Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-11-13 / 45. szám

sek buzgó ajánlata tette lehetővé az intézet megnyitását. Hát évenkénti adózást, a nép jelenleg meglevő évi adózásához bár kicsiny mennyiségben járulót, hol van a férfiú, a ki garantirozni merné behajtását polgári hatalom befolyása nélkül ? Oda vinni pedig ez ügyet nem tartanok tanácsosnak. Tudom, hogy más egyházkerületek kedvezőbb helyzetben vannak, mint mi tiszJáninneniek ; de azt is tudom, hogy mindé niitt van szegény nép, s szegény egyház. A krajcáros adózásmód tehát, nézetem szerint, egyes kijegyzett célra nyújthat némi segélyt , s eszközölhet javulást, de a jelenkor nagyszerű szükségeinek sehogy sem felel meg, sőt a mennyiben emberi gyarlóságunkban alapszik, a kisebb terhet fogadni el, hogy a nagyobb tói meneküljünk, félő, hogy nem akarva is útját állja a gyökeres reformnak, melynek pedig múlhatlanul be kell következni, ha elsiilyedni nem akarunk. Ez adózás nód ismét nem egyéb, mint a régi alamizsna-rendszer uj kiadásban. Rendszeres állapotban jó, de uj rendszert kezdeni gyenge. Nekünk vallásos buzgóságtól ihletett, tudományos miveltségü, magas hivatásuknak élő egyh. személyekre van szükségünk, hogy az egyház hanyatlásából kiépülve felvirágozzék. De míg lelkészeink s isk. tanítóink nagy része, az anyagi szükség nyomasztó hatása alatt egy napról más napra teng míg a tudományos mi veltség s szellemi haladás után epedő lelke vágyait legjobb akarata mellett is ki nem elégítheti; míg napi gond s gazdálkodás foglalja el szent hivatala nagy kárára, addig — ki merem mon dani — egyházunk felvirágzása ügyében sok szép cikket Írhatunk, s még szebb terveket csinálhatunk, de mind az csak irott malaszt leend. Ma nem az az idő van, a mi talán volt akkor, midőn e század elején Patakon tartott vizsga alkalmával egy gyenge készíiletü ifjút az elöljáróság vissza akarván utasítani, egyik nagyhirü s tudományu tanár e szavakkal vitte keresztül az ifjút: Uraim ra is kell pap. A mai kor nagyszerű követeléssel lép föl a lelkész és isk. tanító irányában, felállítja a kellő mértéket, s kívánja, hogy azt mindenki megüsse. Helyesen. De e kivánat s e követelés csak ugy lesz igazságos, s csak akkor koronáztatik meg ohajtott eredménynyel, ha a díjazásra is kellő gond fordíttatik. Vegyük a négy egyházkerület által elfogadott isk. tantervet. Keresztül vihetjük e azt oly tanítók által, a milyenek mostani isk. tanítóink nagy része V Nevelni kell, s nevelni fogunk tanítókat! Vannak már képezdéink! Nagyon szép. Jobb tehetségű egyházaink lassanként majd csak elláttatnak azokból; de 50—100 frtos tanítóságra, a milyen egyházkerületünkben igen sok van, csak az vállalkozik, a kinek — mint mondani szokták — kiesett a világ feneke. Ellenben legyenek tisztességes jövedelmű tanítóságok, nem fogunk emberek szűkében lenni. De ez sem a mostani díjazás, sem a krajcáros, adó által nem eszközölhető. — Rajtunk, bármiként hímezzük hámozzuk a dolgot, csak általános birtokarányos adó segíthet; mert csak ez nyújthat gyökeres javulási gyógyszert, megszüntetvén a hosszú tétlenség után rakásra gyűlt s égetőkké vált szükségek halmazát; csak az törölheti el azon nagy különbséget, mely az egyházi személyek díjazásában van, hogy míg sok lelkész pár száz frttal küzdi át az esztendőt, addig némelyek ugyanannyi ezerrel bírnak ; s végre ez enyésztetheti el azon iszonyú aránytalanságot, mely az egyházi adózásban egy népes s tehetős alföldi egyház tagja, vagy egy gazdag birtokos, kereskedő s iparos — és más oldalról egy szegény fél, vagy negyedtelkes felvidéki családfő fizetése közt van, ki, ha az életnek ára van — tehát épen akkor, midőn maga is meg van szorulva — 15—20 pfrtot fizet, míg amazok pár frttal beérik. Azonban a birtokos osztály megnyugtatására ki kell jelentenem, hogy a birtokarányos adózást a végletekig vinni nem akarom ; mert prot. egyházunknak sehogy sem állhat érdekében az égyház feutartásának gondját a nép vállairól csaknem egészen leemelni, és a birtokos osztályra hárítani. Kell tehát, hogy a birtokban — mint némelyek akarják — egy maximum alapíttassák meg, s az azon felüli birtokra az adózás ki ne terjesztessék. Vagy, a mint én célszerűbbnek látnám, az összes adó-budgetnek V3

da a személyre, de nézetem szerint, csak a már confirmált, s dologképes személyekre fektettesték, és azért ezekre, hogy a még fiatal, s apró gyermekekkel megáldott házaspárok, — a ta nitási költségeket ugy is viselni tartozván, — kiméltessenek; a 2/3

rész pedig a birtokra, vagy arra, a mi birtokot képvisel, utasítassék, még pedig hogy a kellemetlen kutatások kereskedők, iparosok stb. értéke meghatározásában kikerültessenek, az államadófizetés vétessék kulcsul. Azt hiszem, hogy ez adózásmód nemcsak kivihető, hanem minden lehető igényeknek, de az igazságnak is megfelelne. Sőt behajtása is könnyebben, s biztosabban eszközölhető lenne, mint más akármi adóé. Mert a birtokosabb s így míveltebb tagjait az egyháznak, könnyebb meggyőzni, s ezek jelenleg már nagy részt meggyőződve is vannak, hogy az egyház mai állása múlhatlanul követeli az áldozatot; mig a szegény egyházi terhei miatt so pánkodó nép örömest fogadná, ha némi könnyebbülést nyerne, vagyha nem nyerne is , de azt látná, hogy a terhek igazságosabban felosztvák. Ellenben ha a nép most meglevő terheihez a kraj cáros vagy más uj adóteher adatnék, aligha káros következésektől nem kellene félnünk. —> (Vége következik). Simon József. Nagytiszteletü szerkesztő ur! Pesti tanár, n. t. Filó Lajos úrtól ime van szerencsém, a laskói egyháznak az eddig évenként fizetett iskolai segély elmaradt hátrálékát 40, azaz: negyven ezüst forintokat beszolgáltatni, — kijelentvén egyszersmind az egyházi elöljáróságnak azon egyhangúlag nyilvánított akaratát, hogy a nevezett összegből h u s z p f r t. a pesti helv. hitv. theologiai intézet javára fordíttassék; a még fenmaradó 20 pforint pedig a kecskeméti papnövelde és nagykörösi praeparandia közt egyenlően osztassék fel. Ez alkalommal, midőn egyházamnak áldozatkészségét lelki örömmel bemutatom, én is, szegénységemhez képest, az orszá gos egyházi domesticához járulni kívánok olyképen, hogy évenkint 4—4 pforintnak osztrák pénzben tiz évig — ha ugyan addig Isten életemnek kedvez — leendő fizetésére kötelezem magamat, azon feltétellel azonban, hogy az, míg a domestica rendezve nem lesz, a pesti helv. hitv. theologiai intézet jövedelmeihez csatoltassék. S az általam ajánlott összeget, 1859-dik esztendő 1 sö napjától kezdve, évenként n. t. Török Pál föesperes úrhoz kiildendem. Midőn tehát az évi járadékok elsejét 4 pfrttal, n. t. szerkesztő úrhoz azon kéréssel küldeném, hogy azt a fentisztelt pesti theologiai intézet igazgatóságának kézbesíteni méltóztassék ; — kitűnő tisztelettel vagyok. Laskón, okt. 30-kán 1858. D á n y i Gábor,*) ref. lelkész. ISKOLAÜGY. T. szerkesztő ur! Jelen selmeci ev. főtauodánkat érdeklő cikk közlésével — közbejött körülmények miatt — elkéstem ; de ha megengedi, ezentúl tanintézetünknek, melyben az uj tanrendszernek mostani kor s prot. egyházunk kívánalmaihoz képesti tökélyes alkalmazásával uj életerő fejledezik, életjelenségeirőli koronkénti tudósításaimat pon| tosan és idején fogom beküldeni. Ez évi tanfolyamot oktober 4 dikén kezdtük meg, minekutána a szent lélek segélyhívásáért elébb a a tanuló ifjúsággal a templomban megjelenénk , hol a helybeli lelkész ur által, az oltártól mondott rövid, de velős beszéd jótékonyan hatott az ifju kedélyekre. Hogy a vallásos érzelmet növendékeinkben fölébreszsztik, minden előadásainkat istenes énekkel kezdjük és vé gezzük. Mind a tanerő, mind a tanuló ifjúság száma a tavalihoz képest jóval növekedett. Ez utóbbinak száma 215re megyen, a tanári kar pedig 12 egyénből áll, 10 rendes, 2 rendkívüli tanárból. Ezek névszerint: Breznyik János igazgató, Albrich Károly, Benda Péter Pál, Danko János, Dob | *) Örömmel vettük a laskói gyülekezet adakozási készségét, valamiül a lelkipásztor szép példaadását. Adjon Isten sok követőt mind a kettőnek, Szerkesztő.