Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-01-28 / 4. szám

nyilvános ellensége se volt. Ö nagy barátja volt a természetnek s az ő örömeinek, törvényei búvárja, gyermekei ápolója; ö érzelemteljes költői elme volt, • ki a magas sziklák csöndében s a virág illatozó lehelletében a szellemek szózatát hallá. 0 gyöngéden szerető és boldog férj és atya volt, ki angyali szelídséggel a jókedvet és kellemet, a szerencsét és lelki örömet bizalmas házában meghonositá. 0 meleg barátja volt minden jónak, s majdnem kivétel az emberek között sat." Barátom e szavaihoz csak azon ohajtásomat csatolom vaj ha a szepesi lelkészek, kik elhunyt tiszttársukat közelebbről ismerték, s benne mindég az evang. lelkész valóságos példányát tisztelheték, elhunyt s általuk siratott barátjukat jó em lékezetben tartanák , s emlékét a fiatalabbak, ezzel tisztelnék meg, hogy nyomdokaiba lépvén, a jövendő nemzedéknek oly dicső példányul szolgáljanak, minő példányul Bexheft nekik szolgált vala; Bexheft ki utolsó lehelletéig egyháza javát viselé szivén , s csak hivatalánk és kötelességeinek élt. Már nagyon gyöngélkedett; midőn a ministeri szervezési javaslat felett kelle tanácskozni , mindazáltal ő megjelent a gyűlésen s erős lélekkel, noha roskadozó testtel az egyházi önkormányzás elve mellett harcolt. t Áldott, legyen az ő emlékezete köztünk, béke uralkodjék hamvai fölött. Hunfalvy János. A komáromi helvet. hit vall. egyházmegyét érzékeny, majdnem pótolhatlan veszteség érte folyó hó 13-kán, elvesztvén egyháztanácsnokai legerélyesbikét, legjobbjai egyikét, n. t. B e s s e János, madari lelkész úrban, életének 62-dik évében. A bold. ifjú lelkii s erős testii férfiú tartá kezében a haladás zászlóját. Az egyházi hivatalnokok sülyedt tekintélyének; a népiskolák s tanítók szomorú helyzetének emelése voltak nemes lelke törekvésének főtárgyai. —- Méltán kérdé a sírnál szónokló t. szolgatársunk ezt: Istenem! mit vétettünk ? — Adja Isten, hogy a hézag, mely elhunyta által egyházmegyei tanácsnokaink sorában esett, betöltessék s azon magasabbik polcra is, melyre őt a közbizalom — hitünk szerént — eljegyzé; hozzá hasonló erélyű, képességű s akaratú férfiú emeltessék. — Ellenkező esetben kora elhunytát nemcsak mélyen sújtott családja s egyháza, de egyházmegyéje s a népnevelés ügye is még sok ideig gyászolandják. Áldás emlékén ! béke poraival! Többen. KÜLFÖLD. Levelezés. Nem hízelgés, hanem keblem legőszintébb érzetével vallom be uraságodnak, miként becsesebb újévi ajándékot, mint a protestáns egyházi és iskolai lap első száma mióta Bukurestben lakom, még soha nem kaptam. Örömkönnyek között bontottam föl s hálát adék Istennek, ruegengedé érnem, miért három éves papságom alatt annyiszor imádkoztam. Da még nagyobb lön örömem, midőn a külföldi rovatban mindjárt a Duna-fejedelemségekben lakó protestánsok helyzetét B. Gy. aláírással előadva olvashattam. A legnagyobb tisztelettel vagyok e betűk ismeretlen névtulajdonosa irányában, ugyazon hiteles kútfő iránt is; melyből közlő úr e becses cikkét meríteni szíveskedett; mindazáltal bocsánatot kérek, hogy a •nevezett cikk némi hézagait szerény jegyzeteimmel betöltögethessem. Az itteni ágostai egyházban ugyanis még sem a kórház, •sem würtembergi diákonissák üdvös működéseiket még el nem kezdették, azonban igen hihető, hogy ebben, az évben