Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-11-27 / 47. szám

mint egy kutyáé, vagy macskáé, utoljára oly hatalmas és számossá lett, miként jogosítottnak érezte magát a sultán elé törvényeket szabni s egész törekvése oda volt irányoz­va , hogy Törökországot minden európai befolyástól elszi­getelje. Nem egy sultánnak került életébe és koronájába, ha ezen hatalmas osztály parancsának ellenszegülni meré­szelt; sőt maga Mohamed — ki ezen zsarnokoskodásnak véget vetett — pályája kezdeté# n csaknem áldozatául esett ezen rajongó vad csoj eredmények merülne! >ortnak. Es ki mondja meg, hogy mi fel, ha az 1827-ki véres küzdelem­ben ők nyerik el a győzelem koszorúját? De azt nem nyer­hették el. Isten keze harcolt ellenük, Isten lelke edzette meg Mahmudot kitartás- és bátorsággal, Isten szelleme fegyverezte fel a sultán karját erővel és vitézséggel, hogy a véres küzdelemben el ne csüggedjen , hanem győzedel­meskedjék, és a zsarnokok hatalma megtöretvén, általa el­töröltessenek a föld sziliéről. Isten akarta és a janicsárok megszűntek lenni. A janicsárok végével kezdődött Törökországban az njitás nagy müve. Ekkor kezdett a Törökországban lakó keresztyének sorsa jobbra fordulni, mivel a janicsárok, mint egyetlen akadály megsemmisítésével a vallásszabad­ság elvének hajnala kezdett felpirkadni. És ez a második reudkivüli esemény, mely az utóbbi harminc év alatt történt Törökországban. Előrebocsátjuk, hogy Törökországban a keresztyén alattvalók mindig élveztek némi vallásszabadságot. Jelesül akárhol templomot építhettek, vallásos szertartásaikat gya­korolhatták, egyik felekezetről a másikra térhettek. Római hittérítők mindig foglalkoztak azon vidékeken , hogy a gö­rögöket, örményeket, nestorianusokat a pápa felsöségének elismerésére indítsák, és bár egész gyülekezeteket nem nyerhettek is meg, de találkoztak egyesek, kik mézes be­szédeiknek hitelt adtak s vallást cseréltek. A török kor­mány tudta ezt, de azért sohasem avatkozott az ügybe és pedig nem vallásszabadság elvéből, hanem közönösségből, és a finom kérdések nem értése miatt, melyek körül forgott az ügy. Török hivatalos nyelv szerint a török szemében min­den keresztyén hitetlennek tartatott, e szerint az ő fo­galmukhoz mérten görög, örmény, r. katbolikus igen ke­vésre bccsültetett. De nagy változás történt, mely egy uj eszmének ké­szített ágyat. Egy örmény vallásra tért töröknek lefejezte­tése, mely Konstántinápoly utcáin vitetett véghez, uj fordu­latot adott, melynek az angol követ, lord Stratford volt a mozgató erője, ki a török kormányt azon uj tanra tanította be, miként a lelkiismeret mezején csak Istennek van hatal­ma. A nemes lord egészen uj magyarázatot adott a korán­nak, melyet a török törvény legtudósabb tudorai sem lettek volna képesek kitalálni, melyet azonban — mint remény­leni lehet — mostantól fogva, sohasem fognak feledni, je­lesül, hogy csak egyedül Istent illet a vallási tévedések fö­lött Ítélni. Ugyanakkor magától a sultántól is azon vallo­mást csikarta ki, hogy ennekutánna senki sem büntettetik halállal a próféta vallásátóli elszakadásért. Kezdetnek ez is jó volt, s ámbár nem minden engedtetett meg, de sok messzelátó mohamedan előre látta, miként ezáltal oly elv állíttatott fel, mely végtére is polgári egyenjogúságra fog vezetni. A legközelebbi háború bcvégeztével ezen eredmény oda terjesztetett ki, hogy minden mohamedánra nézve ér­vényes, a ki ezután keresztyén vallásra kiván térni. A hatti­scherifben