindulva, sokan szintén ellenzik az államsegély igénybevételét az egyház szükségeinek fedezésére. Es ez abból áll, hogy a magyarországi két testvér evang. egyház, mint, kisebb-nagyobb mértékben, minden nem-evangélikus fejedelem alatti evangéliomi egyház, teljesen autonom, önkormányzati egyházzá fejlődött. Az egyházak tagjai nem űzhetnek könnyelmű játékot a többszázados /fejleményti egyházi élettel; már pedig a ki pénzt ad, az előbb-utóbb befolyást, hatalmat fog ezért magának szerezni, bárminő jogfentartási záradékokat csatolnak is az elfogadáshoz. — Es kétségtelenül ez igen fontos szempont, de csak másodrendű a fölebbi mellett. Az állampénztár segélyére már csak azért sincs a két testvér-egyháznak szüksége, mert ezek, mind megannyi önálló gyülekezetekből, egyes egyházakból állanak, melyeknek elöljáróságai rövid utón értekezésbe bocsátkozhatnak bizonyos, az egyes városi községektől szükségessé váló segélyek elfogadása végett. Ezen községek is szintén befolyást nyernek ugyan ez által az egyházra, de föltéve, hogy a lakosok alkotják a községet s illetőleg a bármi néven nevezett elöljáróságot, ezen pártfogolása az egyháznak tulaj donképen ismét csak az egyházi tagok által történik a községi hatóság neve alatt. Ne az legyen tehát a jelszó, és különösen a lelkészek részéről, hogy az állampénztár járuljon az egyház anyagi szükségeinek fedezéséhez, avagy hogy minő különös szigorú törvények hozassanak az egyházi adó, miként — talán épen birtokaránylag — leendő kivetése és hősi behajtása körül, mert ezzel a törvény-hozói bölcseséggel bizony, valóban sohasem lesz virágzásra emelve az egyház, sőt még anyagi szükségei sem lesznek annak kellőleg fedezve; hanem eleveníttessék meg az egyház benső élete, és ekkor meg lesz szilárdulva, virágozni fog az igazi feladata szerint, bensőképen, s anyagi szükségei is kétségtelenül gazdagabban lesznek fedezve, minha kívülről jövő zsoldra alapítanók az egyházat. Az önkénytes adományozás elvét kell bő forrássá tenni. Sikerülni fog az bizonyosan, csakhogy teljes lélekkel kell arra törekedni. A közpénztárból nyerendő jutalékra, az egyházi adó kivetésére és törvényes végrehajtással beszerzésére támaszkodni, anynyi, mint az egyház valódi felvirágozhatásának ügyét végkép letenni, azt elhagyni, annak legszebb jövőjéről teljesen lemondani; az egyház valódi benső életének halálos döfést adni. Az egyház anyagi szükségei fedezése végett az egyházi tagok zsebébe az egyházi tagok lelkén át vezet a legbiztosabb ut. Irinyi József. Egyház és iskola. (Pillantás a jövőbe.) Szabadjon e cikket egy rövid megjegyzéssel bevezetnem. — A mit mondani akarok, távolról sem tartozik a jövendölés körébe. Erre prófétai lélek kívántatnék,— isteni hivatottság, nem megérteni, hanem m e g é r z e n i az isteni bölcseség, az isteni világvezetés titkait; legalább is pedig egy intensiv erő- érzet, mely a lelket ellenállhatlanul fölsegítené az előharcosok, a szóvivők sorába. Merőben a reflexió, az életnyilatkozatokból, a dolgok tapasztalati fejlődéséből, az adva levő eseményekből kiinduló vizsgálódás eredménye •— a mit röviden elmondani akarok. De mint ilyen, kivívta saját lelkem előtt azon jelentőséget, hogy újra meg újra gondolkozásom tárgyává váljék, sőt íme azt is, hogy a nyilvánosság elé vigyem. Mennyiben fogja a közfigyelmet, ugy maga a tárgy, mint arróli felfogásom megérdemelni ? — azt épen a közvélemény fogja megítélni. * * Az idő, melyet élünk, mint általában is, ugy főleg és különösen az egyházra nézve, az ébredés jellemét hordja magán. Nem azon értelemben, mintha a legközelebb mult, s még egészen el sem mult időszakot a teljes elaluvás — tétlenség időszakának kellene tekintenünk; mert szerintem nincs emberietlenebb és keresztyéntelenebb gondolkozás , mint a jövendőt alkotni akaró jelen értékének az elmúlt idők, a történet tárgyává vált események és férfiak kicsinylésével emelni akarása. Ez a gondolkozás hallgatag ugyanis azt mondaná, hogy az igaz haladás nem a fejlődésben áll; hogy a nap és nap, az idő és idő közt nincs összefüggés, — nincs egy azokat összetartó, betöltő lélek, nincs örökkévaló. Ezen gondolkozás szerint az emberiség nem alkot, s nem alkothat egy egészet, a történeteknek nem lehet szelleme, más szóval a történetek nem ugy volnának tekintendők, mint egy lényegesen összefüggő folyamat, mint az emberi szellem egyetemes életének — Isten által vezetett életének — isteni törvényeket követő nyilatkozatai. — Ez a gondolkozás szeretné minél többfelé szétdarabolni a világ-egyetemet, s e szétdarabolással tágas tért nyit-