Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-02-04 / 5. szám
fogva, a központosítás e téren jogilag kivihetetlen : j hanem mivel az által az egyház jövendőbeli vagyongyarapodásának egyik legdúsabban csergedező fór- ; rása, a hívek lelkesedése, senki ismeretlen célokra áldozni nem szeretvén, végkép bedugulna, s igy a jelenben elérhető csekély jó eredmény messzeható és orvosolhatlan káros következésekkel fogná magát | megbőszülni. A másik magában véve inkább kivihető. De ha j meggondoljak, hogy az államgépezet nagyszeriisé- | géhez mért administratio a jövedelem fele részét fölemészti: milyen nagynak kellene az általunk fize- j tendő egyházi adónak lenni, hogy avval a status csak annyit is lendíthessen, a mennyit mi önkénytes csekély adakozás utján eszközölhetünk? — Valóban, ha most szegény egyházak mellett itt ott jómódúak is találtatnak: ama rendszer mellett amazok koldusok, ezek szégyenlős szegényekké válnának. Látnivaló, hogy itt ez úttal én a dolognak csak anyagi oldalát fogtam fel és azt csak külső világi j szempontból fejtegettem; erkölcsi oldalról magama- | gát ítéli el és célellenességét bizonyítgatni nem szükséges. — Ki az ég legszabadabb adományát, a vallást s annak intézetét, az egyházat a statusgépezetbe illeszteni akarja, hogy az állam exigentiái szerint kimért körökben ugy mozogjon, a mint a világi érdek kivánja: annak séma status igazi érdeke, sem a vallás szellemi természetéről tiszta fogaima nincsen. Mindez igen szép, szól erre a 200 írt. összes évi jövedelem mellett didergő nagycsaládu lelkésztársunk, vagy még az ily állomás után is epedve néző iskolamester, — de nekünk a mindennapi kenyerünk nincs meg, és mind ezen szép beszédek nyomorunkon nem segítenek *). A világ haladt, a paptól és iskolamestertől a társaság mind tobbet-többet vár; az ügyvitel mindég bonyolodottabb, a hivatal naprólnapra terhesebb lesz,— hogy feleljünk meg ezen, egész embert kivánó igényeknek, midőn szükséggel küzködve legjobb erőnket a gond emészti meg? S ha az élet testi kényelmeiről szivesen lemondunk; ha a legszigorúbb nélkülözéseket szivesen tűrjük is: szabad-e a szellem kivánalmait elhanyagolnunk ? pedig ezek korunkban szinte anyagi eszközök nélkül el nem érhetők. Hát végre még a család! gyermekek ellátása és neveltetése, az özvegységre, árvaságra jutható családtagok jövendőjéről való gondoskodás! A madár meleg fészket rakott, Te nem épithetél kis lakot, Hol özvegyed iehajtná fejét És elzenghetné bús énekét. (Dobos). Bizony, bizony, kinek a jólét ölén szive végkép ol nem fásult, és még érzése van a nyomor iránt: *) E percben veszek egy levelet, melyben a többek közt ezt olvasom : „180 lélekből álló kisded gyülekezetem, hol tizenkét év óta hivataloskodom, csak 7 , olvasd hétváltóforinttal, 20 szapu búzával és csekély egyéb aprólékokkal képes csak ellátni lelkészét." S e lelkésztársunk hü részt vesz mozgalmainkban , óhajtaná olvasni a „Protestáns egyházi és iskolai lapot,K melynek dijja azonban 2'/,-szer annyit tesz, mint az ö egész évi készpénz fizetése. Ez aztán oly állapot, melyet talán azok is tálszigorúnak találandnak, kik a protestáns papban csak a szegényt szeretik. — Ehez •ommentár nem kell. nem lehet, hogy részvét nélkül mellőzze vagy épen visszautasítsa e szomorító szózatot, mely nemes lelkekre annál megindítóbb hatással lesz, mert nem köti panaszait minden ember fiára, nem rimánkodik, hanem tür és hallgat. De ha egyszer mi e bús hallgatást megértettük: kötelességünk gondoskodni, hogy segítve legyen a bajon. E kötelesség pedig annyival szentebb, miután erre nemcsak a felebaráti szeretet int, hanem az egyház java és érdeke követeli, hogy minden szolgálatában munkás tagjai az általa kitűzött magas célok kivitelére alkalmas helyzetbe tétessenek. Felekezetünk elokelőbbjei! Itt az alkalom kitüntetni , hogy az egyház Önállóságát igaz tiszta lélekből, őszinte szándékkal szeretitek, hogy az egyház önállóságáért áldozni is tudtok. — Ha a zöldasztal mellett tietek az első hely, legyetek elsők az egyház segélyezésében is, hogy elnémuljon a vád, mintha csak azért buzognátok az autonomia mellett, mert hiuságtoknak hizeleg fényes dictiók által, ha csak ideig-óráig is, fensőbbségteket éreztetni. Legyünk őszinték és ne ámítsuk egymást! Felekezetünk vagyonosabbjai az egyház terheinek viseléséhez ez idő szerint nemcsak hogy az osztóigazság mértéke szerint nem járulnak, de sokan semmitsem lendítenek; hanem született patronusok szerepét játszák azért, mivel őseik szent kötelességüket teljesítették. Ugyan mit mondanátok aiioz, ha a lelkész hivatalának kötelességei alól magát fölmenteni akarná azért, mivel elődei gályarabságot szenvedtek egyházukért? — Ilyenféle állítások csak gúnynyal tetézik a részvétlenséget. — Merem állítani, hogy épen nem őseitek értelmében cselekesztek, midőn az ő ke! gyes adományaikat saját rész vétlen ségtek palástolá! sára. akarjátok használni. Ok segítettek a korukbeli j egyház szükségein és ha világosan ki nem kötötték, | hogy alapítványuk családi praestatio képen tekin| tessék: azt bizonyosan saját személy ökre szorítot| ták. Pedig ha a mens fundatoris mindenkire nézve : kötelező: mennyivel inkább tartoznak az egyenes utódok azt tiszteletben tartani? Nem megyek tovább e kedvetlen dolog feszegetésében, s nem állítva azt, hogy épen a birtokarányos egyházi adót kell behoznunk, csak azt mondom , hogy a ki akármely társaság élő tagja akar I lenni, szükség, hogy a társaság teendőihez is erejé-I hez képest járuljon, terheiben részt vegyen: a ke-S resztyén egyházban pedig, melynek tana szerint a I birtokos nem egyéb, mint vagyonának Istentől ren! delt sáfára, ezen elv oly sarkalatos, hog-v a nélkül az t,f O./ | egyház külső fenállása nem is képzelhető. Sokszor hallottam urainkat az egyetemes pap• ság, a krisztushivők egyenjogúságára az egyházban I hivatkozni s helyesen, mert e nélkül nem vagyunk j keresztyének, legalább nem evangyelmi keresztyének. : Azonban mindnyájan papokká csak az áldozat által leszünk. Az igehirdető feláldozza a világ örömeit, hogy keresse azt, mi nem e világból való; az ige hallgatója áldoz keresményével, vagyonával és midőn