világosan igy szól a sultán : „Mivel az én orszá­gomban minden vallás háboríthatlanul elismert, s akarom, hogy az lehessen is, tehát minden alattvalóm, bármely val­lásfelekezethez tartozzék is, vallását szabadon gyakorol­hatja, s nem engedem, hogy az bármi módon is gátoltassék. Senkitsem szabad kényszeríteni, hogy vallását változtassa." És Fuad basa, az akkori külügy-miniszter igy szól egy a követekhez intézett iratában: „A magas portakinyil tatja, hogy ennekutánna az azon időben (t. i. 1843-/" d?n a lefejezés történt) hozatott rendelet általában minden ^hagyottra kiterjesztetik." És ez vezet a harmadik pontra: jelesül, hogy a pro­testantismus mint vallásfelekezet elismertetik Törökország­ban, miről a következő cikkben fogok szólani. B o r o s 8 Mihály. Berlin. Itt 1859. jan. l-jén „Neue evang. Kirchen­zeitung" cím alatt, az evangyéliomi szövetség német ágá­nak organuma fog megjelenni Messner Ármin szerkesztése alatt. A programra szétküldetett, melyből kiemelendöknek véljük, a lap irányát jellemző szavakat: „E lap feladata az összes keresztyén egyházat minden érdekeiben átkarolni, s különösen a különbözö evangyéliomi egyházközségek me­zején felmerülő jelentékenyebb életnyilvánulásokat, az ev. szövetséget vezérlő eszmék világosságában, a közlés és megítélés tárgyává tenni" Berlin. A „Voss. Zeit." legújabb tudósítása szerint, Poroszországban a házassági elválások száma, évenként mintvgy 3000-re rúg, ugy hogy 100,000 lélekre körülbelől 40 elválás esik. Szászországban 100,000-re 18 ; a bassiai fe­jedelemségben pedig csak 2 elválás esik ; mi ha az erköl­csiségre nézve, —• mint azt venni szokták, — mértékadó­nak tekintenék, ugy Németországnak Hassia volna leger­kölcsösebb tartománya. Stuttgartban Ebner és Seubernál „Christliches Kunstblatt für Kirche, Schule und Haus" cím alatt jelenik meg minden két héten, egy íél ív, 7'/2 ezüst garason, mely az evangyéliomi kat közöl. egyház történetéből képeket és leiráso­jelent. Bunsen bibliai munkájának második félkötete meg-Sonnenburgban Sept. 29. a János rend által ott alapított kórház kápolnája, Károly berezeg mint a rend mesterének jelenlétében, Dr. Büchsel superint. által fel­szenteltetett. A betegek — kiknek száma 48-ra van hatá­rozva — oct. l-jén kezdtek felvétetni. Stargardban ugyancsak a János-rend és a városi tanács között szerződés készült, mely szerint közös erővel e városban is kórház fog épülni. Legközelebb a János-rend­nek hazánkban is neveztettek befolyásos vitézei s nem kéd­kediiuk, hogy a tisztelt vitéz urak komolyan fognak gon­dolkodni, hogyan lehetne például Pesten kapcsolatban tán az itteni protest. egyházakkal kórházat nyitni. Sz. E lapok 44-dik száma 1112-dik hasábján olvas­ható szerkesztői szerény észrevételre hasonmo­doru megjegyzés. „Hanc veniam damus petimusque VÍCÍSBÍTI." A feleselésnek, sok szószaporításnak barátja ugyan egyáltalában nem vagyok; de most a körülmények paran­csolnak velem , hogy megnyissam számat, s jelen soraim­ban ellenészrevételre emeljem erőtlen bár, de jó s tiszta szavamat. Nem titkolhatom el, hogy nagyon meglepett és külö­nösen hatott rám a kérdéses észrevétel eme kifejezése: „a dolog lényegére az országos egyházi domesticára nézve csak ott vagyunk, hol voltunk, maradunk scopae dissolu­tae" stb. — S ez azon állítás, mi körül el kell mondanom, legmelegebb szeretetétől áthatottan, minden önzés­szabad lélekkel saját nézetimet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom