Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-12-11 / 49. szám

den tanítónak megjelenni, de kötelesek csak azok lennének , kiket minden kör a maga külön értekezletében nagygyülési előadónak választott. Az eként Gömörben megalakult „egyházmegyei iskolai választmány" jelen 1858 dik év sept. 10-dik napján Rimaszombatban tartatott egyházmegyei gyűlésünket értesíti, hogy a választmány magát teljesen szervezvén , népiskoláink felvirnlása érdekében tett előmunkálatait előterjeszti,— melyet egyházmegyénk reméuyteljes örömmel fogadván, a választmány világi elnöke, tek. Bodon Ábrahám úrhoz, köröztetés és életbeléptetés végett, áttétetni határoztatott. íme e száraz, röviden elmondott szavak egyelőre csak azt bizonyítják, hogy mi is élünk és haladunk az iskolai tanítás és népnevelés temérdek burjánynyal és immár szépen fejlő virággal is benőtt országában. Csak egy pár évi tapasztalás után is azonban, midőn egyesek tapasztalatait összerakhatjuk s különösen kitaníthatjuk, sokkal tökéletesebb s kimerítőbb leend e választmány eljárása, működése, alapelve és utasítása a gyökeres reformra váró iskolai ligyben. Ezért óhajtandó volna, hogy több egyházmegyékből is az ekként megalakult iskolai választmány közölné e lapok utján, a tanítás és nevelés körül eddig tett munkássága hasznos eredményeit. Igy kölcsönösen tanulnánk egymástól, s a mi jobbat és üdvösebbet találna egyikünk e téren: azt vágyva és örömmel tenné sajátjává mindenikünk. Végül annyit irhatok, hogy itt az iskolák nemcsak szellemi, de anyagi állapotán is minden fölhasználható eszközökkel javítani a tisztelt választmány egyik legszükségesebb teendőjeül tüzé ki. Minek következtében legközelebb az iskolákban elévült belől fütő kemencék ellen valóságos irtóháború folytattatik. És itt dicséretül jegyezhetjük fel, hogy egyházaink nagyobb része belátván az iskolákban belől fütő kemencék alkalmatlan és káros hatását a tanítóra és gyermekekre — a tanitóné számára külön szobáról gondoskodnak, hol gazdasszonyi foglalkozásait, a sütést és főzést, a leskelődő éhes kis múzsáktól szabadon végezhesse ; mely étvágyingerlö asszonyi foglalkozás sok figyelmet és tanulást ellop a különben is bámész gyermekektől , s a jó illatos pecsenyeszag és a kedves túrós galuska látása, melyet az iskolás gyermekek előtt készít a tanitóné, csak kandivá és kíváncsivá teszi őket. Eddig iskolai taneszközök igen sok helyeken csak a falon függő gyúrótábla, cserép tálak és tányérok, tejszürő és laskanyújtó , kisebb és nagyobb serpenyők, és a kemencén sorban nyugvó mindenféle füstös fazekak valának; most ezen néhai taneszközök helyét is, a kor igényeinek megfelelve, igen kevés kivétellel, Európa és Magyarország térképei, számoló golyók, pala kőtáblák és természetrajzi ábrák foglalják el. — Adjon Isten mindenütt ily szép előhaladást az iskolai életben !!! Simon. KÖNYVISMERTETÉSEK. Geschichte der Generalsynoden beider evangelischen Confessionen in Ungarn vom Jahre 1791, von CLVI. Jena 1858. — Ára 54 uj krajcár. E sokat igérö cím alatt egy 70 lapnyi jól fogalmazott és csinosan kiállított kis röpiratot vettünk, melyről több szépet is szívesen elmondanánk, ha tudnók, mit akart tulajdonképen a szerző e munkájával. Az egyháztörténelem gazdagítása nem lehetett célja, mert akkor nem érte volna be egykét munka használatával, melyekből — ön vallomása szerint — egyedül merített; mint pártirat pedig, a milyennek első tekintetre mutatkozik, azért sem fog céljának megfelelhetni, mert németül van irva, pedig a lecke leginkább a magyar reformált közönségnek szólna. A kis munka 4 szakaszra oszlik. Az első szakaszban szerző „pillanatot vet a magyar evangyélmi egyház legtávolabb korába", hogy a két testvéregyháznak régibb történelméből a zsinatot közvetlen