el fogják kezdeni; — továbbá az ágostaiak temploma nem egyedül porosz, hanem egyszersmind austriai védelem alatt is áll, és ez utóbbitól évenként jelentékeny öszszeget kap iskolája gyámolitására, hol a gyermekek száma felülhaladja a kétszázat, kik nemzetiségökre németek és bennszülött románok. | De leginkább föltűnő ezen cikkben az, hogy a lielvéthi tüekről, kik pedig itten igen számosan vannak, egy szóval sem emlékezik. Legyen szabad azért ezekről is egy pár szóval becses lapjában említést tennem. A belvét-hitü protestánsok, kik nagyobbára magyarok, legtöbben vágynák itten Bukurestben, kik itt templom-, iskola- és egyébb egyházi épületekkel bírnak 1815 óta. Leány gyülekezeteket bírtak volt még Krajovában, Pitesten és Ploesten, da ezek a néhai t. S ü k e i halála után fölbomlottak s pártfogolás hiánya miatt, papjaik kimaradoztak. Pedig különösen Ploesten egy igen szép helvét-hitü egyházat lehetne alapítani kevés pártfogással. A ploesti, kimpiani, valeni, tirgovesti és buzevi magyar helvéthitüeknek nem kellene egyébb, csakhogy egy második S ü k e i találkoznék, s meg volna mentve e helyeken vallásunk ós nemzetiségünk a végpusztulástól. Pitesten van a helvét-hitüeknek épen a piac közepén egy gyönyörű puszta telkek és egy szép szőlőjök, e nagybecsű hagyomány sokat fog rajtok idővel segíteni. A krajovaiak, mint Bukuresttől távolesők, a legnagyobb elhagyatottságban élnek. Az ágostai német-ajkuak, a nevezott és más helyeken is, mióta a ,Gusztáv-Adolf-egylet' ügyöket magáévá tette, szép jövőnek néznek elébe. Csupáii az a szomoritó ez egylet működésében reánk magyarokra nézve, hogy anyanyelvűnket merőben mellőzni kívánja, midőn porosz papokat kiván ezen diasporákba küldeni, kik a nép nyelvét nem értve, az ügynek többet fognak ártani, mint használni. Ha már a helvét-hitüek romjain ágostai egyházak alakulnak is, a fentebb nevezett helyeken, mennyivel üdvösebb volna, ha például nem porosz, hanem magyarhoni protestáns papokról gondoskodnék a nevezett G. A. egylet. Távol legyen tőlem, hogy velem e sorokat az átkos separatisticus szellem íratná, csupán az volna alázatos észrevételem, , vajha az oly szentcélu G. A. egylet és annak ide befolyással biró ügybarátai ne tévesztenék el soha szemök elöl, miszerint a Duna-fejedelemségekben a magyar nyelv azon egyik rendületlen oszlop, melyen a protestáns egyház itten valaha megszilárdulhat, ellem esetben pedig hasztalan fáradnak és áldoznak, mert bizony fövényre építik költséges épületeiket. Bukurest, jan. 18. 1858. Koos Ferenc z, ev. ref. lelkész. Szerkesztői levelezés. „Több ref. pap"nak üdvét! Baksai D. a sárospataki füzetekben azt ajánlotta, hogy jobban dijjazzuk lelkészeinket. Erre a M. S. m. évi 164. Számában Révész I. azt mondja, hogy nem ez a szükséges egy, hogy Isten országa előbbvaló. Ebben épen semmi sincs, a min a legszegényebb sorsú lelkésztársunk is okkal fenakadhatna. Mind Baksai D. mind Révész I.-nek igaza van a maga szempontjából. Azzal, hogy B. D. a jobb dijjazást sürgeti, nem tagadja, hogy egy a szükséges, melyet keresnünk kell. R. I. azáltal, hogy a súlyt ezen egyre fekteti, nem tagadja, hogy bizony jó volna, ha a dancsházi lelkész is ezer pengő forintot húzhatna s hogy szegényebb lelkészeink jobb karba helyezése égető teendőinek közé tartozik. Es igy nincsen ok a haragra. Juovvrj viuv !