megelőző s ennek határozatára befolyással volt eseményeket az olvasóval annál jobban megértesse. E szakaszról, mely tulajdonképeu az egész nek alapja, csak azt mondjuk, hogy szerző nem oda csap, a hová néz. Mert históriát igér s mégis tulajdonképen csuk egy tüneményt fejteget s azt mutogatja, hogy a magyarországi protestáns egyházban kezdettől fogva az egyházigazgatás kizárólag lelkészek kezében volt, hogy a világiak, kiknek törvény szerint egyházi dolgodban semmi szólójuk, a gyűlésekbe csak betolakodtak stb. stb. E deductio legszólóbb tanúsága annak, mikép lehet valamely történeti tényt látszólagos hü előadás mellett is elferdíteni és oly világításba teuni, hogy épen ellenkezőjét bizonyítsa annak, a mit voltaképen bizonyítania kellene. Igaz, hogy a históriai viszonyok a magyar és erdélyországi ref. egyházban a presbyteri rendszert kifejleni nem engedték. Az erdélyi fejedelmek, kiknek vallásos létünk törvényes alapját köszönhetjük, a presbyteri rendszernek eskütt ellenségei voltak. Miért? Ezt I. Rákóczy Györgynek a maros-vásárhelyi zsinat előtt tett nyilatkozata egy maga is megfejti. „Én — így szóla — kivált azért idegenkedem a presbyterianismustól, mert e szerint paraszt ítélné a nemes embert." Igen természetes, hogy ily körülmények között a fejedelmektől függött egyházi törvényhozásban a presbyteri rendszernek helye nem juthatott. De a mi a törvényhozásban nem létezett, annál erélyesebben nyilatkozott az életben, a tudományban. A tény el volt döntve, mert a hatalom ugy akarta; de a jog még mindég kérdésben maradt. G a 1 i 1 a e i is a máglyával szemközt matkematicai állítását visszavonta; de a máglyától elfordulván, a földre toppant és ismét csak azt vállá: pur se muove. Csodálatos, hogy szerző, ki a világiaknak egyházi dolgokban semmi szólót nem enged, a fejedelmeknek a presbyterialis rendszer elnyomására irányzott eljárását minden kérdésen felettinek találja s a presbyteri rendszer mellett küzdött s szenvedett nagytudományu egyházi férfiak , mint Újfalvi Imre, ki 1614-ben Bethlen Gábor által számkiüzetett; Megy esi Pál, ki 1650-ben „Dialógus politico ecclesiasticus"ában a presbyteriumok ügyét a tudomány fegyverével védte és végre M a g y a r i Benedek és Kovásznai Péter nagyváradi lelkészek, kik ugyanazon ügyért a hatalommal szövetkezett egyháztól a világi törvényszéknek adattak ki, mind e férfiak csak egy árva szócskával sem említtetnek; pedig azok felemlítését a történelmi pragmatismus is fennyen követeli. Mert csak az, hogy a hatalomszabta hierarchicus egyházigazgatás mellett magában az egyházi rendben is folytonos oppositio működött a presbyterianisanus mellett, fejtheti meg kellőn a bodrogkereszturi gyűlés létrejöhetését s annak az életre való kihatását; míg a nélkül, az oly elszigetelt tényképen tűnik fel, melyet megfejteni épen nem lehet. Az ágostaiakra a kifejtett körülmények nem hatván, azoknál a presbyteri rendszert természetszerűen fejleni látjuk és a világiak kezdettől fogva részt vesznek az egyházigazgatásban. E szerint az egybázigazgatás normális fejlése és állapota itt lett volna keresendő ; de szerzőnk ezt nem kereste s azért, az ágostaiak egész 1791. előtti egyházéletéböl csak a rendetlen rosenbergi zsinatnak jut másfél lap s az is csak a végett, hogy annak jeleneteiből bebizonyítsa, miszerint itt is az egyházi és világi rend közt csak olyan ententecordiale létezett, milyen pár évtized óta Angol- és Franciaország közt vai?. A második szakasz címe: „Az 1791. országgyűlés s a vallást illető törvény." E cím alatt mindenki a protestáns rendeknek a törvény létrehozatalában követett eljárásának leírását várná; de szerzőnk ama férfiak nemes harcát és bölcs kitartását még egy szóra sem tartja méltónak, hanem a helyett leirja